Ferenczi Szilárd

/ / /

· írta

Bosszúról bosszúra

Farhad Safinia: BOSS

Kritika

Számtalan, a hatalomhoz eszelősen ragaszkodó őrült tanyázott már a történelemben, filmen, olvasmányainkban ahhoz, hogy a kanapéról régi ismerősként üdvözöljük Thomas Kane-t, a Boss című sorozat kulcsfiguráját. Azonban ha úgy hittük, ránézésre azonosítani tudjuk már az ilyen alakok indíttatásait, cselekvési irányát, apró és nagyszabású játékterveit, Chicago dramatizált polgármestere lépten-nyomon kibabrál a bennünk bölcsen bizakodó mozgóképi látnokkal.

A Starz, Encore és Movieplex tévécsatornák nevei aligha csengenek ismerősen az európai fülnek, mivel tulajdonosuk, a Liberty Media Corporation többszöri átszervezés, brand- és névcsere ellenére sem akart/tudott/hagyták világpiaci részesedést szerezni, holott az Encore immáron 21, a Starz pedig 18 esztendeje surgároz, és legkevesebb 32 millió amerikai háztartásban vannak jelen. Habár a médiacsoport minden pénzügyi erejével igyekszik a Showtime, az HBO, illetve egyéb prémiumkategóriás, sorozatot és filmet sugárzó csatornacsalád nyomába érni, kreatív vonalon csupán a kétezres évek végétől vált versenyképessé. Egy hatalmas szerkezeti újjászervezést követően, valamint a korábban az HBO-t is felfuttató Chris Albrecht 2010 elején történt vezérigazgatói kinevezésével kezdte a Starz Entertainment bővíteni kínálatát saját gyártmányú, eredeti, magas költségvetésű tévéfilmekkel és sorozatokkal, igyekezvén a mozgóképfogyasztók minél nagyobb táborának figyelmét magára vonni, legalább heti pár órában.

Kép a BOSS című tévésorozatból

A csatornacsalád rebranding-törekvéseinek első sikereit begyűjtendő, két áltörténelmi sorozat kapott zöld gyártási utat a 2000-es évek végén: a mára már második évadát és egy kapcsolódó minifutamot megért Spartacus vasat vérben fürdető látványorgiája, valamint a még mesének is überpuha Camelot. Ugyanakkor a csatorna részt nyert a Torchwood sci-fi-akciósorozat nemzetközi koprodukciójában, melynek negyedik évadát cselekményhelyszín tekintetében is átemelte az Egyesült Államokba. Soron következett a magvasabb néznivalót kedvelő közönség megnyerésére tett kísérletként magáévá tenni az Apocalypto forgatókönyvírójának, Fahrad Safiniának politikai drámasorozat-ötletét, melyhez a rendező művészeti igazgatónak leszerződtette Gus van Santet, főszereplőnek a Frasierből ismert Kelsey Grammert, és produkciós irodának a Lionsgate-et. A Boss csapata rövidesen kiegészült Connie Nielsennel (Az ördög ügyvédje, Gladiátor), Martin Donovannal (sok jó mellékszerep kiváló domborítója), illetve még egy maroknyi, inkább a televízió-iparhoz köthető színésszel, rendezővel és forgatókönyvíróval. A Starznak mindahány közreműködő tehetség együttes karizmájába vetett hitét jelzi, hogy még mielőtt a Boss első 58 és fél perces epizódja 2011 októberében Amerika-szerte képernyőkre került, tavaszra már a második évadot is beharangozták.

Kép a BOSS című tévésorozatból (2)

Gus Van Sant mesterien fekteti le sorozatának (hisz az övé (is), művészi koncepciójában mindenképp, ahogyan például Frank Darabonté a Walking Dead, a Boardwalk Empire a Martin Scorsese-é vagy a Scott fivéreké a The Good Wife / A férjem védelmében) alapjait az első részben, és hozza létre azt a hűvös acélszürke irodavilágot, melyben a chicagói politika mindenhatójának, Thomas Kane polgármesternek elméje apránként elborul. Betegsége diagnózisát rögtön az első percekben kézhez kapjuk egy neurológus beszámolójából az Upton Sinclair Mocsarából ismert vágóhíd épületében, miközben hosszan kitartott imbolygó kézikamera lesi a beteg arcára írt reakciókat és egyetlen kifogását: (a hivatalban) „nem szabad reszketnie”. Tom Kane azonban sem ekkor, sem a későbbiekben nem gyengül el mások szeme láttára, inkább úgy dönt, hogy a Parkinson- és Alzheimer-kórokkal rokon, 3–5 esztendőn belül halálos Lewy-testes demencia tüneteit palástolni fogja, ameddig csak teheti, és közben minden megsejtőn keresztülgázol. A jelenet végén kiválóan összevágott önsajnálati koreográfia azonban egycsapásra megszeretteti a lelkiismeretét rég szögre akasztott polgármestert, annyira, hogy később a legellentmondásosabb pillanatokban is szánjuk. Persze, ebből az állapotból az évad előrehaladtával lassan kigyógyulunk, ahhoz, hogy az utolsó, nyolcadik rész végső jelenetében ismét úrrá legyen rajtunk a kezdeti (de most már perverznek számító) ragaszkodás.

Kép a BOSS című tévésorozatból (3)

Szinte lehetetlen a Bosst – bármely regiszterben – Kane zsarnoki alakja nélkül elemezni. Tévésorozatban rég nem látott sokrétű személyiség ő, az a fajta, akivel a néző, őrültsége ellenére is hajlamos rokonszenvezni, erkölcsileg vitatható döntéseit elnézni, elesettségében szeretni, gyűlölni nemigen. A forgatókönyvíró Safinia ügyesen társítja Orson Welles Aranypolgárához a hatalom érdekében tűzön-vízen átgázoló saját névrokon hősét, s a történet egyik vonulatában a rózsabimbó-metaforával is eljátszadozik, kissé kifordítva, szellemesen, ám sajnos kénytelen egy gyenge poénnal részleges magyarázatot fűzetni hozzá. Kane tanácsadóit is beszélő nevekkel látta el Safinia: Stone (kő, szikla) a főnök támasza és egyetlen barátja, a szürke eminenciás, kire Kane bárminemű döntésében számíthat, Kitty (cica) pedig a csinos és kissé szabaderkölcsű, kívül szigorú, de érző lelkű nőasszisztense. Felesége protokolláris, jó megjelenésű kígyóalkat, tehetséges nagykövet, akit férjéhez egyedül a hatalom szerelme fűzi, és ennek végtelenítése érdekében hajlandó a házasság látszatát ügyesen fenntartani. Egyedül a lányával képes emberi kapcsolatra Kane, de a történet és őrülete előrehaladtával ő sincs biztonságban.

Kép a BOSS című tévésorozatból (4)

Gyakorlatilag három hét eseményeit követjük a nyolc epizód során, Illinois állam kormányzóválasztásának előfutami kampányát, amelynek végén az egyik párt két fellépő politikusa egymással megmérkőzik. Zajlik tehát a hivatalát újabb mandátummal meghosszabbítani vágyó, idősebb McCall Cullen (Francis Guinan) és az árnyékból Kane által irányított ifjú Alex Zajac kincstárnok (Jeff Hephner) politikai csatározása, a sajtó összes manipulatív fegyverének bevetésével. Retorika, televízió, újság és blog biztosít mindkét tábornak hatékony eszközöket a másik lejáratására, és mindenik csapat saját tehetségére van bízva a küzdelem eredményes kimenetele. Bonyolult és szép tehát a sorozatban megjelenített harc: Chicago városának önkormányzata úgy van kiépítve, hogy az 50 fertály többségének megnyerésével borítékolható legyen a Cook megyei győzelem, azzal együtt a teljes siker, ebben a játékban pedig a Kane-nel szembenálló fél esélytelen. A politikai apparátushoz oldalról kapcsolódó újságíró Sam Miller szerepében Troy Garity származása (Jane Fonda fia) és a rendezők igyekezete ellenére azonban kissé alulteljesít.

Itt-ott hasznos és pontosan elhelyezett metaforák egészítik ki a narratívát: a Field Museumban tartott fogadáson nem egy, az egyiptomi történelemhez és a dinoszauruszok kihalásához köthető hasonlat hangzik el, ugyanakkor Kane halálban végződő betegségének mintegy ellenmetaforájaként említi az egyik chicagói mérnöki csodát, a megfordított folyásirányú Chicago folyót. A szemgolyók, ajkak nagyközelijét kezdetben jól kezelő rendezők idővel pótbeállításként használják azt, s az indokolatlan beközelítések gyakran szánalmasan hatnak céltalanságukkal. Kane egyre erősödő hallucinációit viszont finom érzékkel, arányosan megosztva, lelkiismereti görbe tükörként is jól beépítik, ha paranoid indíttatásait ezzel nem is sikerül megfelelő módon ábrázolni. Gus Van Sant az első részben elhangzó történelmi leckét nagyon hatásos számítógépes animációval oldja meg – a drámára felkészült szemnek ritka gyönyörére.

Kép a BOSS című tévésorozatból (5)

S ha van a mai sorozatokban jelenet, amelynek lefutása közben nyelni is elfelejtünk, az megintcsak a Boss első részének közepe táján ráérősen kibontakozó, fülmarkolós dühkitörés, amikor Kelsey Grammer egy csapásra feledtetni tudja sitcom-szerepeiből jólismert gyermeteg mosolyát, végérvényesen magáévá téve Thomas Kane viharral bélelt szerepét. Nem lepett meg tehát, hogy január 15-én Jeremy Irons (The Borgias / Borgiák), Steve Buscemi (Boardwalk Empire - Gengszterkorzó) és Bryan Cranston (Breaking Bad / Totál szívás) elől elhalászta a „drámasorozatban nyújtott legjobb férfi főszerepnek” járó Arany Glóbusz-díjat.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Boss

Boss

Amerikai filmdráma, 2011. Rendező: Mario Van Peebles, Jean de Segonzac, Jim McKay, Gus Van Sant. Szereplők: Kelsey Grammer, Connie Nielsen, Hannah Ware, Jeff Hephner, Kathleen Robertson, Troy Garity, Martin Donovan.

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    6 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film