Namazu evolúciója

Bevezetés a Kaiju-eigába (szörnyfilmek) 1.

A japán kaiju (vagy Daikaiju) eiga nyersfordításban szörnyfilmeket jelent. Ennek nyitánya az 1954-es Gojira volt, ami később kapta a nyugatosított Godzilla nevet. Népszerűsége életre hívta a műfaj (első) 15 éves virágzását, amelyben a fenyegető szörnyek nemcsak az emberek barátaivá, hanem gondoskodó apává is váltak. 

Mielőtt belemerülnénk a japán szörnyfilmek világába,1 érdemes megemlíteni néhány érdekes adalékot a japán kultúrából, amellyel a kaiju-eigák világa jobban érthető. Összességében e filmek igazi mozgatórugója a pusztulás, a város lerombolása.2 A földrengéseket már többször megélt japán emberekben erős képzet alakult ki egy hatalmas harcsáról, Namazuról, aki az Óceán mélyén az iszapban alszik, s ha rosszat álmodva megborzad, földrengéseket gerjeszt. E mítosz különösen az Edó-korszakban3 terjedt el a folklórban. A második világháború előtti ipari robbanás hatására a századelő misztikus irodalmára egyfajta válaszként született meg az írott japán sci-fi. Az ekkor még periférikus írásokban már olvashattunk biológiai manipulációról, androidokról, marslakókról. Sok kaiju alaptémája már itt felfedezhető. A japán filmtörténetben két (!) King Kong-filmklónt is találunk. Különösen Soya Kumagai 1938-as King Kong appears in Edo (Edo ni arawareta Kingu Kongu)4 című elveszett moziját keresik serényen az archívumok dolgozói, amely valószínűleg még látatlanban is minden kaiju őse lehetett.

A II. világháború pusztítása és az atomrobbantások holokausztjai során a katasztrófa-képzetek erősödtek. Ennek illusztris példája Kaneto Shindo Hiroshima gyermekei (Gembaku no ko, 1952) című nagyszerű mozija, amely már akkor szokatlanul őszintén mutatta be a robbanástól elégő testeket. A hatalmas tűzcsóva szörnyként söpört végig, elemésztve az emberek bőrét. Az atomenergia pusztítása és biológiai hatása a sci-fi irodalomban is felerősítette ezt a szálat. Mosura, a hatalmas lárva-báb, majd lepke először papíron, Godzilla filmen jelent meg. A film és a regények szinte hatással voltak egymásra. A főleg a hatvanas években született írásokban démonok, hatalmas szörnyek, isteni segítők uralták a magazinok, képregények és regények lapjait.

A kaiju-eigák tematikájához hozzátartozik a látvány, amit az európai szem meglehetősen naivnak ítél. Ám a nipponi közönség más. A több száz éves hagyományokkal rendelkező bunraku és kabuki színház bábjainak (bábozói) és maszkjainak alapja a művészet távolságtartása a való világtól. A japán néző nem igényli a valóság és természetesség illúzióját sem. Ellenben természetes számára a humánum. Ahogy Varró Attila fogalmazza meg: „A befogadáshoz át kell strukturálni, emberszabásúvá kell alakítani, akár a bonszai vagy a sziklakertek esetében. Egy többemeletes tűzokádó szörnyeteg élvezetéhez Japánban alapfeltétel a tudat, hogy ember rejtőzik odabenn, aki személyesen irányítja a rombolást.”5 Vagyis ami a világnak ezen a felén makettnek és jelmeznek tűnő elnagyoltság, az a másik felén természetes jellegzetesség.

A Godzilla születéséről szóló legendák eltérőek. A háború utáni japán csoda gyorsan felélesztette az ország gazdaságát. Kuroszava Rashomonjával (1951) pedig az elszigetelt filmpiac is elismert lett a glóbuszon. Talán az amerikai helyőrség és a piaci tabella bővítése miatt is próbakirándulást tettek a filmesek a sci-fi műfajában. Tomoyuro Tanaka producer ügyesen ismerte fel, hogy egy korabeli hisztériát kellene felhasználni a zsáner életre keltéséhez. Kapóra jött neki a Fukuyuru Maru (Boldog sárkány) halászhajó legénységének katasztrófája, akik 1954 tavaszán munka közben eltévedtek és a Bikini-szigetekhez sodródtak, ami a kísérleti atomrobbantások miatt sugárfertőzött terület volt. A halászok hazatérésük után szörnyű kínok között haltak meg és a hír bejárta a sajtót. Tanaka ezt szerette volna valahogyan sci-fibe oltani. Megbízta Shigeru Kayama sci-fi szerzőt, hogy találjon ki valami épkézláb sztorit egy filmhez. Az első változatokban már szerepelt az óriásszörny, de ebben még nem nekik, hanem a halászoknak jutott a főszerep. A munkacím G., vagyis Gigászi lett. A szinopszis a Toho Stúdióban járt kézről kézre, míg egy vágónál, Ishiro Hondánál landolt, aki ezzel lehetőséget kapott a rendezésre. Elkezdett foglalkozni a sztori kidolgozásával, ám annyira elhúzódott a munkája, hogy főnökei rászóltak, kezdje el a forgatást. Honda csak egy vázlattal a zsebében indította be a kamerákat. A címszereplő elnevezése állítólag a stúdió szóvivőjének csúfnevéből származik, akit hatalmas termete miatt Gojirának hívtak, ami a bálna és gorilla szavak összemosása. A film forgatása elhúzódott, de a költségvetés kevésnek bizonyult és állítólag maga Kuroszava volt az, aki A hét szamurájból (1954) faragott le, hogy barátja befejezhesse filmjét. Megérte. Mindkét film hatalmas siker lett.

Szörny(ek) a város(ok) ellen

Az ’54-es Gojira adta meg a kaiju-eiga műfaj alapjait.6 Nem csoda, hogy a műfaj mesterévé is Honda vált. A film több műfaji ágat is egyesített a melodrámától a katasztrófa-horrorig, legnagyobb üzenete az összefogás ereje volt. Honda filmje a szörny dübörgő lépéseivel és kiáltásával indul. Furcsa katasztrófák sora lepi meg a közvéleményt: megmagyarázhatatlan támadás ér hajókat. Ogata, a hajómentő, majd Yamane professzor a támadásokhoz közeli szigetre megy kutakodni, ahol egy öreg halásztól kiderül, hogy a tenger mélyén szörny lakik, aki néha embereket jön lakmározni. Honda dramaturgiája először a leplezésre épül; sem szörnyét, sem főszereplőit nem mutatja még meg. Kiemel embereket a tragédiák sorozatában, majd ugyanúgy elhagyja őket. Yamane paleontológus professzor megjelenésével Honda felvázolja a melodrámai konfliktust is. Az idősödő tudós lányába, Emikóba az ifjú kémikus Selzawa és Ogata is szerelmes. Ezután Honda már meg meri mutatni lényét. Az ős-Godzilla visszatérő tengeri szörny, aminek az Ohio szigeten mítosza van, az atomkísérletek ébresztették fel és kényszerítették lakhelyének elhagyására. Bosszúálló, aki emiatt nemcsak a szigetet, de a nagyvárost is elpusztítja. Nem fog rajta semmilyen fegyver, szájából atomsugarat lövell ki. Susan Sontag írta a műfajről: „A tömeg-káosz ábrázolása, mint látvány, meglehetősen hasonlít a régi horror- és szörnyetegfilmekéhez (pl. a King Kong – a szerk.), csupán a mérték más itt.”7 A tudóscsapat végül Selzawa különleges szerkezetével tudja megölni a szörnyet, aki magát is feláldozza, nemcsak azért, hogy megölje Godzillát, de azért is, hogy ne álljon a szerelmespár útjába. A film utolsó mondata előrevetíti a műfaj születését: Ha tovább folytatjuk az atomkísérleteket, több Godzilla fog feltűnni. S valóban, egy évre rá Motoyoshi Oda dirigálásával elkészült a folytatás is, amelyben egy új Godzilla tűnik fel (kicsit más a fizimiskája is), ám elsődlegesen nem a város elpusztítása a célja, hanem, hogy megmérkőzzön prehistorikus társával, az óriás sün kinézetű Angilasszal. A Gojira no gyakushu (1955) az első olyan kaiju, amelyben két szörny méri össze erejét.

A hetvenes évekig a kaiju fejlődésére a legtöbb hatással Honda filmjei voltak, aki az akkori legjobb trükkmesterrel, Tsuburaya Eiji-vel forgatta mozijait. Az első két film kivételével és a nyilvánvaló crossoverektől eltekintve, a Godzilla-sorozat filmjei nem összefüggőek. A korai szörnyfilmek még a kortárs jelenben játszódtak; ez az időbeliség a fantasztikum növekedésével változott, végül már nem is a jövőben, hanem a japán filmekben kedvelt alternatív jelenben játszódtak. Viszont alapsémájuk hasonló maradt: a támadó „szörny” ellen összefogással mentik meg a világot a főhősök.8 Jellemző a szerelmi háromszög, s a tudós-katona csapat ellenállása.9 A hatvanas években a gyermekszál is főszerepet kap. A „szörny” egy vagy több várost pusztít el, nem is mindig a „lényen” van a hangsúly, hanem a civilizáció megsemmisülésének veszélyén. Általában elpusztul egy vonatszerelvény, egy hajó, és szétégnek az értelmetlenül ellenálló tankok.

Honda mindjárt az ’50-es években megcsinálja a legjobb kaijukat, de Godzillát csak a ’60-as évek elején rendez újra. Több vígjáték leforgatása után megcsinálja a Rodan (Sora no daikaijû Radon, 1956) című sci-fit (állítólag ez az első színes japán film), amelyben egy prehioszaurusz rombolja szét a városokat. Több szörnyet ereszt rá Japánra, pl. Varant (Baran, 1958); ezek a filmek jórészt fekete-fehér másolatok voltak, amelyek a szélesvászon technikájával játszottak. Viszont a színes technika jobban állt ezeknek a filmeknek. Honda műveiben általában rejtett (föld mélye, esőerdő, felfedezetlen sziget stb.) világokból bukkanak elő monstrumai (Varan, King Kong-változatok, Baragon, Mothra, Godzilla, Rodan), amelyeket a természeti népek istenként tisztelnek. Figyelemre méltó motívuma, hogy a fordulópontjain vagy nyitóképében az ég felé törő rakétákkal hangsúlyozza ki az emberiség fejlődésének útját. Egyes értelmezésekben az űrhajó-rakéta ugyanúgy az atomhatalom fenyegető eszköze, mint maga a szörny. Így tehát az emberiség csak azzal tud védekezni, amellyel életre keltette ellenségeit.

A rendező emelte a tétet, és úgy gondolta, hogy a civilizációt nemcsak egy ösztöneire hallgató prehistorikus szörny tudja szétzúzni, hanem egy másik civilizáció. A titokzatosakban (Chikjú Boeigun, 1956) először a Földön kívülre tekint, egy idegen civilizáció támad az emberiségre. A műfaj ősfilmjének tekintett Godzilla még az atombomba iránti ellenérzésekből fakadó vádirat, kritika volt. Ez a film már a hidegháború egymásnak feszülő világában készült: robotszörnyek, arctalan idegenek az ellenfelek, akiknek bolygója már tönkrement a nukleáris szennyezettségben. Világosan látható, hogy a kaijut – a globális összefogás hirdetése ellenére – a bipoláris világrend is (részben) átpolitizálta.10 A titokzatosak már majdnem minden jellegzetességét magán viseli az ekkoriban kialakuló tokusatsu műfajnak, amely a hatalmas szuperhősfilmek gyűjtőneve lett, és annak ellenére, hogy a kaiju öregebb nála, mégis ennek a szubzsánerévé vált. Ennek oka, hogy a Shintoho stúdió ötvenes évek végén készült sikeres, megaméretű szuperhősfilmjei annyira népszerűek lettek, hogy jellegzetességeik beleolvadtak a kaiju műfaji elegyébe. Ez megindította a Sūpā Jaiantsu-sorozatot,11 amely a 70-es években is nagy sikerrel futott. Olyan mítoszok is születtek belőle, mint a Power Rangers széria. Ez később a kaiju bukásához vezetett, de ekkoriban még érdekes eredményei születtek. A tokusatsu pszichedelikus giccse előnyösen a Mosura (Mothra, 1961) című sci-fi regény adaptációjában egyesült a kaijuval, amelyben megszületett a második kultikus japán szörnyfigura, a hernyóból minduntalan lepkévé változó szárnyas szörnyeteg. A filmet szintén Honda rendezte, és visszahozta a kaiju-ba a radioaktivitást, de a befejezésben a szörny az emberiség barátjává válik.

Szörnyek az idegenek ellen

Honda ügyes húzása volt, amikor összeeresztett két kultikus szörnyet, Godzillát és King Kongot (Kingu Kongu tai Gojira, 1962) – egész sorozat indult el ezzel. A szörnyek királya filmjeiben megküzdött Mothrával (Mosura tai Gojira, 1964), a szuper-sárkányszörnnyel, Gidorával (Chikiju saidai no kessen, 1964), valamint a külső planétákról betolakodó idegenekkel.<12 Olyan kaijuk is készültek, amelyekben nem szörnyek, hanem egy kisbolygó az űrből vagy elsüllyedt birodalom próbálja elpusztítani az emberiséget. A Mu Birodalom seregeinek támadása az Atragonban és a mini szolár fenyegetése a Gorathban csak globális összefogással győzhető le. A hidegháború ellentétei feloldódnak a tematikákban és lassan az ökológiai szál kezd erősödni a szörnyek világában.

A Godzilla-sorozat kifulladásának egyik okozójának Jun Fukuda rendezőt tartják, aki 1966-ban veszi át a fősodorba tartozó filmek rendezését. Míg Honda filmjei már a 20. század végén jártak, addig Fukuda újrakezte a mitológiát, visszanyúlva az ősfilmhez. Godzillát mindenféle szörnyeteggel (Gojira-Ebira-Mosura: Nankai no daiketto, 1966), később űrlényekkel ereszti össze (Gojira tai Gigan, 1972; Gojira tai Megaro, 1973), sőt a hímnős szörnyetegnek még gyermeke (Gojira no mosoku, 1967) is születik. Fukuda öko-kaijujaival párhuzamosan Honda leforgatja a Szörnyek támadása (Kaiju soshingeki, 1968) című crossovert, amelyben a Toho-stúdió összes monstruma összecsap egy hatalmas csatában az idegen Gidorah ellen. Ez a kalandfilm tulajdonképpen a kaiju-eiga ’60-as és ’70-es évekbeli szárnyalásának tetőpontja. Közben a szörnyek és persze Godzilla jelleme is alaposan megváltozott. A civilizációt elpusztítatni vágyó ősmonstrumból a földet védelmező istenség lett. Varró Attila így fogalmazta ezt meg: „Húsz esztendeig tartó kezdő-életében, amely tizenöt filmet foglalt magába, megismerte a gonosz minden formáját, kitanulta harcmodorukat, sőt egész szörnykommandót állított fel legyőzött riválisaiból, akik egyetlen parancsára megszakították meditatív magányukat, hogy harcos szerzetesekként védelmezzék az emberi értékeket.”13

Honda 1970-ig gyártja felemás színvonalú filmjeit, amelyekben már a genetikának és az ökológiának jutott a főszerep; Frankenstein túlméretezett szörnyei is támadnak, (Furankenshutain tai chitei kaijû Baragon, 1965; Furankenshutain no kaijû: Sanda tai Gaira, 1968), medúzaszerű pszichedelikus szörny szór villámokat Tokióra (Dogora, 1964) és King Kong is visszatér, hogy robotokkal csapjon össze (Kingu Kongu  no gyakushu, 1967). A Szörnyek támadása után Honda alig avatkozott be a Godzilla-sagába. Korábbi filmjeiből összenyesve még megcsinálta a Godzilla bosszúját (Oru kaijû daishingeki, 1969), de 1975-ig nem nyúlt a mitológiához.

A kaiju-eigák nagy része (több éves késéssel) nyugatra is eljutott, de kiegészített vagy megerőszakolt változatokban.14 Magyarországon csak a Godzilla a Mechagodzilla ellen (Gojira tai Mekagojira, 1974) került bemutatásra. Ez a Fukuda-film már meglehetősen infantilis mozi volt, mégis egy évvel később (minimális költségvetésből) Honda forgatott hozzá folytatást a Terror of Mechagodzilla (Mekagojira no gyakushu, 1975) címmel, amely a rendező egyben utolsó szörnymozija volt, és sokáig úgy tűnt, hogy a zsáner sem támad fel.


1Filmográfiát lásd: http://roberthood.net/blog/index.php/movielists/giant-monster-film-list/

2A pusztító lehet aszteroida, illetve „más” civilizáció, de leginkább egy óriásszörny.

3Japán történelmi korszak, 1600-tól 1867-ig, más néven a Tokugava sógunátus regnálásáról is szokták elnevezni.

4Csak egy plakát és néhány standard fotó maradt fenn, amelyeken az óriásmajom figurája sokkal emberibb kinézetet kapott.

5Varró Attila: Halhatatlan szörnyfilmek: Godzilla Godzsira ellen, in Filmvilág, XLI. évf. 9. Sz. 1998 (34) 32-35-.o.

6Itt érdemes szót ejteni a korszakolásról. A rajongói oldalak főleg a politikai korszakokhoz szokták igazítani ezeket a felosztásokat. Így az 1954 és 1975 közötti filmeket Showa-Genroku korszaknak (az első tag Hirohito császár nevét takarja, a második pedig a későközépkori Genroku korszakra utal, mert a közvélemény szemében az 1960 és ’90 közötti időszak ugyanolyan szerencsés korszak volt) keresztelték, Heiseinek az 1985 és 1999 közötti időszakot, és Milleniumnak az évezredforduló óta gyártott filmek sorát. Annak ellenére, hogy valóban van nyilvánvaló áthallás, s ez érzékelhető a politikai korszak és a filmek között, mégsem fogom használni ezeket az elnevezéseket. A Showa időszak gazdasági fellendülése sem volt közvetlenül hatással, és a Heisei-recesszió politikai jellege sem határozta meg a kaijukat.

7A pusztulás képei (ford. Zacher Zsófia). In Susan Sontag: A pusztulás képei, Európa könyvkiadó, Bp., 245. o.

8Jellemző, hogy a szereplők között egy amerikai is van.

9A filmek tipikus alapsémáit írja le Susan Sontag A pusztulás képei című 1965-ös esszéjében, 238-261.o.

10Honda filmjeiben és kaijukban is megjelenik a fenyegetés forrása. Az idegenek más planétáról, az űrből jönnek, mégis a föld alól bújnak elő. Ebből a szempontból a föld és az ég összeolvadó szférák.

111958-tól futott a sorozat, amelynek darabjai igazából Superman-adaptációk voltak.

12Godzilla vs. Monster Zero (Kaiju daisenseo, 1965); Destroy all Monster (Kaiju soshingeki, 1968)

13Varró, 1998. 34.o.

14Az amerikaiak rendszeresen hozzáforgattak valamit a filmekhez, a németeknél pedig Frankenstein vagy Dr. Wu szörnyeiként forgalmazzák a filmeket. Néha Godzilla még beszélni is tudott.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó