/ / /

· írta

Bánatos kurvák emlékezete

Bertrand Bonello: L'apollonide (Souvenirs de la maison close) / Bordélyház

Kritika

Bonello filmje színpompás utópia egy 19. századi bordélyházról, a rendező azonban nem prostituálja magát a nagyobb nézettség kedvéért. A Bordélyház nem erotikus film, hanem lassú sodrású, míves artmozi-munka, amely realisztikusan festi meg egy korabeli bordélyház melankóliával színezett és dekadenciával fakított mindennapjait.

„Lenyűgöznek a prostituáltak” – hangzik el a filmben egy újgazdag burzsoá vallomása, amely akár a rendezőé is lehetne. A francia Bonello ugyanis eddigi filmes munkásságát a szex és az erotika üzleti formáinak bemutatásával töltötte: a 2001-es A pornófilmes (Le pornographe) egy középkorú szexfilm-direktor életválságáról, a 2003-as, Teirisziasz görög mítoszát kortárs közegbe helyező Tiresia pedig egy transzvesztita prostituált sorstragédiájáról szólt. Azonban mindkét filmje érdekes kudarc, figyelemfelkeltő, majd közönybe fulladó alkotás maradt: a rozsdalassú emberi szétesés, majd új erkölcsi alapokra helyezett újrakezdés történetei hiába sugallták, nem voltak többek, mint amennyit felszíni csomagolásuk mutatott. Ám egy rövid vígjátéki kitérő (A háborúról / De la guerre) után Bonello megtalálta tökéletes témáját, amely gondmentesen passzol szeretett filmformájához. A Bordélyház vizuális bánatóda egy letűnt, elveszett világhoz, amelyben az impressziókra, életszeletekre és hangulatokra támaszkodó történet nem több, mint aminek látszik, de ez a kimértség és rezignáció egyben a film legnagyobb fegyverténye.

Kép a Bordélyház című francia filmből

A visszafogott történetvezetés erősen epizodikus jellegű: egy világtól elzárt közösség élethelyzeteit, rítusait, szokásait rajzolja meg. Általában a napi rutint követjük végig: mosakodás, fogmosás, orvosi vizsgálat, közös étkezés, közös ivás, mechanikus szex. A lányok csak néhanapján szakadnak ki ebből a körforgásból: „Mintha egy örökkévalóság telt volna el, mióta utoljára szabadnapunk volt” – mondja a bordélyház legkedveltebb prostituáltja. A film hangulata is ehhez fogható: mintha egy időn kívüli, saját szabályok szerint működő világban mártóznánk meg. Azonban a film csak látszólag „üres”, hiszen minden prostituáltnak megvan a maga sorsa: van itt szerelmi bánatba burkolózó, ópiumfüggő lány; gyönyörű, de belül üres, és ezért életunt szépség; stabil „szeretőt” tartó, ám mégis a szifilisz végzetével szembenéző barátságos prosti; a bordélyház világába belecsöppenő, 16 éves szűz; de akad visszatérő, körkörösen bővített történet is, a „nevető nőé”, akinek száját szeretett kliense vágja fel, hogy aztán az eltorzított lány fantáziákba, önsajnálatba, majd a deformációk iránt rajongó burzsoák partijaiba meneküljön a valóság elől.

Kép a Bordélyház című francia filmből (2)

Habár Bonello leplezetlenül idealizál – hiszen a bordélyházat a végsőkig összetartó, lakóit egymást ápoló és meggyászoló közösségnek mutatja be, amiben viszály soha nem üti fel a fejét – a Bordélyház mégis képes megragadni az ábrázolt közeg ambivalenciáját. Többnyire „sperma és pezsgő szaga” lengi be a bordélyházat, amely Bonello olvasatában maga volt a földi paradicsom, ugyanakkor fogva tartotta, be is börtönözte az ittlakókat. A lányok általában szabad akaratukból jönnek ide – a filmben az egyik újonc, Paulette szüleitől kapott ajánlólevéllel jelentkezik –, ám amint megérkeztek, rögtön elkezdik halmozni tartozásaikat a madame felé, aki a parfümöket, a szállást, az ételt stb. biztosítja számukra. Aki egyszer ide belépett, az felhagyhat minden reménnyel – a lányok ugyanis csak akkor szabadulhatnak, ha egy-egy tehetős szeretőjük kivásárolja őket tartozásaikból. És közben szembe kell nézniük a napi veszélyhelyzetekkel: a betegséget terjesztő klientúrával, a fizikailag veszélyes férfiakkal, vagy egyszerűen csak a szokásostól eltérő szexuális vágyakkal.

Kép a Bordélyház című francia filmből (3)

A Bordélyház rendkívül pazar kiállításban tálalja történetét: Andis Romano kosztümjei és Alain Guffroy díjnyertes díszletei olyan különbejáratú, klausztrofób világot teremtenek, aminek minden pillanata, minden szemrevételezése maga a vizuális gyönyör. Emellett Bonello most sem szerénykedik, ha „pornográfiáról” van szó – mivel szerinte a szex a legalapvetőbb emberi gyakorlat, így annak bemutatása is humánus, legalábbis egykor az volt –, és a filmben több fedetlen kebel és női hátsó jut egy percre, mint egy Russ Meyer-féle sexploitation mell-maratonjában. Azonban Bonellónak csupán a „témaválasztása” provokatív: a Bordélyház nem kihasználni akarja a felvonuló prostituáltakat, hanem bemutatni kihasználásuk módjait és történetét. Ebben a filmben ők a világ körforgásának sarokkövei: „Ha mi nem égünk, akkor ki gyújtja meg a világ lámpását?” – teszik fel a romantikusan túlzó kérdést. A prostituáltak morálisan felsőbbrendű, önmagukat odaadó lányok, akiket a férfivendégek, mégha kedvesek is, de testileg-lelkileg kihasználnak. Hol japán gésát, hol mechanikus babát kell játszaniuk, ami direkt metaforája annak, hogyan „tárgyiasulnak el” a munkájuk közben. De szabad óráikban a lányok szeretnek, csalódnak, remélnek és örülnek, és ez az érzelmi skála már jóval több, mint amit a külvilág képviselői elmondhatnak magukról. „A férfiaknak csak titkai vannak, rejtélyeik nincsenek” – hangzik a film tételmondata, amely igyekszik mindegyik lány köré egy tragédiát szőni, mindegyiknek egy sorsot, és ezáltal végérvényesen fel nem fejthető rejtélyt adni. Ahogy A pornófilmes a 70-es évekbeli, absztrakcióra hajló, érzelmekkel kacérkodó szexfilmek apológiája volt, úgy a Bordélyház a századelő örömlányaié.

Kép a Bordélyház című francia filmből (4)

Míg a prostituáltak a bordélyház pénzügyi ellehetetlenülésével, és a századforduló hozta  változásokkal szembesülnek, addig a néző a melankólia időtlen érzetébe, a dekadencia színfoszlányaiba merülhet alá. A lassú sodrású történet többször hangsúlyozza, hogy ez az összetartó, odaadó örömlány-közösség egy letűnt, elmúlt világ: a film hangsávján többször felcsattan Lee Moses Bad Girl című dala, ez a fájdalmas blues pedig kirívóan anakronisztikussá teszi a vásznon pergő képsorokat. A film ráadásul egy mai, városi tájképpel zárul: ugyanazok a lányok, akik az „apollóni” bordélyházban dolgoztak, most egy poros út szélén keresik a betevő falatot. Így válik a Bordélyház bánatos kurvák emlékezetévé: nincs nagy életigazság, sem garantált megfejtés, „csak” egy realisztikus, romantikus, színes-szagos visszaemlékezés. A Bordélyház annak viszont elsőrangú.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Bordélyház (House of Tolerance)

Bordélyház (House of Tolerance)

Francia filmdráma, 2011. Rendező: Bertrand Bonello. Szereplők: Hafsia Herzi, Céline Sallette, Jasmine Trinca, Adele Haenel, Alice Barnole, Iliana Zabeth, Noémie Lvovsky.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film