Annak ellenére, hogy egy ideje már nem kell meglepődnünk a magyar címfordításokon, ha előbb látom e sorozat hazai megnevezését, nem valószínű, hogy akár csak az első epizódnak is nekivágok, így az sem túl esedékes, hogy a kedvenc sorozatommá válik – mint ahogy mégis történt. A gagyi magyar címadást kihasználva már most megelőlegezném: totál szívás kihagyni ezt a sorozatot!
Vince Gilligan ötlete az AMC-nél kelt életre 2008 januárjában, eddig négy évadot ért meg, amelyet majd egy ötödik, egyben utolsó szezon fog zárni 2013 második felében. A feszes és izgalomdús történetvezetésnek köszönhetően hosszú idők óta a Breaking Bad az első olyan sorozat, mely kifogástalanul eleget tesz minden olyan mennyiségi és minőségi kritériumnak, melynek teljesülnie kellene egy igazán zseniális tévés produkció legelső percétől kezdve a legutolsóig. Lássuk ezeket a kritériumokat, melyek toronymagasan kiemelik a többi sorozat középszerű választékából.
A Breaking Bad sztoriját mindennek lehet nevezni, csak hétköznapinak nem, a filmbeli megoldások mégis arra utalnak, hogy akár még velünk is megtörténhetne. Reszkessetek, kémiatanárok! Walter White (Bryan Cranston) egy kis szürke egér kémiatanár-bőrben, az új-mexikói Albuquerque városában dolgozik és él szerényen feleségével, Skylerrel (Anna Gunn), valamint fiukkal, Walter Jr.-ral, aki agyi bénulás miatt beszéd- és mozgáskorlátozott, így csak mankók segítségével képes járni. Már az első évad legelején előrehaladott állapotú tüdőrákot állapítanak meg Walternál, aki pánikba esés helyett a leghiggadtabb fejjel, és a legnagyobb titokban azon kezd fáradozni, hogy hátralevő idejében előteremtse családja számára azt a pénzmennyiséget, mely mellett soha nem kell majd nélkülözzenek halála után. A tanári fizetés nem a legmegfelelőbb erre a célra, így egykori diákjával, Jesse Pinkmannel (Aaron Paul) kieszelik a tökéletes bizniszt, melyben mindketten azt csinálják, amihez a legjobban értenek: Walter előállítja a legtisztább metamfetamint, amit csak el lehet képzelni, Jesse pedig profi drogdílerként megszervezi a cucc lepasszolását. Persze az alvilági üzekedés nem kis mennyiségű meglepetést tartalmaz, így a legveszélyesebb mexikói arcok felvonultatása mellett az igazságügyi szervek is szagot fognak, így a Heisenberg álnéven elhíresült Walter után a saját sógora kezd nyomozni, akit nem olyan egyszerű úgy átvágni, hogy a család élete ne keserülje meg ezeket az akciókat.
Eddig (csupán egyetlen epizód kivételével) egy részben sem hátráltatták a cselekményt, minden pompásan és dinamikusan haladt a maga útján, a rajongók pedig abban reménykednek, hogy ez alól az utolsó szezon sem lesz kivétel. Tudván, hogy Gilligan úgy tervelte ki a sorozat egészét, hogy már az elején tudta, mi lesz a végkifejlet, ez megkímélhet minket attól a megszokott forgatókönyv-menettől, melyben csak kínosan húzzák-nyúzzák a sztorivonalat, hogy kitöltsék valamivel az epizódokat, majd egy siralmas véget biggyesszenek neki. A sorozat eddig hat Emmy-díjat nyert, melyből három egymást követő évben Bryan Cranston kapta a legjobb színésznek járó díjat (drámasorozat), egyet pedig Aaron Paul kapott a legjobb mellékszereplő kategóriában, ugyancsak a drámai műfajokban.
Bármennyire is laza és kétélű a Breaking Bad hangulata, a háttérben komoly morális kérdéseket feszeget. A drogkartellek lázadó, törvényeket nem ismerő világa találkozik a hétköznapi szürke ember, Walter világával, aki a sorozat haladtával látszólag egyáltalán nem lesz különb a taco-zabáló bűnözőknél. Felmerül a kérdés, hogy mi az, hogy „rossz”. A rosszba bele lehet születni, örökölni lehet, élvezni is lehet, vagy csupán rákényszerülni. Van-e különbség azok között, akik velejükig rosszak és akik csupán belekényszerültek a bűnözésbe, mint Walter? Nemesíti-e a cél az eszközt?
A Breaking Bad karakterei elképzelhetetlenül széles skálán mozognak, az alkotók láthatóan hatalmas energiát fektettek abba, hogy amellett, hogy részletesen kidolgozzták a személyiségeket, még a legmegfelelőbb szereplőt is megtalálják az illető bőrébe. Az alvilágban elég hamar hullanak a figurák, az alapos kidolgozottság miatt viszont már-már szimpatizálunk velük, és sajnáljuk távozásukat. Hank Schrader (Dean Norris) a Kábítószer-ellenes Hivatal kitűnő nyomozója (fizikuma és heves megnyilvánulásai miatt a The Shield Vic Mackey-jére emlékeztet) és egyben Hank sógora – talán ő a sorozat legangyalibb karaktere, aki minden hátsó szándék nélkül próbál igazságot teremteni, nem is tudván, hogy sógora áll a hírhedt Heisenberg álnév mögött. Saul Goodman (Bob Odenkirk) első ránézésre egy ügyefogyottnak tűnő, ám valójában ravasz ügyvéd, aki mindig hatalmas összegeket képes kicsiholni ügyfeleiből – akik ezúttal Walt és Jesse, akik nem aprópénzekkel játszanak. Goodman eredetni neve McGill, de az amerikaiakat ismerve azon a látásmódon van, hogy a nép sokkal jobban bízik egy zsidó nevű ügyvédben.
A legnagyobb és legemlékezetesebb arc mindenképp Gustavo Fring (Giancarlo Esposito), aki külön laboratóriumot állít össze Walternak, hogy minden adott legyen a legtisztább anyag kikristályosítására. Gus hihetetlenül álszent pókerarccal, mindig kifogástalan öltönyben jelenik meg, a város egyik legjobb barátja, drogellenes célokra adakozik, gyakran mutatkozik pozitív fényben a rendőrségen is, közben pedig ő a legrettegettebb metamfetamin-terjesztő az egész államban, és még a határon túl is. És akkor még nem is beszéltünk Mike-ről, aki Gus után tisztogatja a hullákat, a Salamanca-fivérekről, akik szavak helyett a kemény tettek emberei, vagy Bogdanról, a román bolttulajdonosról, aki összenőtt szemöldökével már az első részben külön kényeztetést nyújt a kelet-európai nézőknek.
Útravalóul még csak annyit, hogy aki eddig nem rajongott túlzottan az underground hip-hop zenéért, az ezentúl bizonyára más fülekkel figyel rá, aki pedig netán telefonos üzenetet kapna „POLLOS” szöveggel, az rohanjon, amilyen messze csak tud!
