Kovács Bea

/ / /

· írta

A világ mint olyan

Silviu Purcărete: Undeva la Palilula / Valahol Palilulában

Kritika

Talán azért, mert debütfilm, talán azért, mert éveken át zajló munka eredménye, vagy talán pontosan azért, mert Silviu Purcărete, a kortárs román színház egyik legösszetettebb alkotójának első filmes megnyilvánulásáról van szó, a Valahol Palilulában nem az a mű, amelynek sajátos világáról és hangulatáról referenciák vagy mélyebb elemzés nélkül érdemes beszélni.

Ugyanakkor lehetséges egy olyan olvasat is, amely minden előzetes információtól mentes: vajon hogyan és mit lát ebben a filmben egy olyan néző, aki számára a színházi és filmes formanyelvek ütközése (vagy éppen fúziója) nem problematikus, aki nem ismeri a román rendező kiforrott, összetéveszthetetlen kézjegyét, vagy nem jártas a dráma- és filmtörténet sűrűjében, melyben Purcărete kalandozik? Ahhoz, hogy ez az öntörvényű világ, amelyet két órára mi is megleshetünk, feltáruljon előttünk és megmutassa titkait, a többszörös megnézés nemhogy ajánlott, de feltétele a sikeres befogadásnak.

Valahol Palilulában

A romániai színházbajárók számára Purcărete alkotásai nem ismeretlenek: a bukaresti rendező a szebeni, krajovai és kolozsvári színházakban nem egyszer dolgozott, de a budapesti Katona Józsefben is színpadra állította Shakespeare Troilus és Cressidáját, és ebben az évadban a debreceni Csokonai Színházzal való együttműködés gyümölcseként született a Scapin, a szemfényvesztő (Molière), mely a POSZT versenyprogramjában is szerepel. Purcarete színpadi világa egy precízen megalkotott, a mikroszintig lebontott környezet, melynek sokkoló, illuzórikus látványvilága képi utazásra invitálja a nézőt, kiragadja a hétköznapokból, és grandiózus méreteivel egy valóságon túli dimenzióba emeli. Ezekből értelemszerűen következik, hogy Purcărete színháza fokozottan teátrális: nem akarja elhitetni velünk, hogy a „valóság” mimézisét, hű mását látjuk – mert a valóság létezése vagy értelmezése már eleve kérdéses, hát még a reprezentációé! A drámaszöveghez hol vak hűséggel ragaszkodik, hol annak teljes elhagyása mellett döntve, a szövegcentrikus színházzal szemben „totális” színházat teremt, melyben ének, zene, tánc, fény, díszlet, jelmez egy lenyűgöző műóriássá áll össze, egy szerkezetében bonyolult térben, számos statisztát megmozgatva, a színpad lehetőségeit feszegetve.

Valahol Palilulában (2)

Ezekből a támpontokból indulva már sejthetjük, hogy a Valahol Palilulában gyökeresen szakít az utóbbi évek román filmjének új hullámjával, és inkább a magyar mozi világa felé kacsint. Benne van a Szindbád anekdotikus történetszövése, hedonista életfelfogása; visszaköszön ránk a Bibliotheque Pascal groteszk, a realitást álommal vegyítő világa, de van, amikor éppen a Tanár úr kérem! tévéfilm lerobbant kórházait, időkezelését és narratíváját véljük felfedezni Purcărete alkotásában. A filmegész ugyanakkor erősen megidézi például Fellini bohócokkal teli, cirkuszi univerzumát, vagy Jeunet Delicatessenjének (poszt)apokaliptikus, elállatiasodott (vagy elembertelenedett) fekete humorát – de az is lehetséges, hogy a film egy válasz a Tim Burton Nagy halára (Big Fish), mely zárt, teremtett mitológiája miatt igen sok közös pontot mutat a Palilulával. Ha pedig a drámairodalomra gondolok, rögtön Beckett jut eszembe, akinek a szövegeiben az abszurd mint (világ)szervező elv állandóan jelen van, s a ciklikusságból való menekülés lehetetlensége egy feloldhatatlan létfájdalmat eredményez.

A filmben a 60-as évek Romániája elevenedik meg, pontosabban egy Isten háta mögötti falu, Palilula, ahol a társadalom konvenciói más formákat öltenek és ahol egy sajátos szabályrendszer szerint él egy igen zárt közösség. Ide érkezik Serafim (Dimény Áron), a frissen végzett orvos, egy tipikus jófiú, aki hivatásával megváltaná a világot, vagy legalábbis meggyógyítaná az emberiséget minden bajától. Ehelyett egy olyan helyre csöppen, melynek bizarrsága nehezen megszokható: Palilulában nincsenek (és nem is fognak születni) gyermekek, a kórházban gyengélkedő betegek valójában makkegészségesek és whiskyvel kúrálják magukat, de van itt hermafrodita, kecskenő, fogatlan pártmuki, és úgy tűnik, itt minden kapcsolat egy-egy betegesen undorító perverzió. És amint Serafim mindezt látja és megismeri, kezdeti elképedése után arra ítéltetik, hogy megbarátkozzon ezzel a furcsa, hibás társasággal. És így lesz.

Valahol Palilulában (3)

Sorra ismerjük meg a kis település lakosait és az ő történeteiket, és minden erkölcstelenségük ellenére együtt kacagunk velünk (vagy rajtuk). És amikor már könnyedén elnézünk hőseinknek ezt-azt, és arra gondolunk, hogy minden csak viccre megy ki, Purcărete felráz a szórakozásból, és szívszaggató zenével időtlen emberi fájdalmat, tehetetlenséget és kicsinyességet mutat meg – csakhogy ez az eredendő melankólia nem felejethető a humoros részek közben sem. Sajátos mítoszvilág tárul a szemünk elé: ebben a bűnös társadalomban kell lennie egy bűnbaknak is, ahogyan azt már a görögök előírták. A megvetésre maguk is igen esélyes palilulai lakosok a kollektíven gyűlölik a Kecskét (Capra), akinek a kétes személyét, másságát nem tudják elfogadni, s tudható, hogy az ő elpusztulása menheti majd meg ezt a közösséget – még akkor is, ha ez a megváltás a tökéletes megsemmisüléssel egyenlő. Jön majd a tisztítótűz, mely porig égeti ezt a meddő világot, s mégis, a hamuból fog újjászületni a remény – nem véletlenül a Kecske lesz az, aki a romlottságba visszahozza a makulátlanságot: gyerekét feketévé égett testéből menti meg Serafim, majd emberként teljesen összetörve engedi útra, el Palilulából. Az utolsó jelenetekben, amikor az öreg Serafim meséli életét egy új generációnak, egy kissé sánta, fiatal orvos gyógyítja őt: mentve volt a menthető.

Valahol Palilulában (4)

A film több értelemben is erősen bizonyítja, hogy egy érett rendezői koncepcióval, mondhatni ars poeticával van dolgunk. Ennek megismerése legyen az olvasó-néző öröme. A világ eme édes-keserű megfigyelése, láttatása arra ébreszt rá, hogy a létezés abszurditása és szükségszerűsége egyszerre szép és borzalmas, az ember meg, amint felismeri saját sorsának hiábavalóságát, foggal-körömmel ragaszkodik a semmihez és próbálja elszórakoztatni magát, míg az utolsót nem üti az óra. Meg aztán ki tudja egyáltalán, hogy mi az élet értelme, mi a helyes út, s mi végett vagyunk a világon...

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Valahol Palilulában (Undeva la Palilula)

Valahol Palilulában (Undeva la Palilula)

Román filmdráma, vígjáték, 2012. Rendező: Silviu Purcărete. Szereplők: Dimény Áron, Răzvan Vasilescu, George Mihăiţă, Ilie Gheorghe, Ofelia Popii, Marcel Iures, Ioana Crăciunescu.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    7 · 12 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film