Papp Attila Zsolt

/ / /

· írta

Asszony a talpán

Phyllida Lloyd: The Iron Lady / A Vaslady

Kritika

Az utóbbi években a filmipar mintha növekvő érdeklődéssel fordulna az Egyesült Királyság közelmúltja és (többé-kevésbé) jelene felé. II. Erzsébet királynő és édesapja, VI. György király után most a szovjetek által Vasladynek „elkeresztelt” Margaret Thatcher is megérkezett a gyöngyvászonra (és érthetetlen késéssel a romániai mozikba) – a brit monarchiát mindig is leplezetlen rokonszenvvel figyelő recenzens számára pedig ez üdvös fejlemény.

Margaret Thatcher valóságos konzervatív ikon, akinek az igazán merész szellemek sorsa jutott: nem tudni, feltétlen rajongóinak vagy engesztelhetetlen gyűlölőinek tábora nagyobb-e, de megítélése e két szélsőséges pólus között mozgott és mozog ma is. Akik szerették, nagyon szerették, akik gyűlölték, nagyon gyűlölték, de nehéz (volt) közömbösnek maradni vele szemben. Ezért élettörténetének filmrevitele rendkívül kockázatos vállalkozás, lehet egyszerű, de szinte megoldhatatlan feladat is – szerzői szándéktól függően.

Margaret Thatcher – a filmben és a valóságban

Szó mi szó, A Vasladyt rendezőként jegyző Phyllida Lloyd (Mamma mia!) és forgatókönyvírója, Abi Morgan meglehetősen pengeélen táncol, de nem azért, amiért elsőre gondolnánk, vagyis nem a film politikai üzenetének milyensége okán. Élő emberről filmet készíteni mindig problematikus feladat, és ha az illető ráadásul épp időskori demenciában szenved, az alkotók pedig nemhogy nem akarják megkerülni ezt a témát, de egyenesen erre építik filmjüket – nos, ez a jóízlés határát súroló vállalkozás. Mekkora sportértéke van annak, ha Anglia egykori, de még életben lévő rettegett úrnőjét kiszolgáltatott, kendős öregasszonyként mutatjuk meg a világnak, amint motyogva vásárol tejet a boltban vagy elhunyt férje bolondos szellemével cseverészik kiadós viszkizés közben? (Nem csoda, hogy a Thatcher család tagjai állítólag meg sem nézték a filmet, bár ezt azért kétlem.) Az alaphelyzet annál is kínosabbnak tűnik, hogy a mozaikszerű elbeszélés előrehaladtával kezdünk rájönni: a megöregedett, magányos baronessz „történetszála” nem pusztán keret a rendhagyó politikuséletrajzhoz (afféle „idős asszony visszaemlékszik az életére” módon, à la Titanic), hanem dramaturgai súlya alapján éppenhogy ez áll a narráció középpontjában.

Phyllida Lloyd: The Iron Lady / A Vaslady

Pedig Lloydékat szemlátomást mindennél jobban érdekelte ez a szédületes női karriertörténet, amely a vidéki metodista fűszeres lányának „státuszától” a Downing Street 10-ig ívelt, magánéleti és választási küzdelmeken, parlamenti csatározásokon, utcai harcokon és háborúkon át. Egy felvilágosult és határozott nő emancipációs eszményképének megfogalmazása, akiről a maga során ugyanazt lehetett elmondani, mint időben, térben és világnézetben távoli kolléganőjéről, Kéthly Annáról, azazhogy „az egyetlen férfi volt a parlamentben”; aki véghezvitte azt a mesebeli bravúrt, hogy előbb a Konzervatív Párt vezérévé, majd Britannia és egész Európa első női miniszterelnökévé vált, példátlanul hosszú ideig.

Phyllida Lloyd: The Iron Lady / A Vaslady (2)

A forgatókönyv hiányosságai az életanyag bőségével való küszködésből származnak: az alkotók mintha nem tudták volna eldönteni, milyen szelekciós szempontok szerint rajzolják meg a pályaképet. Így hát túl sokat markoltak, és azt is meglehetősen esetleges módon – valljuk be, nem túl elegáns megoldás flashback-jelenetek sorát építeni véletlenszerű „talált tárgy”-effektusokra, arra, hogy a helyét nem lelő főhős folyton belebotlik hol egy fényképbe, hol egy videóba, és ez elindítja az emlékezésfolyamot. Vote Conservative Finchley-ben, anyai vívódások, szócsaták a férfiak uralta parlamentben, a sorsdöntő Falkland-háború, tengelyakasztás a szakszervezetekkel (ez utóbbi kettő a leghangsúlyosabb), némi IRA-ügy, robbantások, pártbeli rivalizálások, és a The lady’s not for turning-mozzanat – joggal kérdezhetnénk, hol maradt a kommunizmus világméretű térdre kényszerítésében játszott szerepének vagy a királynővel való, némelyek szerint ellentmondásos kapcsolatának felvázolása.

Phyllida Lloyd: The Iron Lady / A Vaslady (3)

Mindezt a szétesésnek induló epizódfüzért látva értjük meg, miért volt szükség az időskori, összetartó szálhoz való folytonos visszatérésre – és azt is, miért alaptalanok azok a bírálatok, amelyek a reflektálatlan témakezelést és a kritikus hozzáállás hiányát róják fel. A fentebb már említett morális és ízlésbeli dilemmát – egy ma is élő öregasszony kiszolgáltatott helyzetben való megmutatását – ugyanis nem lehet feloldani másként, mint a központi karakter iránti maximális empátiával, megértési kísérlettel – ellenkező esetben a film nemcsak szerkezetileg, hanem etikai értelemben is összeomlana.

Phyllida Lloyd: The Iron Lady / A Vaslady (4)

Phyllida Lloyd filmjében épp ez a csoda: hogy erre a rosszízű, recsegő-ropogó alaphelyzetre egy megindító, helyenként kifejezetten bölcs, rezignált humorral teli emberi drámát sikerül felépítenie. Ezerszer leírták már, de nem lehet elégszer mondani: ez nem lett volna lehetséges a csodálatos Meryl Streep nélkül. Az ő jelenléte nem is akkor a legintenzívebb, amikor (egyébként hibátlanul) átlényegül a cselekvő, életét és a filmidőt végigharcoló Vasladyvé, hanem azokban a hosszan kitartott, csendes-töprengő pillanatokban, amikor alig-játékával a hajlíthatatlan tory nagyasszony esendő, rejtett arcát mutatja meg. Nagy formátumú politikusnak nagy formátumú színművész jár, és Meryl Streep elérte azt, ami valószínűleg a legtöbb: ha ezután Margaret Thatcherre gondolok, egy ideig még ő jut eszembe róla. 

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A Vaslady (The Iron Lady)

A Vaslady (The Iron Lady)

Brit–francia filmdráma, életrajzi, 2011. Rendező: Phyllida Lloyd. Szereplők: Meryl Streep, Jim Broadbent, Richard E. Grant, Susan Brown, Alice da Cunha, Alexandra Roach, Phoebe Waller-Bridge, Iain Glen.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film