/ / /

· írták: , , ,

Ezt láttuk a 11. TIFF-en 2. rész: Weekend, Beast, Babycall, Le moine (The Monk) Kritika

Gay párocska próbálja felfedezni kapcsolatuk mélységeit. Egy férj szerelme birtoklási vággyá, erőszakká és gyűlöletté változik, visszafordíthatatlanul. Egy kialvatlan, meggyötört lelkű, egyedülálló anyával rémítő játékot játszik az idegrendszere. Egy tiszta szívű szerzetest megkísért a Gonosz – kitalálnád, milyen formát öltve? A TIFF második napján is láttunk jó filmeket.

Andrew Haigh: Weekend, 2011, brit, 97 perc

[Szupernóva] Egy fiatal homoszexuális férfi egy baráti házibuli után betér egy gay-bárba, ahonnan egy vele egykorú sráccal tér haza. Másnap reggel az elmulasztott ismerkedést bepótlandó, azt próbálják eldönteni, vajon rendelkezik-e az egyéjszakásnál több potenciállal gyorskeletű kapcsolatuk.

A film szokásos romkom-témát dolgoz fel teljesen más eszközökkel. Ebből a történetből épp az marad ki, ami a maistream moziban olyan hangsúlyos: a hódítás. Nincsenek látványosan kivételes randevúk, izgalmas véletlenek, amelyek ráébresztenék a nézőt, hogy a szereplőket egymásnak teremtették. A két férfi nem egy deus ex machina által működtetett, blockbuster-fényűzésű világban él, hanem egy nagyváros tömbháznegyedében, amely középszerűségében semmivel sem emelkedik ki a hasonló negyedek hasonló lakásai közül. Ennek megfelelően a történet is mellőzni próbálja a valószínűtlen helyzeteket, szereplőinket csupa tipikus helyen követve nyomon: a gay-bárban, a házibulin, a lakásban, valamint funkcionalitáson kívül egyebet felmutatni nem igen tudó külső helyszíneken. A film tehát nem a külsőségekre, hanem az emberi érzelmekre helyezi át a súlypontot, amelyeket a minimalista ábrázolásmód csupán sejtetni enged, expliciten megnyilvánulni nem.

Andrew Haigh: Weekend

Az együtt töltött idő alatt a két férfi megpróbál olyan felületet találni a másik énjén, ahova kapcsolódni tudna. Ismerkedésük, mint minden ismerkedés, abból áll, hogy történeteket mesélnek magukról, a homoszexuális lét felvállalásáról, szülőkről, szeretőkről és barátokról, mialatt kísérletet tesznek arra, hogy magányukat enyhítsék egymás társaságával, halványan reménykedve, hogy útjaik összekapcsolásával életük minősége is javulni fog. A film ritmikája a két férfi kezdődő kapcsolatának dinamikáját követi: lassan indul be, az eleinte kevesebb érdeklődést kiváltó történet viszont idővel egyre jobban vonzzák a nézőt, ahogy egymás számára és számunkra is fokozatosan többet jelentenek majd a szereplők.

A Weekend egy őszinte film a kapcsolatok kockázatos voltáról, a megismerés félelmetes, de hatalmas jutalommal kecsegtető folyamatáról, a szerelem egzisztenciálisan nélkülözhetetlenségéről – homoszexuális szempontból. Ez utóbbi felére fogja csökkenteni a nézőszámot, pedig nem kellene. Ahogy a művészetét értékelő Glen mondja keserűen: senki nem fogja megnézni, mert úgyis csak gay szexről szól – arra meg ugyan ki kíváncsi. (bb)

Még vetítik: június 9., szombat, Odeon Cineplex, 19:45.

Christoffer Boe: Beast, 2011, dán, 83 perc

[Fókusz: Dánia] Christoffer Boe stílusosan robbant újból be a kolozsvári mozifalók tudatába egy szerelmi háromszöget „boncolgató” thrillerrel. Története megnyugtatott, hiszen tökéletes bizonyíték arra, hogy igenis van még, amit elmesélni egy romlott házasságról, de ugyanakkor tökéletes éjszakai mozi volt a maga stiláris zaklatásaival és részletekben gazdag ábrázolási módjával.

A képlet egyszerű: egy férfi és egy nő viszonyában valaki mindig dominálni akar. Ennek a legfeszesebb formáját ecseteli vászonra a fiatal dán rendező, aki valahol Roeg és Winding Refn nyomán próbálja felkutatni, hogy mi lehet az a természetfeletti elem, ami miatt kibontakozik a férfiben ez a beteges uralkodói ösztön. A csavar talán még egyszerűbb, hiszen mindaz, ami a jelen témát tárgyaló filmben a lélekben rejtőzne, kiül a szereplőket környező világra betegség, elmezavar vagy polgárpukkasztó szimbólumok sorozatának formájában. Szürreális gondolat ez, amiben Boe stílusosan kapaszkodik, annak ellenére, hogy emiatt sajnos jókorát lefaragott a potenciális kolozsvári közönségéből.

Christoffer Boe: Beast

Bruno és Maxine kapcsolata erős fordulópontjához érkezik, amikor kiderül, hogy a friss férj iránt táplált érzelmek Maxine-ból már régen kihaltak. Bruno képtelen megbírkózni ezzel, mivel úgy érzi, hogy szerelmének „dekódolása” életének magyarázhatatlan hivatása. Míg önmagában fel nem kutatja társának legapróbb rezzenéseit, addig hajlandó megküzdeni mindazzal, amit a nő és sikeretelenül titkolt szeretője képvisel. Az áldozatként, majd szellemi terrorként ábrázolt férj részletesen hordoz végig bennünket azon, ami a helyzetet illető frusztrációk eredményévé válhat röpke másfél óra alatt.

Boe kamerája ezen egyszerű szálak vezetésére terem egyedi stílust és különösképpen dícséretet érdemel, mivel ez az első film számomra, ahol az ismételten lencsébe ütköző direkt fényhatások erős és tudatos rendezői gesztusokat szolgálnak. A történet megoldása kérdéses, végezetül a forma árnyékot vet a szerző szándékára. Szerencsére minden nézőnek ez a privát döntése, és lesz amiről beszélnie, ha az elkövetkező napokban ellátogat a film további vetítéseire.

Pároknak kimondottan ajánlott. (ij)

Még vetítik: június 4., hétfő, Odeon Cineplex, 20:15; június 6., szerda, Odeon Cineplex, 17:30 (Fiara).

Pål Sletaune: Babycall, 2011, norvég–német–svéd, 96 perc

[Árnyak] Pål Sletaune norvég író-rendező némileg abszurd, kissé erőszakos és kellemesen keserédes vígjátékokkal (Budbringeren, Amatorene) szoktatta magához a nézőt, mielőtt megalkotta első vegytiszta pszichothrillerét 2005-ben (Naboer). Történeteit rendszerint skandináv külvárosok lépcsőházaiban bontakoztatja ki, és a szűk, nyomasztó térben pompás alkotói szabadsággal mozgatja karaktereit, legyen szó szerelemből gyanús ügyletekbe keveredő postásról, emberrablásra szakosítatlan, pancser étteremtulajdonosról, vagy két buja szomszédlánynak a való- és álomvilágot összemosó véres játékairól. 

Pål Sletaune: Babycall: Beast

Képzelet és valóság keveredik hátborzongató egyveleggé a Babycallban is, azonban itt a rendezésből jelesre vizsgázó Sletaune kissé túlbecsülte saját alapanyagát. Anna és tízesztendős fia, Anders a gyermekvédelmi hatóság által kiutalt külvárosi lakásba költöznek és próbálnak új életet kezdeni a közelmúlt borzalmaitól sérülten. Az örök rettegésben létező anya minden idegszálával erőszakos és joggal börtönbüntetésre ítélt férjétől igyekszik megóvni gyerekét, akinek életére saját édesapja tört nemrég, ezért babafigyelőt vásárol és állandó akusztikus megfigyelés alatt tartja a másik szobában alvó Anderst. Értelemszerűen keveset alszik és délelőtt az iskola körül ólálkodik. Kialvatlanságából vagy lelki sérüléséből fakadóan saját traumájára emlékeztető sikolyokat hall a babafigyelőből, nyomozni kezd, ráadásul tavat képzel egy parkoló helyén, és ruhái rejtélyesen benedvesednek mikor egy férfi által a tóba fojtott szomszéd gyerek után gázolva megmártózik a parkolót borító bitumenben. Képzeli vagy tényleg átéli mindezt, nehéz eldöntenünk, de mindenesetre gyakran kapaszkodunk a székbe és várjuk a megfejtést, amely végül csupán részmagyarázattal szolgál a történtekre.

Nem panaszkodni jöttem, mégis némi fenntartással viszonyulok Sletaune forgatókönyvéhez, melyből korrekt thrillert forgatott ugyan, de éppoly értetlenül állok a végeredmény előtt, mint a hűtőszekrényre mágnessel felerősített gyerekrajz nyomán az utolsó jelenetekben nyomozást folytató Helge, a félénk bolti alkalmazott, aki Annától várta boldogságát, és kissé ráfázott. (fsz)

Még vetítik: június 5., kedd, Odeon Cineplex, 23:00 (Sunete misterioase).

Dominik Moll: Le moine (The Monk), 2011, spanyol–francia, 101 perc

[Emberek és istenek] Matthew Gregory Lewis kultikus műve, az angol gótikus regényirodalom egyik csúcsának számító A szerzetes filmadaptációjától indokolatlanul sokat vártam – pedig tudhatnám, hogy az eredeti mű minősége nem garancia semmire, és középkori(as) környezetben játszódó, misztikusnak mondott témájú filmekkel amúgy is tele a padlás. Ami alapvetően nem baj, hozzám közel áll ez A rózsa nevének sikerét meglovagoló divathullám, ha mondjuk nem A Da Vinci-kód a végeredménye. Hát még ha Ambrosio atya, a Sátán által – naná, hogy nő képében – megkísértett kapucinus szerzetes regényes történetéről van szó – főként, ha Vincent Cassel alakítja, egyébként a tőle elvárható színvonalon. 

Dominik Moll: A szerzetes

A Lemminggel ismertté vált Dominik Moll rendezésén érződik, hogy igyekszik valamelyest hű maradni az alapmű szellemiségéhez, ikonográfiájához – pontosabban épp az a gond, hogy nemigen tesz hozzá semmit, ami megkülönböztetett figyelemre érdemesítené filmjét. Mindenből van itt egy kicsi, ami a gótikus műfaj sajátossága: dühöngő éjféli vihar, repdeső hollók, futkosó patkányok, sötét kolostori folyosók, a pokol lángjai és egy temetői kísértet (némiképp hiányoltam a szellem csörgő láncait), de éppen csak annyi, amennyi nem veszélyezteti a film kedvező korhatáros besorolását. Csak hát az a probléma, hogy ezek a műfaji elemek eredeti formájukban tökéletesen beleíródtak egy adott kor irodalmi konvenciórendszerébe, és sajátos céljaiknak megfelelően dekódolhatóak is voltak az olvasók részéről – reflektálatlan mai használatuk azonban (kulturális értelemben) egy légüres térben történik, és nagyon kell vigyázni, nehogy anakronisztikussá vagy egyenesen nevetségessé váljanak (a terem sötétjében időnként felcsendülő kuncogás megerősít ebbéli véleményemben). Pedig a bűn és ártatlanság viszonyának kérdésköre, a bennünk lakó démonokkal való szembenézés, az ördöggel kötött alku tragikuma olyan örök téma, amely megérdemel egy nagyszabású és érvényes kortárs mozifeldolgozást. Kérdezzék meg Faust mestert, ő mindig aktuális. (pazs)

Még vetítik: június 8., péntek, Monostori Open Air, 22:00 (Călugărul).

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Weekend

Weekend

Brit filmdráma, 2011. Rendező: Andrew Haigh.

  • A látogatók szerint
    9 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Beast

Beast

Dán filmdráma, 2011. Rendező: Christoffer Boe.

  • A látogatók szerint
    8 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Babycall (The Monitor)

Babycall (The Monitor)

Norvég–német–svéd horror, 2011. Rendező: Pål Sletaune.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Le moine (The Monk)

Le moine (The Monk)

Spanyol–francia thriller, 2011. Rendező: Dominik Moll.

Előzetes a Filmtetten

  • Szerinted mennyire jó a film?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film