/ / /

· írták: , , ,

Ezt láttuk a 11. TIFF-en 6. rész: Yoru ga owaru basho / End of The Night; Sangue do Meu Sangue / Blood of My Blood; The Snowtown Murders; Á annan veg / Either Way Kritika

Első filmünkben egy katatonikus arcú bérgyilkos útját követhetjük, amint megtalálják, felcseperedik és öl, majd szerelmes lesz – egy prostituáltba, akit gyerekként, tanulóéveiben nem volt képes megölni. A következőben egy nagyvárosi szegénynegyed közepén egyedülálló anya küzd gyerekei jövőjéért. Harmadik filmünk világában már-már bevett dolognak számít a pedofília, a vérfertőzés, a családon belüli és kívüli szodomita erőszak és az ezek ellenhatásaként fellépő kíméletlen önbíráskodás. És végül itt áll egy rövid kritika a TIFF „legvidámabb filmjéről”.

Daisuke Miyazaki: Yoru ga owaru basho / End of the Night, 2011, japán, 79 perc

[Verseny] Egy katatonikus arcú bérgyilkos útját követhetjük, amint megtalálják, felcseperedik és öl, majd szerelmes lesz – egy prostituáltba, akit gyerekként, tanulóéveiben nem volt képes megölni. A szinopszis teljesen korrekt, görög sorsdrámákra emlékeztető történetet jósol, a Kaurismäki-féle színjátszásmentes színjátszást gyakorló hülye frizurájú japán hitman sztorija azonban annyira más a logikus narratívához szokott európai szemem számára, hogy képtelen befogadni azt. Persze, lehet, hogy velem van a baj, amiért nem tudom megemészteni, hogy miképp kerülhetett be egy ilyen gyenge próbálkozás a versenyprogramba (valószínűleg azért, mert 11 év alatt még egyszer sem volt benne japán film).

Yoru ga owaru basho

A film utáni beszélgetésen jelen lévő elsőfilmes rendező szerint mostanság Japánban egy átlagos film párezer dollárból, 4–5 nap alatt készül el, ehhez képest az ő filmjére 8 és fél napjuk volt, s ez hatalmas luxust jelent nippon viszonylatban. Miután sikerült visszacsuknom meglepetéstől leesett államat, máris megértettem, miért néz ki úgy ez a film, ahogyan kinéz. Amatőr, a HD ellenére is nagyon videós, filmszerűtlen kép, kusza világítás, gyenge minőségű hangfelvétel – ami nem lenne baj, ha a film (és rendezője) nem venné ennyire komolyan magát. Sajnos, ezt a filmet halálkomolyan gondolták: a klasszikus noirokat, Tolsztojt és a japán bosszúfilmeket egyszerre akarták megidézni, de az eredmény egy időnként ásítozást, időnként pedig szándéktalan komikumot keltő másfél óra lett.

A felkelő nap országának kultúrája iránt tanúsított maximális tisztelet mellett is azt kell mondanom, hogy ezt a filmet nem szabadott volna kiereszteni a szigetről. Ha ez a földrengés utáni Japán új generációja, új kultúrája (amint az amúgy végtelenül szimpatikus rendező fogalmazott), akkor Kuroszava foroghat a sírjában. (jbn)

Még vetítik: június 8., szombat, Republica/Florin Piersic, 11:00; június 10., vasárnap, Odeon Cineplex 5, 17:15 (Sfârșitul nopții).

João Canijo: Sangue do Meu Sangue / Blood of My Blood

[Szupernóva] Egy nagyvárosi szegénynegyed közepén a gyerekeit egyedül nevelő Marcia úgy érzi, családja viselt dolgai kezdenek jó irányba terelődni: lánya ápolónőnek tanul, és hallgatólagosan jegyese egy rendes korabeli srácnak, delikvens fia pedig épp most szabadult a javítóintézetből, de megígéri, kezdeni fog valamit az életével. Aztán pár nap alatt minden reménye romba dől: kiderül, lánya összeszűrte a levet egyik nős professzorával, aki apja lehetne (és ahogy minden rohamosan rémálomszerűvé válik, szinte sejtjük, hogy még az is lesz), a fiatalember pedig a szervezett bűnözésből választ karrierlehetőséget magának.

João Canijo: Sangue do Meu Sangue

A Sangue do Meu Sangue egy művészfilmes szappanopera. Csupán a minimalista képek és a filmzene hiánya különbözteti meg egy kétórányira összesűrített telenovellától: van benne családi dráma, házasságon kívüli viszony, veszekedés és sírás, mindez egy olyan lerobbant, reménytelen környezetben, amit a román újhullámosok is megirigyelhetnének. Hogy a naturalista ábrázolásmód indokoltabb legyen, a szegénység és a belőle való kilábalás lehetőségei is megjelennek: a fiatal lány tanulással próbálja többre vinni, míg esténként a sarki ABC-ben dolgozik, a fiú pedig a helyi drogbáró helyére pályázik, csak ki ne derüljön.

A keményen dolgozó matróna és a szerelem általi boldog végkifejletben már alig bízó harmincas húga igazi almodóvari nők: megpróbáltatás elé helyezve meglepő erőről és erkölcsi tartásról tesznek tanúbizonyságot, családjukért pedig a legvégsőkig készek harcolni. Próbatételek pedig lesznek, ugyanis a fiatalok rossz döntéseinek következményei nemcsak saját magukat, hanem őket megvédni akarókat is  kiszolgáltatják a társadalmi ranglétrán és a táplálékláncban magasabban állóknak. A film végül aránytalanul eldurvul, kétségbeesés, megaláztatás, fizikai és nemi erőszak követik egymást, hogy aztán egy furcsa ciklikussággal visszaérjen a kezdeti „békés” családi körbe. Ami nem öl meg, erősebbé tesz, ugyebár.

Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott. (bb)

Vetítik még: június 7., csütörtök, Florin Piersic mozi, 12:30 (Sânge din sângele meu).

Justin Kurzel: The Snowtown Murders, 2011, ausztrál, 119 perc

[Fókusz: Ausztrália] Meg kell mondanom, nem tudok túl sokat az ausztrál filmgyártásról, főleg annak független alfajáról. Az állítólag megtörtént eseményeken alapuló The Snowtown Murders „kezdésnek” viszont meglehetősen erős volt – és ez az a film, amelynek esetében a valóságra, az elbeszélt események tényszerű voltára való hivatkozás valóban erősíti a befogadást és értelmezést (a „based on a true story” formula a legtöbb esetben teljesen felesleges: az alkotás vagy megáll a saját lábán, a vásznon kívüli referencia nélkül, vagy nem, és akkor nem segít semmiféle „megtörtént eset”). A film ugyanis néhol idegesítően pontos szociografikus látleletet igyekszik nyújtani a vidéki Ausztrália rejtett zugaiban fellelhető, szinte ember előtti – vagy előemberi – módon primitív lélektani-társadalmi folyamatokról. Ebben a világban (legalábbis a film világában) már-már bevett dolognak számít a pedofília, a vérfertőzés, a családon belüli és kívüli szodomita erőszak és az ezek ellenhatásaként fellépő kíméletlen önbíráskodás.

Justin Kurzel: The Snowtown Murders

A tinédzserkorú, a legmocskosabb hatásokra is szenvtelenül „reagáló” (mert környezete által megedzett), önkéntelenül egy pszichopata sorozatgyilkos cinkosává váló Jamie lassú alámerülésének története fontos erkölcsi és szociális kérdéseket érint, anélkül, hogy egy pillanatig is moralizálóvá válna a film. És talán épp ez a bántó távolságtartás a probléma: az emberi gonoszság születésének, gyökereinek témáját feszegető, a maga nemében – kisebb dramaturgiai és karakterábrázolási következetlenségeket leszámítva – kiváló The Snowtown Murders lassan hömpölygő, komor képeivel, baljós tónusával (a filmzene külön dicséretet érdemel) az a film, aminek nézése közben mi érezzük magunkat iszsonyúan kínosan, kényelmetlenül – azért, amiért ilyesmit engednek a szemünk elé tárulni, erkölcsi mankók nélkül. Ősrégi kérdés, hogy meddig mehet el a művészet az igazság ábrázolásában. Jó ismerősöm, maga is elszánt cinefil, azt mondta, hogy negyedóráig bírta, aztán úgy döntött, hogy ezt nem szabad tovább nézni. Nem merném jó szívvel állítani, hogy nem volt igaza. (pazs)

Még vetítik: június 10., vasárnap, Monostori Open Air, 22:00 (Crimele din Snowtown)

Hafsteinn Gunnar Sigurðsson: Á annan veg / Either Way

[Verseny] A nyugati kultúrában ha két férfi elszigetelődik, párbeszédeikben előbb-utóbb feltűnik az (egyik) örök beszédtéma: a nők. Ki szerelmeiről, ki hódításairól mesél szívesebben és sokat. Hafsteinn Gunnar Sigurðsson filmjében is nők fordítják boldog avagy boldogtalan irányba a két főhős sorsát. Pontosabban három nő, kiket azonban egy pillanatra sem látunk.

A 80-as években járunk, Izlandon. Annak is kopár, sziklás vidékein, ahol aszfaltozott utat is alig találni. A 24 esztendős, ösztöneivel önmagát boldogító Alfred, és a 33 éves, romantikus távkapcsolatban élő Finnbogi sávelválasztó vonalakat festenek és útjelző karókat vernek le. Sima nyári munka, tele rutinnal, melynek szüneteit is egyfajta monoton szokásrend tölti ki. Alfred nedves történetkékkel traktálja munkatársát, Finnborg a messzi Bécsben élő szerelmétől kapott leveleket olvassa el újra meg újra, miközben a szürke vidék állandó ködbe burkolózik. Kétszemélyes, rendezett világuk azonban egy menthetetlen hétvégén kibillen egyensúlyából, és a két – nem mellékesen – sógori kapcsolatot ápoló férfi újraértelmezni kényszerül életét. Megváltozott viszonyaik, friss perspektíváik fölött az ég is felderül.

Hafsteinn Gunnar Sigurðsson: Á annan veg / Either Way

A vetítés előtti percekben Mihai Chirilov fesztiváligazgató úgy vezette fel, mint legvidámabbat a versenyfilmek között. Mi, öreg tiffezők már tudjuk, hogy ez nem jelent feltétlenül vígjátékot, kacagva végigmulatott felhőtlen szórakozást, és a film valóban nem bizonyult oly könnyednek ahogyan azt egy kezdő fesztiváljáró elvárná. Az Alfredot alakító Hilmar Guðjónsson mimikájával, nevettető szertelenségével kitűnően ellenpontozza Sveinn Ólafur Gunnarsson (Finnbogi) kimértebb, élettapasztalatokkal teli alaposságát, a fordulat beálltával viszont Alfred kényszerül hirtelen felnőni és ugyanakkor a romokban heverő Finnbogiba életet lehelni. A két színész szikrázó összjátéka jutalom a gyönyörűen fényképezett táj, a tökéletes nagytotálok, valamint az alig rezdülő, finoman körbejáró kamera előtt, és mindezt koronázza a nemegyszer kikacsintó, végeredményét tekintve eklektikusan elbeszélő rendezés (szempontváltások a vizimentésben, juhok figyelik a táncoló Alfredot).

A helyszínen kérdésekre válaszolgató rendező elmondta, a forgatókönyv nem készülhetett el a két színész állandó közös munkája nélkül, a 80-as évek színterébe pedig a technikai forradalmat kizáró, lassú kibontakozás kedvéért helyezte a cselekményt. A minimális költségvetésből, rekordidő alatt forgatott film számos fesztivál kegyeltje, nem kizárt, hogy Kolozsvárról is hazaviszi valamelyik díjat. (fsz)

Vetítik még: június 10., vasárnap, Odeon Cineplex, 12:00 (La răscruce).

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Yoru ga owaru basho (End of the Night)

Yoru ga owaru basho (End of the Night)

Japán akciófilm, bűnügyi, fantasy, 2011. Rendező: Daisuke Miyazaki.

  • Szerinted mennyire jó a film?

Sangue do Meu Sangue (Blood of My Blood)

Sangue do Meu Sangue (Blood of My Blood)

Portugál filmdráma, 2011. Rendező: João Canijo.

Előzetes a Filmtetten

  • Szerinted mennyire jó a film?

The Snowtown Murders

The Snowtown Murders

Ausztrál filmdráma, 2011. Rendező: Justin Kurzel.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    8 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Á annan veg (Either Way)

Á annan veg (Either Way)

Izlandi vígjáték, 2011. Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson.

Előzetes a Filmtetten

  • Szerinted mennyire jó a film?

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film