Cirkusz és 3D

Darnell-McGrath-Vernon: Madagascar 3: Europe's Most Wanted / Madagaszkár 3.

Méghogy a folytatások csak újabb bőrt húznak le az alapanyagról! A Madagaszkár sápatag első részéből semmi nem maradt volna, ha tovább kopasztják – itt a folytatások azért kellettek, hogy kikupálják az eredeti ballépést. Kész szerencse, hogy Hollywood reménytelen esetekkel is foglalkozik, ugyanis a Madagaszkár 3 már maradéktalanul szórakoztató, humoros és tanulságos – és még a 3D-t is ízlésesen használja.

A 2005-ös debüt sovány történetével, rímelő dialógusaival és a természet törvényeit meghamisító mondanivalójával nem volt éppenséggel a DreamWorks-istálló legerősebb versenyzője. A New York-i állatkertből Madagaszkárra elszakadó állatok kálváriája felejthető volt, mint egy tajrészeg nyáreste, ám az izgalmasan felskiccelt (mellék)alakok tartalmasabb jövőt ígértek. A Madagaszkár 2-ben – amiben Alexék Afrikába, egoista oroszlánunk szülőföldjére ruccantak ki – aztán az alkotók is rájöttek, hogy nem árt történetet is írni a különc karakterek köré, így gyermeteg burleszk-komédia helyett kaptunk egy flottul szórakoztató mesét, korrekt gegekkel és velős liberális tanulsággal a másság (a „nőies férfi”) elfogadásáról, ami mondjuk még pont jól csúszhatott a 9/11 utáni Amerikában. Végül persze azt a bizonyos bőrt is lenyúzták, csak nem az oroszlánról, hanem az ezermester pingvinekről, akik két karácsonyi miniepizód után egy egész spin-off tévésorozatot kaptak (A Madagaszkár pingvinei).

Kép a Madagaszkár 3 című rajzfilmből

A Madagaszkár-szériában az a jó (amellett, hogy nem Madagaszkáron játszódik), hogy a folytatások ott kezdődnek, ahol az előző rész abbahagyta, vagyis: a folytatás az folytatás, és nem ismétlés. A karakterépítő, kalandos második felvonás után most például egy akcióorientált, a popkulturális intertext-humort élesebb, okosabb gegekre cserélő, 3D-s „látványmozit” kapunk. Alex, a táncos lábú oroszlán, Marty, a kissé ütődött zebra, Gloria, az anyáskodó víziló, és „multikulti” szerelme, Melman, a hipochonder zsiráf a korábbiaknál mozgalmasabb, több helyszínen játszódó cselekménybe bonyolódik. Monte Carlóba mennek a második rész végén lelécelt pingvinek után, azonban felfigyel rájuk DuBois kapitány, a helyi állatrendészet állatias nyomozónője, aki Alex fejét akarja becserkészni trófeagyűjteményébe. Adott tehát egy vérmes, bulldózernek és Pókembernek egyaránt beillő antagonista, valamint egy pörgős forgatókönyv, ami ezek után Rómába, Londonba és végül New Yorkba repíti a Julien királlyal, a bociszemű Morttal és persze a szakszervezetis majmokkal kiegészült kompániát.

Kép a Madagaszkár 3 című rajzfilmből

Ez a díszes társaság pedig rácáfol azokra a szkeptikus nézőkre, akik szerint a kortárs mesefilmipar csak a szülők zsebeit szeretné kifosztani. Persze, azt is szeretné, de a Madagaszkár 3 legalább megéri a pénzét, és minden szinten ráver elődjeire. A trailert például kapásból el lehet felejteni, azt még a sorozat rajongóinak tervezték, de a beígérttel ellentétben a harmadik rész poén-szekciója jóval érettebb, mint korábban. Talán a függetlenfilmes szektorból igazolt Noah Baumbach-nak is köszönhetően (aki már A fantasztikus Róka úrban már bizonyított), a 3. rész poénjai – madagaszkári klímához illően – szárazabbak, és kevésbé támaszkodnak a burleszkre. Talán ez a rész áll legközelebb a Shrek-mozikhoz, legalábbis iróniáját tekintve, amivel minden egyes szájba rágott tanulságot leönt, hogy azok a felnőttek torkán is lecsússzanak – üdítő, ahogy a film rendre kifigurázza a szereplők által felmondott tanulságokat. A csípős amerikai humort pedig – a New York-i lokálpatriotizmus szokásos kijátszása helyett – tősgyökeres európai sztereotípiák színezik tovább, így a pápa gyűrűje vagy az orosz mentalitás ugyanúgy szerepet kap a filmben, mint az egyébként frappánsan összemixelt soundtracken a DuBois által előadott Non, Je Ne Regrette Rien örökzöldje.

Habár a széria a fő humorforrást továbbra is az excentrikus mellékszereplőkből, a tüllszoknyás, drabális medvenősténybe beleszerető Julien királyból, ill. a pingvingéniuszokból fakasztja, a kerek történet kedvéért most is újabb karakterekkel bővül a Madagaszkár állatkertje (nevezetesen Vitalijjal, az orosz tigrissel, Giával, a francia jaguárral és Stefanóval, az olasz fókával). Hőseink ugyanis egy cirkuszba botlanak menekülésük során, amely pár állomás után New Yorkba tart – ezért elhatározzák, úgy jutnak vissza kedvenc aszfaltdzsungelükbe, hogy felturbózzák a cirkusz sikertelen, kiöregedett produkcióját. Teszik mindezt úgy, hogy a tradicionális burleszk-mutatványokat a Cirque du Soleilt koppintó akrobata-performanszra cserélik, mivel a családok már nem szórakoztak olyan jól a „régifajta” előadásokon. A Madagaszkár 3 állatai tudják, mitől döglik az ember: látványcirkusztól és 3D-től.

Kép a Madagaszkár 3 című rajzfilmből

A hollywoodi ideológiagyár teljes erőbedobással működik ebben a filmben, csakúgy, mint az 50-es évek „aranykorának” musicaljeiben. Az akkori zenés filmek arról győzködték a közönséget a musical-betétek alatt és között, hogy a tömegkultúra természetesebb és szórakoztatóbb a magasművészetnél, az előadásai sikeresebbek, az alkotói pedig összetartóbbak – vagyis a „szórakoztatás mítosza” (copyright: Jane Feuer) önmagát igazolta a tömegkultúra filmjeiben. A Madagaszkár 3-ban ugyanez történik, csak a 3D-vel, ami a „régi előadást” cseréli le a totális szórakoztatás 2012-es verziójára: Katy Perry Fireworkse dübörög, miközben az animátorok absztrakt mintákat, akrobatikus gegeket, és lenyűgöző 3D-s előadást produkálnak a finálé cirkuszi betétjében. A maximum hangerőn bömböltetett Perryt és a 3D-ideológia promoválását csak azért lehet megbocsájtani az alkotóknak, mert elvetik a kizárólag pénztárca-apasztásra tervezett, alibi 3D-használatot, és ízlésesen, kifinomultan használják a harmadik dimenziót. A sorozat látványa legalább annyit fejlődött, mint a készítők humorérzéke, így a térhatást maximálisan kiaknázzák a „repülős üldözés” állatokra áthangszerelt, suspense-dús jelenetében csakúgy, mint a természet térhatású kiépítésében.

Kép a Madagaszkár 3 című rajzfilmből

Tagadhatatlan, hogy a Madagaszkár 3 az álom- és animációgyár top formáját mutatja, amit ugyan lehet utálni, csak éppen felesleges. Már csak azért is, mert a film abba a kellemes hitbe ringatja végkifejletével a nézőket, hogy ezúttal véget ér a sorozat, és nem fognak több bőrt ráadni Alexékre. Hiszen ezt a produkciót egyébként is csak 4D-vel lehetne megfejelni.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.