Mihai Fulger

/ / /

· írta

Egy nélkülözhetetlen filmtörténeti munka Călin Căliman: Istoria filmului românesc (1897–2010) Recenzió

Călin Căliman 2011-ben a Contemporanul Kiadónál megjelent, Istoria filmului românesc (1897–2010), vagyis A román film története (1897–2010) című könyve valójában a Román Kulturális Alapítvány Kiadója1 gondozásában, a múlt évszázad utolsó évében megjelent, Istoria filmului românesc (1897–2000) című munkájának második, javított és bővített kiadása.

Egy nélkülözhetetlen filmtörténeti munka – Călin Căliman: Istoria filmului românesc (1897–2010)

Először is meg kell jegyeznem, hogy bár olvashattam már a román film két másik „rövid történetét” (Manuela Cernat és legutóbb Marian Ţuţui tollából), valamint a „kortárs román film története kritikai szemléletének” első felét (Istoria critică a filmului românesc contemporan – a szerző, Valerian Sava sajnos egyelőre megállt a hatodik évtized végénél), Călin Căliman kötete azonban a hazai filmgyártás első és egyelőre egyetlen „teljes” (a mozi feltalálásával kezdődő, a jelenhez nagyon közel véget érő, lenyűgözően gazdag és összetett) története. Első lévén, jelen könyv referenciamunkává válik, amely nem hiányozhat egyetlen olyan hazai – vagy a román nyelvet ismerő, hiszen sajnos a könyvnek még nem létezik fordítása – kritikus vagy történetíró könyvészeti forrásai közül sem, aki közelíteni mer e területhez. A masszív és úttörő jelleg azonban csupán egy Călin Căliman kötetének nyilvánvaló érdemei közül.

A könyv egy egész élet munkájának gyümölcse, szerzője pedig filmkritikus volt, mielőtt történésszé vált volna. Több mint fél évszázad alatt Călin Căliman a nálunk megjelent mozis produkciók nagyrészéről írt, általában premierjük alkalmával, és az ekkor született kritikái szolgáltak a kötet alapjául. Ez látszólag megkönnyítette a dolgát, ám a kritikai szemmel felülvizsgált, kronológiai és logikai rendbe, koherens és egységes szerkezetbe szedett régi szövegek beillesztése jelentős erőfeszítést igényelt. Ez a könyv évtizedek alatt született és épült fel, ezáltal hitelességet nyer a történetírói gondolatmenet; más szóval: a szinkrónia érvényessé teszi a diakróniát.

A román film fejlődése főbb szakaszainak megfelelően a szerző nyolc részre bontja filmtörténeti írását: A nemzeti filmgyártás kezdetei (2001–2010) (Începuturile cinematografiei naţionale (1897–1916)), A hangosfilm előtti korszak mérlege (1917–1930) (Bilanţul filmului presonor (1917–1930)), A hangosfilm az államosításig (1931–1948) (Cinematograful sonor până la naţionalizare (1931–1948)), A nemzeti filmgyártás „klasszicizálódása” (1949–1970) („Clasicizarea” filmului naţional (1949–1970)), A nagy ígéretek évtizede (Deceniul unor mari promisiuni (1971–1980)), Egy valószerűtlen évtized (1981–1989) (Un deceniu neverosimil (1981–1989)), Ezredvég a román filmben (1990–2000) (Sfârşit de mileniu în filmul românesc (1990–2000)) és Egy új generáció győzelme (2001–2010) (Triumful unei noi generaţii (2001–2010)). Az utolsó, közel 100 oldal képezi a második kiadás újdonságát – a kiegészítés a legjobbkor jött, mivel a román új hullám még mindig nemzetközi sikernek örvend, de a neki szentelt kritikai megközelítések száma eléggé szűkös.

Alapos ismerőjeként Călin Căliman nem csupán a (főképp egészestés) fikciós román film történetét tekinti át, amire kritikusaink általában szorítkoznak, hanem általánosságban a rövidfilmét és esetenként a tévéfilmét is. A dokumentumfilm iránt érdeklődő olvasók például találhatnak fejezeteket „Gheorghe Marinescu doktor kísérleteiről”, aki „a világ filmgyártásának úttörője” volt (Experimentele doctorului Gheorghe Marinescu); a mozis fakszimilékről, a háborús hírlapokról, köztük a Hadsereg Fotó-Film Szolgálatának2 dokumentumairól (Facsimile cinematografice „îmbătrânite de vreme”); a film és a társadalomkutatás kapcsolatáról, Dimitrie Gusti professzorról és tanítványairól (Filmul şi cercetarea sociologică). Szó van benne Paul Călinescuról és 1938-ban készült, 1939-ben Velencében a legfontosabb dokumentumfilmes kitüntetéssel jutalmazott mozgóképes esszéjéről, a Ţara Moţilorról (Paul Călinescu şi Ţara Moţilor); a jelenhez közeledve a dokumentumfilmes szabadságáról, a Sahia stúdió filmeseinek 1989 után készített, első – és egyetlen – Szabad naplójától (Jurnal liber) az 1991-es, Stere Gulea, Vivi Drăgan Vasile és Sorin Ilieşiu jegyezte dokumentumértékű filmig, a Piaţa Universităţii – Româniaig, valamint a „dokumentumfilmről mint kivételről” (Lucia Hossu Longin Memorialul durerii című tévésorozatától Cornel Mihalache Brâncuşiáig, vagy a kötet vége felé a két „makacs műfaj”, a dokumentum- és az animációs film kapcsolatáról (Thomas Ciulei, Radu Gabrea, Florin Iepan, Sorin Ilieşiu, Alexandru Solomon és Andrei Ujică, illetve sokkal fiatalabb, napjainkban kibontakozó rendezők).

Bár a szerző figyelemmel kíséri több jelentős szerzői filmes karrierjét (Jean Georgescutól Jean Mihailig és Paul Călinescutól Nae Caranfilig, Cristi Puiutól Lucian Pintilien, Malvina Urşianun, Dan Piţan, Mircea Veroiun és Mircea Daneliucon át Cristian Mungiuig), nem mellőzi a műfaji filmeket sem, és lényeges fejezeteket szentel a vígjátéknak vagy a történelmi filmnek, s ezen belül a „nemzeti eposznak”. A történetíró ráadásul figyel arra is, hogy kontextusba helyezzen mindent, amit szükséges, hivatkozik a filmipar adott korszakbeli helyzetére vagy a politika filmgyártásba való beavatkozására.

A kritikus Călin Căliman többnyire visszafogott kijelentéseket tesz, és történészként sincs benne polémikus hév vagy bomlasztó vágy, amit egyes kollégái mértéken felül is tanúsítanak. Ha nem is szándékszik vitát gerjeszteni, a szerző képes sugallni – mondatfordulatokkal vagy egy másik kritikustól vett, releváns idézettel –, hogy egy-egy film nem érdemel túl sok figyelmet. Az idézetanyag bősége (nemcsak „kontra”, hanem „pro” is) egyrészt azt jelzi, hogy az önmérséklet szerencsésen társult a szerénységgel, másrészt pedig azt bizonyítja, hogy a szerző folyamatosan törekedett a filmek elemzése mellett a hazai filmkritika pulzusának felvételére is. A kötet végi „válogatott könyvészet” egyébként impozáns (több száz munkával, amit Călin Căliman átfutott) és nagyon hasznos azon olvasók számára, akik szeretnének elmélyíteni e területhez kapcsolódó ismereteiket. Elfelejthetjük tehát az utóbbi években épp elég, nálunk megjelent doktori értekezést, amelynek „válogatatlan” könyvészete csupán annyi román filmtörténeti tanulmányt és kritikát tartalmaz, ahányat fél kezünkön megszámolhatunk. Călin Căliman filmtörténetének másik szükséges függeléke a névjegyzék, amely segít tájékozódnunk a közel 700 oldalas szövegben.

A filmek nagyrésze csak felsorolásként szerepel vagy tömören van bemutatja (a könyvben foglalt információ mennyisége bámulatos), ugyanakkor a szerző külön fejezetet szentel a román filmtörténet néhány fontos darabjának: Independenţa României (az első román nagyjátékfilm, ősszel lesz bemutatójának századik évfordulója), O noapte furtunoasă (továbbra is a román mozi egyik „tartópillére”, r. Jean Georgescu), La Moara cu noroc (r. Victor Iliu), Pădurea spânzuraţilor (r. Liviu Ciulei), Meandre („egy élve eltemetett film”, r. Mircea Săucan), Reconstituirea (r. Lucian Pintilie), Apa ca un bivol negru (több rendező dokumentumfilmje, „egy osztály kiáltványa”), Nunta de piatră (r. Dan Piţa és Mircea Veroiu) és a Croaziera, Mircea Daneliuc „lándzsahegye”. Ezekben a fejezetekben Călin Căliman bőségesen bebizonyítja, hogy gazdag anyagot összegző képessége mellett kiváló elemzőkészséggel is rendelkezik, ami a film és a filmkritika területének alapos ismeretével, valamint a megközelítés feddhetetlenségével ötvözve növeli egy olyan könyv értékét, amely az első polcon érdemel helyet bármely filmrajongó vagy filmológus könyvtárában.

(Fordította Buzogány Klára)


Călin Căliman: Istoria filmului românesc (1897–2010). Editura Contemporanul, Bucureşti, 2011.


1 Editura Fundaţiei Culturale Române, a mai Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Român, ICR) egykori neve.

2 Serviciul Foto-Cinematografic al Armatei.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.