A szombati záróest már 18 órakor elkezdődött a Catherine Deneuve tiszteletére vetített Changing Times című filmmel (r. André Téchiné). Végeláthatatlan sorok kígyóztak a Köztársaság mozi előtt, és az átlagéletkor ezúttal sokkal magasabb volt, mint a megszokott filmvetítések előtt. Catherine Deneuve-öt nagyon sokan akarták látni, ezzel szemben az ünnepélyesség valahogy elmaradt és a színésznő arcára is nehezen varázsolódott fel a mosoly. Félórás késéssel érkezett, gyorsan feltuszkolták a színpadra, az állva tapsoló nézők elé. Szólt pár szót a filmről, megköszönte a megtiszteltetést és már le is sietett a színpadról. A sajtó még lefotózhatta a lépcső tövében, ahol gyorsan kapott egy csokor virágot is. A kötelező feladat kipipálva: megtette, ami a szerepéhez tartozott, de sietett rövidre fogni.
A Changing Times tipikusan francia film a szerelem múlandóságáról és változatosságáról – a késői kezdés miatt azonban a gálaestre sietőknek a film végét hanyagolniuk kellett. Ezúttal legalább a gálaest helyszínén szerencsénk volt, hiszen már mindenki begyúródott és csak a sajtó várta kint a díszmeghívottakat. Sorban érkeztek az érdekesebbnél érdekesebb Mercedesek, a színház lépcsőjén vörös szőnyeg várta a meghívottakat. Elsőként Emil Boc polgármester, majd Traian Băsescu államfő és legvégül a francia díva, Catherine Deneuve érkezett meg. Az előcsarnokban tolongva hirtelen nem értettem, hogy mi történik, amikor észrevettem, hogy néhány biztonsági mindenkit keményen megmotoz. A sajtó sem úszhatta meg az SRI-s táskamotozását és fémtárgy-ellenőrzését. Közeledtünkre egy hölgy lépett elő kedvesen, hogy minket inkább ő vesz kezelésbe – ez valamennyire megnyugtató volt.
A teremben a kiöltözött közönség nagyrésze a fesztivál támogatóiból, meghívottakból és a sajtóból állt, mivel sem koncert, sem film nem követte a gálaestet. A fesztiválozók inkább a filmvetítéseket választották a többi helyszínen. Az est házigazdája a TIFF tiszteletbeli igazgatója, Tudor Giurgiu volt, rövid köszöntőbeszédét követően azonnal elkezdődött a díjak kiosztása. A feszültségnövelés kedvéért természetesen a legkisebb díjak átadása után sorban következtek az egyre jelentősebb elismerések. Én azonnal a legmagasabbhoz ugrok.
A Transilvania Trófea nyertese Yulene Olaizola lett, aki a Mexikóvárosban levő Shakespeare és a Victor Hugo utcák kereszteződésében élő nagymamájáról készítette dokumentumfilmjét. A film címe rögzíti a helyszínt: Intimidades de Shakespeare y Víctor Hugo. Olaizolának a díjat a fesztivál díszmeghívottja, Catherine Deneuve adta át. A Transilvania Filmfesztivál történetében ez az első alkalom, hogy a fődíjjal járó 10 000 eurót egy dokumentumfilm kapja. Fernando Eimbcké, a Lake Tahoe című film szintén mexikói rendezője a zsűri különdíját kapta.
Magyar film is kapott díjat – Paczolay Béla Kalandorok című filmjének három főszereplőjét tüntették ki a TIFF legjobb alakításáért járó díjával.
Traian Băsescu röviden és egyszerűen méltatta Radu Beligan életműdíjjal kitüntetett idős színészt, aki viszont annál bővebben válaszolt erre. A közönség állva és hosszan tartó tapssal jutalmazta a román filmművészet mindkét kitüntetett személyiségét – a szintén életműdíjas Tamara Buciuceanu-Botezt is.
Az idei fesztivál versenyprogramjából hiányoztak a román filmek. Tudor Giurgiu, a fesztivál tiszteletbeli igazgatója szerint míg a hazai „újhullámos” filmek gyűjtik a nemzetközi sikereket (beleértve a cannes-i Aranypálmát), itthon egyre kisebb e filmek közönsége, mivel egyre kevesebb a működő moziterem az országban.
Az idén érdekes módon több dokumentumfilmet vetítettek, mint a korábbi években, és a román film napjainak díját (nagyjátékfilm kategóriában!) Thomas Ciulei Virágok hídja című dokfilmje kapta. Ciulei egy Moldva köztársaságbeli faluban, Acuiban kísérte végig Costică Arhir és három gyermekének életét. Costică felesége három és fél éve nem járt otthon: vendégmunkás Olaszországban.
Catherine Deneuve-öt Maia Morgenstern konferálta fel. A díj átvétele után Catherine Deneuve röviden megköszönte a kitüntetést és azonnal el is tűnt a színpadról. Majd visszatért még néhány perc erejéig, amikor a fődíjat adta át a fiatal mexikói rendezőnek. És hirtelen vége is lett a díjkiosztónak. Még néhány fotó a sajtónak a díjazottakkal, a díszlépcsőn, majd elszállingózott a díszes közönség, ki a még zajló éjszakai vetítésekre, ki haza.
Az elmúlt vasárnap lehetett utoljára Kolozsváron megnézni ezeket a filmeket. Szebenben a héten válogatást vetítenek a fesztivál programjából. Kétlem viszont, hogy valaha romániai moziforgalmazásba kerülne a fődíjas dokumentumfilm, hiszen nem direkt politikai témát dolgoz fel (mint például Michael Moore filmjei), és még a sok krimit felülmúló történetvezetésével együtt is csak késő esti műsorsávba szorulhat a televízióban.
Az idei újításokhoz képest jövőré még többet ígérnek a szervezők. Hátha a közönség addig némiképp „mozikultúrálódik”, és nem fog minden egyes film alatt mobiltelefonálni, popcornos zacskót zörögetni, vagy a drive-in vetítéseken motort burrogtani.
