/ / /

· írta

Nagy filmmel nagy felelősség

Marc Webb: The Amazing Spider-Man / A csodálatos pókember

Kritika

Már elég nehéz követni, hogy éppen hányadik hullámában vagyunk az ezredforduló környékén elrajtolt szuperhősfilm-dömpingnek. A remake- és újraindítási divattal járó műfaj legújabb alanya a Pókember-krónika, amit Marc Webb alkotott újra alig öt évvel a legutóbbi feldolgozások után. Az egyre szaporodó képregénymozik mellett végre az is kezd testet ölteni, hogy mit akarnak a producerek az elkészült Marvel-filmekkel.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy a Sony/Columbia a már elkezdett Pókember-franchise-t fogja folytatni Sam Raimivel a rendezői székben, és továbbra is Tobey Maguire lesz Peter Parker. A dolgok azonban másképp történtek, és a stúdió a sorozat teljes újragondolása mellett döntött, s noha Raimi filmjeivel nem volt különösebben nagy probléma, valószínűleg sokan megkönnyebbültek, hogy a reboot-ból Maguire kimaradt. És akkor jöjjön a kérdés, amit mindenki feltett: vajon miért volt szükség egy látszólag sikeres, és különösebben nem szörnyű trilógia elvetésére és a történetek újrateremtésére? Raimi filmjeinek talán csak annyi bűnük volt, hogy a szuperhősfilm műfaj felemelkedő ágában, vagyis egy kicsit korán készültek, és közben nagyon beindult a Marvel filmes gépezete, a „régi” Pókember-trilógiát pedig már nem lehetett beleilleszteni a formálódó filmes univerzumba.

Csodálatos Pókember

Valószínűleg tehát ez (meg persze a pénz) a fő oka annak, hogy újra kellett rajzolni a Peter Parker-legendáriumot, mert jelenlegi formájában nagyon is beemelhető a már működő Marvel filmek (X-Men-sorozat, Amerika kapitány, Thor, Bosszúállók, Vasember 1-2) közé. Emellett az is tény, hogy Raimi tulajdonképpen elmondta, amit el lehetett – három filmmel kerek egésszé tette a maga sztoriját Peter Parker vívódásaival, a szerelmi szálak kuszálásával és a különböző ellenségek bemutatásával – akár tetszett nekünk a végeredmény, akár nem. Szögezzük le azt is, hogy képregények esetében a reboot-ok, eltérő univerzumok, crossover-ek egyáltalán nem olyan ritka és átkozott dolgok, mint a filmvilágban. Sok más történethez hasonlóan a Pókember sztorija is átesett már nem egy újratöltésen. És mivel a Marvel-képregények univerzuma ennyire nyitott, igazából nincs olyan minta, amit a filmes adaptációkon számon lehetne kérni. Ennek megfelelően Webb és alkotótársai már a főszereplőn is kozmetikáznak, és az új filmben Peter Parker (Andrew Garfield) gimnáziumi éveivel kezdik a történetet, amellyel főleg az Ultimate Spider-Man képregény-sorozatra támaszkodnak. És bár Stan Lee és Steve Ditko karakterei nem sérülnek nagyot, a hardcore rajongók biztos találnak számos kivetnivalót Webbék interpretációjában.

Csodálatos Pókember (2)

Az új sorozat főszereplője akkor kezd elindulni a hőssé válás útján, amikor ráakad régen eltűnt biokémikus apjának táskájára, benne a fajok keresztezéséről szóló kutatásának egyik áttörésével. Ugyanezt az áttörést keresi Dr. Curt Connors (Rhys Ifans) is az Oscorpnál, aki a formulával a sérült és teljes(nek aposztrofált) emberek közti egyenlőséget akarja megteremteni. Peter – aki közben egy, az apja által létrehozott szuperpók csípésének hatására drasztikus változásokon megy keresztül – összebarátkozik Connorsszel, akinek munkáját az Oscorp fejének, Norman Osbornnak a közelgő halála sürgeti. Hősünk eltűnt szülei mellett immár önmagára is keresi a válaszokat, ezért átadja neki a formulát, amellyel kezdetét veszi a filmet mozgató kataklizma. A történet szintjén tehát ne számítsunk semmi meglepőre, aki egy kicsit is képben van a képregények világában, annak nem lesz nehéz felvennie a ritmust. De A csodálatos pókember máshol egész sok, ráadásul jó újítást hoz. Előkerül például az elmaradhatatlan pókösztön, és a hálóvető is Peter tehetségének (és nem a radioaktív pók csípésének) köszönhető. Pókember ruháját is minden eddiginél könnyebb nézőként megemészteni, nem is beszélve arról, hogy hősünk a maszk mögött végre szabadjára engedi a képregényekből jól ismert fárasztó humorát.

Csodálatos Pókember (3)

Vagyis mint minden reboot, az új Pókember is szükségszerűen az eredettörténettel kezdődik, amely levezeti, hogyan fejlődik a hétköznapi főszereplő végül hőssé – ahogy a Batman: kezdődik azt mintaszerűen demonstrálta. Webb viszont mindent meg akart csinálni az első filmben (mert abban biztosan lehetünk, hogy lesz folytatás), és ez lett legnagyobb a gyengéje. Nem mintha A csodálatos pókember rossz film lenne, de mivel hiányzik belőle Nolan vagy Favreau (Vasember 1–2) visszafogottsága, nem tud semmi kiemelkedőt alkotni. Úgy döntött, hogy sok, szinte az összes szálat fel akarja vezetni már az első filmben, amit még a kiterjedt Pókember-univerzum sem bír el maradéktalanul. A problémás családi háttér és a szerelmi szál ábrázolása, Ben bácsi megbosszulása és főellenséggel való küzdelem mellett egyszerűen nincs hely a szuperhős-alteregó kibontakoztatására. A több mint két órás játékidő mellett ez utóbbi ugyanis mintha teljesen mellékesen történne meg a filmben. Az eddig kliprendezőként dolgozó Marc Webb eddig egy játékfilmet, az unortodoxnak kikiáltott, valójában harmatgyenge (500) nap nyárt tette le a producerek asztalára, és egy kicsit rutintalannak is bizonyult a filmhez. A sok húrt megpendítő, de a harmóniát a végére már csak kapkodva megtaláló történetvezetés is csak azt bizonyítja, hogy még a nyári, szuperhősös blockbuster-filmek sem az igaziak rendes dramaturgia nélkül.

Csodálatos Pókember (4)

Garfield viszont – ha színészként nem is óriási előrelépés – arcban, karakterben mindenképpen jobban illik Peter Parkerhez, mint az előző filmekben siralmasan teljesítő Maguire. A visszahúzódó, Ramones-pólóban rohangáló, frusztrált geek tinédzsert és a szuperhősként folyamatosan béna poénokat nyomó alteregót is szinte tökéletesen hozza, és ezt mindenképpen a film javára kell írnunk. Martin Sheen és Sally Field magabiztos rutinnal oldja meg Ben bácsi és May néni szerepét, és kicsit meglepő módon Emma Stone sem marad el mögöttük Gwen Stacyként, sőt. Az eredeti trilógia miscast-jai után még valamilyen kémia is működik a két főszereplő között – annak ellenére, hogy Webb talán túlerőltette a szereplők szégyellős gimis oldalát.

Csodálatos Pókember (5)

Mindent összevetve A csodálatos pókember szórakoztató és látványos nyári mozi, de nem jobb és nem rosszabb, mint a legtöbb képregényfilm. Néhol hozzáad a sztorihoz, máshol meg elvesz – ahogy az lenni szokott –, s így épp nullszaldóval zár. Mindezzel együtt a Webb-féle reboot ígéretes kezdet, pont olyan, aminek izgatottan várhatjuk a folytatásait.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A csodálatos Pókember (The Amazing Spider-Man)

A csodálatos Pókember (The Amazing Spider-Man)

Amerikai akciófilm, fantasy, thriller, 2012. Rendező: Marc Webb. Szereplők: Andrew Garfield, Emma Stone, Rhys Ifans, Denis Leary, Martin Sheen, Sally Field.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8 · 6 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film