/ / /

· írta

Kilúgozott Amerikai Psycho

Bobcat Goldthwait: God Bless America

Kritika

Mostanában viszonylag sok trashnek kikiáltott film jutott el szélesebb közönséghez, gondoljunk csak a Hobo with a Shotgunra vagy az Iron Skyra. És bár mindkettő kifejezetten szórakoztató, egyiknek sem sikerült kultfilmmé válnia, ami valahol célja volt a filmeknek. Ugyanígy nem sikerült ez Bobcat Goldthwait-nek sem, de a zseniális, szinte költői nevű direktor filmje mégis jobban megragad majd a nézőkben.

De kicsoda is vajon Bobcat Goldthwait? Valószínűleg sokan emlékszünk a Rendőrakadémia-sorozat részeiből arra az alacsony, köpcös, vad motorosból rendőrré lett Zed nevű karakterre, aki görcsösen grimaszolt és problémamegoldás gyanánt folyamatosan üvöltött. Na, ő Bobcat Goldthwait. Ezen tény megemésztése után talán valamilyen szinten megmagyarázza azt is, hogy az általában íróként és rendezőként is jegyzett filmjeiben miért vannak olyan zavarba ejtő hősök és történetek. Például mint a perverz kamaszfia halálán irodalmi hasznot húzó Robin Williams a World's Greatest Dadből, vagy az egyetem alatt bestialitással kacérkodó menyasszony a Sleeping Dogs Lieban (máshol Stay).

God Bless America

Goldthwait emellett a Jimmy Kimmel Live és a Chapelle Show munkálataiban is részt vett, amely műsorok alapvetően a befogadható humor még innenső határát súrolják. Ide sorolhatjuk legújabb játékfilmjét, a God Bless Americát is, ami pont csak annyira morbid, hogy még széles körben is fogyasztható legyen – ez pedig feloldhatatlan ellentmondásokat okoz a film és üzenete között. Biztosan találkoztunk már (ha máshol nem, az internetes mémgyárnak köszönhetően) azzal a Futurama-jelenettel, amikor az ember evolúciójának láncszemét megtaláló Farnsworth professzor érvelését a bigott istenhívők kiforgatják és magukévá teszik. A reményvesztett professzor minderre úgy reagál, hogy nem akar többé a bolygón élni.

Hasonló pillanatot él át Frank (Joel Murray), a még nevében is átlagos irodista is, amikor az amerikai szórakoztató televíziózásnak nevezett csodát nézi. Hősünket nem sokkal korábban kirúgták a munkahelyéről, halálos agydaganatot állapítottak meg nála, és még lánya sem akar vele többet találkozni – igen, a motivációk nincsenek a véletlenre bízva. Így főhősünk elérkezettnek látja az időt arra, hogy régi szolgálati fegyvere segítségével elhagyja a bolygót. Frank azonban dühvé alakítja elkeseredettségét, és úgy dönt, inkább ezek a mások ne éljenek ugyanazon a bolygón, amin ő. Még azzal a lendülettel kocsiba pattan – persze a szomszéd Mustangjába – és elindul Amerika legújabb média-üdvöskéje felé, aki már nem sokáig élvezheti az édes tizenhatodik évét. Hősünkhöz csatlakozik első áldozatának egyik iskolatársa (Tara Lynne Barr) is, így már ketten vágnak neki a 21. századi Amerika megtisztogatásának.

God Bless America (2)

Hőseink legsúlyosabb problémája természetesen a gyilkolászás morális egyensúlyának megtartása, amire Frank akkurátusan ügyel, és sokszor kényszerül visszafogni a hiperaktív tinédzser Roxy-t. Az alapelveik első hallásra nem túl bonyolultak: csak azt ölik meg, aki megérdemli, csakhogy még az önbíráskodás sem ilyen egyszerű. Mert vajon ugyanúgy halált érdemelnek-e a moziban dumáló, mobilozó fiatalok, mint az American Superstarz zsűrije és a félelemkeltésből és uszításból élő ultrakonzervatív műsorvezető? Goldthwait is érzi a problémát, és igyekszik is helyretenni a hősök közti viszonyt egy kiadós, ám annál fölöslegesebb párbeszéddel, de addigra már kiesett a gyeplő a kezéből. Ami nem is feltétlenül a főszereplők, hanem a nézők miatt súlyos hiba. Akkor ugyanis már mindegy, hogy a narratíva hogyan próbálja visszaterelni önmagát grindhouse-ból társadalombírálatba, a néző már csak azzal foglalkozik, hogy ő kitől szabadulna meg legelőször (például a roppant idegesítő Roxy-tól), illetve hogy minél több falra loccsanó agyvelőt lásson.

God Bless America (3)

Ráadásul mivel Frank és Roxy eleve csupa olyan dolgot mond ki és kritizál, amit már amúgy is ismerünk, sőt utálunk, tulajdonképpen semmivel nem jutunk közelebb Amerika megértéséhez – elítélni pedig e film nélkül is el tudjuk. Sajnos mire a tetőponthoz érünk, a film szándékai már elvesztek a néző számára. Hiába jönnek rá antihőseink, hogy napjaink Amerikájának már éppen az a korpusza és esszenciája, amitől meg akarják szabadítani – végül egy morzsányi katarzis nélkül pereg le a stáblista.

Ilyen filmeknél mindig kérdés, hogy fel tud-e nőni, tud-e többet mondani olyan klasszikusoknál, mint az Összeomlás (Falling Down) vagy a Született gyilkosok – és a God Bless Americában tényleg minden potenciál megvan, a közelgő választásokkal pedig még egy kis aktuálpolitikai ízt is kapunk. A vérbeli trashfilmek kellékei sem hiányoznak, hiszen van itt kellően ütős és szélsőséges sztori, tökéletesen össze nem illő főszereplőpár, zavarba ejtően morbid humor és persze borzasztó színészi alakítások. De ahogy a szereplői, Goldthwait is megakad az ütős kezdés után, nem tudván hogyan és merre tovább. A film egy pontján túl pedig az adrenalinszintünk mellett az érdeklődésünk is érezhetően megcsappan. De mégsem lehet teljes szívből haragudni a filmre, és ez főleg Frank karakterének köszönhető. A forgatókönyvbe saját stand up-jaiból sokat merítő Goldthwait excentrikusságával összehasonlítva, Frank szinte bergmani magasságokba emelkedik a történet során, és nehéz megfogni, hogy miben rejlik a titka. Frank ugyanis nem dühöngő őrült, de még csak nem is végtelenül rezignált figura. Ha valami vicces történik, nevet – ha bepipul, akkor gyilkol. Mintha az egész így lenne természetes.

God Bless America (4)

Minden rossz ellenére, a jól eltalált főszereplő valamennyire kihúzza Goldthwait filmjét az árokból. És bár néha Frank is megküzd az értelmetlen dramaturgiai csavarokkal, egy percig nem érződik rajta Michael Douglas vagy Woody Harrelson alakításának terhe. Ha másért nem is, miatta érdemes egyszer megnézni a God Bless Americát, mert okulni ugyan nem fogunk belőle, de Joel Murray nevét talán megjegyezzük páran.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

God Bless America

God Bless America

Amerikai vígjáték, bűnügyi, 2011. Rendező: Bobcat Goldthwait. Szereplők: Joel Murray, Tara Lynne Barr, Mackenzie Brooke Smith, Melinda Page Hamilton, Rich McDonald, Maddie Hasson, Travis Wester.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    8 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film