Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Söjtöri Andor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Trombitaverseny
Dušan Milić: Gucha! / Guca!

Egy Balkánról érkező filmre általában akkor vagyunk kíváncsiak, ha az maradéktalanul eleget tesz a jól belénk nevelt sztereotípiáknak. Ha nincs háború, akkor is érdekes ez a túlmisztifikált rezervátum. Kéznél vannak a romák, a szinte már elmaradhatatlan fúvószenével és vadromantikával együtt. Félő azonban, hogy a lassan kötelező kurzussá váló egyveleg erejét veszti. A klisék ellenére mégis jó film a Gucha!

Kusturica addig zsonglőrködött a cigányábrázolással, amíg ki nem alakult egy jól eladható zsánertermék. A sikerben nagy szerepet játszott a zene. Goran Bregović, a The No Smoking Orchestra (Zabranjeno Pušenje), vagy Boban Marković ma már védjegy. Épp erre hagyatkozott Dušan Milić is. A Gucha ugyanis nem más, mint egy zenefilm. A cselekmény két rezesbanda vetélkedésén keresztül fűzi a szálakat, míg el nem érkezünk a hősök végső megmérettetéséig egy kis szerb településre, Gučába, ahol évtizedek óta megrendezik a világ leghíresebb trombitafesztiválját. Épp a valós helyszíntől és a zene elbeszélésbe ágyazottságától lesz hitelesebb és élvezhetőbb munka a kultúrkör más hasonló darabjainál. Mindazonáltal játékfilm, és nem zenés home-video (Umca-umca macska-zaj, 2001), vagy jól szerkesztett dokumentumfilm (Šutkai bajnokok, 2005), hogy csak az elmúlt évek itthon is bemutatott darabjait említsem.

A Gucha! nem a zenéről mesél, hanem a zenén keresztül mesél könnyedén a tiltott szerelemről, a faji ellentétekről és még sok másról. A szerencsére gegnél nem több Rómeó és Júlia-történet párkapcsolati konfliktusa a cigány Sandokan Tigrisei és a szerb Satchmo fúvószenekarok szembenállásában teljesedik ki. Romeo (Marko Marković) halvány ígéretet kap szerelme Louis Armstrong-rajongó apjától: ha megnyeri a trombitaversenyt, viheti Julianát (Aleksandra Manasijević). Ezzel kezdetét veszi egy kellően vaskos és szertelen dupla fenekű zenészpárbaj: Rómeónak azért is meg kell küzdenie, hogy egyáltalán részt vehessen a friggyel kecsegtető dzsemborin.

Itt érkeztünk el a társproducer Kusturica akarva-akaratlan hatásához, ami inkább árt a filmnek, mint használ. A szerb ikonná avanzsált, bosnyák születésű egykori rendezőóriás hitelét visszanyerni igyekvő délszláv filmmogulként lopakodik be Dušan Milić alkotásába. Noha a zabálás és esküvő-nagyjelenet kimaradt, azért kapunk idézetet, utánérzést bőven. Van folyóparti fürdőzés, és persze túlsúlyos, kétszínű prostituált, aki időnként jól bekavar a rivalizálásban, létrehozva egy amolyan balkáni erőegyensúlyt. Furcsa fordulat ez Milić debütálásához képest, ugyanis a rendezőnek épp egy friss, kevés pénzből forgott akció-vígjáték hozott elismerést (Jagoda, avagy eper a szupermarketben, 2003).

Jót tesz a filmnek Romeo és Rocky csetepatéja a zenekari elsőbbségért, remek alkalom az altesti humor becsempészésére is. A ricinusolaj indította dominó a latrinában landol, Rockyval együtt. Ezen a ponton szokása az européer kritikusnak a piedesztálról fanyalogni, én nem teszem. Ki ne emlékezne a Macskajaj végére, amit mellesleg már Kusturica is kölcsönvett és kifordított (Amikor halott leszek és fehér, 1967).

Milić viszont nem időz a szarnál, hiszen a muzsika és az érzelmek fontosabbak. A zene és a közeg ismerős, ami jó ritmusú elbeszéléssel párosul. Végső soron a Guchának sikerül kissé túllépnie a hagyományos cigánybarokkon és szerb turbófolkon. Kellemes cigány és szerb etnozene verseng, majd vegyül egymással, akár csak a két nyelv a dialógusok során.

Összegzésként még annyit, hogy Milić megmenekül az üresfejű epigonság vádjától, hiszen jól használ fel egy még mindig népszerű, hagyománnyá váló motívumrendszert. Noha a dinamikus jelenetek sorjázása végül nem válik unalmassá, azért mégis lemarad arról, hogy kultuszfilmmé váljon. Ebben főleg a túl sziruposra sikeredett naiv romantikával operáló szerelmi szálat tartom hibásnak, bár itt is volt kihez fordulni (Kusturica - Az élet egy csoda, 2004). Egy bevált receptet láthattunk frissített formában, igaz nálunk kicsit késve (a Gucha 2006-ban készült). De már az is méltányolandó, hogy akadt forgalmazó, aki vállalta.

Ami pedig a szerb filmet illeti, a kérdés inkább az, akad-e egy olyan alkotó, aki képes lesz Kusturica hatása alól kivonni magát és újrafogalmazni a Balkán-képünket, amiben talán helyet kaphat a jelenkori viszonyok ábrázolása (A csapda, 2007), hasonlóan az újabb bosnyák filmekhez (pl. Szerelmem Szarajevó). Addig is élvezzük a durva tréfákat, a vérpezsdítő dallamokat …

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Trombitaverseny (Guca!)

Trombitaverseny (Guca!) – szerb–bolgár–osztrák–német vígjáték, filmdráma, musical, 2006. Rendező: Dusan Milic. Szereplők: Nikola Pejakovic, Mira Djurdjevic, Marko Jeremic, Aleksandra Manasijevic, Marko Markovic, Radovan Miljanic, Mladen Nelevic, Olga Odanovic, Nenad Okanovic.

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Amit a víz adott nekem - Mark Stephen Johnson: When In Rome / Minden kút Rómába vezet

Amit a víz adott nekem – Mark Stephen Johnson: When In Rome / Minden kút Rómába vezet

Mark Stephen Johnson (Szellemlovas, Daredevil - a fenegyerek) úgy gondolta, tesz egy kis pihenőt a kemény akciófilmek után, és levezetésként vászonra skiccel egy könnyed romkomot. Reméljük, ezután hosszú ideig nem támad kedve vakációzni.

Kapcsolódó hírek

Rómába szerződött a velencei fesztivál egykori igazgatója

Rómába szerződött a velencei fesztivál egykori igazgatója

Az idén először Marco Müller irányítása alatt zajló Római Nemzetközi Filmfesztivált november 9–17-ére halasztották.

14 napja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea