Székely Bíborka

/ / /

· írta

Mint az éjféli temető holdtöltekor

Chris Butler, Sam Fell: ParaNorman

Kritika

Egy fiatal, osztálytársai által kigúnyolt kissrác szokatlan képességével keseríti meg aggódó szülei életét: halott embertársaival tart fenn kapcsolatot. Ezt a cseppet sem hétköznapi mutatványt csupán különc barátja látszik értékelni, amíg a város idegenforgalmát biztosító kísértethistória valónak nem bizonyul, és a vérbosszút esküdött boszorkány életre nem kelt egy féltucat elátkozott zombit. ParaNorman túlvilági kalandjai hol élénk hahotával, hol elfojtott sikollyal törik meg a mozi sötétjét, míg a miniatűr gyurmafigurák Oscar-díjas színészeket megszégyenítő átéléssel adják elő természetfeletti történetüket.

A pár évvel ezelőtti gyönyörűen szubverzív Coraline című animációt szintén stop-trükk technikával létrehozó Laika stúdió ezúttal egy eredeti forgatókönyvből készült bábfilmet dobott a piacra. Az „eredeti” jelző ugyan csak nagy jóindulattal használható, mert ha Chris Butler forgatókönyvíró/rendezőtárs azt hitte, hogy egy kisiskolás kiközösítése olyan egyéni, de egyetemes értékű trauma volt, melyet felnőtt fejjel érdemes mozifilmen megörökíteni, gyorsabban kergeti saját illúzióit, mint egy csapat élőhalott a fejvesztve menekülő főszereplőt. A ParaNorman tudniillik nem mer elszalasztani egyetlen olyan műfaji klisét sem, amely valamennyire is passzol történetébe: ezért az animációban van tinifilmes öltözőszerkény-szívatás, megfélemlítés a suli folyosóján, szülői felügyeletet megkerülő éjszakai kocsikázás; horrorfilmes zombiinvázió, az elengedhetetlen (de általában teljesen logikátlan) ellenfél-kiismerési vágy által hajtott elhagyatott ház-, alkonyati temető- és félelmetes erőkkel teli erdő látogatása, történelmi drámás puritán boszorkányper és tömegpszichológiát illusztráló jelenet, amely elmélyíti az amerikai kisváros (és lakosai) csak filmes ábrázolásból ismert primitív archetípusát.

Kép a ParaNorman című animációs filmből

Mindez a műfaji keverék viszont a narratíva által teljességgel megalapozott, ráadásul a főszereplő kisfiú moziimádata is megköveteli, amely a kezdőképek zombifilmes szekvenciájában már eleve egyértelművé válik. Ez a kis posztmodern önreflexió nagyon jót tesz a filmnek, hiszen a későbbi jeleneteket tudatos választássá emeli – de nem elég kidolgozott ahhoz, hogy értően vagy akár ironikusan is dekonstruálja ezeket. Menti mindezt a film fő célközönségének életkora, amely akár limitálhatná is kifelé irányuló összekacsintásokat. Ami ellenben minden korosztály számára csupán pozitív lehet, az a bábanimáció könnyed humora, mely ha nem is minden jelenetben, de gyakran kelt mosolyt intelligens nyelvi megnyilvánulásaiban, és akár hangos nevetést is a kisebbeknek (is) szánt gegek találó voltában. Ápolatlan hillbilly várja, hogy kiessen a csokiautomatából a csipsze, mikor hirtelen meglátja a sikátor végéből közeledő zombikat. Ordítva rohan el, de vissza is fordul nyomban, hogy szemét le nem véve a rémisztő látomásról vakon tapogatózzon az azóta kiesett zacskó után, majd megtalálva azt eszeveszetten elfusson – ehhez hasonló humoros gyöngyszemek biztosítják, hogy a hangulatonsose kerekedjen felül az iszonyat, és a film végig megtarthassa a „csupán szülői felügyelettel” besorolását.

Kép a ParaNorman című animációs filmből (2)

A ParaNorman tehát egy precízen megkomponált film, mely furcsamód sikeresen ötvözi az ismert filmes eseménytípusokat a karakterek realista ábrázolásmódjával, nem csupán sztoriorientáltan, hanem a szereplők jellemeinek kibontakozásához elengedhetetlen jelenetek beiktatásával. Az igazán kiváló munka viszont a látvány megteremtésében nyilvánul meg, mely a mozgás tökéletes illúzióját és egy átélhető, magával ragadó, teljesen életszerű világ megteremtését eredményezi. Ha pedig abba is belegondolunk, hogy milyen aprólékos tevékenység előzi meg minden egyes snitt felvételét, szinte hihetetlen, ahogyan megtelik élettel a saját kis drámáikkal és mindennapi problémáikkal elfoglalt szereplők lénye, valamint létrejön egy egész közösség – a boszorkánysztori turizmusából élő vidéki kisváros – és megelevenedik legnagyobb rémálma.

Kép a ParaNorman című animációs filmből (3)

A ParaNorman már címválasztásában is előrevetíti a természetfeletti erőkre, és az ezeket megidéző filmműfajokra való termékeny rájátszását – hálás neve nem először jutott eszébe filmrendezőnek, gondoljunk csak Az ifjú Frankenstein komikus Abby Normaljára – mi csupán a sikolyfaktor leghíresebb azonos nevű előzményére történő reflektálást hiányoljuk, akár egyetlen rövidke tusolásjelenettel vagy a dombra épített ház egy-két plusz erkéllyel gótikusabbá tétele által. Noha hiányzik a Coraline csodálatosan egyéni történetvezetése – amely egy önmaga szabályai szerint felépített fikciós világot mutat be –, attól a ParaNorman még hatásos, célközönségének megfelelő alkotás. Olyan, mint az a sokadszorra megnézett Jóbarátok-epizód, amelyet már kívülről fújunk, de annak ellenére nem bírjuk megállni, hogy tovább ne nézzük. S ha irodalomból nem is, de kézimunkából mindenképp jeles.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

ParaNorman

ParaNorman

Amerikai animációs film, kalandfilm, vígjáték, családi, fantasy, horror, 2012. Rendező: Chris Butler, Sam Fell. Szereplők: Kodi Smit-McPhee, Anna Kendrick, Christopher Mintz-Plasse, Tucker Albrizzi, Casey Affleck, Leslie Mann.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    9 · 7 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film