Csiger Ádám

/ / /

· írta

„Jézus Krisztus zsidó volt” Agnieszka Holland-portré Tanulmány

Agnieszka Holland nem pusztán az egyik legsikeresebb kortárs női rendező, a pályája is megérne egy életrajzi filmet.

Agnieszka Holland legutóbb A város alatt című filmjével hallatott magáról, mely Lengyelország nevezettjeként Oscar-jelölést kapott a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Levetítették a Jameson CineFest 9. Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a rendező életműdíjat kapott, válaszolt az újságírók kérdéseire, valamint workshopot tartott, melyen a női filmesek helyzetéről és kalandos életéről mesélt.

Agnieszka Holland

1948-ban született Varsóban újságírók gyermekeként, zsidó származású apától és katolikus anyától. Apai nagyszüleit a holokauszt során ölték meg, anyja részt vett a varsói felkelésben, apja pedig 1961-ben lett öngyilkos egy rendőrségi kihallgatás közben (bár a körülményeket néhányan vitatták). Eredetileg festő szeretett volna lenni, beteges gyerekként, fiús lányként sokat olvasott. Lengyelországban még a II. világháború után is volt némi antiszemita hangulat (még a hatalom részéről is, amit ő maga abszurdnak tart), a lengyel film-színteret férfiak dominálták (Skolimowskit és Polańskit emlegeti, akik mellett nem lehetett labdába rúgni), emellett politikailag sem minősült támogatottnak, ezért Csehszlovákiában próbált szerencsét. Eredményei ott kiemelkedőnek számítottak, felvételt nyert a prágai filmakadémiára, ahol 1971-ben végzett. A cseh új hullám hatott rá döntően, Miloš Formannal és Ivan Passerrel az élen. Részt vett a '68-as prágai eseményekben, hat hétre börtönbe zárták, ekkor kezdték érdekelni olyan úri huncutságok, mint a politika.

Morális nyugtalanság

Visszatért Lengyelországba, ahol Zanussi és Wajda keze alatt dolgozott: ott volt a '68-at megidéző Illumináció (Iluminacja, r. Krzysztof Zanussi, 1973) stábjában, ő volt a Márványember (Czlowiek z marmuru, r. Andrzej Wajda, 1977) rendezőasszisztense, idővel fontos szereplőjévé válva a politikai indíttatású, dokumentarista-realista „morális nyugtalanság” mozijának. A filmes autoritás nem lelkesedett érte, de Wajda felkarolta, neki köszönhetően kezdhetett tévéfilmekbe, majd presztízses nagyjátékfilmekbe. Harmadmagával rendezte a Próbafelvételt (Zdjecia próbne, r. Jerzy Domaradzki, Agnieszka Holland, Pawel Kedzierski, 1977), első szóló nagyjátékfilmje pedig a szintén önreflexív Vidéki színészek (Aktorzy prowincjonalni, 1980) volt. Egy színésztársulatról szól, hőse a darab főszereplője, aki kiugrási lehetőséget lát a projektben, ezért megpróbálja ellopni a show-t. Reprezentatív lengyel filmje korának, debütként rögtön szerzői darab is: kommentár a csapatművészetekről (színházi rendezőkét is dolgozott), művészet és politika kapcsolatáról, aktuálpolitikai tartalommal (és vígjátéki elemekkel, ami kevésbé jellemző későbbi munkáira).

Vidéki színészek (Aktorzy prowincjonalni, 1980)

1981-ben két filmmel jelentkezett: a televízióra forgatott Magányos nő – címe is sejteti – leginkább a románc és a melodráma műfajaiba sorolható, rossz sorsú hősnőjével megelőlegezve Holland későbbi, húsbavágó nő-drámáit. A Robbanásveszély (Goraczka. Dzieje jednego pocisku, 1981) első irodalmi adaptációja. A regény címe Egy bomba története, ez a filmet is summázza. Első kosztümös rendezése is, 1905 megosztott lengyel földjén játszódik, hőse egy csapat ambiciózus terrorista, köztük egy nővel. A bomba robbant is: bár terroristái nem hősök, az elnyomó hatalom szuggesztív ábrázolása miatt a rendkívüli állapot kihirdetése után a film dobozba került. Színészként szerepelt a Kihallgatásban (Przesluchanie, r. Ryszard Bugajski, 1982), amelyet szocialistaellenesség vádjával szintén hosszú időre kivontak a forgalomból. Ugyanezen évben Franciaországba emigrált.

Három szín

Miután rendezett néhány tévé- és dokumentumfilmet, valamint két sikeres mozi erejéig Wajda írója volt (Danton, Szerelem Németországban / Eine Liebe in Deutschland), 1985-ben jelentkezett nagyjátékfilmmel, a nyugatnémet Keserű aratással (Bittere Ernte). Míg korábban főleg csoportokra koncentrált, ezúttal két karakter dominálja filmjét: a II. világháborúban járunk, egy szökött zsidó nőt egy magányos keresztény férfi fogad be és bujtat. Itt jelenik meg először témaként Holland kettős identitása és öröksége, azaz a zsidó és a keresztény vallás, kultúra kapcsolata, amely itt a II. világháború Európájában és a mindenkori Lengyelországban is jelen lévő keresztény antiszemitizmusban jelenik meg. Ezt abszurdnak tartja, hisz „Krisztus zsidó volt”, e mondat három filmjében hangzik el dialóg részeként. Érzékeny pontra tapint: a keresztény szélsőjobb régóta igyekszik éles distinkciót vonni Jézus és a zsidóság között (szerintük Jézus árja volt, de minimum antiszemita), míg a pogány antiszemiták szerint nincs olyan, hogy kereszténység, csak judeo-kereszténység (a különböző szélsőségesek teóriái természetesen cáfolják egymást, nem kell vallásosnak lennünk ahhoz, hogy bigottak legyünk). A Keserű aratás kendőzetlen, elgondolkodtató dráma, joggal kapott Oscar-jelölést a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Megölni egy papot (To Kill a Priest, 1988)

Három évvel később rendezte meg első angol nyelvű filmjét, olyan ismert nevekkel a főszerepben, mint Ed Harris, Tim Roth vagy Christopher Lambert. Ezúttal a másik szélsőség diktatúráját mutatja be: a francia–amerikai koprodukcióban készült Megölni egy papot (To Kill a Priest, 1988) valós események dramatizált verziója, a katolikus mártír Jerzy Popiełuszko történetén alapul. A szerep illik a poszt-Hegylakó Lamberthez: egy bátor, energikus papot alakít, akit a kommunista rezsimmel való nyílt szembeállása miatt meggyilkol a titkosrendőrség. Nehéz elképzelni ennél explicitebb és meggyőzőbb példabeszédet a szabadság mellett, a diktatúrák ellenében. A gyilkost a rendező kedvence, Ed Harris alakítja: Holland sosem operál fekete-fehér karakterekkel, reális természetrajzot készít a gonoszról, arról, hogy milyen könnyű átbillenni a rossz oldalra.

Európa, Európa (1990)

1990-ben készítette el legelismertebb filmjét. Az Európa, Európa Solomon Perel igaz története, aki úgy vészelte át a II. világháborút, hogy árjának álcázva magát beállt a Hitlerjugendbe. Az Európa, Európa Holland kedvenc témáit tárgyalja a lehető legnyíltabban, nem túlzás az egyik legtalálóbb II. világháborús filmnek nevezni. 1991-ben tévéfilmet rendezett Václav Havel önéletrajzi darabjából, következő mozifilmjével pedig egy fokkal könnyedebb műfajhoz nyúlt, legalábbis látszólag. Az igaz történeten alapuló francia Olivier, Olivier című regényadaptáció, zsánerét tekintve családdráma: a kilencéves Olivier egy nap nyomtalanul eltűnik, a tragédia szétzilálja családját. Hat évvel később előkerül egy suhanc, aki akár ő is lehet. Bár a logika nem erőssége, a film bővelkedik feszült, felkavaró jelenetekben és sokkoló fordulatokban, Holland emellett specifikusan női témát, az anyai ösztön természetét vizsgálja. Azt is bizonyította, hogy bármilyen rendezést képes magas szinten abszolválni, vagyis profiként, iparosként is lehet rá számítani. Forgatókönyvíróként is aktív maradt: közeli barátjával, Kiesłowskival dolgozva kreditet kapott a Három szín: Kék és a Három szín: Fehér történetéért (2006-ban szerepelt a Még élek – Film Krzysztof Kiesłowskiról című dokumentumfilmben is).

Made in Hollywood

Miután presztízst szerzett az európai fesztiválszíntéren, számos ajánlatot kapott az Egyesült Államokból. Coppola felkérését fogadta el, nagyobb alkotói szabadságot remélve tőle, mint amit más producer adna. Az Egyesült Királyságban, azaz Hollywoodtól tisztes távolságban forgatott A titkok kertje ismét regényadaptáció: Frances Hodgson Burnett könyvét Holland nagyra tartotta. Az eredmény egy ritka intelligens gyerekfilm, amely elárvult, elhagyatott hősnője okán hasonlít korábbi munkáira, ugyanakkor igazi közönségfilm, munkái közül ez lett a legnagyobb financiális siker.

A titkok kertje (The Secret Garden, 1993)

Következő filmje viszont már nem gyerekszemnek való: az angol–francia–belga Teljes napfogyatkozás (Total Eclipse) Verlaine és Rimbaud viharos viszonyáról szól, főszerepben a fiatal Leonardo diCaprióval. Művészet és lázadás kapcsolatát boncolgatja, emellett olyan témába merül, ami eddig csak látensen volt jelen az életműben; ez Holland első „melegfilmje”, mely a mai napig teszteli az ember homofóbiáját. Az 1997-es, ízig-vérig amerikai Washington Square egy Henry James-románc feldolgozása, melyet a Hollandtől megszokott rögrealizmus és egyedi beállítások tesznek különlegessé.

Teljes napfogyatkozás (Total Eclipse, 1995)

Az 1999-es A harmadik csoda (The Third Miracle) már inkább szerzői film: hőse egy pap, akinek „csodagyilkos” a gúnyneve, ezúttal viszont olyan csoda-gyanús eseménnyel találkozik, ami elbizonytalanítja. Egy nő halála után egy Szűz Mária szobor vérezni kezd, és meggyógyít egy halálos beteg lányt. Következő mozifilmjének bonyodalma ugyancsak a csodával határos gyógyulás: a 2002-es A gyógyító (Julie Walking Home, 2002) hősnőjének fiánál rákot diagnosztizálnak, mire felkeresnek egy lengyel vallási gyógyítót. Mindkét film a hitről vet fel kérdéseket, emellett radikálisan különböző emberek kapcsolatára, románcára fókuszálnak, egyúttal – a Megölni egy papot után ismét – szent és világi közt őrlődő karaktereket mutatnak be.

A harmadik csoda (The Third Miracle, 1999)

2006-ban két filmmel jelentkezett, mindkettő a Teljes napfogyatkozás leszármazottja: a tévére forgatott, igaz történeten alapuló Gyűlölt másság (A Girl Like Me: The Gwen Araujo Story) ismét melegfilm, portré egy transzszexuális fiúról és tárgyalótermi dráma a meggyilkolásáról, amely „gyűlöletbűnként” beleillik az életmű főtémái közé. A Beethoven árnyékában (Copying Beethoven) ismét energikus művészről szól, a 9. szimfónia készítésének fikcionalizált története, enyhén feminista románc a címszereplő és női kegyeltje közt. Ezt követően tévésorozatokat rendezett. Már korábban is készített tévéfilmet az HBO-nak (Shot in the Heart, 2001), ugyanezen csatornának rendezett néhány Drót-részt, a CBS-nek Döglött aktákat, valamint rá bízták (húzónévként számítva rá) az HBO készítette Treme pilotját és többek közt az AMC-s The Killing második évadjának nyitó részét.

Sötétségben

2009-ben jelentkezett újra nagyjátékfilmmel, ez volt a cseh–szlovák–lengyel Janosik. Prawdziwa historia, melyet lányával közösen rendezett. A film egy 18. századi törvényenkívüli, a „közép-európai Robin Hood” véres története. Szintén történelmi film legújabb munkája, a II. világháborús A város alatt (In Darkness) is. Ismét igaz történetről, illetve irodalmi adaptációról van szó, a forgatókönyvíró azért választotta Hollandot, mert védjegyének számít a korszak történéseinek feldolgozása. Lvivben járunk, hősünk egy nem éppen hősies csatornamunkás, aki egy nap a gettóból szökött zsidókba botlik az alvilágban. Pénzért szemet huny ott-tartózkodásuk felett, a pénz viszont hamar elfogy. A történet természetesen sokban hasonlít Schindler listájára (ezt amerikai gyártók nem is bánták volna), de Holland mindent elkövetett, hogy filmje ne hasonlítson Spielbergére.

A város alatt (In Darkness, 2011)

Sikerrel járt, filmje már-már a Schindler listája európai verziója. Szerinte az amerikai film a gyerekek, az európai a felnőttek mozija. Előbbi azt mondja a nézőnek, amit hallani akar, utóbbi azt, amit hallania kell. Ennek megfelelően filmje (az életmű oroszlánrészével együtt) erősen korhatáros darab, kendőzetlenül mutatja be a nyomor, a háború hatásait, hőseit a körülmények határozzák meg. Jól példázza, milyen egy szerzői film Hollandtól, azaz elsősorban róla szól. Gyökértelenség, üldözöttség, veszteség érzése hatja át, szuggesztív pokoljárás. Pszichológiailag kidolgozott, karakterei komplexek, gyakran marginalizáltak és stigmatizáltak, vékony a határ jó és rossz között. Bevallottan azért készített újabb holokausztfilmet, mert szerinte a múlt század rémségei nem tűntek el, csak lappanganak. Egy megoldás van: tanulni a történelemből, megismerni a másik ember élettapasztalatát, önállóan, morálisan és empatikusan gondolkodni. Megkockáztatható, hogy nézőt próbáló (azaz intellektuális és gyakran erkölcsi kihívást jelentő, véletlenül sem szórakoztató) filmjei specifikusan feminin szerzőiségéből erednek, elég felkavaró, non-erotikus szexábrázolására vagy A város alatt (In Darkness, 2011) szülésjelenetére gondolni.

Agnieszka Holland A város alatt című film forgatásán

Nem túlzás az egyik, ha nem a legsikeresebb női rendezőként jellemezni: filmes háttér vagy kapcsolatok nélkül, önerőből vált sikeressé, európai származása, illetve „nemzetközi koprodukció” volta ellenére a sosem kockáztató Hollywood és az amerikai kábeltelevíziók is leigazolták, ráadásul iparosként, nem annyira szerzői personájára, egyéniségére, hanem szakértelmére számítva. Szerinte a női rendezők a mai napig hátrányos helyzetben vannak a filmiparon belül: egy kevésbé meggyőző első film után egy nőnek jóval nehezebb karriert csinálnia, mint egy férfinak. A város alatt alkalmával azt is bizonyította, hogy olyan, mint a jó bor, továbbra is érdemes tehát rajta tartanunk a szemünket.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , cikk