Így veszekszünk anyátokkal

Judd Apatow: This is 40 / 40 és annyi

A cenzúrázatlan humoráról és valósághű szituációiról ismert Judd Apatow úgy gondolta, itt az ideje kedvenc színészeit és családtagjait egy helyre gyűjteni, kezükbe adni emlékezetes veszekedéseik főtémáit, és összeugrasztani őket. Lesz, ami lesz, előbb vagy utóbb nevetni fogunk rajtuk. Utóbb lett.

Az amerikai romantikus vígjátékot legtöbbször érő kritika az, hogy klisészerűen mutat be egy fenn nem tartható álomképet szerelemről, összetartásról és konfliktusmegoldásról. Apatow viszont ezúttal az ellenkező végletbe esett, és illuzórikus helyett illúzióromboló képet festett a hosszú évek és gyermeknevelés kapcsolatot megviselő hatásairól, mely vicces, őrült és szabadszájú beszámolója lett egy házaspár negyvenné válásának. A realitás érdekében tett engedmények egyaránt eredményeztek meglepő humorforrást és ízléstelen jeleneteket, mindkettővel követve az Apatow-univerzum hagyományait, de az őszinteség jegyében feltárt állandó összekapások egy alpáriságában kiábrándító és esendőségében szerethető komédiát hoztak létre.

Kép a 40 és annyi című filmből

A Felkoppintva karakteres mellékszereplő-párja, Debbie (Leslie Mann) és Pete (Paul Rudd) a negyedik X-et egyazon héten tölti be, és az a hét egyébként egybeesik a férj lemezkiadójának csőd szélére jutásával, a feleség nem várt terhességének kiderülésével, a házuk jelzáloghitelének lejártával, és az asszony azon remek ötletének megvalósítási kísérletével, hogy éljenek egészségesebben, mondjanak le a cigiről (ő) és az édességről (a férje), legyenek őszintébbek, valamint töltsenek több időt a gyerekeikkel. Ami már önmagában elég esemény és izgalmas kiindulópont egy egész évadnyi sorozathoz, magában hordozva egy fergeteges komédia lehetőségeit. Az eredmény azonban távolról sem ilyen jól sikerült.

Előszöris a történet túl sok szálra bomlik szét, ahhoz, hogy követhető maradjon, valószínűleg a rendező azon igyekezetének következében, hogy minden ötletét belegyömöszölje a filmbe, és szokásos színészgárdáját ellása érdekfeszítő mellékszálakkal (többek között felismerhetjük a Koszorúslányokból Melissa McCarthyt és Chris O'Dowdot, a Felkoppintvából Charlyne Yit, szintén innen és az Ötéves jegyességből Jason Segelt stb.) Másodszor, hiányzik a bonyodalom íve, amely azt diktálná, hogy fokozatosan jussunk el az érzelmi tetőpontra, de ahhoz nincs elég nagy ellentét a status quo nyugodt napjai és a felforgatott szülinapi hét között, lévén, hogy már a nyitójelenet civakodással és kiabálással indít. Az Apatow kézjegyének tekinthető káromkodások is bezavarnak a képbe: a felfokozott lelkiállapot ábrázolásának eszközeként már a film elején olyan emocionális túlfűtöttséget közvetítenek, amelyet nem lehet fenntartani.

Kép a 40 és annyi című filmből

És ahhoz képest, hogy a film két főszereplő közti viszonyra éleződik ki, ez korántsem egyértelmű, vagy talán túlságosan is az –  kétfajta interakciójuk létezik ugyanis: egymást hibáztatni és szitkozódni, vagy másokat hibáztatni és összetartani. Van egy gyakran hangoztatott amerikai mondás a kommunikáció mindenhatóságáról, mely szerint az őszinte beszélgetés a legjobb konfliktuskezelés. „Just talk to them” – halljuk a jótanácsot, és ezzel meg is oldódott a probléma. A 40 és annyi viszont ennek az ellenkezőjét bizonyítja be, a „beszéljük meg” sosem hoz békét, csupán az indulatok további felhergelését, olyannyira, hogy a film alcíme lehetne akár A veszekedések nagykönyve (bőséges példával ellátva), avagy milyen témákban kapj össze a pároddal 134 percben. Érthetetlen, hogy egy ilyen sok konfliktust generáló kapcsolat hogyan bírta ki tizen-egynéhány évig, és ha eddig működött, most egyszerre miért nem.

Kép a 40 és annyi című filmből

A rendező neje, Leslie Mann és mindenki friendses Paul Ruddja megpróbálja a hátán elvinni a sztorit, csak az a kár, hogy figuráik tenyérbemászóan idegesítőek, és túlságosan önmagukba fordultak ahhoz, hogy problémáik mást is érdekelhetnének. A sokszor egész filmeket összetartó kémia pedig olyannyira kérdéses, hogy Debbie egyik, mérgében mondott kapcsolat-diagnosztikája, mely szerint ők ketten ki nem állhatják egymást, végső soron tökéletesen találónak tűnik. Ezenkívül az is zavaró, hogy Mrs. Apatow furcsamód nem tudja levetkőzni színésznői voltát, még legidegesebb pillanataiban is csinos, kamerakész arccal tekint felénk, végig figyelve arra, nehogy összeráncolja a homlokát – hiszen a mimikai ráncoktól szinte lehetetlen megszabadulni – akkor is, amikor szavaiból csak úgy árad a trágárságok által megfogalmazott düh.

Kép a 40 és annyi című filmből

Korábbi művei alapján az izgalmas feltevéssel induló 40 és annyi lehetett volna a rendező legsikerültebb műve is, ha egy jó arányérzékkel rendelkező külső hozzájáruló átnézte volna az utolsó vágás előtt, hogy kissé feszesebb, átgondoltabb, motiváltabb filmet eredményezzen. Így azonban a házasság árnyoldalát bemutató komédia a realitás ábrázolásához túlságosan erőltetettnek tűnik, megírt fikciós műhöz meg nem elég összeszedett, vulgáris szóhasználata és szenzációhajhász ötletei miatt a valóság helyett csupán egy valóságshow-ra emlékeztet.

image_print


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.