Lovassy Cseh Tamás

/ / /

· írta

Cifra nyomorúság

Tom Hooper: Les Misérables / A nyomorultak

Kritika

Lehet, hogy divat lesz Hollywoodban elővenni a mindenki polcán ott árválkodó „nagy klasszikusokat”, leporolni őket és megpróbálni úgy filmet készíteni belőlük, hogy sikeres legyen a próbálkozás? A tavalyi év filmes eseményeiből erre (is) következtethetünk, hiszen az Anna Karenina után most itt van A nyomorultak, még ha ez utóbbi nem is annyira Victor Hugo regényéből, mint a Broadway-n már rongyosra játszott musicalből építkezik.

Színházban is elég veszélyesnek tartom a zenés műfajokat, mert úgy teremtenek egy sajátos álomvilágot, hogy közben a valóság látszatát keltik, ergo hazudnak. Nem szándékoznak mélyre ásni, ellubickolnak a kényelmes felszínen és ezen egyáltalán nem hajlandóak változtatni. Képzeljük el, ha mindehhez még hozzáadjuk a film adta lehetőségeket, a plusz látványelemeket, a figyelem irányításának lehetőségét és így tovább. Na, ilyenkor születnek meg azok az alkotások, melyek sorába tartozik Tom Hooper rendezése is. A nyomorultak alkotói beleadtak apait-anyait, hogy lenyűgözzék a nézőket: fogták a saját sikerétől már-már megkérdőjelezhetetlen musicalt, kicsit megvágták és beleírtak, majd egy majdnem tökéletes szereposztásra húzták a már ismert karaktereket. Ja, és az egészet megsózták egy valóban igényesen kidolgozott látványvilággal, megteremtve ezáltal (de csak szigorúan képileg) a Victor Hugo által megálmodott 19. századi francia közeget, egy sajátos, cifra nyomorúságot.

Kép A nyomorultak című filmből

A néző számára már az első percekben világossá válik, hogy valami nagyon nagyot álmodtak a film készítői: ahogy rabszolgák hada egy vitorlást húz be a kikötőbe, közben pedig sanyarú helyzetükről énekelnek, valóban kicsinek és elesettnek látszanak. Amikor pedig a marcona Javert (Russell Crowe) is megjelenik, még egyértelműbbé válik a viszony a hatalmasok és a kiszolgáltatottak között. Ezt a nem túl bonyolult kettősséget aztán végig megőrzik a film során, mintegy kapaszkodót adva a nézőknek. A rabszolgák pedig csak énekelnek, szemükbe csap a tengervíz, és sejtjük már, hogy ez tényleg egy musical lesz a javából, tömegjelenetekkel, nagy énekekkel és sok-sok érzelemmel...

Kép A nyomorultak című filmből (2)

Az alkotók egyértelműen arra törekedtek, hogy a lehető legrealisztikusabban ábrázolják az adott korszakot. Talán e szándékukból adódóan lett A nyomorultak az elmúlt évek legjobban sikerült kosztümös filmje, melyben kényesen ügyelnek a jelmezek és kellékek részletekig menő kidolgozottságára. A korabeli Franciaországot, annak is a kevésbé csillogó, fényűző oldalát mutatják, így a 160 perc alatt szinte folyamatosan van legalább egy olyan figura a vásznon, aki sáros vagy sárban tocsog. Persze nehéz úgy a valóságról beszélni, hogy közben minden szereplőnk énekel, ami pedig, valljuk be, mégis csak elkerülhetetlen egy musical esetében. Az azonban határozottan a film előnyére válik, hogy az egymás után következő dalokat nem stúdióban vették fel (hogy a forgatások során a szereplők egyszerűen csak rátátogjanak a kész anyagra), hanem ott, a felvétel pillanatában rögzítették a hangot is. Így a szereplők szabadon játszhattak a dalok nyújtotta lehetőségekkel, a saját tempójukban, az adott pillanatban megszülető attitűdből formálhatták meg a különböző alakokat.

Kép A nyomorultak című filmből (3)

Tom Hooper valószínűleg abban bízott, hogy a fülbemászó zene és a látvány mellett elegendő lesz a nézők lenyűgözésére, ha a nagy szólók alatt a szereplők arcába nyomja a kamerát. A Jean Valjeant alakító Hugh Jackman első komolyabb jeleneténél (mikor egy templom oltáránál megfogadja, hogy más ember lesz) valóban meglepő ez a beállítás, ám amikor tizedjére látjuk a szenvedő, könnyhullatás közben is énekelő alakok arcközelijét, egyszer csak kínossá kezd válni ez a túlzott színpadiasság. Az Anne Hathaway által alakított Fantine nagyjelenete (melyben elénekli a Susan Boyle színrelépése óta minden magányos háziasszony himnuszának számító I dreamed a dream című nagysikerűt) csak azért nem lett valamiféle 19. századi Bridget Jones naplója, mert a nemrégiben feltűnt színésznő valóban tehetséges és jó érzéke van az ízlésesség és ripacskodás közti egyensúlyozáshoz. A Javert-t alakító és már említett Russell Crowe azonban lassan, de biztosan vérzik el a rá szabott szerepben, a sok szörnyűség közepette pedig talán ő érezhette magát a leginkább nyomorultul. Kollégáival ellentétben hangi adottságai nem bizonyultak elegendőnek egy ilyen szerep megformálásához, így a katonás Javert csak addig tűnik erősnek és megingathatatlannak, míg el nem kezd énekelni. A végén pedig még az sem segít rajta, hogy egy híd pereméről a mélybe veti magát.

Kép A nyomorultak című filmből (4)

A folyamatos szenvedés, könnytenger és harc közepette akár üdítően is hathat Sacha Baron Cohen és Helena Bonham Carter megjelenése, akik a fogadósok szerepében (és a még gyermek Cosette gyámjaiként) ellenpontozzák a saját és mások szerencsétlenségével végtelenül elfoglalt többi szereplőt. Nagyjelenetük azonban, mely során a kocsma vendégei is bekapcsolódnak egy össznépi dínom-dánomba, a Disney-filmek mulatozós jeleneteire emlékeztetett, a maga színes forgatagával együtt.

A nyomorultak élvezhető musical, még így, filmvásznon is, de ne számítsunk arra, hogy a szerelmi szálakon túl valami mélyebb tartalommal is találkozunk. Sikerült teljesen kigyomlálni azokat a szociális és történelmi vonatkozásokat, melyek megteremthetik egy ilyen magára hagyott társalmi közeg nyomorúságos helyzetét. Ha ennek tudatában ülünk be a moziba, másnap is dúdolni fogjuk a Do you hear the people sing... sorait, másképp azonban elégedetlenek leszünk és az első adandó alkalommal lekapjuk a polcról a Victor Hugo-összest.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A nyomorultak (Les Misérables)

A nyomorultak (Les Misérables)

Brit filmdráma, musical, romantikus, 2012. Rendező: Tom Hooper. Szereplők: Hugh Jackman, Russell Crowe, Anne Hathaway, Amanda Seyfried, Sacha Baron Cohen, Helena Bonham Carter, Eddie Redmayne, Samantha Barks, Daniel Huttlestone, Debra Hayward, Cameron Mackintosh, Isabelle Allen.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    7 · 8 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film