Ferenczi Szilárd

/ / /

· írta

Hős, zuhanórepülésben

John Moore: A Good Day to Die Hard / Die Hard - Drágább, mint az életed

Kritika

Ahogy telik az idő, az akciófilmek sorában kétségkívül sokrétűnek számító Die Hard-franchise egyenes arányban kopaszodik főhősével. Míg azonban John McClane koponyája az idő múlásának engedve búcsúzik lemondóan a hajszálaktól, a sorozatból mintha erőnek erejével tépdesnék ki mindazon összetevőket, amelyekre támaszkodva az utóbbi 25 esztendőben ez a bátor, gunyoros, érző és rettentő sokat vérző New York-i zsaru képes volt percenként elakasztani pár lélegzetet a nézőtéren.

Az első három kaland során McClane karaktere mondhatni nyílegyenesen fejlődött: az állandó rosszfiúvadászat házasságát, pimasz modora karrierjét, vakmerő világmentései pedig számos nagytolvaj álmát tették tönkre. Idővel cinikusabbá vált, ösztönei mindinkább helytállóak, alkoholizmusa egyre idültebb. Bosszantó, beképzelt fickó volt, míg létezett némi hajkoronája. A negyedik alkalommal viszont, középkorúan és kevés tarkósörtével, miközben az addigi legnagyobb szabású mentőakciót ütötte nyélbe, egyre többször keveredett meddő szópárbajba tinédzser hacker-társával, olyannyira, hogy önszájával kényszerült „harc-poétikáját” magyarázni, ami, bárhonnan is nézzük, kissé ciki. Valamikori kimagasló önbizalma öregesen motyogós, de korántsem hatástalan vakmerésbe fordult a sorozat legnagyobb költségvetésű darabjában.

Kép az ötödik Die Hard-filmből

Ebben a részben a rendezés gyeplőit számomra érthetetlen okokból átadták az akcióműfajban ezidáig csak középszerűnél is gyatrábbat nyújtó John Moore kezébe, akit még úgy sem szabadott volna a sorozat közelébe engedni, ha az egész rendezőtársadalmat valami szörnyű tífusz mind ágynak döntötte volna. A producerek ezúttal is zömében másodosztályú kalandfilmek gyártói, vagy rokonok, illetve korábbi stábtagok, látványnál és ragaszkodásnál többet nem várhatunk el tőlük. Roderick Thorpe, a McClane-karaktert mindeddig remekül szóra bíró forgatókönyvíró most vázlatos, lélekszegény karikatúrát faragott szegény hősünkből. Hogy Bruce Willis miért nem tudott ezen felülemelkedni, rejtély. A többiekről jobb, ha nem alkotok véleményt.

Minden szívünkhöz szokott franchise sokadik epizódjában eljő az a pillanat, amikor a régi szokásrendbe illeszkedően kikacsint valami ismerős gesztus, egy bizonyos jelszó, amellyel nosztalgikusan rácsatlakozhatunk az emlékeinkben őrzött jóleső életérzésre. A Die Hardban ez a „yippie-ki-yay motherfucker!” kurjantás, számtalan kulcsjelenetben felcsendült már McClane torkából. Az utolsóban egyetlenegyszer, a végső akrobatikus mutatvány közben hörgős-hajszálvékonyan szól, régi lendülete leghalványabb nyoma nélkül, és ez némelyest jellemzi mindazt, amit a megelőző másfél órában nézni felkínáltak.

Kép az ötödik Die Hard-filmből (2)

Kényszerűségből – hisz nem lehet marconán világot menteni és gyengéd gyereknevelést űzni egyszerre – hanyagolt utódai, lánya és fia  McClane-t a negyedik és ötödik Die Hardban emlékeztetik elmulasztott esélyeire. Azt követően, hogy egy kalanddal korábban békét kötött lányával, hősünk Moszkvába utazik kibékülni bebörtönzött fiával. Az immár megszokásból véletlen problémamegoldásra szakosodott McClane-t itt is megtalálja a baj, melyet részben orosz belügynek számító korrupciós viadal, részben kém fia okoz. Apa és fia összefog tehát, és a korántsem csavaros ügyletet hatalmas méretű autórombolással, ide-oda röpködéssel oldják meg, utolsó stációként Pripjatyban. A borzalmas hangzavar közepette állandó nyíltszíni családi perpatvart okozva vádolják egymást, mígnem a végső összecsapás előtt és közben tanúbizonyságot tesznek kölcsönös ragaszkodásukról.

Kép az ötödik Die Hard-filmből (3)

McClane eddig is híres fecsegő volt, itt azonban különösen sokat jár a szája, és rendszerint céltalanul, minden korábbi stílusjegyet mellőzve. Ha valamikor, hát most és itt egyértelmű, hogy szellemileg mennyire megöregedett, holott fizikai képességei erre állandóan rácáfolnak. A leggyatrább akciófilmeket idéző fantasztikus megérzései támadnak, mint valami pancser jósnak. A minden helyzetben megoldást találó vén róka zsaru bármelyik korábbi karakterváltozatának legripacsabb utódja, valósággal szégyent hoz a mindenkori McClane-re.

Kép az ötödik Die Hard-filmből (4)

Ha tehetném, szívesen feledésbe meríteném az aktuális Die Hard-ot. Egyaránt nem értékelem sem a mérhetetlenül sok ronccsá gyűrt autót, sem a különféle robbanásorgiákban tobzódó látványvilágot, sem a McClane család nyugvópontra jutott helyzetét. Sokkal nagyobb arc volt – és nyújtott több szórakozást és izgalmat – a válás küszöbén morgó, szűk világa mentésén önzetlenül és fejetlenül dolgozó John figurája, apró botlásaival, szemtelen humorával. Az a sebeiben vakolatport és vérvörösen szivárgó adrenalint szállító cowboy élettelibb volt minden túlzásával, mint ez a kiégett, humortalan, papagájszerű, tar szuperapó.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Die Hard – Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard)

Die Hard – Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard)

Amerikai akciófilm, bűnügyi, thriller, 2013. Rendező: John Moore. Szereplők: Bruce Willis, Jai Courtney, Mary Elizabeth Winstead, Patrick Stewart, Sebastian Koch, Yuliya Snigir, Radivoje Bukvic, Cole Hauser.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    5/10
  • A látogatók szerint
    6 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film