Búzás Anna

/ / /

· írta

„Mindenki rendező akar lenni, de fantasztikus dolog forgatókönyvírónak lenni!”

Filmíró Napok: Alan Parker-mesterkurzus Budapesten

Beszámoló

A Filmalap és a Filmhu újabb mesterkurzust szervezett, az ígéret szerint Alan Parker érkezett Budapestre március első hétvégéjén, hogy két nap alatt elmondjon minden okosságot a forgatókönyvírás, rendezésés és produceri munka csínjáról-bínjáról. A helyszín ezúttal a Corvin-mozi volt, itt egy terembe befértek az érdeklődők, és senki nem kényszerült arra, hogy vásznon nézze az élő beszélgetést, a moderátor pedig Madarász Isti filmrendező volt. Andy Vajna most sem hiányzott a színpadról.

Parker nem nyafogott, nem volt lekezelő, nem is fényezte magát, kellő tisztelettel beszélt a szakmájáról és társairól is, ami nem mondható el teljes mértékben az előző két meghívottról (Oliver Stone és Joe Eszterhas). Vajna is mintha kicsit szelídült volna, már nem szólt bele mindenbe és nem kezdte el szidni a magyar filmszakmát, a telefonja sem csörgött és kevesebbet is bóbiskolt, ugyanis Parker elkapta, hogy barátja szundikál mellette és rászólt: „Remélem, a végéig felébredsz!”

Filmíró Napok – Alan Parker

A forgatókönyvírás különböző fázisairól beszélt a rendező-forgatókönyvíró, felelevenítve jó néhány történetet a Pink Floyd The Wall, az Evita, a Birdy (Madárka), az Angel Heart (Angyalszív), a Fame (Hírnév), a Midnight Express (Éjféli expressz) forgatásairól. Parker szerint nem az a fontos, hogy személyes legyen a történet, mert a forgatókönyvíró ígyis-úgyis beleviszi a személyét, és ha egy történet nem a te világod, nem azt jelenti, hogy nem írhatod meg: meg kell ismerni és bele kell képzelni magad. Ennek példázására azt a sztorit elevenítette fel, amikor fiát megkérdezték a Pink Floyd-film kapcsán, hogy ugye sokat szívott apád, mire ő azt válaszolta, hogy tudomása szerint egyszer sem életében.

Parker elárulta, hogy felkérték a Harry Potter-filmek megírására, de ő nemet mondott, mert nem értette a történetet, és a Star Wars folytatásának megírását is felajánlották neki, de arra is nemet mondott: „Sznob voltam, azt válaszoltam, hogy én nem készítek folytatásokat” – mesélte.

A rendező európai létére legtöbb filmjét Amerikában készítette amerikaiakról, és az európai filmről határozott véleménye van: „Az európai filmben nem történik semmi. A különbség a két kontinens mozija között az, hogy az amerikai filmben mindig elővarázsolják a nyuszit a kalapból, az európaiban is kiszedik a nyuszit, de rögtön utána lelövik. A filmet nem magadnak és három hozzátartozódnak készíted. A mozi attól mozi, a film attól film, hogy közönsége van, hogy sok ember megnézi, és a közönség részvétele ugyanolyan fontos. Legkönnyebb kis közönségnek művészfilmet csinálni.”

Filmíró Napok – Alan Parker (2)

A forgatókönyvírási szokásairól Parker elmondta, hogy szokott otthon írni, de jobban szereti, ha olyan helyen dolgozhat, ahol semmi nem vonja el a figyelmét, a forgatókönyvírás három legfontosabb eszköze pedig a Final Draft, egy puha hegyű ceruza, ugyanis sokat rajzol íráskor, és egy pohár bor. Nem tanulta az írást, eredetileg a reklámszakmában dolgozott és két munkatársa egyszer kitalálta, hogy be fogják futtatni őt mint forgatókönyvírót. Parker szerint valamennyire tanítható az írás, de kell legyen hozzá egy eleve adott képesség, mint a rajzoláshoz. Hat-nyolc hét alatt készíti el a first draft-ot és aztán kb. egy évig folyik az újraírás. Parker sokkal jobban szereti az újraírást, mint az első változat megírását. A rendező sokszor idézte Hitchcockot, mindkettejük szerint vigyázni kell adaptálás esetén a vastag könyvekkel: a rövid történeteket jobb és könnyebb filmre vinni.

A forgatókönyvfejlesztésről elmondta, hogy bár ő még sosem vett részt ilyesmiben, úgy gondolja, hogy aki pénzt ad a filmre, annak látni kell előbb a tervet és véleményt kell formálnia róla. Parker kiemelte, hogy a film a művészet és a pénz fúziója, és ezt szem előtt kell tartani. „Persze vigyázni kell a megjegyzésekkel és tanácsokkal, mert nem minden vélemény építi a filmet.” – mondta. Vajna ekkor magához ragadta a mikrofont és a félreértések elkerülése végett hozzátette, hogy Magyarországon azért van szükség a fejlesztésre, mert sok könyv nem elég befejezett és ők csak irányokat akarnak adni a végleges formához.

Parker büszkén mesélte, hogy több olyan forgatókönyve van, amelyikből nem készült film, de ehhez jópofán hozzátette, hogy ezek a könyvek mind Oscar-díjat nyertek – az ő fejében.

Mississippi Burning (kép a filmből)

A rendező több filmes anekdotáját is elmesélte, az egyik közülük a Mississippi Burning (Lángoló MIssissippi) könyvéhez kapcsolódott, mely szerint a könyv írója, Chris Gerolmo a közös munka alatt nem Parker javaslataihoz mérten írta át a forgatókönyvet, hanem lejegyezte azokat a szarkasztikus megjegyzéseket, melyeket Parker mondott és azzal együtt adta a producereknek. Parker ekkor kért négy hetet, hogy megírja a saját verzióját, és kérte a producereket, hogy válasszanak majd a két forgatókönyv közül. Így az ő változatában készült el a film, de Gerolmo neve is megmaradt forgatókönyvíróként. Parker megjegyezte, hogy egyébként nem szokott büszke lenni arra, hogy más forgatókönyvét átírja, de ez időnként elkerülhetetlen.

A rendező úgy véli, hogy az európai filmek egyik problémája az, hogy a rendezők rá vannak kényszerítve az írásra, miközben ez két külön szakma, az auteur-rendszer nem a legjobb, mert sokan nem tudnak írni, de jól rendeznek és fordítva. „Mindenki rendező akar lenni, pedig fantasztikus dolog forgatókönyvírónak lenni!” – mondta Parker.

Az Angel Heart forgatásáról is felidézett egy jelenetet: Robert de Niro a gonosz szerepében azt kérte, hogy folyamatosan nőjön a körme, de Parker nem foglalkozott ezzel a kérésével, ugyanis szerinte ami nem látszik, az nem fontos. Az viszont már őt is kétségbe ejtette, amikor de Niro és Mickey Rourke elkezdett improvizálni és nem a megírt párbeszédeket mondták. A rendező szerint a dialógusok a legfontosabb elemei egy forgatókönyvnek és nem véletlenül vannak leírva, nem szabad helyettük rögtönözni. „Az a jó dialógus, amelyet ha elolvasol, megismered a szereplőt. A dialógus a hús a szendvicsben” – mondta.

Parker többször is kiemelte, hogy a filmezés csapatmunka és mindenkinek nagyon fontos szerepe van. Ő minden forgatása előtt levelet küld a stáb összes tagjának, melyben bátorítja a tagokat, mert azt akarja, hogy ne csak a pénzért dolgozzanak, hanem hogy szeressék a filmet.

Midnight Express (kép a filmből)

Az adaptációk kapcsán felmerült az idei Oscar-díjas film, Az Argo-akció is, mely Parker szerint valamennyit lopott a Midnight Express című filmjéből. Nem dicsérte a filmet, sőt kiemelte, hogy az Argo eredeti története elég unalmas és a film lényegében egy erős fikció, ezért nem kellene odaírni, hogy valós történet alapján készült. Például volt egy angol fickó is a szereplők között, de őt nyilván kihagyták. Parker szerint azért tetszett az akadémiának az Argo, mert az amerikaiakat a jófiúk szerepében tünteti fel. A film kapcsán az a megjegyzés is felmerült, hogy az Argo azt tette Iránnal, mint a Midnight Express a törökökkel. Parker erre azt válaszolta, hogy a Cannes-i bemutató után a film hatására elkezdődött a börtönök közti csere (prison exchange), bár az igaz, hogy azon a listán, mely tartalmazza az indokokat, hogy az Európai Unió miért nem akarja Törökországot, a Midnight Express az ötödik helyen szerepel.

A mesterkurzuson nemcsak Parker anekdotázott, hanem a moderátor is. Madarász Isti elmesélte, hogy életének első igazi forgatása az Evita volt, ahol statisztaként részt vett a Hősök terén forgatott temetési jelenetben. Nem is regisztrált a forgatásra, csak kiment a térre, hogy megnézze mi folyik ott, és egyszercsak lerohanták a sminkesek, majd egy táblát adtak a kezébe. Végül nem került be a filmbe, de a filmről megjelent kiadványban az ő képe is szerepel. Parker kezébe vette a kiadványt és azt mondta, hogy nem állt jól a haja, biztosan azért nem vágták be a jelenetbe.

Alan Parker európai létére tudja, hogy a film Amerikában „működik” igazán, és bár büszke európaiságára, nem emelte az európai művészfilmet piedesztálra – neheztelhetünk is ezért rá, de valahol igazat is kell neki adnunk. A filmrendezés, forgatókönyvírás szerinte egy kiváltság, és a támogatás egy adott filmre nem jár senkinek alanyi jogon, mint ahogy Magyarországon, Európában képzelik. A közönség pedig elképesztően fontos, mert nekik készül a film, és ez nem von maga után minőségromlást.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Címkék

, , , , , , , , cikk