Ferenczi Szilárd

/ / /

· írta

A húzás ideje

ifj. Florin Piersic: Killing Time

Kritika

Egy üres nézőtér roppant nyomasztó élmény, különösen ha a rajtam kívül senkinek vetített film úgy edz a közepesen jó végkifejletre, hogy hetvenvalahány percen keresztül, szuszogósan meg-megtorpanva, egyik mélypontról a következő, mélyebb pontra küzdi, nyomja, döngöli pár amerikai forrásból összekalapált, vékonyka cselekményét. Mindeközben pedig másra alig terjedő figyelemmel összpontosít a krimikben javarészt használatos eszközök közül egyetlenegyre, a késleltetésre. De arra aztán nagyon.

Van aki tud úgy forgatókönyvet írni, hogy a párbeszéddel kitöltött várakozás üres perceiben is feszül valami, netán épp cselekmény, karakter, kapcsolat épül. Ifjabb Florin Piersic így nem tud. Néha megvillan ugyan, némi szikra pattan, de alapjában véve dialógusai unalmasak, sótlanok, közhelyesek, és ami talán legfájóbb hiányosságuk, érdektelenek. Ez most, a Killing Time-ban látszik igazán, hiszen a korábbi Eminescu versus Eminemben nagyrészben improvizált, színészekre bízott párbeszédeket rögzített, a Fix Alertet pedig verbális szinten személyes vallomásokkal mozgatta. Ezúttal is inkább csak monologizál az összesen megszólaló négy és fél karakter, telefonon beszél, imádkozik, mesél, rimánkodik, amikor azonban a két főhősnek közlendője kerekedik egymás irányába, olyankor egyenesedik ki igazán a feszültség amúgy sem nagyon vibratív görbéje.

Kép a Killing Time című román filmből

Sötét öltönybe bújtatott, zsíros hajú és zilált tartású két bérgyilkos, egy bukovinai és egy oltyán várakozik sebészáldozatára az illető lakásán – ezzel a mondattal lefedtem a cselekmény uszkve nyolcvanöt százalékát. Oltyán gyerekét aznap műtik, ettől kissé morgós és kétségbeesett, Bukovinai állandóan különféle blőd történetkékkel és parttalan infantilizmussal szórakoztatja, hmm, tulajdonképpen önmagát, míg társának el nem fogy a türelme, és a profizmus meghatározását párszor körüljárva ingerülten leteremti Bukovinait. Végül megérkezik az áldozat, s a cselekemény kimozdul abból a statikus és minimalista toporgásból, amely – valósznűleg – csak azért volt ilyen, hogy minél hangosabbat csattanjon a vég. Igen ám, de mire ide eljutottunk, már ezerszer pokolra kívántuk a forgatókönyvíró Piersicet, a rendező Piersicet, a színész Piersicet, a kézikamerát lustán kezelő Cristian Stant, és az ambivalens érzelmeket kiváltó Cristian Ioan Gutău színészt is, akire mindjárt kitérek. Hiába hát a drámai befejezés, mikor nemhogy együttérezni, de még törődni sem tudunk a – már az elejétől ismert vagy frissiben felvezetett – karakterekkel, csupán álmos izgalommal szurkolunk bárki túléléséért.

Kép a Killing Time című román filmből (2)

A kezdő és befejező képsorokon kívül ifjú Piersicünk rendezőként is kevés tehetséget csillogtat. Florin Zamfirescu remek játékára támaszkodva egy szinte hibátlan jelenettel indít, majd nagyon sokáig kézből vett, mozdulatlan beállításokat sorjáz, egy jelenet – egy vágás stílusban. A végére aztán újból karakteresebbé válik: a néhol különösen hosszan és kényelmetlenül kitartott statikus beállításokat a nagyjelenet idejére felváltja a még azoknál is hosszabban tartó két egymást követő dinamikusabb snitt, amelyek immár az ábrázolt kegyetlenségtől válnak kínosakká. Kár, hogy az alkotó elkésett a jelenettel, és nem maradt már cérna a nézőben. Felbukkannak egyéb apró problémák is. Piersic úgy nyilatkozott valahol, hogy mind a megkésett fókuszállítás, mind pedig a logikai bakik (vérbefagyott áldozat az előtérben, mire mindkét bérgyilkos nyitva felejti a bejárati ajtót) rendezői utasítás eredményei, a bérgyilkosok emberi jellegét kidomborítandó, mármint azt, hogy ők is tévednek. Részemről rendben, de ne csodálkozzon, ha a világ jó-rossz krimitermésén edzett nézői szemek dilettánsként tekintenek majd rá.

Kép a Killing Time című román filmből (3)

A színész Piersic Oltyánt is kissé aluljátssza, a mellékhelyiségben elrebegett-kikáromkodott imán kívül minden mozdulata erőltetett, izzadságszagú. Ezzel szemben viszont a nem hivatásos Cristian Ioan Gutău Bukovinai-karaktere a forgatókönyv segítségével, vagy éppen annak dacára furán – de nem rossz értelemben véve – kétpólusúra kerekedett. Nyers, külvárosi szennyen hízlalt műveltsége, gondozatlan külseje és csapnivaló modora, parasztos tájszólása a nyilvánvalóan ironikusnak szánt jelenetekben visszafelé sül el: semmi tréfásat nem találni benne, a fickó képtelen szimpatikussá válni. Amikor azonban nem beszél, csupán véreseket cselekszik, borzasztóan torz arckifejezését kecses mozdulatai és a jótékony semmiben gyökerező ismeretlen szándékai ellenpontozzák. Ha egészen amíg elsüti Maricicának becézett revolverét, azt véltük hinni, hogy ismerjük, és közben untuk a történetet, a pörgéssel kezdődően talajt veszítünk vele szemben, s a sztori izgalmassá válik. Ám rögvest vége is szakad, és talán ez a függőben maradt rejtély – ha egyéb nem is– teszi a Killing Time-ot egyszeri megtekintésre érdemessé.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Killing Time

Killing Time

Román bűnügyi, 2012. Rendező: Florin Piersic Jr.. Szereplők: Florin Piersic Jr., Daniel Popa, Olimpia Melinte, Cristian Ioan Gutău, Florin Zamfirescu.

  • A látogatók szerint
    5/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film