Helyszín: egy nyugodt kis dán városka, ahol mindenki mindenkit ismer, és ahol minden a legnagyobb békességben és egyetértésben zajlik. A kiindulópont: egy férfi meztelenül, újságpapírral a kezében mutatkozik az utcán. Ebből akár egy kellemes vígjátékot is ki lehetett volna kerekíteni, ehelyett a rendezőnő ajándéka a nézőknek: 100 percnyi tömény unalom.
Lone Scherfig neve valószínűleg többeknek ismerős lehet, akár a Dogma-hullám (Olasz nyelv kezdőknek), akár a Wilbur öngyilkos akar lenni című filmje által, mely komoly nemzetközi sikereket is elért. Ezek után nem csoda, ha kiábrándultságomban azt mondom, bár meg se született volna ez a film.
Már a legelső percekben megismerkedhetünk a városka legfontosabb lakóival (azaz bocsánat, csak simán néhány lakójával, hiszen náluk mindenki egyformán fontos), akik valószínűleg azért vannak olyan sokan, hogy általuk kirajzolódhasson egy sokszínű, változatos, mindenre elszánt közösség, mely semmitől sem riad vissza a béke, a barátság és a szeretet fenntartása érdekében. A sok bice-bóca karakter jelleme inkább csak nemes egyszerűséggel idegesítő, annak ellenére, hogy folyton történik velük valami. Nem tudunk meg róluk semmit, legalábbis semmi olyant, ami által a jellemük (vagy bár a film) előre-, vagy legalább kimozdulna az egyhangúság mély gödréből. Szereplőink közösen vállalják fel a „Csendes Fül” telefonszolgálat vezetését, ahol éjjel-nappal a titokzatos meztelenkedő férfi betelefonására várnak. Természetesen mindenki telefonál, csak az nem, akire várnak.
Megismerhetjük Myrtle-t (Bodil Jørgensen), aki gyakran a polgármester bőrébe képzeli magát, Margrethet (Ann Eleonora Jørgensen), aki istenimádó szüleitől menekült egyenesen a vadembereket megszégyenítő módon viselkedő Erling (Peter Gantzler – amúgy neki köszönhető az egyedüli igazán hiteles alakítás) karjaiba, akinek nyugtató helyett titokban gyerekvitaminokat ad a helyi patikus (Lars Kaalund), és aki töredelmesen bevallja, hogy ő szaladgált teljesen meztelenül, az újságpapírral stb. stb. A töredelmes vallomást követve a városka összes férfi tagja megjelenik, és mindenki magára vállalja a szemérmetlen tettet. Tehát kavarodás az van, értelme pedig kevésbé.
A film képileg néhol túlságosan is forradalmi akar lenni, az eseményeket gyakran lüvegen vagy más átlátszó tárgyon keresztül filmezve láthatjuk. Nem kis meglepetést okozva az is előfordul, hogy több képet is egymásra helyeznek, így például nem kell megijedni, ha Erling hátán a már rég elhunyt anyja fiatalkori portréja elevenedik meg.
A Hjemve Amilyen hirtelen kezdődik, pont olyan hirtelen is ér véget. Az utolsó néhány percben meglepő módon előkerül az emberek egymásba vetett bizalma, amit már rég elveszettnek hittek. Ez az elveszettnek hitt bizalom nem eredményez mást, csupán néhány tucatnyi pucér férfifeneket. Pár ráncos fehér popsi után pedig már nyugodtan jöhet a jól megérdemelt happy end.
