Pernecker Dávid

/ / /

· írta

A szerelem unalmas

Lasse Hallström: Safe Haven / Menedék

Kritika

Nicholas Sparks feltehetően több nőt ríkatott meg, mint a közönséges vöröshagyma (Allium cepa L.). Nem feltétlenül eredeti könyveinek világa formulák redundáns összeharácsolásából épül – legalábbis a megannyi filmes adaptációból ezt a tanulságot lehet leszűrni. Sparks produkciós cége mintha csak évi rendszerességgel izzadná magából az önmaguk klónjaként értelmezhető egyívású történeteket, melyek azzal az egyetlen, jól megrágott és kimunkált céllal készülnek, hogy megszorongassák a – rájuk vállalkozó – romantikus galamblelkeket. Nincs új a Nap alatt Lasse Hallström adaptációja esetében sem.

A Menedék a Sparks-univerzum ki tudja hányadik olyan félszerzete, melyben a múlt fizikai és lelki sebei elől menekülő, új kezdetet kereső, ártatlan és szűzi – egyébiránt pedig mindig testápoló-reklámból kilépett – nő (jelen esetben Julianne Hough) találkozik egy sebzett lelkű, de cserzett bőrű, nagyokat érző Adonisszal (most éppen Josh Duhamel). Megismerkednek, még jobban megismerkednek, a szerelem erejével megoldanak némi-nemű problémákat, s boldogan élnek, míg meg nem halnak – valamint az után is, hála Sparks egészen bizarr kamu-spiritualitásának. A sértően kanonikus történet jelen esetben kap egy thriller-jellegű ornamentumot is, ami a filmet képes kissé kiemelni a kezdetektől tajtékzó, álmosító bő nyálból.

Menedék

Hough karaktere ugyanis alkoholista nyomozó férje (David Lyons) elől menekül Sparksfalvára, ami egy olyan kicsi – de annál idillibb – település, ahol a távolsági busz meg sem áll, csak lassít, hogy az utasok le tudjanak ugrani. Ugyanakkor a Menedék közel két órájából több mint másfél óra – bizony, a néző kénytelen lesz számolni – a romantikus vonalat szítja csúcsokig. Hallström már másodszor haknizik Sparks-regényadaptációval, s így sajnos olybá tűnik, hogy ez a némely alkalmakkor kifejezetten ihletett és érzékeny rendezőveterán rokonszenvezik Sparks sekélyes és kimiskárolt melodráma-csökevényeit. A Kedves Johnhoz hasonlatosan újfent két olyan fiatal színészt kapott ballasztként, akik behatárolt eszköztáruknak köszönhetően képtelenek a Sparks-világ érzelmi boszorkányszeleit érthetően – mi több, élvezhetően – megragadni. A botrányos Mindörökké rockban Hough kisasszony legalább táncolt és énekelt, valaki talán még tehetségesnek is vélte. Jelen esetben viszont egy dúlt lelkű, védtelen, rejtélyes tündérként kellett volna elvinnie egy egész filmet a hátán, melynek hamvába holta két-három perc elteltével már kétségtelenné is válik. Van potenciál őszinte mosolyában, és lehetne jócskán kínosabb is a helyzete, de ez nem jelent semmit.

Menedék (2)

Továbbá Duhamel sem e szerepre termett. Amellett, hogy frizuráját feltehetően a kisváros tizenhárom lakója közül egy se tudná elkészíteni, és hogy a jelmeztervező valamiért minden jelenetben egyfajta jámbor furkónak álcázza, Duhamel alakítása mégis az Utóirat, szeretlek özvegy-motívumát kilúgozó epizódokban éri el a mélypontot. A film leginkább – tényleg – megható pillanatai pont az ő elhunyt feleségéhez kapcsolhatók, arcán az olcsó arcszesz-szag mégis jobban érződik, mint a bánat. Természetesen a városkában léteznek még rajtuk kívül Sparks-karakterek, köztük az egyfajta debilizált rezonőrként fel-feltűnő – Cobie Smulders (Így jártam anyátokkal) által feleslegesen alakított – misztikus nő, aki néha megállapítja, hogy milyen szép és nyugalmas is ez-az-amaz. A filmet záró csattanó is – bizony – az ő teljesen értelmezhetetlen karakteréhez társul, és ha valaki esetleg hiányolja mostanában Shyamalan szájtátós epilógusait, annak a Menedék olyan üdítő lesz, mint kismalacnak a moslék.

Menedék (3)

El lehetne még gúnyolódni – filmkritika címszó alatt – a Menedék által négyzetre emelt naivitás minden apró nyomjelzőjén, a film azonban nem feltétlenül a meseszerűen lepárolt eszképista világlátása miatt válik keserves élménnyé. A Hallström által diktált tempó ugyanis rettentően leül a rövidke thriller-nyitány után. Az asszonyverő alkoholista férj alcselekménye – és az általa kialakított alaptónus – a friss szerelem bimbózását nyúlósan és álmosítóan prezentáló főszálnak köszönhetően hálátlanul sikkad el. Így pedig magára marad és sebtiben elfelejtődik a film egyetlen igazi színészi munkája mellett a film címének jelentése is. A Menedék ingatag ritmusa így egy tini-szappanopera és egy CSI-epizód közti dezorientált kapcsolgatássá varázsolja a filmet. A masszív unalom a kúszva-mászva haladó cselekmény mellett a Sparks-formulák mértéktelen halmozásából is ered. Az Üzenet a palackbantól a Szerencsecsillagig minden egyes Sparks-filmben akad hajókázás esőben, túlfűtött egymásba-borulás, biciklizés tavaszi erdőben, ilyesmi. A Menedékben nem is az a bántó, hogy semmi újat nem tesz hozzá e szekvenciák méla sorához, hanem az, hogy e sablonok berögzültségéből eredően a néző úgy képes előre felmondani a forgatókönyvet, mint egy zenegépekből orrvérzésig zúgatott Ákos-dalszöveget.

Menedék (4)

A Menedék tengerentúli bemutatója – érthető módon – Valentin-napra volt időzítve, ugyanakkor csak azon szerelmespárok számára javallott, akik összebújva is el tudnak aludni a puha multiplex-karfákon.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Menedék (Safe Haven)

Menedék (Safe Haven)

Amerikai filmdráma, romantikus, thriller, 2013. Rendező: Lasse Hallström. Szereplők: Julianne Hough, Josh Duhamel, Cobie Smulders, David Lyons, Marty Bowe.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    4/10
  • A látogatók szerint
    10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film