„Ő is…”

Interjú Alekszej Balabanovval

Alekszej Balabanov a kortárs orosz film fenegyereke volt. Bár Ő nagyon szívesen vett részt az olyan nagy európai fesztiválokon, mint Cannes, Berlin vagy Velence, mintha valahogy sohasem járt volna szerencsével rajtuk. A díjak elkerülték, és még a magyar nyelvterületeken is híres Fivér és Fivér 2 sem hozta meg neki a nagyobb fesztiválok elismerését.

A Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál azonban szinte kivétel nélkül minden filmjét levetítette, általában Balabanov jelenlétében. Idén januárban a Filmtett is ott találkozott vele, ahova az orosz rendező – sajnos szó szerint – utolsó filmjével érkezett: amelyben a radioaktív sugárzás mezsgyéjén, földöntúli vidékeken, egy elhagyatott harangtoronynál az orosz, vagy jobban mondva balabanovi társadalom különböző tagjai (maffiózó, zenész, öregember, prostituált és a rendező saját maga) egyfajta zarándokúton vesznek részt... A filmet tegnap vetítette a kolozsvári TIFF is.

Alekszej Balabanov

Miért lett a film címe: Én is?

Mindenki a boldogságot keresi, persze nem csak a  filmemben, a való életben is. Én is, én is – kiálthatná az összes szereplő, de akár a közönség, vagy éppen Ön, és én is...

A színészeket hogyan válogatta ki ezekre a nem mindennapi szerepekre?

A szokásos módon. Mindenki magát adta, a gengszter gengszter maradt, az öregember öregember, a zenész pedig zenész. Még így is fel kellett őket néha szólítanom arra, hogy természetesebbek legyenek. Egyedül a prostituált alakja volt fiktív, őt egy filmfőiskolás lány alakította, akiből majd egyszer rendező lesz, és mindenképpen részt akart venni a filmem forgatásán.

Ebben a filmjében is megint meghatározott szerepet kapott a zene. Ennek mi az oka?

Sok jó barátom zenész, és mindig is nagyra tartottam, amit csinálnak, Jekatyerinburgban, ahonnan származom, sok koncertre eljártam anno. Azon kívül, hogy a filmemnek különleges hangulatot biztosítanak, legalább a külföldi közönség is megismerheti az orosz rockot.

Alekszej Balabanov: Én is

Sokan Tarkovszkij filmjeihez, azok közül is főleg a Stalkerhez hasonlítják az Én is-t, ehhez Ön mit szól?

Isten ments. Bár nem mondanám, hogy egyik filmjét se szeretem, kettőt közülük: az Andrej Rubljovot, valamint az Iván gyermekkorát például kifejezetten jónak tartom, mégsem örülök ennek az összehasonlításnak. Nekem kicsit unalmasak az ő filmjei, főleg a Stalker. Ha már valakit meg kellene neveznem inspirációképp, akkor Terry Gilliam lenne az. Különösen a Brazil volt rám nagy hatással, talán, tudat alatt annak a világát próbáltam ez utóbbi filmembe is belevinni.

Itt az abszurd humorra gondol?

Abszurd, sötét, morbid, ilyen jelzőkkel szoktak a humorérzékemről beszélni, sőt, volt aki már a „fekete komédia” fogalmat is ráaggatta például erre a filmemre. Én viszont csak annyit tudok, hogy igen, van humorom, és bár volt olyan filmem, amelyben ez nem kapott szerepet – itt például a Bádogkoporsóra gondolok, azért igyekszem azt a műveimben kamatoztatni.

A magyar nyelvű közönség az Ön nevét leginkább a Fivér és a Fivér 2 révén ismeri, mind a két rész hatalmas sikert aratott nálunk. Mind előtte, és utána is több elvontabb tartalmú filmet készített, úgy érzem, az Én is szintén ezek sorát bővíti. Nem gondolt arra, hogy ezután visszatér az úgymond „közönség-barátabb” alkotásokhoz?

Nem, pont ellenkezőleg. Azokat a filmeket, amelyeket az előbb említett, legszívesebben kitörölném az emlékezetemből, és aki csak azokat ismeri, egyáltalán nem tudja, mit is csinálok. Forgattam Beckettből, és Kafka alapján is, ezek a humán alapműveltség részei, nem is értem, akkor miért is beszélünk a Fivérről inkább. Ezekkel a filmjeimmel többször megjártam a nagy fesztiválokat, és úgy érzem, kialakítottam a saját stílusom, nyelvem. Engem nem érdekelnek a kritikusok, és a számok sem, hogy mennyien nézik meg az alkotásaimat a mozikban. De azt sem mondanám, hogy magamnak csinálom a filmjeimet: inkább az egyszerű embereknek, akik fogékonyak rá.

Alekszej Balabanov: Én is

A személyes kézjegy az Én is-ben igencsak erőteljes. Hiszen a fia mellett a végén ön is megjelenik a filmben...

Igen, de a személyesség a filmjeimben nem csupán ebben merül ki. Hanem az is benne foglaltatik, hogy manapság már mindig én írom a forgatókönyveimet, arról a témáról, ami éppen foglalkoztat.

A gengszterek például?

Vannak közöttük barátaim, ismerem őket. És ez is csak egy foglalkozás. Az emberek meg szeretik a banditákat a filmekben. Pont maga mondta, a Fivér mennyire népszerű volt Önöknél is...

Visszatérve az Én is-re: amikor a film végén Ön szintén megjelenik, mi a begipszelt kar szerepe?

Ó, semmi szimbolikus. Valójában eltörtem a karom, életemben immáron harmadszor.

A drasztikus évszakváltás a télbe a történet során azonban biztos nem véletlen, azt mivel magyarázza?

A történet meseszerűségét akartam hangsúlyozni. Hogy a valós képek ellenére érezzük, a boldogságkeresés alapvetően mennyire is a tündérmesék világa.

Akkor a posztnukleáris, apokaliptikus környezet sem mondhatni valósnak, és nem kell megijednünk az út mentén elhulló emberektől, a holttestektől sem?

Mindannyian, miközben ahogy említettem,a  boldogságot keressük, a halál felé tartunk. Én annyi embert megöltem már a filmjeimben, lehet, hogy meg sem érdemlem már a boldogságot...mindenesetre a halállal és a véggel szorosan egybefonódik.

Van következő filmes terve?

Erre hadd mondjak csak annyit: nagyon sok minden jár a fejemben.


Alekszej Balabanov 2013. május 18-án elhunyt. Utólagos hírek szerint az Én is előkészületei és forgatása alatt már jelentősen megromlott az egészsége, a legutóbbi hónapokban pedig szinte már haldoklott. Válaszaiban így is érthetjük a személyességet, az Én is-ben az apokaliptikus hangulatot... Hogy a film végén az Európai Akadémia tagjaként tünteti fel magát, talán ironikus utalás az elmaradt díjakra, és a sors fintorának tekinthetjük, hogy Balabanov a Cannes-i Filmfesztivál ideje alatt távozott el az élők sorából, csendesen, egy szentpétervári szanatóriumban. A híresztelések szerint fia, Fyodor Balabanov fogja befejezni a filmet, amelyet apja még halála előtt kezdett el forgatni Oroszországban.

Az Én is következő TIFF-es vetítése: június 6., Cinema City – 4, 22:00

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó