Pernecker Dávid

/ / /

· írta

Inkább a halál

Robert Schwentke: R.I.P.D. – Szellemzsaruk

Kritika

Bevett szokás manapság azon keseregni – kicsit már unalmas is – hogy Hollywood kifogyott az ötletekből. Noha a megannyi képregény-adaptáció egyértelműen érvényesíti a klónteremtési zsákutcákon történő lamentálást, a sirámok egyvalamit hajlamosak kifelejteni a diskurzusból.

Ugyanis az olyan, műfajukban is kiemelkedő sorscsapások, mint Schumacher emlékezetes Batman-filmjei, a botrányos Jonah Hex, a felfoghatatlan Zöld Lámpás – vagy legutóbb Az acélember – nem csak saját akaratukból váltak bántó filmélménnyé. Csak át kell pillantani e filmek rendezői, írói, színészi szakbarbárságainak válla felett, hogy láthatóvá váljon a forrásmédium futószalagon született árucikkeinek – mert bizony azok – esetenkénti sületlensége. El lehet tehát azon élcelődni – és nyilvánvalóan el is kell – hogy miért is olyan kínos az R.I.P.D. mint filmalkotás, mégis a mű velejét nyújtó történet és koncepció nem sajátja. A Szellemzsaruk alapvető problémája – mely bukását is determinálta – hogy a Peter M. Lenkov által jegyzett képregény egész egyszerűen összelopja saját fogyatékos mitológiájának elemeit. Lenkov ráadásul nem is óhajtja elfedni törvénytelenségének felületes és suta mivoltát, így képregénye sem válik többé egy működőképes formulákat infantilis módon megnyomorító próbálkozásnál. A lapozható Szellemzsaruk ugyanis nem más, mint a Men in Black és a Szellemirtók (Ghost Busters) dramaturgiájának, motívumainak, elemeinek félkész kollázsa. Az eredeti ötletek nélkül felépített képregény filmadaptációja bármilyen rendezőzseni számára szörnyen hálátlan feladat lenne, a lényeges gond mégis az – és itt jön a képbe Hollywood – hogy valaki, valamiért azt gondolta a filmiparban, hogy Lenkov képregényét megéri vászonra húzni.

R.I.P.D. - Szellemzsaruk

Nagyobbat nem is tévedhetett volna szerencsétlen, hisz a Szellemzsaruk filmváltozatában még jobban kidomborodik másolat mivolta. A történet summázása ebből kifolyólag egészen egyszerű. Képzeljük magunk elé a Men in Black első epizódját. Ha ez megtörtént, gondolatban írjuk felül az ott látott űrlényeket halott bűnözők bujkáló szellemeivel. Ennyi. A csavar talán annyi, hogy míg az öltönyös-napszemüveges zsaruk élő emberként vadászták a földönkívülieket, addig a Szellemzsaruk – dobpergés – halottak. Jobb nem belegondolni, hogy e premissza mennyi kitűnő szituációt szülhetett volna. Elég csupán elrágódni azon a kíméletlen sületlenségen, hogy ezek az emberi formát öltött szellembűnözők okoznak minden hibát és romlást a városi infrastruktúrában. Ha tehát elromlik valami, áramszünet, házi por, vagy penész tűnik fel a láthatáron, feltehetően egy bűnös, kóborló lélek tehet róla. Ezek „hulladékok” továbbá – a képregényben a még bénább „dead-o” névre hallgatnak – valamiért rühellik a köményt, amitől „bedurranva” átlagon alul animált szörnyekként kezdenek ámokfutásba.

R.I.P.D. - Szellemzsaruk (2)

A zöldfülű és a mesterének kinevezett veterán szellemzsaru-páros kalandjait még sok hasonló gondolatcsökevény tarkítja, melyek – legyünk most megengedőek – néha frappánsak is tudnak lenni. Ugyanakkor egy-néhány eltalált sziporka hiábavaló fáradtságnak tűnik, ha a film főhősei távol állnak – és folyamatosan csak távolodnak – a nézőtől. Ryan Reynolds alapjáraton kifejezéstelen arca mögött szinte tapintható a Zöld Lámpás után megismétlődő szégyen. Annak ellenére, hogy képes némelyik döglött poénba életet csempészni, leginkább csak sodródik a színészvezetéstől mentes tétovaságban – ami nem feltétlenül az ő hibája. Sokkal gyászosabb Jeff Bridges jelenléte. Ő ugyanis nem az a színész, akinek szüksége lenne a Szellemzsaruk haknijára. Vadnyugati békebírója paródiának halovány és felületes, a western iránti szándékolt nosztalgiát pedig a rajzfilmszerű botladozásban nincs tere kibontani. Mintha a Looney Tunes-ból ismert rőtbajszú Yosemite Sam és K ügynök a Sötét zsarukból éppen meggyalázná Rooster Cogburn sírját. Szörnyű látvány, nincs ezen mit szépíteni. Egyedül a – természetesen – antagonista szerepben felbukkanó Kevin Bacon tűnik élő karakternek, s mintha csak neki lenne lehetősége élvezni is szerepét.

R.I.P.D. - Szellemzsaruk (3)

A filmet rendező Robert Schwentke azonban nem csak színészeit hanyagolja el. Igazgatása alatt a Szellemzsaruk az ízléstelen vizuális megoldások, a semmibe vett stílus, a következetlen formanyelv egyik legharsányabb és legelrettentőbb példájává válik. A filmet indító felesleges flash-forward narráció, az indokolatlan crash-zoom villantások, az akciójeleneteket érzékszervi kihívássá varázsoló folyamatosan forgó kamerák, a felületes animáció, és a még ki tudja mennyi bántó trehányság csak a film felénél válik tolerálhatóvá – ekkorra ugyanis a néző eléri a pöcébe eresztett intellektuális igényszintet. Érdekes – és utólag belegondolva kifejezetten frusztráló – hogy a film ettől a pillanattól fogva képes a szórakoztatás látszatát kelteni. Mindez azonban semmit nem jelent, a Szellemzsaruk még így is bőven a legrosszabb képregény-adaptációk egyike.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

R.I.P.D. - Szellemzsaruk (R.I.P.D.)

R.I.P.D. - Szellemzsaruk (R.I.P.D.)

Amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, fantasy, 2013. Rendező: Robert Schwentke. Szereplők: Ryan Reynolds, Jeff Bridges, Mary-Louise Parker, Kevin Bacon, Stephanie Szostak, James Hong, Marisa Miller, Robert Knepper.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    2/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film