Rozsdabarna melankólia

Joan Chen: Autumn in New York / Ősz New Yorkban

Nem láthattam még kérdéses mozidarabunk buszmegállókat beborító és sötét éjszakákat bevilágító plakátját, de már elképzeltem, hogyan is festene. A háttérben kötelező New York-montázs: sűrű, őszi ködbe vesző felhőkarcoló-csúcsok, s fázósan összebújó párok a Central Park levelüket hullajtó fái között. A képzelt kép előterét két emberalak uralja: atlétatermetű, idősebb férfihez törékeny fiatal nő bújik. A férfin feltűrt gallérú, elegáns télikabát, partnerén bohém, bölcsész-kosztüm. Egymásra szegeződő tekintetük szinte összetapasztja őket. Alattuk finoman cizellált betűkkel kiírva a cím: Ősz New Yorkban - Joan Chen filmje.

Elképzelem, ahogy egy enyhe téli éjszakán, az utolsó buszra várva réveteg tekintetünk megpihen a szem-magasságban ránk virító poszteren, s vérmérsékletünk szerint elmúlt nagy szerelmekre vagy a New York-i repülőjegyek égigérő árára terelődik gondolatunk. Tudják, csak egyvalami hibádzik itt: a plakát mellé filmet is készítettek, ami tartalmát és hatóerejét tekintve egyenértékű a falragasszal. Az Ősz New Yorkban annak a Nagy Egymásratalálásnak a története, ami kötögetés közben felsóhajtó nagyanyáink szerint csak egyszer fordul elő az életben, s persze a sóhajtást kiváltó Nagy Ő még csak véletlenül sem a nagypapa.

Filmünk egyébként egy nagypapa korba lépett, de még jócskán potens playboy (Will - Richard Gere) és élete alig nagykorú, egyetlen szerelmének (Charlotte - Wynona Ryder) édes-bús története.  Mivel a címben is jelzett évszakhoz se a happy-end, sem pedig a humor nem passzol, ellenben a rozsdabarna színekhez kiválóan megy a melankólia, a magunkbaszállás és az élet értelmén való merengés, kézenfekvő volt tehát óriási melodrámát kanyarintani a szépre fényképezett városképekhez. Mert jaj, hiába a szenvedély perzselő tüze és az érzelmek kristálytisztasága, a megváltás napjai meg vannak számlálva. Charlotte (ó, szegény lány!) ugyanis halálos beteg, boldogságuk ideje szűkreszabott tehát, s minden percében ott lebeg felettük a halálos kór árnyéka. Mellékszálként Will sosem látott lánya is feltűnik a színen, aki terhességének hírét kívánja megosztani a tékozló apával. (Finom párhuzam, nemdebár: egyik oldalon a végéhez, a másikon a kezdetéhez közeledik egy emberélet.)

De ne tovább! Mindannyian unjuk már a filmtípusra jellemző érzelmi hiteltelenség és a dramaturgiai szellemtelenség vádpontjainak felsorolását. Emeljük ki inkább, és húzzuk alá vastagon az Ősz New Yorkban egyetlen élményszámba menő vonását, a szépre érzékeny operatőri munkát. Gu Changwei (Isten veled, ágyasom!, Gingerbread Man), a film kínai operatőre szemérmes udvarlóként közeledik az ezerszínű metropoliszhoz. Kamerája nem is mindig állja a kacér város látványát, ilyenkor beéri a kirakatüvegekben és autóablakokban felvillanó tükörképével.

Gere-t Ryder (vagy fordítva), Changwei-t New York ejtette rabul. A két love-story közül a hagyományos, férfi-nő leosztásban a felek érzelmi motivációi finom szólva is megkérdőjelezhetők, a néző józan kételkedését a szerelmesek egyetlen szava, tekintete, mozdulata sem enyhíti. Mentőövként a keleti földrész operatőre és a keleti-parti metropolisz közti látványos fellángolás szolgálhat.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó