Kovács Bea

/ / /

· írta

Kelet-európai dolgok

Prikler Mátyás: Ďakujem, dobre / Köszönöm, jól

Kritika

Prikler Mátyás filmje közben és után is, hosszú idő után először, azt éreztem, hogy nem, nem akarom filmen is azt az emberi nyomort és szenvedést látni, ami naponta körülvesz. Mármost nem feltétlenül a közvetlen, szűkebb környezetemre gondolok (bár a szépen összefonódó narratív szálak széles skálán mozgó családi és személyes drámákat is felkínálnak): inkább egy általános, tipikusan kelet-európai kilátástalanság és reménytelenség fogalmazódik meg a Köszönöm, jól százharminc percében, az ezzel való, szinte erőszakos szembesítés pedig nem biztos, hogy kívánatos.

Az erőszakosság ott érhető tetten, hogy a filmnek szinte alig van olyan jelenete, ami bármiféle optimizmust is sugározna magából. Három fő vonalon indul a cselekmény: először Miroslavot ismerjük meg, egy karizmatikus, keménykötésű vállalkozót, aki főnöki kötelezettségeit, felesége, Jana alkoholizmusát és fia elvesztését nehezen tudja kezelni, feldolgozni. Aztán ott van az idős Béla, akinek egyszer csak meghal felesége, a férfi pedig romokban hever. Két gyermekének, Attilának és Marikának is megvan a saját baja, az öregre nincs idejük: idősotthonba rakják. A harmadik szál, szoros kötődéssel, Attiláról és családjáról szól: szlovák–magyar vegyesházasság, a válófélben levő szülők, a magyarul már nem beszélő gyerekek hétköznapjai, megannyi konfliktussal, veszekedéssel. A boldogságot nem itt kell keresni: a három síkban megvillantott nehézségek már túlcsordulásig vannak zsúfolva.

Prikler Mátyás: Ďakujem, dobre / Köszönöm, jól

Prikler dokumentarista, illetve dogma-stílusban dolgozik, ami találóan illekszkedik a be-, de inkább megmutatott világok mindennapi hangulatához. Nincs illúzió, nincs (ön)ámítás, csak a kegyetlen szürkeség, a stagnálás, a (gazdasági és lelki) válság. Kézikamerázás azonban nincs és emiatt a film olyakor vonatottá, túlságosan illusztratívvá válik: erre példa lehet az amúgy improvizált, öregek otthonában játszódó epizód. Bár a meg-nem-rendezettség, az idős nem-szereplők természetessége igen jól passzol a színészek játékával, kissé riportfilm-jellegűvé válik általuk ez a rész: a nénik-bácsik filmezése inkább kizökkentő, mintsem hangulatteremtő, és az az érzésünk támad, hogy egy ilyen idősotthon promófilmjét nézzük.

A filmben természetesen a szlovák–magyar kérdés megkerülhetetlen. A kevert házasságok, az együttélés és az egymás mellett való elbeszélés, a generációk közötti, nyelvileg is determinált szakadék, összességében tehát a kommunikációra való képtelenség központi problematika lesz. De olyan érzésünk van, hogy ezek az emberek saját anyanyelvükön nem tudnának kifejezőbbek lenni: egyszerűen senki nem hajlandó meghallgatni a másikat. Az önfenntartás, a túlélés napi küzdelmei mellett nem jut idő semmi és senki másra. Ezért fájdalmasan ironikus a film címe, és a beszédhelyzet, amiben ez válaszként elhangozhat: hogy vagy? – kérdezik, kérdezzük egymást, anélkül, hogy valójában érdekelne (ha egyáltalán lenne) a felelet. A távolságtartás azonban nemcsak a szereplők között állandó állapot: a nézőnek nem adatik meg a lehetőség, hogy egy kicsit is közelebb kerüljön az egyes személyekhez, valamelyik pártjára álljon. Bár az általános légkör roppant ismerős lehet számunkra, nem kapunk fogódzókat ahhoz, hogy miért lenne érdekünk a történet végigkövetése.

Prikler Mátyás: Ďakujem, dobre / Köszönöm, jól (2)

A különböző szereplők a film utolsó, hosszabb jelentében (amely Vinterberg Születésnapját idézi) találkoznak: Miroslav lánya, Dana és Pista, Attila egyik rokonának lagziján találjuk magunkat. Az alkoholos mámorban újra előkerülnek, majd feloldódnak a régi feszültségek, és mind a szlovákok, mind a magyarok együtt vonatoznak és éneklik, hogy megy a vonat, megy a vonat Kanizsára. Persze tudják, és velük együtt mi is, hogy ez a pillanatnyi fegyverszünet nem tartható. Ahhoz sokkal több kell, mint néhány pohár. Ha pedig nekilátnának megoldani a problémákat, ismét ordítozás és csapkodás lenne a vége. És ezen a ponton lesz egyértelmű a helyzet változhatatlansága.

Prikler Mátyás: Ďakujem, dobre / Köszönöm, jól (3)

A Köszönöm, jól hiányérzetet hagy bennem: többet kellett volna adnia, ha már két órára így az orrom alá dörgölte, hogy igen bizony, ennyire szar az élet is mifelénk és úgy tűnik, hogy egyhamar nem is lesz jobb. Talán itt csúszik el a film: túlságosan meg akar mutatni valamit. Valamit, amit már amúgy is tudunk. Brecht mondta, hogy a művészet nem egy tükör, aminek megmutatnia kell a világot, hanem egy kalapács, amellyel formáljuk azt. A Köszönöm, jól pedig az első kategóriába tartozik.

[Interjúnk a rendezővel ide kattintva olvasható]

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Köszönöm, jól / Ďakujem, dobre (Fine, Thanks)

Köszönöm, jól / Ďakujem, dobre (Fine, Thanks)

Szlovák filmdráma, 2013. Rendező: Prikler Mátyás. Szereplők: Mokos Attila, Miroslav Krobot, Várady Béla, Vladimír Obšil, Zuzana Maurery, Dušan Kozák.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    9 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film