Gyenge Zsolt

/ / /

· írta

Kardélre hányt magyar midcult

Bodzsár Márk: Isteni műszak

Kritika

Az Isteni műszakban minden megvan ahhoz, hogy kultuszfilm legyen. Hogy mégsem az, leginkább a túl óvatos rendezőnek köszönhető, akiről kiderül, hogy szándéka ellenére nem ő Guy Ritchie és Tarantino magyar keresztezése.

Vérben tocsogó thriller és annak paródiája próbál egyszerre lenni Bodzsár Márk elsőfilmje, amely e főleg angolszász területeken művelt és bevált midcultot próbálja Kelet-Európára adaptálni. Kopott épületek és emberek, szocialista autók és attitűdök, valamint a jugoszláv háború Pestig hallatszó zaja alkotja azt a miliőt, amelynek egyszerre célja nyomorúságosnak, fenyegetőnek és egzotikusnak látszani. Az Isteni műszak azonban sajnos horrornak nem eléggé ijesztő, thrillerhez képest tét nélküli, paródiának pedig nem eléggé vicces.

Isteni műszak

A történet középpontjában egy jugoszláviai magyar dezertőr áll, aki parancsmegtagadás miatt kényszerül Magyarországra menekülni. Egy zöldségbolt előtti elsősegélynyújtás révén a mentősökhöz kerül, ahol azonban kiderül, hogy ebben az autóban nem csak életmentés folyik. A mentősök mellett a temetkezési vállalkozóval és a kínai étteremtulajdonossal felálló bandával hősünk végül csak azért szövetkezik, mert Szarajevóban rekedt szerelmét szeretné kimenekíteni. Ez az alapszituáció meglehetősen izgalmas, és egy sok akadállyal teli út lehetőségét vetíti előre a tettei végrehajtásában egzisztenciálisan (háború) és érzelmileg (szerelem) motivált főhős számára. A forgatókönyvvel azonban az a baj, hogy miután ezt a helyzetet viszonylag hamar összerakja, utána a film nagy részét olyan jelenetekkel tölti el, amelyek szinte semmit nem lendítenek előre a történeten, hanem legfeljebb a karakterek és a környezet önismétlő újrarajzolásában van szerepük. Így aztán mire az egyébként banálisan parodisztikusra/idétlenre vett végkifejlethez érkezünk, már el is veszítjük az érdeklődésünket.

Isteni műszak (2)

Az Isteni műszak alapvetően színészfilm, abban az értelemben, hogy a mozi teljesen a három mentőskarakter köré épül, mivel az ő jelenlétük és játékuk hangoltsága határozza meg minden jelenet hangvételét. Ebben a tekintetben a filmnek a legtöbbet Keresztes Tamás árt, aki valahogy beleragadt abba a csetlő-botló idétlen figurába, amit már a Nyár utca, nem megy tovább-ban is láttunk tőle, és amit legtöbb esetben a ripacsosság határán egyensúlyozó modorossággal ad elő, ezáltal véve el az egyes jelenetek erejét.

Nyilvánvaló, hogy a rendezői szándék szerint színészi szempontból a filmet Rába Rolandnak kellene elvinnie a hátán, akivel Bodzsár már remek rövidfilmjében is együtt dolgozott, és aki ezt a feladatot a lehetőségekhez képest teljesíti is. Azt azonban nem értem, kinek volt az ötlete, hogy Rábát Kovács Lajosnak maszkírozzák. Illetve ha már így tettek, vajon nem lett volna jobb magát az idős mestert felkérni a szerepre, aki talán hitelesebb is lehetett volna a szakmában megöregedett, minden hájjal megkent, de tapasztalt mentős szerepében? A főszerepet játszó Ötvös András elvégzi a feladatot, csakhogy belőle pont az a különlegesség hiányzik, ami révén nem csak ábrázolhatna egy figurát, hanem jellegzetes ízt és karakterességet vihetne minden egyes jelenetébe – amire az ilyen típusú filmeknek égető szükségük van.

Isteni műszak (3)

És ezzel el is érkeztünk az Isteni műszak definíciójának kérdéséhez, ami pont a film megragadhatatlansága miatt fontos. Az az érzésünk ugyanis, hogy a rendező nem tudott dönteni a „kőkemény” kelet-európai valóság nyersessége és annak paródiája között, hanem a kettő közötti skálán egyensúlyozva valahogy (a legtöbb esetben rossz) kompromisszumot kötött. Persze önmagában ezzel a megközelítéssel nem lenne gond, hiszen például az egyértelmű inspirációként működő Guy Ritchie első filmjeiben jól bemutatta, hogy miként lehet egyszerre hátborzongatóan ütős és vicces filmet rendezni. De ehhez nagyon finom arányérzék kell, amely segít mindig megfelelően egyensúlyozni a helyzetek súlyossága, valószerűsége és nevetségessége között – magyar terepen Gigor Attila A nyomozója lehetne a mérce.

Bodzsár filmjében azonban tét nélküli a játék, ugyanis a főszereplők végeredményben nincsenek veszélynek kitéve, illegális ténykedésüknek egyedül a hatóságok szabhatnának gátat (hiszen konkurens banda nincs a láthatáron), ők viszont ebben a posztkommunista káeurópában – mint tudjuk – nem számítanak fajsúlyos ellenfélnek. Jól példázza ezt a tétnélküliséget az, hogy a társaság által felépített gépezetben a homokszemet végül saját idétlenkedésük, és nem a külvilág kihívása jelenti.

Isteni műszak (4)

Az Isteni műszak másik rétegét a műfaji és egyéb filmes idézetek hálója képezi, azonban ezzel két gond van. Az, hogy a posztmodern-szagú idézetek talán a cselekmény idejében, '92-ben aktuálisak lettek volna, mára azonban túlhasználtak és idejét múltak, csak a kisebb probléma. Sokkal nagyobb gond, hogy a rendező olyasvalakitől (Tarantinótól) „lop”, aki maga is e gesztus csúcsra járatásából kreált egy eredeti világot. Ráadásul mintha Bodzsár nem értené, hogy Tarantino sem attól volt érdekes, hogy pofátlanul lopott, hanem mert az így létrehozott filmes szövetre rávetült egy többé-kevésbé explicit, magáról az idézgetésről, azok milyenségéről és relevanciájáról szóló metadiskurzus, ami az Isteni műszakból teljes mértékben hiányzik. Az úgynevezett „posztmodern” csak a felületes szemlélő számára szól öncélú esztétikai tolvajlásról, valójában attól érdekes, hogy sokévezrednyi kulturális tartalom egyidejű és könnyen hozzáférhető jelenlétéről, egymásra hatásáról szóló reflexióként működik.

Isteni műszak (5)

Az Isteni műszak alapvetően nem rossz film, vannak benne meglepetések, izgalommal teli vagy éppen vicces pillanatok. Csak hiányzik belőle az eredetiség és a merészség. Kár, hogy Bodzsár nem használt legalább olyan apró formai invenciót, mint amilyet a Levegőt venni rövidfilmben láthattunk tőle, ahol a főhős voice over monológja a szereplő szájmozgása nélkül helyettesítődik be a külvilág valós dialógusaiba. A brit gengszter film kelet-európai meghonosítása nem eredeti ötlet, hiszen ezzel a Balkánon már sikerrel próbálkoztak, ráadásul még Cronenberg is mozgott ezen a pályán. Kultuszfilmmé általában a nézői „használat” során válik valami, nem attól, hogy eleve ezzel a szándékkal forgatjuk, márpedig az Isteni műszakon ezt az izzadtságszagú törekvést érezni. Be- és lefutott műfajok mesterséges újjáélesztése helyett inkább valami újszerűséggel kellett volna próbálkozni. Mert Bodzsár Márk sokkal tehetségesebb, mint amilyennek ez a film mutatja.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Isteni műszak

Isteni műszak

Magyar vígjáték, filmdráma, 2013. Rendező: Bodzsár Márk. Szereplők: Ötvös András, Rába Roland, Keresztes Tamás, Czene Csaba, Zsótér Sándor, Stork Natasa.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    8 · 10 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film