Szabó R. Ádám

/ / /

· írta

Sajnálatos jóllakottság

21. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál, Marosvásárhely, 2013. 11. 6–10.

Beszámoló

Románia legrégebbi filmfesztiváljának 21. kiadása zajlott múlt héten Marosvásárhelyen: szerdától vasárnapig várta a helyi és nemzetközi rövidfilm-rajongókat a Kultúrpalota termeiben az Alter-Native. Felemásan érezhette magát az, aki az egész (fél)hetet a fesztiválozás hangulatának átélésére szánta, hisz míg a bemutatott versenyfilmek továbbra is magas színvonalat képviseltek, hatalmas tömeg sajnos nem repesztette ki a palota falait az öt nap folyamán. 

Talán minden fesztivállátogató tudja már, hogy mennyivel többet jelent egy adott feszt a bemutatott filmek összegénél. Hiszen ilyenkor összegyűlik párszáz (néhol párezer) ember, aki mind ugyanazt csinálja: néhány napon keresztül szinte szünet nélkül filmeket néz, moziban, vagy legalább mozikörülmények között, közben beszélget róluk, esélyt latolgat, alkotókkal találkozik, kávézik egész nap, kiflin él és esténként koncertre jár. Aki rászánja, megengedheti magának azt a néhány napot, és nem csupán egy-egy nagyobb filmre látogat el, az sokkal többel maradhat, mert a fesztivál a bemutatott alkotások színvonalától függetlenül létező entitás.

A 21. Alter-Native versenyfilmfelhozatalára ugyanakkor nem lehet panaszkodni. Nagyjából hétszáz nevezett alkotásból választott ki a zsűri hatvanat a versenyprogramba, és ebből hat részesült díjban. Ez az igen nagy arányú kiválasztódás pedig garantálta a minőséget, s bár becsúszott így is egy-két elhibázott filmecske, felhozatal szempontjából egy erős Alter-Native zárult.

A fesztiváligazgató és a zsűri (fotók: Kiss Gergő)

Azt előre lehetett tudni, hogy minden eddiginél több animáció került benevezésre, ami talán érthető, hiszen rövid műfajként messze nem annyira költséges, mint az előszereplős filmek. S esetenként ebben rejlik a hibája is: sokszor nem megy át annyi szűrön egy animáció terve, forgatókönyve, hogy rendesen megdolgozódjon (rosszabb esetben kidobódjon), és ilyenkor sok esetben öncélú, csiszolatlan (ennek ellenére sziszüfoszi munkával elkészített) rövidfilmek töltik a nézők idejét. Idén is felbukkant egy-két olyan, nagyon hamar elfelejthető animáció, ami viszonylag kevés művészeti értéket volt képes felmutatni. Talán nem is csoda, hogy a nagyszámú nevezettből csupán egy animációs kisfilm (A kis szőke fiú a fehér báránnyal) került be a hat díjazott közé – tegyük hozzá, azért ez mindenképpen megérdemelten vihette haza a francia alkotó, Eloi Henriod a legjobb elsőfilmesnek járó díjat: remek forgatókönyv, egyszerű, de tetszetős megvalósítás, rengeteg kreatív (és elsősorban vizuális szinten működő) ötlet jellemzi a társaságot kereső szőke kissrác rajzolt történetét.

Peter Volkart: A 606-os szoba (kép a filmből)

A díjazott alkotások nagyon erős, sokszínű csapatot alkotnak. Van itt román újhullámos, finom iróniával és mégis csaknem objektív dokumentarista nyelven; nagy témákról beszélő fődíjas (Radu Jude: Egy felhő árnyéka); elképesztően kreatív, egyedi vizuális élményt nyújtó svájci készítésű antiutopisztikus hotelsztori (Peter Volkart: A 606-os szoba); Felméri Cecília újabb jópofa és remekül kivitelezett rövidje (Boldogságpasztilla); abszurd helyzetet és remek karaktereket humorosan bemutató, soknyelven beszélő csirkés határfilm (Pablo Munoz Gomez: Welkom); nehéz hangvételű, komoly témát amatőr, magukat játszó szereplőkkel boncolgató, Locarnót is megjárt olasz–katalán koprodukció (Alessandro Fako: Raffael utcája). És volt még a versenyprogramban jópár olyan film, ami nem lógott volna ki a díjas-sorból (kiemelném a brit The Mass of Ment, ami nagyon erős történetével, remek színészi játékával ütött nagyot, a könnyedebb szekcióból pedig az ukrán Egy öregember elhatározza, hogy megházasodik című gyurmaanimáció szórakoztatott emlékezetesen). Mindenképpen pozitív az, hogy nem kellett halászni, kotorászni a díjakat érdemlő filmek után, sőt kifejezetten nehéz dolga lehetett a zsűrinek a felmutatott színvonalat elnézve.

Alessandro Fako: Raffael utcája (kép a filmből)

Ami sokkal kevésbé volt pozitív dolog, és az egész fesztiválhangulatra rányomta a bélyegét, az az érzékelhetően nagyon alacsony (az eddigi legalacsonyabb alter-native-os) nézőszám volt. Azt még úgy-ahogy megérti és megszokja az ember, hogy nem a hétközben, délelőtt-utánonként vetített versenyblokkok vonzzák a nagy tömeget, de az esti nagyjátékfilmeken és koncerteken félig telt nagyterem már korántsem ennyire megszokott, s főleg, nem örömteli jel. Gáspárik Attilának, a fesztivál művészet igazgatójának záróbeszéde ennek megfelelően nem sikerült felhőtlenül jókedélyűre: mint elmondta, az előző években mindig a díjátadást záró beszédében jelentette be a következő évi díszmeghívottat (idén Izrael képviseltette magát remek diák- és nagyjátékfilmekkel), ami 2014-ben a marosvásárhelyi értelmiség lesz...

Felhők a művészeti igazgató homlokán

Valamelyest érthető az, hogy az elmúlt két évtized alatt megcsappant a nézőszám az Alter-Native-on, hiszen egyrészt a rövidfilm műfaja amúgy is egy rétegközönséget tud megszólítani az egészestéshez képest, és még szakmai körökben is sokszor alávetett szerepet tulajdonítanak neki, edzésként, gyakorlásként tekint rá nagyon sok rendező és még több producer.

Ha megkérnénk egy átlag, de akár egy filmekben jártasabb mozinézőt, hogy említse meg a kedvenc rövidfilmjét, a legtöbben gondban lennének. A tízperces Youtube-mozgóképek és a Facebookon terjedő vírusvideók korszakában ugyan mindenki akár napi szinten találkozhat ilyen vagy olyan formában rövidebb filmes alkotásokkal, valahogy mégsem alakult még ki olyan szintű kultusz és (akár anyagiakban) megnyilvánuló igény a nézők, fogyasztók részéről, hogy megérje igazán befektetni a stúdióknak rövid alkotásokba, mainstreammé emelni a rövidfilmkultúrát; még mindig egyfajta másodhegedűs szerepet tölt be a nagytestvér mellett.

És persze a moziba is egyre nehezebb bevonzani az embereket a torrentezésnek köszönhetően;még az igazán nagy filmekért is ritkán hajlandó erre a tömeg, amikor ingyen és gyorsan is elfogyaszthatja a napi betevő néznivalóját.

Mindezek miatt tökéletesen érthető, ugyanakkor maximálisan elszomorító is az, hogy olyan kevesen jöttek (és még kevesebben vettek jegyet) a nagymúltú fesztivál műsorára. Persze egyéb okokat fel lehet sorakoztatni (a magyar filmgyártás gyengélkedése – az újabb keletű magyar filmek moziban való megtekintetésének lehetősége eddigi években kifejezetten nagy tömeget volt képes vonzani; a mediatizálás és fiatalitás hiánya; a – már bocsánat – elég csúnya plakát; a fejletlen weboldal – még mindig madisz.ro-n kapjuk meg a fesztivált stb.), de inkább megpróbálom optimistán zárni e cikket, és reménykedni, hogy az idei év nem lesz az utolsó.

A színművészeti egyetem halgatóinak performansza

Legfőképpen azért, mert ez a fesztivál egy kulturális űrt tölt be (főképp Marosvásárhelyen), néző- és alkotónevelő hatása van, és egy méltatlanul második vonalba szorult mozgóképest műfajt helyez a figyelem középpontjába. Az irodalmi Nobel-díjat idén előszor olyan író kapta, aki nem írt még regényt, hanem a novella – szintén méltatlanul mellőzött – műfajában alkotott maradandót. Talán a változás jele ez az egyetemes kultúrában: oda kell figyelni a rövid műfajokra, mert ezek között is felbukkannak a nagytestvérekhez hasonló (sokszor nagyobb) értéket felmutató műalkotások, a közhelyesen rohanó világban a legnagyobb tehetségeknek sincs már mindig idejük hosszan kifejezni magukat. Ne feledkezzünk el tehát az Alter-Native-ról, ami nagy múltja mellett a jövőbe is bevezethet, és, nem mellékesen, itthon teszi (tenné) ezt.


A 21. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál díjai

  • A Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusának díja: Peter Volkart: 606-os szoba (Svájc)
  • Az Erdély Tv díja: Felméri Cecília: Boldogságpasztilla (Románia)
  • Simó Sándor Emlékdíj a legjobb elsőfilmnek (felajánló a Maros Megyei MADISZ a román Országos Filmközpont támogatásával és az Aáry Tamás Lajos oktatási ombutsman által felajánlott töltőtoll): Eloi Henriod: A kis szőke a fehér báránnyal (Franciaország)
  • A Kulturális Minisztérium díja: Pablo Munoz Gomez: Welkom (Belgium)
  • Marosvásárhely város díja: Alessandro Falco: Raffael utcája (Olaszország)
  • Az Alter-Native Nagydíja (felajánló a Román Nemzeti Filmintézet): Radu Jude: Egy felhő árnyéka (Románia)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , cikk