2007 volt az első év, amikor a Filmtett és a Duna Műhely olyan helyszínen szervezte nyári filmalkotó-táborát, ahol már egyszer járt a kis csapat. Csíkszépvíz ismét jó választásnak bizonyult.
(reggel)
– Szóval, hát, arról volna szó, hogy meg kellene tanuld ezt a dalszöveget Frank Sinatrától.
– Mi?
– Holnap te kellene legyél az egyik főszereplő, és a végén Sinatrát fogtok énekelni. Nézd, itt a forgatókönyv is, igaz, nem végleges, de nézegesd meg.
– Jó...
(délután)
– Szóval, az van, hogy kéne egy kis segítség, szétszedjük ezt a kondigépet, és levisszük a faluba.
– Ez az a film, amiben Sinatrát kell énekelnem?
– Az, az, de már nem Sinatrát énekelünk, nem mondtam?
– Nem.
– Hát, szóval, az van, hogy Durst szerint nem használhatunk Sinatrát, mert nincsenek jogok, s éppen ezért újra kéne hangszerelni a Csárdáskirálynőből azt, hogy a Lányok angyalok, mert annak megvannak a jogai egy nagy csomagban, vagy mi.
–Mi???
(este)
– Na, szóval akkor az van, hogy el kellene próbáljátok hármasban ezt a Lányok angyalok dalt, nálad van a szöveg?
– Nincs.
– Hát hol van?
– Nem tudom, valahová letettem a vágóban és eltűnt.
– Nem baj, Niki tudja a szöveget.
– Jó. Kérdés: ha Csárdáskirálynőt énekelünk, hogy jön ide a kondigép?
– Ja, nem mondtam? Azon fogsz gyúrni.
Nos, ilyen kedélyes légkörben zajlottak a hatodik Filmtett–Duna Műhely Alkotótábor próbái, felvételei és utómunkái Csíkszépvízen, a Kishavas panzióban, és környékén, 2007. augusztus 9–19. között. Az első hétvége az érkezést, az ismerkedést (már akinek szüksége volt rá), a tábori tabló elkészítését és a filmtervek kidolgozását jelentette. Valamint egy próbafilmet, amit a rendező csoport tagjai közösen írtak és rendeztek a csoportvezetővel: Pálfi Gyurival, a Taxidermia és a Hukkle rendezőjével. Amúgy a Taxidermia stábjának még egy része itt volt: a tábori filmek vágását Lemhényi Réka oktatta és felügyelte, a hangutómunkánál Beke Tomi zörejmester guruskodott, Várhegyi Rudival párosban, aki a helyszíni hangfelvétel titkaiba avatta be a kicsiny, de annál „hmmm”-ebb hangoscsapatot. A szintén „hmmm” operatőröket Bálint Arthur vezette, az animátorokat Patrovits Tamás, a színészeket pedig Mészáros Péter. A főmecénás-társszervező Durst György pedig a producercsoporttal szövetkezett, gyártást vezetni. De a táborban a filmeket nemcsak gyártották, hanem meg is néztek néhány, mára már klasszikussá vált darabot, Pápai Zsolt filmtörténészi gyámkodásával.
A „próbafilm”, ahogyan a közös filmek lenni szoktak, olyan lett, hogy valójában nehéz megítélni, vicces-e a kívülállók számára is: a stáb tagjaiból (és a panzió munkatársaiból is) minden esetre újra és újra harsány röhögést vált ki, amint Bálint befalja a huncutul kucorodó kukacot. Vagyis nyüvet.
Hétfőtől aztán elkezdődtek az „igazi” forgatások, naponta kettő. A szűk büdzsé nem vetett béklyót az alkotói szárnyakra, így lett a filmek között rusztikus-izommusical (lásd fennebb), Irréversibile kicsiben, pannon-transszilván vámpírmozi és LSD-szagú hullaúsztatás.
Esténként szabadtéri mozi (a vászon fel- és leszerelése egy külön teljes nagyjátékfilm története), ahol az éppen sorra kerülő csoportvezető rendezte/fényképezte/gyártotta filmeket (Taxidermia, Kythera, Csigavár és Kisvárosi mozi, Lassú tükör) lehetett megnézni. A vetítéseken amúgy elég nagy pangás van, mert sokszor még este is az aznapi csoport forgat, a holnapi csoport pedig próbál (vagy épp forgatókönyvet próbál befejezni).
Durst bejelenti, hogy nincs utóforgatás. Erre a rendező és az operatőr szomorúan sóhajt fel, a színészek és a gyártás pedig megkönnyebbülnek. A vágók pedig tépik a hajukat, hiszen innentől az ő feladatuk lesz hihetővé tenni az esetleg nem egyező helyszíneken forgatott filmet. A vágás amúgy a forgatásokkal párhuzamosan zajlik, az első beérkezett kazettától kezdődően. Azaz zajlana, de egyelőre csak ropog, mert kiderül, hogy a formátum nem teljesen kompatibilis az újféle szoftverrel, a szoftver nem kompatibilis a kártyával, egyáltalán, semmi se kompatibilis saját magával se. Aztán valahogy, egy varázsütésre, mégiscsak elindul minden.
És hogy mennyire indult el, az a második hétvégén, szombat este, a vetítés előtt két órával derül ki (Csíkszépvíz polgárai is jelen vannak, megnézni a házukat, a tehenüket, a gyereküket egy-egy filmben), azazhogy nincs felirat az egyik filmen, a másikon hang nincs, a harmadikon meg film sincs. És amikor azt hinnéd, hogy nem lesz vetítés, haza kell küldeni a falubelieket, megint jön a jólismert varázsütés, és lehet vetíteni. Apróbb hibákkal ugyan, de teljesen élvezhetőek az alkotások. Amíg el nem ered az eső. Akkor gyorsan vége a szabadtéri mozinak és bent folytatjuk. És ha már ott vannak a hangfalak, akkor később buli. Hadd lássuk, ki bírja legtovább? Nem tudnám megmondani, én nem bírtam.
Ezen az utolsó estén derült ki, hogy ki mivel is foglalatoskodott a tíz nap alatt. Az addig a vendéglő végében csendesen megbújó animációsok is akkor rukkoltak elő poénos kis filmjeikkel és a tábori főcímmel, valamint a Mészáros Péter vezette színészcsoport is megmutatta, hogy dolgoztak a filmeken kívül is – színészimprovizációkat, kis one (wo)man show-kat vettek fel.
Baranyi Gábor Benő filmje egy nyitható/húzható pengéjű kellékkés és az általa okozott tragédia körül forgott, a forgatást pedig a „legyenek egysnittesek a jelenetek”-koncepció nehezítette meg. Breier Ádám filmje szintén eljátszott az idősíkokkal, de annak itt nemcsak dramaturgiai fontossága volt: a megoldást a főszereplő fokozott LSD-bevitele is indokolta. Csüllög Edinát egy stigma foglalkoztatta, márpedig egy igencsak ragadós fajta, képes átszállni egy másik emberre is. Losonczy Ádám a hazatérő, önmagával és feleségével szembe nézni nem tudó obsitos katona történetét, Veress István pedig a transszilván vámpír-motívumot melegíti fel – mindkét esetben ötletesen. Nagy Boglárka filmje épített talán leginkább a színészi játékra: két testvér újra egymásra találásának története, gyerekdallal fűszerezve. Oláh-Badi Levente egy (ön)iróniával dús, bússzékely pofázás és/vagy udvarlás. Az emlegetett vicces súlyzós-megcsalós-fejős-énekelős darab pedig Vízkelety Danié. Az animációs csoportnak előre megadott témája volt: a globális felmelegedés. Ennek a szellemében beszédesebb lett a Keszegpál Annáé, és vizuálisabb a Török Tihaméré, de mindkettőt a humor vezérli.
Vasárnap reggel a megszokott búcsúzáskodás és pakolászás – és kész. Ennyi volt. Hogy tíz nap ilyen hirtelen el tudjon telni... a filmeket majd fesztiválokon, de az őszi Filmtettfeszten mindenképp el lehet csípni. Addig is sasoljuk az eget: jövőre vajon ugyanide tér vissza Sperman, Wassember és Betmen, vagy új táborhely felé repülnek?
