Dózi és az emberek

Ferenczi Gábor: Overdose – Vágta egy álomért

Készült már róla rajz, szobor, festmény, több tévéműsor – legrészletesebben Kepes András foglalkozott a témával a Különös történetek című sorozat keretében – , de Overdose figurája filmre is kívánkozott. Ferenczi Gábor filmrendező és alkotócsapata egészestés dokumentumfilmben állít emléket az idén szeptemberben visszavonult versenyló pályafutásának. Overdose alakja azonban csak ürügy.

Összetett történet, feledhetetlen arcok és érzelmi viharok – valahogy így lehetne pár szóba sűríteni az Overdose – Vágta egy álomért című film történetét. A több évig forgatott dokumentumfilm azonban nem csak egy versenyló meséje: a ló csak „ürügy” bemutatni egy bonyolult eseménysort, portrét egy milliomosról, egy tehetséges trénerről és egy lelkiismeretes munkalovasról.

Overdose nemzetközi sikersorozatának rövid és velős összefoglalása már a film bevezetőjében megtörténik. A főképp sporttudósításokból összevágott bevezetőből kiderül, hogy tulajdonosa, a szlovákiai acélkereskedő Mikóczy Zoltán szinte véletlenül szerezte meg egy árverésen a paripát, a legendás mén pedig később, trénere, Ribárszki Sándor és Budinszki Barbara munkalovas segítségével igazán rászolgált a szuperlatívuszokra, amelyeket a „földön túli csodánál” tovább talán nem is lehetett volna fokozni. A 11 megnyert nemzetközi verseny után azonban a ló lebetegedik – a film tárgyát pedig valójában a következő hónapok kálváriája képezi.

A tények a médiából is ismerősek lehetnek: a versenylovat külföldön ápolják, lába nehezen gyógyul – a patairha-gyulladás az életébe is kerülhetne –, majd 15 hónappal később, a pozsonyi derbin ismét rajthoz áll, bár kétséges, hogy ugyanúgy versenyezhet, mint régen. Ezután nyer is néhány futamot, veszít is – a csillogás már nem a régi, a körülötte tevékenykedő csapat összetétele is megváltozott.

A forgatókönyv – írója és a dramaturgok is remek munkát végeztek! – nem annyira a „csodalóra” kíváncsi, alkotói nem szemellenzős sportfilmet akarnak forgatni: az a kálvária érdekli őket, amelyet a ló mellett levő néhány ember megél abban a nehéz 15 hónapban: a tulajdonos, akit időközben nemzetközi botrány főszereplőjeként letartóztat a román rendőrség, a tréner, aki Németországban próbál új életet kezdeni a családjával, majd megbánja lépését, és a munkalovas, aki alig szólal meg a filmben, de aggódó arcával, lelkiismeretességével és szerető ápolásával mindvégig jelen van. A háttérben felsejlik a politika is, amikor Overdose-nak egy helyett hat tulajdonosa lesz – ötön vesznek egy fél lovat, ahogy a filmben is elhangzik –, a politikusok pedig nemzeti ügyként kezdenek beszélni a felépüléséről.

Az HBO, a Filmalap és a Filmteam közös produkciójának a legnagyobb erénye az, hogy egy pillanatra sem esik a beszélő fejes vagy szájbarágós dokumentarista munkák csapdájába, hanem mindvégig képes kreatívan használni a képi nyelvet. Nincsenek benne jól fésült interjúalanyok, akik érezhetően rendezői utasításra cselekszenek, van viszont ideges ajakrágás, összeráncolt szemöldök, rejtett könnycsepp a szemzugban, a ló szügyéről lecseppenő izzadtság, egészalakos feszültség, néma várakozás. Megvillan a beteg ló soványsága, a felépüléséért tett erőfeszítéseket jelzi például a különleges medence, van havas tájkép és szakadt falvédő rendetlen irodában, és ott a hangzatos szólamokat szajkózó politikus, a rendíthetetlen biztonsági őrök az istálló előtt, a semleges, nyugodt állatorvos, a zsoké és az új tréner…  Olyan felejthetetlen életképeket kapunk hétköznapi emberekről, mint a ló balesetét kézzel-lábbal franciául elmesélő Ribárszkié, vagy a Baden-Baden-i futamon puccos fehér öltönyben villogó, egyébként rettenetesen ideges Mikóczyé. Életszagú és izgalmas az a nyelvi forgatag is, ami felsejlik a filmben, és az égvilágon semmi sem vezet a lóverseny mint szerencsejáték és/vagy pénzszerzési lehetőség mellékvágányára.

Az Overdose nem egy agyonmuzsikált film, a kiválasztott néhány szimfonikus dallamot jó ízléssel és mértéktartóan használják, így egy pillanatra sem válnak szirupossá a képsorok. Nincs alkotói értékelés, csak bemutatás és megmutatás, meg egy pici humor és leheletnyi irónia a legvégén (gondoljunk csak a vízsugár-tűzsugár párhuzamra). Az Overdose kétségtelenül az elmúlt évek egyik legjobb magyar dokumentumfilmje.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó