Gyenge Zsolt

/ / /

· írta

Hová menne ma moziba Rozika?

Filmforgalmazás Magyarországon

Körkép

Bezáró artmozik, stagnáló nézőszámok és túlélésért küzdő művészfilm-forgalmazók közepette a magyar mozipiacot a kommersz film és a multiplex tartja életben. A forgalmazás szereplői egyelőre úsznak az árral, és remélik, hogy a mozi aranykora egyszer majd magától visszatér. Összefoglaló.

Antal Nimród! – hangzik a válasz a Filmalap részéről a mozilátogatás csökkenésének megállítására tervezett lépéseket firtató kérdésekre. Az Andy Vajna által kialakított új filmfinanszírozási intézmény egy, az Amerikában is híres magyar rendező által forgatott reklámszpot segítségével szeretné visszacsábítani az embereket a moziba. A Filmalapnak közvetlenül nyilván csak a magyar film gyártására és forgalmazására van ráhatása, azonban a támogatási rendszer 2010-ben bekövetkezett átalakítása nyomott hagyott a teljes magyarországi moziéleten.

A változás szele

A Filmalap kiinduló koncepciójának legpozitívabb elemét akkoriban abban véltem felfedezni, hogy ez a rendszer a tervek szerint nem engedi el a (magyar) filmet a mű befejezésekor, hanem olyan struktúrát alakít ki, amelyben minden érintettet érdekeltté tesz a minél sikeresebb forgalmazásban is (ez korábban nem igazán volt így). Az új Filmalap pénzügyi és szakmai támogatásával készült első magyar filmek idén ősszel jelentek meg a mozikban, és ezekben az esetekben az MNF valóban biztosított marketing-támogatást a forgalmazáshoz, többek között visszatérítendő támogatás formájában.

Antal Nimród mozibacsalogatós klipet forgat

A 2010-ben kialakított új filmfinanszírozási struktúra egyik lényeges eleme volt azonban, hogy az Andy Vajna és a többi kulturális politikában érdekelt szereplő (főleg az akkoriban még az NKA vezetőjeként fungáló L. Simon László) közötti alkuk következtében a legnagyobb büdzsével rendelkező MNF csak az egész estés nagyjátékfilmekkel foglalkozik. A rövid- és dokumentumfilmek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH), az artmozik, folyóiratok, fesztiválok, képzés pedig a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) kerültek. Vagyis megszűnt az a régi működés, amelyben az MMKA az egész magyarországi filmes kultúráért felelősséget vállalt.

A rendszerbe így eleve be volt kódolva, hogy az MNF elszigetelten kezeli a magyar (játék)filmet, holott az említett filmes kultúra, és különösen a mozik egyszerűen nem élnek meg pusztán a magyar termésből (főleg így, hogy még 2013-ban is csak három új filmet mutattak be). A sok egyébbel is foglalkozó NMHH, valamint az obskúrus Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által indított politikai csatározások színterévé vált NKA viszont nem, vagy alig törődött ezzel a kérdéssel.

Ennek eredményeképpen például – és itt térünk rá konkrétan a filmforgalmazás kérdésére – sorra zártak be artmozik, gyakran olyan kerületekben, városokban, ahol egyedül jelentették a művészfilmek lelőhelyét. A fénykorban 72-re taksált magyarországi artmozik száma mára 46-ra csökkent. De ugyanígy szűntek meg vagy kerültek az éhhalál szélére olyan fesztiválok, mint a Titanic, az Anilogue vagy éppen a CinePécs. Ez pedig a mozilátogatás általános csökkenéséhez vezetett, ami érezhetően a magyar filmek nézőszámain is nyomot hagyott – ezért egyértelmű, hogy az artmozik és -forgalmazás életben tartása a pusztán magyar filmekben érdekelt MNF-nek is érdeke és feladata kellene legyen.

Az eltűnt mozi nyomában

A 2010 előtti időszakban az MMKA egy, a külföldi művészfilmekre is vonatkozó támogatási rendszert működtetett. Ennek lényege az volt, hogy amennyiben egy Magyarországon bemutatandó művet art-filmnek ítélt egy bizottság, annak forgalmazója meghatározott összeget kapott, amelyet marketingre és kópiagyártásra fordíthatott. Az ezen filmeket vetítő mozik is támogatásban részesültek, ezáltal ösztönözve őket arra, hogy ne csak a jóval nagyobb nézőszámot és bevételt termelő kommersz filmeket tartsák műsoron. Bár az ellenőrzés és a szabályok felületessége miatt főleg eleinte voltak visszaélések, ezek a módosítások révén jórészt felszámolódtak, illetve további finomítással el lehetett volna érni, hogy tényleg csak valódi teljesítmény részesüljön finanszírozásban.

Az MMKA megszűntével ez a támogatási forma teljesen eltűnt a rendszerből. Az MNF 2012-ben kiírt egy gyorssegély-pályázatot, illetve lehetett pályázni a digitális átállás költségeire is, azonban a struktúrából teljesen hiányzik a kiszámíthatóság. Nem lehet tudni, hogy milyen elvek alapján, mikor és mennyi pénzre számíthatnak azok a szereplők, akik művészfilmeket forgalmaznak vagy vetítenek.

Az új filmek egyike: Andy Vajna és Bodzsár Márk az Isteni műszak forgatásán

Bár az artfilm-besoroló bizottság végre 2013-ban újra elkezdett működni, ez semmilyen pénzügyi következménnyel nem járt, vagyis se a forgalmazók, se a mozik nem kaptak támogatást azért, hogy ilyen művekkel foglalkoznak. Az viszont a kultúra egészére és a világ minden tájára igaz, hogy pusztán piaci alapon nem működtethető: ha nem áll mögötte állami támogatás, el fog sorvadni. Egyelőre egyedül az EU által működtetett Media program jelenti az egyetlen mentsvárat, amelynek köszönhetően a forgalmazók és a mozik európai filmek esetén kaphatnak támogatást. Ez azonban az MMKA idejében is létezett, tehát nem beszélhetünk kiegészítésről.

Emiatt forgalmazók szűntek meg, mozik zártak be, illetve ennek következménye az is, hogy egyre ritkábbak a nem Európából származó független vagy művészfilmek a magyar mozikban – ilyeneket csak teljesen saját zsebre és kockázatra hozhatnak be az országba. A legrosszabb fejlemény azonban az, hogy egyre gyakrabban kényszerülnek a művészfilm-forgalmazók valódi értéket jelentő filmek helyett tingli-tangli európai vígjátékok bemutatására, annak érdekében, hogy fenn tudják tartani magukat.

M&M – multiplex és mainstream

Az elmúlt években páratlan koncentráció ment végbe a magyarországi mozipiacon: az összes vetítőterem több mint 90%-a egyetlen cég, a Cinema City kezében van. Ez a monopolhelyzet azt eredményezi, hogy ők diktálnak a piacon, nélkülük (kommersz) film nem tud elindulni. Ennek ugyanakkor előnye az, hogy a nagy méreteknek köszönhetően gyorsan történt meg a teljes digitális átállás, illetve a felújítások révén szinte az összes multiplexmozi remek műszaki és kényelmi feltételekkel működik.

Cinema City, a monopólium

És ebből ki is olvasható a mainstream filmipar üzleti stratégiája: a nagy stúdiókkal karöltve a cél az, hogy a letöltést az otthoni eszközökön utánozhatatlan látványosságokkal győzzék le. A Budapesten minden multiplexben elérhető 3D-technológia mellett megtaláljuk az irdatlan nagy vászonnal rendelkező IMAX-et, sőt idén tavasztól a szagos-vizes-mozgószékes mozit, a 4Dx-et is. Többek között ezeknek a fejlesztéseknek köszönhető, hogy pusztán a számokat nézve nehéz válságról beszélni. A nézőszámok stagnálása, vagy időnkénti visszaesése ellenére a bevételek folyamatosan emelkedő trendet mutatnak, hiszen az újabb és újabb technológiák mind magasabb moziárakat jelentenek.

Ugyanakkor ez a szegmens is kénytelen szembesülni a letöltés problémájával. Ennek egyik leglátványosabb megnyilvánulása az volt, amikor idén kiderült, hogy többször Magyarországról kerültek fel először netre nagy blockbusterek felvételei. Ennek következtében a nagy amerikai stúdiók korlátozásokat vezettek be Magyarországgal szemben. Az ajtóknál jelen lévő marcona biztonsági őrök mellett az is ennek volt köszönhető, hogy néhány nagy film magyarországi bemutatóját egy héttel elcsúsztatták a világpremierhez képest. Ez pedig nyilván bevételkiesést eredményezett, többek között azért, mert az első pillanatra kiéhezett legvadabb rajongók kénytelenek voltak máshonnan feltöltött kalózfelvételeket nézni, ahelyett, hogy az éjféli vetítéshez álltak volna sorba a pénztáraknál.

A fentiekkel kapcsolatosan és általában is látni kell, hogy Magyarország a globális filmipar számára láthatatlanul kis piac. A nagy stúdiók sokkal jobban szeretnék az egész, apró országokból álló, kiszámíthatatlan és alacsony vásárlóerejű Közép-Európát egyetlen régióként kezelni és letudni. Amíg viszont erre nincs lehetőség, nem fordítanak külön energiákat az egyes országokra, és ha valamelyikkel probléma van, könnyen hátrébb sorolják a prioritási listán.

Digitális átállás

Ha a filmforgalmazás helyzetét tekintjük át, akkor nem lehet megkerülni a digitális technológia áttörését, amely folyamat szinte teljes mértékben befejezettnek tekinthető Magyarországon. Most zajlik egy újabb pályázati forduló, amely a még nem digitális mozik felszerelését hivatott megoldani. Ennek eredményeként ma már alig van olyan hely az országban, ahol celluloidról lehet vetíteni, de ennek köszönhető az is, hogy a világpremierekkel percre egy időben indulhatnak itthon is a filmek. A digitális átállás költségeit művészmozik esetében állami támogatásból valósították meg, az említett Cinema City pedig saját befektetésből, amelyet egy (a monopolhelyzet miatt könnyen érvényesített) Virtual Print Fee formájában minden forgalmazó minden filmje után beszedett díj formájában próbál visszanyerni.

DCP-csomag: ez van ma a filmtekercsek helyett

Művészfilmek területén pozitív fejlemény, hogy végre kiváló minőségben lehet őket megnézni. Korábban ugyanis gyakran előfordult, hogy a celluloidkópiák magas gyártási költségei miatt a magyar forgalmazó olyan felirat nélküli használt kópiákat vett meg, amelyek már kifutottak a gyártó ország mozijaiból. Továbbá ugyancsak a digitális technikának és az ebből fakadó kisebb költségeknek köszönhető, hogy egy film ma már sokkal több moziban indulhat a bemutató hetében, mint korábban – bár ennek vannak árnyoldalai is, de erről majd később.

Filmek a mozikban

Érdekes módon a magyar forgalmazók – minden területen – a bemutatott filmek számának radikális növekedéséről beszélnek. Véleményük szerint ennek eredményeként az egyes filmek kiütik egymást, hiszen minden héten legalább 5–6 új film kell versenyezzen a nézők figyelméért. Bár a szakmában dolgozóknak valóban ez az érzése, a számok ezt nem támasztják alá: 2010-ben, az utolsó évben, amikor készült még teljes statisztika, 69 artfilmet mutattak be, 2013-ban 66-ot; az egy évben bemutatott filmek teljes száma pedig folyamatosan 200–230 között ingadozik.

A fentemlített digitális technológiának és az ezzel kapcsolatos kisebb költségeknek köszönhető az is, hogy ma már egyszerre jóval több moziban indulhat egy film a premier hetében. Ennek a rendszernek (is) alapvetően a kommersz filmek a nyertesei, hiszen a nagy blockbusterek könnyedén mindenütt jelen tudnak lenni. A hatalmas, koncentrált marketingkampánnyal induló stúdiófilmek számára, amelyek a premier hetében teljesítik a végső nézőszám legjelentősebb részét, kulcsfontosságú, hogy abban az időszakban, amikor minden az ő reklámjaikkal van tele, mindenhol elérhetőek legyenek.

Természetesen a kisebb költségek a művészfilmek számára is könnyebbé tették a jelenlétet, ami azt eredményezte, hogy ma már egyre gyakrabban indulnak nagyobb közönségigényű artfilmek multiplexekben. A forgalmazók ilyenkor leginkább arra számítanak, hogy a hatalmas mozikban még mindig több lézengő téved be filmjeikre, mint olyan kis művészmozikban, ahova célzottan bizonyos filmekre mennek a nézők.

A nagy füzet: az idei magyar Oscar-nevezés

Ennek a tendenciának azonban a szakmabeliek körében egyre ambivalensebb a megítélése. Mindannyian arról számolnak be, hogy egyre rövidebb az átfutása a filmeknek, 2–3 hónap alatt még a legtöbb művészfilm is kikerül a mozikból. Ennek egyik oka az, hogy mivel több vásznon indul a film, a véges számú érdeklődő több helyen jut hozzá, viszont az egyes mozikra eső nézőszám érthetően kisebb. Így aztán a mozisok a relatív sikertelenséget látva elkezdik egyre kevésbé frekventált idősávokban játszani a filmet (helyet adva a premiereknek), azokat persze így még kevesebben látják, és végül lekerülnek műsorról.

A bemutató hetére koncentráló kommersz filmek esetében ez nem akkora probléma, a suttogó propaganda erejében bízó művészfilmeknél azonban az, hiszen mire egy jó film körül kialakul az ún. „buzz”, már sehol sem látható. Éppen ezért egyes forgalmazók elkezdtek azon spekulálni, hogy érdemesebb csak néhány kiemelt moziban indítani a (művész)filmeket, ahol így a nagyobb helyi siker miatt hosszabb ideig maradhatnak műsoron.

Betűszavak: VOD, DVD vagy TV?

Ahogy mindenütt a világon, a letöltés elleni harc kimerül a biztonsági őrökben, az éjjellátó kamerákkal felszerelt termekben és az otthon nem reprodukálható effekteket használó filmekben. Jelentős, az új technológia jelenlétét elfogadó, abból kiinduló és arra építő stratégia nem jelent meg Magyarországon sem.

A Video on Demand (VOD) két kábelszolgáltató rendszerében létezik videótárként, ahol előfizetés ellenében lehet letölteni és otthon legálisan megnézni a filmeket. Ezen kívül az Index hírportál Indavideó rovata régebbi magyar filmeket tesz közzé ingyenesen, amelyek időnként meglepő, a mozinézettséget sokszorosan meghaladó nézőszámokat produkálnak, de egyelőre még nem történt kísérlet arra, hogy mindez pénz ellenében is megtörténne-e. A Filmklikk portál próbálkozott a fizetős online filmnézés meghonosításával, de néhány év után ők felhagytak ezzel a tevékenységgel. Hozzá kell tenni, hogy a VOD terjedésének nagy akadályát jelentik a stúdiók és a világforgalmazók, akik egyáltalán nem vagy nagyon nehezen engedélyezik az internetes terjesztést, és semmiképpen nem a mozi-, DVD- és tévébemutatóhoz közeli időpontban.

Néhány évvel ezelőtt jelent meg a fiatalok által működtetett Magyarhangya, ami egy alternatív filmforgalmazási kezdeményezés volt. Ők azt gondolták, hogy akkor lehet az embereket moziba csábítani, ha a pusztán néhány alkalommal vetített filmek köré olyan eseményt szerveznek, ami már felkelti az érdeklődést. Az esemény alapú filmforgalmazás innovatív ötletnek tűnt, néhány másképp ide el nem kerülő film bemutatását lehetővé tette, de a szükséges rengeteg szervezési energia miatt nem tudott jelentős eredményeket felmutatni. Ugyanakkor évi néhány speciális eseménysorozat vagy bemutató formájában a továbbra is léteznek.

Magyarhangya: majdnem.

A köztelevízió egységesítésével és a Duna TV ebbe történő beolvasztásával a művészfilmek rajongói jártak a legrosszabbul, ugyanis ezek szinte teljesen eltűntek, még az éjszakai műsorsávból is. A válságot a reklámbevételek megcsappanásában megérző kereskedelmi televízióktól e szerep átvételére nem számíthatunk, azonban újabban még mainstream vonalon sem vásárolnak be, hanem régi, adott esetben évtizedes blockbustereket játszanak újra és újra. A DVD-piacot a forgalmazók már jó ideje temetik, de egyelőre még életben van – igaz, csak a nagyon leárazott, papírtasakos verziókból lehet számottevő mennyiséget eladni a nagyáruházak akciós rekeszeiben.

Hol állunk?

A magyar mozipiac évi 10–12 milliárd forintos bevételt termel nagyjából 9–10 millió eladott mozijegy révén. Jó tudni ugyanakkor, hogy ezeknek a számoknak nagy részét néhány kiemelkedő sikerfilm valósítja meg: a mozisok összesítése szerint Magyarországon csak kb. 500 000 jegyet adnak el artmozikban. Bár a filmek letöltése jogszabályba ütköző cselekedet, ám mivel még nem kötelezi törvény az internetszolgáltatókat a hatóságokkal való együttműködésre, ezért komoly büntetéseket egyszerű felhasználókra nem szabnak ki, csak nagy megosztó szervereket foglalnak le.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a nézőszám Magyarországon a válság azon éveiben is stagnált, amikor mindenütt máshol jelentős növekedés volt (a drágább szórakozás helyett sokan fordultak a mozihoz). Bár a most bevezetett új mozitechnológiák ideig-óráig elodázhatják a piaci szereplők számára a szembenézést, a házimozirendszerek fejlődése, az interaktív és 3D-tévék megjelenése szép lassan ezt a versenyelőnyt is elveszi a mozitól. A művészfilmek esetében a legszomorúbb az, hogy bár a forgalmazott filmek száma nem csökkent számottevően, azonban azok támogatás híján, a számottevő marketing és a minőségi filmek nézését kultiváló kulturális közeg nélkül szinte látatlanul tűnnek el a süllyesztőben. Így aztán bár messziről úgy tűnik, a legfontosabb filmeket bemutatják Magyarországon, azok nem vagy alig jutnak el a megfelelő közönséghez.

Magyar mozik: sose halnak meg? Vagy már lehet temetni?

Zárszó

A Nemzeti Filmiroda 2011-ben, törvényi kötelezettsége ellenére megszüntette a filmforgalmazásra vonatkozó statisztikák készítését és publikálását. Ennek eredményeként azóta nem lehet pontosan és összesítve tudni, hogy Rozika hányszor, kivel, hova ment moziba. Így aztán valószínűleg hiába várjuk, hogy a felelősök egy reklámszpotnál komplexebb stratégiával álljanak elő a kérdésben, hiszen – úgy tűnik – a probléma alapos feltárását és megértését sem tartják elengedhetetlennek.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Isteni műszak

Isteni műszak

Magyar vígjáték, filmdráma, 2013. Rendező: Bodzsár Márk.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7
  • A látogatók szerint
    8 · 10 értékelés
  • Szerinted?

A nagy füzet (Le grand cahier)

A nagy füzet (Le grand cahier)

Német–francia–magyar–osztrák háborús, filmdráma, 2013. Rendező: Szász János.

  • A látogatók szerint
    6 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Coming Out

Coming Out

Magyar vígjáték, romantikus, 2013. Rendező: Orosz Dénes.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6
  • A látogatók szerint
    4 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , cikk