/ / /

· írta

Rabszolgapassió

Steve McQueen: 12 Years A Slave / 12 év rabszolgaság

Kritika

Steve McQueen rabszolgafilmje a Django elszabadul ékes ellentéte: a popkultúra segítségével végrehajtott bosszúszolgáltatás helyett a rabszolgasors horrorjára, szenvedésére fókuszálja tekintetét – az Éhség és A szégyentelen rendezőjétől ismert, kimért esztétikával.

Solomon Northup biográfiája különleges helyet foglal el a rabszolganarratívák sorában. Az átlagnál műveltebb Solomon ugyanis nem rabszolgaságba született: zenészként dolgozott, mikor két kifogástalan modorú gentleman egy munkaajánlattal elcsábította Washingtonba, ott bedrogozta és eladta rabszolgának 650 dollárért. Rögtön a szabadulása utáni évben, egy fehér egyetemi diák segítségével írta meg hányattatásainak beszámolóját. Az önéletrajzi rabszolgatörténetek között ugyan akadnak „izgalmasabbak” vagy jobban megírtak (például a Frederick Douglasé), de ezeket nem is irodalmi műnek, hanem tényszerű beszámolóknak, passiójuk emlékkönyvének szánták. Hogy tájékoztassák a széles (északi) tömegeket arról, milyen is a (déli) rabszolgák élete, mit kell elszenvedniük a napkeltétől napnyugtáig tartó gyapotszedés során, hajcsárok és felügyelők ostora alatt, uruk szeszélyének kiszolgáltatva. Northup írása is elsősorban ismeretterjesztő célzatú: precízen, neveket, helyszíneket, adatokat felsorolva számol be erről a 12 évről, kitérve a rabszolgakereskedelem működésére (ahogy új identitását és nevét kézzel, ököllel, majd ostorral verik belé a közvetítők), az egész napos és éjszakába nyúló munkarendre (nappal dolgoztak, éjjel az ennivalójukat készítették elő, de a részeges gazda mulatozásaiban is részt kellett venniük), a nők szexuálisan is kiszolgáltatott helyzetére (a női szolgákat a földesúr nem csak megerőszakolhatta, de a feleség haragja is rajtuk csapódott le egy-egy arcba vágott whiskysüveg formájában).

12 év rabszolgaság

A téma szinte kiált Steve McQueenért, aki a szarral-húggyal kent belfasti vagy a szexfüggőséggel rácsozott börtönben sínylődő emberekről forgatott esztétizáló művészdrámáival (Hunger/Éhség, A szégyentelen/Shame) szerzett magának nevet. Nem is kell csalódnunk McQueenben, aki operatőrével, Sean Bobbitt-tal együtt ugyan puhít valamelyest rideg esztétikáján, de megőrzi azt a távolságtartó, meditatív ábrázolásmódot, amit korábbi filmjeiben már csúcsra járatott. Az (amerikai) kritikusok a legjobb rabszolgafilmként méltatják McQueen első hollywoodi munkáját, és értjük is az okát: a 12 év rabszolgaság akarva-akaratlanul is összegző igényű filmmé válik, amely sorra veszi a témához tartozó toposzokat, motívumokat és archetípusokat, és szívet markoló, pallókemény színészi alakításokkal kelti életre azokat. Bepillantást nyerünk a gyapotszedés rutinjába, a munka során elpotyogó emberek láttán a rabszolgahalál banalitásába, az arcunkon érezzük Patsy, a Mr. Epps által kihasznált és Mrs. Epps által fúrt rabszolgalány szenvedéseit, közben pedig szinte tapintható Solomon szökési kísérleteinek visszafojtott izgalma, majd azok lelombozó hiábavalósága (körömszaggatós például az a jelenet, amikor a szökni próbáló Solomont beárulja fehér munkatársa, és Epps gazda az éjszaka közepén, egy kézilámpa fényénél, baráti-gyilkos ölelésben vonja kérdőre).

12 év rabszolgaság (2)

Könnyű, nagyon könnyű dicsérni ezt a filmet: hiszen találó a színdramaturgia (a gyapotmező fehérsége, és a koromfekete éjszaka kitárulkozásokkal, emberi pillanatokkal teli intimitása is beszédes), sokszor bravúros a rendezés (ahogy McQueen kihasználja előtér és háttér viszonyát az akasztott ember mögött játszadozó gyerekekkel, az mehet is a filmiskolai tananyagba), és az Epps gazdát őrült zsarnokként, lekoszlott piásként és reménytelen szerelmesként ábrázoló Michael Fassbender vagy a szikár, lázadó természetű Solomont formáló Chiwetel Ejiofor alakítása is Oscarra érdemes.

De valami mégis hiányzik a műből, aminek általában nincs helye McQueen esztétikájában, de helye kéne legyen egy rabszolgatörténetben. Ez az emberi közelség, a személyesség, ami a száraz leírások ellenére ott lapul Northup 1853-as könyvében, és ami mégis kimarad a filmverzióból. McQueen ugyanis nem váj mélyebbre főhősének lelkivilágában. Az esztétizáló művészfilmes univerzumában korábban nem fért meg a pszichológiai motiváció, mert annak helyét vagy magasabb rendű, hitbeli indítékok vették át (Éhség) vagy mert McQueen épp az ürességet, a beteljesíthetetlen vágyat kívánta ábrázolni (Shame). A 12 év rabszolgaságban foszlányokban már megjelennek az érzelmek és motivációk, de kifejtés híján elnagyolt közhelyek maradnak: a „nem túlélni, hanem élni akarok” monológ mellett flashbackekben figyelhetjük, ahogy bekúsznak Solomon családi életének emlékképei, de se a feleségéhez fűződő viszonyáról, se hivatásáról, se gondolatairól nem tudunk meg szinte semmit. John Ridley forgatókönyvíró ráadásul lefejti azokat a motívumokat Solomon történetéről, amik tovább egyénítenék sorsát: a filmverzióban már nem szerepel, hogy Solomon 8 évig hajcsárként dolgozott Eppsnek, mert lassan tudta csak szedni a gyapotot, és úgy csattogtatta ostorát, hogy minél kevesebb kárt tegyen társaiban.

12 év rabszolgaság (3)

Míg a könyv Solomon Northup rabszolgaságának tényszerű beszámolója, addig a filmverzió a Solomon Northupok rabszolgaságának lírai példázata. De McQueen most nem is annyira a képi világot, mint inkább a dialógusokat stilizálja, és a – szellemíró segítségével készült – eredeti mű ünnepélyes, fennkölt beszédstílusát szinte teljes egészében átveszi a film (konkrétan mondatokat emel át és ad a szereplők szájába, pedig a könyvben nincsenek dialógusok, csak irodalmiassá tett leírások). Solomonon kívül más szereplők – a műveletlen Patsy vagy a lezüllött Epps gazda – is olyan kacifántosan beszélnek néha, mint Solomon egyfolytában, ez pedig az egész filmnek egyfajta teatrális jelleget kölcsönöz, ami távolra tolja a nézőt a szereplőktől. Az érzelmileg is lebilincselő jelenetek így azok lesznek, amelyek némán is érthetőek, vagy amelyekben lefoszlik a szereplőkről ez a máz, és kivetkőznek magukból: ezért csap zsigerbe Patsy megkorbácsolása és ezért nehezen átélhetőbb a meggyötört lány esdeklése az öngyilkosságában nyújtott segítségért.

12 év rabszolgaság (4)

McQueen hűségesen adaptálja Northup könyvét, de ami 1853-ban még a reveláció erejével hatott, az ma már közkézen forgó ismerethalmaz. A brit rendező pedig az eredeti epizodikus cselekményvezetését követi, nem ír hozzá és nem is emel ki vagy tesz átfogó témává motívumokat. McQueen egy-egy jelenetben képes megfogni a rabszolgaság viszonyrendszerét és abszurditását is, ám a kulcsepizódok közé belopóznak túlesztétizált, merengő és alkalomadtán semmitmondó képsorok is. De ez a pár jelenet visszavonhatatlanul beleég a retinába: ahogy a majdnem felakasztott és lógva hagyott Solomon naphosszat lábujjhegyen egyensúlyoz élet és halál párkányán, a háttérben pedig gyerekek kergetőznek, abban benne van minden, amit csak a szolgák védtelenségéről, az extrém fizikai terhelésről, a megalázás és a halál természetességéről mondani lehet. Vagy ahogy a temetésen a fekete népdalt éneklő tömegbe lassan becsatlakozik Solomon hangja: az elmúlás elfogadása szakadozott, majd megerősődő énekszólamban és az arcán lerohanó könnycseppben összegződik. Mély, emberi pillanatok az amúgy embertelenül szép és ízléses rabszolgafilmben.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

12 év rabszolgaság (12 Years a Slave)

12 év rabszolgaság (12 Years a Slave)

Amerikai életrajzi, filmdráma, történelmi, 2013. Rendező: Steve McQueen. Szereplők: Chiwetel Ejiofor, Michael K. Williams, Michael Fassbender, Brad Pitt, Dwight Henry, Ashley Dyke, Kelsey Scott, Quvenzhané Wallis, Christopher Berry, Bryan Batt, Lupita Nyong'o.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    8 · 9 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film