Pernecker Dávid

/ / /

· írta

Idős hölgy keresi a fiát

Stephen Frears: Philomena – Határtalan szeretet

Kritika

Ha valaki az idei év filmfelhozatala láttán kezdené elveszteni a hitét a moziban, az vegye a fáradtságot, és tekintse meg Stephen Frears legújabb alkotását. Történetében nincsenek bekokszolva kurvázó tőzsderipacsok, tűzokádó sárkányok, számkivetett asztronauták, se vagány szuperhősök – csak egy ír kisnyugdíjas néni. Egy alapvetően teljesen hétköznapi idős hölgy, akitől az ír katolikus klérus morális mélypontjaként számon tartott Magdolna nővérek ötven évvel ezelőtt elragadták kisfiát, akit most vissza szeretne kapni.

Van egy nagyszerű jelenet a filmben, melyben a neves politikusból újságíróvá bukott Martin Sixsmith (Steve Coogan) két szóban összefoglalja a Philomena egyik lehetséges értelmezését. Ahogy felcsendült az ízesen megformált mondat – „Kibaszott katolikusok.” – úgy kezdett egy emberként tapsolni és nevetni a velencei fesztiválközönség. Legalábbis állítólag. A feltétel nélküli ováció viszont nem magának a jelenetnek szólt. Abban ugyanis, ahogy a Philomena újra- és újra megnevetteti közönségét, van valami egészen varázslatos, valami, amit csak kivételesen szépen megmunkált filmekről mondhatunk el. A taps egy ilyen filmnek szólt.

Philomena - Határtalan szeretet

A Philomena többek között azért működik remekül, mert annak ellenére, hogy a háttértörténet borzalma egy Ken Loach-filmet is elvinne a hátán, a szerzők mégis egyfajta angolos pácban érlelt buddy- és road-movie formába öltötték a szocio-realista megközelítésért kiáltó komor témát. A megrázó és dühítő igazságtalanságok által szervezett történetet a kezdetben érdektelen, de mindvégig cinikus és felebaráti Sixsmith nézőpontján szűrik át. Az ő és a Philomena Lee (Judi Dench) különleges kapcsolata többé varázsolja a filmet holmi szociális kommentárnál. Oldalakat lehetne arról írni, hogy Judi Dench hány méteres Oscar-szobrot érdemelne alakításáért. De minek? Judi Dench színészzseni, és kész. Ugyan Steve Coogan nem az, de amit jelen esetben művel, az bizony az alázat és a visszafogottság mintapéldája. Arról nem is beszélve, hogy az általa írt forgatókönyv egyértelműen a film lelke.

Philomena - Határtalan szeretet (2)

A Philomena egyik legnagyobb dicsősége abban rejlik, hogy Sixsmith és az idős hölgy nem silányulnak egyszerű szócsővé, nem didaktikus állítások és képmutató polémiák hatásvadász izzítása hárul rájuk. Kölcsönhatásukban megannyi fajsúlyos téma elevenedik meg, de soha, egy percre sem esnek prédikátorszerepbe. Nélkülük a film akár nyálas és könnyfacsaróan őszintétlen is lehetne. Míg Peter Mullan Magdolna nővérek című filmje egy gyomorba vágóan rémisztő betekintés volt az ír katolikus zárdák mélyébe, addig a Philomena a két meglehetősen ellentétes karakter nézeteinek ütköztetésével el tud vonatkoztatni a zárdában történtek egyoldalú elítélésétől. Egyikük sem érti rendesen saját hitét, sem a katolikus Philomena, sem az istentagadó Sixsmith – és épp ezért esendőségükben válnak hihetetlenül emberivé. Frears és Coogan úgy elmélkedik hitről és annak hiányáról, hogy közérthető argumentumaikat mindvégig a könnyed humor és az elkeserítő múltidézés között egyensúlyozzák – mégpedig tökéletesen.

Philomena Lee 2004-ben

A Philomena igaz története azonban jóval többet rejt magában az apácarend rohadékságánál. A beszélgetések, melyeket Sixsmith és szenzációhajhász szerkesztője folytat, kitűnő reflexiók a média elembertelenített bulvárszomjára, s talán a filmben ez az egyetlen olyan megpendített téma, melyet a szerzők nem hígítanak fel. Nem úgy az eltűnt gyermek keresésének főmotívumát. Philomena anyai aggodalma fia kiléte iránt egyszerre megindító, gondolatprovokáló, és mégis felemelően kedélyes. Vajon gondol-e a fiú igazi anyjára? Vajon gondol-e Írországra? Vajon nem árt-e ez a kutatás a fiú családjának? Mi van akkor, ha hajléktalan, drogos, alkoholista – és ami a legrosszabb mindközül – mi van, ha túlsúlyos? Ugyanez a finom átmenet figyelhető meg azokban a jelenetekben is, melyekből a Philomena felépíti a társadalmi osztályokra vonatkozó állításait. A felsőosztálybeli Sixsmith affektál, feleslegesen használ idegen szavakat, és láthatóan kellemetlenül érzi magát a középosztálybeli Philomena korlátozott beszédmódja miatt. Mindemellett Sixsmith orosz történelem iránti mániája színtiszta humorforrásként kerül szembe Philomena lányregényeivel. Abban azonban még ennél is több tartalom van, ahogy Sixsmith csodálkozással és áhítattal vegyes viszolygással nézi Philomena étkezési szokásait. Egy önkiszolgáló salátabárra vetett sanda pillantás képes szavak nélkül hosszan mesélni politikáról, személyiségekről, korosztályokról, és nem utolsó sorban emberségről. A Philomena szereplői a lényegről beszélnek, még akkor is, mikor nem úgy tűnik.

Philomena - Határtalan szeretet (3)

Frears évek óta nem rendezett ennyire precíz, elegáns, és gazdag filmet. Példátlan egyensúly és arányérzék honol a Philomena minden rezdülésében, ráadásul úgy – és ez az igazán nagy szó – hogy az fel sem tűnik. Nem csupán Judi Dench lenyűgöző munkája miatt érdemes megtekinteni. Nem csak azért, mert szívvel, lélekkel, és finom humorral tálalt felkavaró története kifejezetten tanulságos. A Philomena azért emelkedik ki az idei filmtermésből, mert minden felhajtás, fakszni, kísérletezés, izomszag, és látványorgia nélkül képes intellektuális, morális és érzelmi nyomot hagyni. Az ilyesmi pedig manapság nagyon ritka.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Philomena - Határtalan szeretet (Philomena)

Philomena - Határtalan szeretet (Philomena)

Brit–francia–amerikai filmdráma, 2013. Rendező: Stephen Frears. Szereplők: Judi Dench, Steve Coogan, Sophie Kennedy Clark, Mare Winningham, Michelle Fairley.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    9 · 6 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film