Mit talál az ötlettelen filmes a Marson?

Ruairi Robinson: The Last Days on Mars / Mars – Az utolsó napok

Bő egy évvel a Hold túlsó feléről támadó nácik (Iron Sky), hónapokkal a Jupiter egyik holdján pórul járt tudósbrigád found-footage drámája (Az Európa-rejtély), és hetekkel a Marson az egykori élet nyomai után kutató rover fúrásmintáinak elemzése után (vigyázat, ez valóság!) a britek elérkezettnek látták az időt egy a Solaris(-remake), A dolog(-prequel),a kínosan lapos A gömb (Sphere) és a kritikusokat és közönséget egyaránt megosztó Napfény nyomdokain járó „intelligens sci-fi” elkészítésére. A nagyra törő vállalkozás végeredménye azonban nehezen lehetne ennél kiábrándítóbb, még ha tisztességes iparosmunkaként úgy-ahogy meg is állja a helyét.

Nem mintha a film kiindulóhelyzete az eredetiség lehetőségével fenyegetne: a válogatott tudósokból és szakemberekből álló marsi mikrokolónia monoton mindennapjaiba a hazautazás előtt egy nappal, a kihelyezett mérőállomások mintáinak szokásos begyűjtésekor kapcsolódunk be. A csapat tagjai már rég egymás idegeit rágják, a műholdas kapcsolat, mit tesz isten, éppen ingadozik a légköri vihar vagy valami hasonló miatt. Aztán nyilván az alapból is kissé kattant, üveges tekintettel a mikroszkópba meredő tudósnál mennek el otthonról leghamarabb... Felesleges a történetre több szót vesztegetni, innentől pont az történik, amire mindenki számít: a valami, amire a tudósok rábukkantak, szép sorjában elpusztítja őket.

Kép a Mars - Az utolsó napok című sci-fi-horrorból

Pedig az első fél órában a film néha már veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy jó legyen: hangulatos tájképek peregnek a vörös bolygóról és a felszínén tomboló homokviharról, frappánsak a figurákat bemutató párbeszédek, rendben vannak a színészek (főleg Elias Koteas). A forgatókönyv kifejezetten ügyesen veti a nézőt a kisközösségben uralkodó konfliktusok hálójába, úgyhogy csak kapkodjuk a fejünket, miközben a saját bőrünkön érezzük a szereplők közötti feszültséget és a rendet fenntartani igyekvő kapitány fásult érdektelenségét. Amikor a kis csapat tagjai a bolygó felszínén hirtelen és megmagyarázhatatlan okból megnyílt gőzölgő üreg mélyére bámulnak, már éppen kezdenénk komolyan venni a filmet.

Kép a Mars - Az utolsó napok című sci-fi-horrorból

Ezen a ponton azonban a Mars – Az utolsó napok a lehető legegyszerűbb megoldással oszlatja el a megválaszolatlan kérdések és rejtélyes jelenségek körül sűrűsödő homályt. Az unásig ismert vérszívó zombik feltűnésével a nézői fantázia rövidzárlatot kap: egy filozofikus, pszichológiai belső utazást ígérő expozíció után el lehet képzelni kiábrándítóbbat, mint hogy a Mars kéregtevékenységével titokzatos kapcsolatban álló, az emberre is veszedelmes Új Élet nem más, mint egy közönséges zombikór, amitől első lépésben mindenki iszonyú szomjas lesz, második lépésben meg egy hamuszürke színű, oroszlánhangon bömbölő, emberhúsra éhes űrbéli élőhalott?

De a film a cseppfertőzéssel terjedő romlás motívumát sem tudja kijátszani. Míg Carpenter remekművében számos feszültség származik abból, hogy a film az utolsó pillanatokig nem szolgál kielégítő információkkal arra nézvést, hogy ki fertőződött már meg és ki tekinthető még embernek, addig az elsőfilmes Ruairi Robinson végig kínosan ügyel rá, hogy a néző pontosan kövesse az extraterresztriális influenza útját.

Kép a Mars - Az utolsó napok című sci-fi-horrorból

Bármilyen meglepő, a Mars – Az utolsó napokat a világ legnagyobb presztízsű filmfesztiválján, Cannes-ban vetítették először közönség előtt, és finanszírozásában részt vett az állami lottó bevételeiből (is) gazdálkodó Brit Filmintézet is. A szándék nyilvánvalóan az volt, hogy viszonylag kevés pénzből (7 millió euró) egy európai gyártású, globális érdeklődésre is számot tartó, árnyalt, tisztán műfaji film szülessen. A készítők a számításukat nem akkor vétették el, amikor egy az eredetiséget és új ötleteket nélkülöző koncepcióra voksoltak, hanem azzal, hogy esztétikai érzék nélkül keverték a zombihorror, a „filozofikus sci-fi” és az ostromthriller műfaji sablonjait.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó