/ / /

· írta

Kis bolgár filmtörténet 1. Kezdetek és hírességek Tanulmány

Az első bulgáriai filmvetítést Rusze városában tartotta a horvát Georgi Kuzmić 1897. február 27-én. Az osztrák, horvát, szerb technikusok mellett, a bulgár filmgyártás atyjai között két helyi szakembert is találunk: Vaszil Gendov Bécsben tanult színjátszást, Borisz Grezsov pedig korábban a bécsi és a müncheni stúdióban dolgozott.

Dióhéjban a modern kori bolgár történelemről

A hosszú ideg tartó török fennhatóság eredménye nagy számú török kisebbség – közel 700 000-es lélekszámuk a lakosság 8%-át teszi ki – és további több tízezer pomák (muzulmán vallású bolgár) volt.

Bulgária mindkét világháborúban Németország és szövetségeseinek oldalán állt. A második világháború idején az ország megkapta a szomszédos Macedónia területének nagyrészét, akárcsak az Égei-tenger északi partvidékét. A kommunisták nem örültek túlságosan annak, hogy Bulgária a tengelyhatalmak segítségével oldotta meg területi követeléseit, Moszkva viszont egy macedón állam létrehozását döntötte el. Csupán 1943 februárjában bukkantak fel kis antifasiszta partizánalakulatok a hegyekben. Az 1944. augusztus 23-i romániai felkelés lehetővé tette, hogy a szovjet csapatok átkeljenek a Dunán, így aztán szeptemben 5-én Szófiában is zavargás tört ki.

1954 és 1989 között Todor Zsivkov vezette Bulgáriát. Neki köszönhetőek a liberális 60-as évek, akárcsak a török kisebbség erőszakos beolvasztása a 80-as években. 1990 februárjában a Bolgár Kommunista Párt lemondott a hatalomról, majd 1990 júniusában megtartották az első szabad választásokat.

A bolgár filmgyártás kezdetei

Az első bulgáriai filmvetítés helyszíne Rusze városában volt. A horvát Georgi Kuzmić tartotta 1897. február 27-én, két nappal a bukaresti vetítése után. Az osztrák, horvát, szerb technikusok mellett, a bulgár filmgyártás atyjai között két helyi szakembert is találunk: Vaszil Gendov (1891–1970) és Borisz Grezsov (1889–1968) külföldön tanulta a mesterséget – előbbi Bécsben tanult színjátszást, utóbbi a bécsi és a müncheni stúdióban dolgozott.

Az első bolgár játékfilm 1915-ben készült, Vaszil Gendov rendezte Balgaran e galant (kb. A bolgár gavallér) címmel, a vígjáték sajnos nem maradt fenn. Gendov gazdag filmes tevékenységet folytatott, aminek eredményeképpen 1917-ben létrejött az első bolgár filmstúdió, a Gendov Film.

A második világháború kezdetéig a melodrámákon kívül – amelyekben Borisz Grezsov brillírozott (Momina skala / A szűz sziklája, 1922; Bezkrustni grobove / Sírok kereszt nélkül, 1931) – főként falusi vígjátékok – például a Naszreddin hodzsa és Okos Péter (Nastradin Hodzha i Hitar Petar, r. Alekszandar Vazov, 1938) –, valamint betyárfilmek készültek – például A leghűségesebb testőr (Nay-vyarnata strazha, r. Vaszil Posev, 1929).

A többi országhoz hasonlóan, hogy a technikai akadályokat leküzdjék, az első hangosfilmek koprodukcióban készültek. A 40-es években három bolgár játékfilm készült, amelynek koprodukciós partnere Magyarország volt: Alkalom (Izpitanie, r. Hriszan Tzankov, Rodriguez Endre, 1942), A tenger boszorkánya (Iva samodiva, r. Lévay Béla, Kiril Petrov, 1943) és a Tengerparti randevú (Bulgaro-ungarska rapsodija, r. Bán Frigyes, Borisz Borozanov, 1943)

Bolgár származású filmesek

A rendező Stephen C. Apostolof (1918, Burgasz – 2005, Egyesült Államok) az amerikai erotikus film műfajának egyik úttörője. Nemrég életrajzi dokumentumfilm készült róla (Dad Made Dirty Movies, r. Jordan Todorov, Bulgária-Németország).

Érdekesség, hogy a bolgár származású német Slatan Dudow (1903, Dimitrovgrad/Cáribrod – 1963, Berlin), miközben Fritz Lang asszisztenseként a Metropolison dolgozott, folyamatosan tartotta a kapcsolatot szülőföldjével, egy bulgár újság tudósítója is lévén.

A francia filmrendezőként befutott, szintén bolgár származású Michel Mitrani (1930, Várna), akit 1974-ben Arany Medvére jelöltek, két évvel korábban rendezett egy önéletrajzi filmet La nuit bulgare (A bolgár éjszaka) címmel, amelyben felfedte egykori félelmeit, az emigráns szorongását, akit megkerestek az otthoni titkosszolgálat emberei.

La nuit bulgare

A BAFTA-díjas és Cannes-ban is kitüntetett kanadai rendező, producer Ted Kotcheff (1931, Torontó) bolgár emigránsok gyermeke. Rita Wilson színésznő (szül. Margarita Ibrahimoff, 1956, Los Angeles), Tom Hanks felesége egy muzulmán bolgár (pomák) bevándorló és egy görög asszony lánya. A francia énekesnő és színésznő Sylvie Vartan (1946, Iskretz) is Bulgáriában született, örmény családban.

A legismertebb bolgár színész, aki nemzetközi és főleg olasz produkciókban (például: A polip című tévésorozat 7. évadában / La piovra 7 – Indagine sulla morte del commissario Cattani, 1995) bukkant fel, nem más, mint Sztefan Danailov. Hősszerelmesként kezdte, szakállal folytatta, és egy időben kulturális miniszter volt (2005 és 2009 között).

Nespokoen pat

Nagy nemzetközi fesztiválokon szerzett díjak

Először Velencében osztottak nemzetközi fesztiváldíjakat bolgár filmnek: 1947-ben a Falusi mennyegző (Svatba na selo, r. Sztojan Hrisztov, 1946) című dokumentumfilmnek, 1955-ben a Nespokoen pat (kb. Nyugtalan út, r. Dako Dakovszki, 1955) című egészestés játékfilmnek, illetve 1966-ban Ezüst Pálmát adtak A páncél nélküli lovag (Ritzar bez bronya, r. Boriszlav Saraliev) című ifjúsági filmnek.

Cannes-ban előbb külföldi rendezők bolgár témájú alkotásait tüntették ki: Szergej Vasziljev rendezői díjat kapott Geroite na Shipka (kb. A Shipka-szoros hősei, 1954) című szovjet–bolgár történelmi filmért, Konrad Wolf pedig a zsűri nagydíját nyerte el a Csillagok (Sterne, 1958, kelet-német–bolgár) című szerelmi drámával. Csupán 1985-ben szerzett két bolgár (animációs) rendező, Rumen Petkov és Szlav Bakalov Arany Pálmát a Házasság (Jenitba) című rövidfilmmel.

Az egyetlen berlini díj egy Ezüst Medve, amelyet 1978-ban szerzett Georgi Djulgerov Előny (Avantazh, 1977) című filmjével.

Geroite na Shipka

A liberalizmus és határai

A bolgár történelem két korszakában érvényesült (korlátozott) liberalizmus: a 60-as évek végén és a 70-es évek elején, amikor még léteztek kis magánvállalkozások,és amikor az országban lehetett nézni Truffaut- és cseh újhullámos filmeket, illetve a 80-as években, a gorbacsovi modell szerinti glasznoszty éveiben, amikor megnőtt a mozikban vetített nyugati filmek száma, viszont eltűntek a filmszínházakból a kényelmetlenebb lengyel alkotások.

A rendszert közvetlen módon vagy közvetve kritizáló alkotásokra a „nonkonformista film” kifejezést használták. Betiltották például Az élet lassan eltelik (Zhivotut si teche tiho..., r. Hriszto Ganev, Blinka Jelizakova) című filmet, mert hősei nem a kommunista értékrendnek megfelelően cselekedtek, viszont a tilalom 31 éve után, 1988-ban a filmnek semmilyen visszhangja nem volt. Használták továbbá a szatíra és az „ezopuszi nyelvezet” eszközeit. Ráadásul megjelent egy újdonság: a gyermekkor témáit feldolgozó filmek, amelyek valójában a felnőttekhez szóltak – a műfaj A páncél nélküli lovag 1966-os velencei sikere nyomán virágzott fel.

Rangel Vulchanov (1928–2013)

Rangel Vulchanov

Sikeres debütnek tekinthető Rangel Vulchanov A kis szigeten (Na malkiya ostrov) című filmje, amely hihetetlen módon egy diktatúráról beszélt 1957-ben: az Alekszandar Sztambolijszki-rendszerről (1919–1923). 43 lázadót a Fekete-tenger egyik szigetére internálnak. Koszta Rika, a tengerész szökésre készül, és hozzászegődik Jeko, az ács, a Diák és az Orvos is. Koszta Rikát lelövik a Diák hibája miatt, utóbbi pedig elhatározza, hogy partra vergődik, és a többieken is segíteni fog. Végül ő is, Jeko is meghal. Hármuk elvesztése után az Orvos tömeges szöktetést tervez, de az utolsó pillanatban elesik és eltöri a lábát. Hogy ne akadályozza a többieket, felrobbantja magát. Bár rendkívüli kalandokba keverednek, a szereplők gyengeségeikkel és egyéni tulajdonságaikkal együtt mégis emberiek maradnak. Éppen ellenhős voltukat rótták fel a rendezőnek 1958-ban, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának egyik ülésén. A filmet betiltották, öt év múlva mégis a bolgár mozi egyik sikerekévé kiáltották ki.

Az ismeretlen katona lakkcipője (Lachenite obuvki na neznayniya voin, 1979) egy bolgár falu két világháború közötti életének főképp a gyermekkori emlékek szemszögéből történő rekonstrukciója. A lakodalom, a mezei munka, a születés, az árvíz és a többi hasonló esemény elveszíti valós kronológiáját, és különös fényben tűnik fel. Az emlékezés központi motívuma egy nagynéni lagzija. A hétéves gyerek számára a nagynéni fehér, a nagybácsi fekete, és a szép, illetve a rút szimbólumaivá válnak. Felnőtt hősünk maga a rendező, aki az első snittekben a Buckingham-palotát filmezi. A flashbacket egy népdal indítja el, amelyet a rendező a fejhallgatójában hall.

Az ismeretlen katona lakkcipője

A nyomozó és az erdő (Sledovatelyat i gorata, 1975) című filmjében a rendező elárulja a rendőrkrimi műfaját, hiszen a gyilkost már az első jelentektől fogva ismerjük. Ahelyett, hogy titkot fejtene meg, Vulchanov társadalmi drámaként meséli el a rendőrsztorit – történetet egy szegény falusi lányról, aki kétségbeesésében gyilkosságot követ el. A rendőr- és a társadalmi dráma 70-es évekbeli szimbiózisa egy újfajta főszereplő-típus – az outsider, avagy a kommunista társadalom alkalmazkodni képtelen figurája – előtt nyitotta meg a kapukat, a halál pedig a társadalmi pespektíva hiányának logikus következményévé vált. Elena, a közömbös és apatikus főszereplő, önmaga elpusztítása felé tart.

Georgi Djulgerov (1943– )

Georgi Djulgerov

Djulgerov Előny című novellaadaptációja egy olyan figuráról szól, aki képtelen alkalmazkodni az 1944 utáni viszonyokhoz, és tolvaj lesz. Kakasnak nevezik el, mert művészlélek, szereti a kalandot és a veszélyt, pénzét eldorbézolja. Tetteinek célja mindig valamilyen előny megszerzése. A film a Kakas életének 20 évét meséli el szubjektív flashbacket használó, bátor szerkezetbe illesztve. Van benne vallomás csalódásokról, szerelmi bánatról, ami magyarázza a megváltozásra való törekvését is. A sokat szenvedett Rumiana mellett kései, igaz szerelmet él át. Meg akar változni, elárulja a börtöntársait, de meghal egy szökési kísérletben, miután megmenti egy gyerek életét. A film vége abszurd, hiszen éppen akkor zárja le egy aszociális teremtés életét, amikor az megpróbál beilleszkedni a társadalomba. A film unikátumnak számít a bolgár filmtörténetben, ezt erősíti meg az 1978-ban elnyert berlini Ezüst Medve is.

Vulo Radev (1923–2001)

A baracktolvaj (Kradetzat na praskovi, 1964) Emilian Sztanev azonos című novellájának (1948) filmes adaptációja. A cselekmény 1917-ben játszódik Veliko-Tarnovóban. A város helyőrségének parancsnoka egy gyümölcsös közepén rejtőző kúriában tartja a világtól elzárva fiatal feleségét, Lizát (Nevena Kokanova). Egy napon Liza észreveszi, hogy egy szerb hadifogoly, Ivo Obrenović (Rade Marković) lopja a barackot. A két fiatal egymásba szeret. A lázadások miatt az ezredes elrendeli a hadifoglyok kiköltöztetését a városból. Ivót meglövi az ezredes tisztiszolgája, amikor elbúcsúzna a szerelmétől. Ez a rendezői debüt kiváló lehetőség volt az addig operatőrként dolgozó Radev számára, közönség- és kritikai siker volt a bolgár filmgyártás egyébként stagnáló időszakában. Radev módosította a novellát, aminek az író nem örült: kitalált egy szereplőt, Ivo francia barátját, Pierre de Greville-t (Naum Sopov); az ezredes nem goromba zsarnok, hanem a háború miatt illúzióit vesztett ember, ráadásul a fiatalok szerelme váratlanul, külső okok miatt szakad félbe, míg a novellában a szenvedély fokozatosan múlik el néhány forró epizód után. A szerelmi történet ezáltal elveszíti a Bováryné-féle kalandjelleget, és történelmi felhangokat kap azáltal, hogy a két főszereplő egymással háborúban álló két nemzet képviselője lesz.

A baracktolvaj

Binka Zselizakova (1923–2011)

A Fogoly léggömbök (Privarzaniyat balon, 1967) című kísérleti film a hatalom helyi képviselőinek szolgalelkűségét és korlátoltságát leplezi le. A nagy éjszakai fürdőzés (Golyamoto noshtno kapane, 1980) egy vakációs játék tragikusan záruló története, szimbolikus értelemben azonban sokkal több ennél.

(Folytatjuk)

Ford. Buzogány Klára. Eredeti tanulmány román nyelven itt.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.