Jakab-Benke Nándor

/ / /

· írta

Filmek a világ tetején Izlandi mozis körkép Körkép

Izland kis méretei ellenére nagyon erős, legalábbis ami a kultúrát illeti. Hogyan készül ennyi és ilyen jó film egy ilyen kis szigetországban? Miért jár annyi ember moziba? Odamentünk, hogy megtudjuk.

Kolozsvárról messzinek tűnik Izland, s nemcsak a szinte 20 órás út, az első pillantásra megfejthetetlen nyelv és az egzotikum miatt. Leszállva aztán még messzibbnek tűnik: arra természetesen számítottunk, hogy az északi, fejlettebb országok közé tartozó gazdaság és életfelfogás miatt minden tisztább, szebb és jobban szervezett, de azt azóta sem tudjuk megfejteni, hogy miért Izlandon a legnagyobb a mozibajárási kedv az egész világon. Az elmúlt évtizedben fejenként 4,5 és 5,1 eladott mozijegy között változott évente. Csak viszonyításképpen: az abszolút értékben véve legnagyobb mozifogyasztó országokban, Indiában és az Egyesült Államokban 3, illetve 4,3 ez a szám, a legcinefilebb európai országokban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban sem (vagy alig) nagyobb háromnál, Magyarországon az egyet nyaldossa, Romániában viszont a legfrissebb adatok szerint a siralmas 0.40 körül mozog (igaz, ez a szám emelkedőben van, de a növekedés lassú).

Bíó Paradís, a reyjkavíki művészmozi

Első napunkon ha nem is gyönyörű, de erdélyi viszonyokhoz mérten is korrekt időre ébredtünk, s a távoli fjordok látványától nyitva maradt állkapcsok visszacsukása után megkerestük az alig százhúszezres főváros egyetlen klasszikus értelemben vett művészmoziját, a Bíó Paradíst. Nem mintha sokat kellett volna keresgélni, a reykjavíki belváros nem nagyobb, mint a kolozsvári, sőt. Kedves piros épület, az elengedhetetlen kávézóval és igazi cinefil jellegű, állandó plakátkiállítással. 2010-ben alapította néhány nonprofit szervezet, programjában az izlandi filmek mellett európai és amerikai függetlenfilmek, retrospektívek és dokumentumfilmek vannak, itt szokták szervezni a különböző filmfesztiválokat is – árulta el Hrönn Sveinsdóttir, a mozi igazgatója. Mielőtt megnézzük közelebből a géptermet és a vásznakat, megkínál popcornnal. A legjobb popcorn Izlandon – mondja büszkén, és mi további kutatások hiányában elhisszük neki.

A Bíó Paradís három termét (ezek közül egy igazi nagy moziterem és két kicsi, mondhatni intim termecske) nemrég digitalizálták, kínkeserves anyagi erőfeszítések közepette. Hrönn örül a feljavult kép- és hangminőségnek, de az erőltetett digitalizálás árnyoldaláról is mesél: mint kiderül, kisebb forgalmazóknak és moziknak nem annyira leányálom, mint azt ahogy a nagy stúdiók elhitetnék. A DCP-felszerelés beszerzése a legmegterhelőbb dolog, de a digitális kópiákhoz való hozzáférés sem feltétlenül olcsóbb, mint a film esetében volt, sőt, a feliratozás négyszer olyan drága, mint egy sima Blu-ray lemez esetében – mondja. A mozi programja nem csak a felsoroltakra korlátozódik: idén nyáron először nemzetközi filmfesztivált is fognak szervezni (egy másik fesztivál elől nyerték el a jogot), de vándorvetítéseket is szerveznének, afféle mozikaravánt, amit nálunk is próbál a TIFF meghonosítani. A Bíó Paradís erős, de kicsi: nem igazán fenyegeti a nagy forgalmazókat pici piaci részesedésével, s ez is a legnagyobb problémája: nehéz egyszerre filmszínházként és forgalmazóként is működni – foglalja össze Hrönn.

Hrönn Sveinsdóttir

A Bíó Paradísszal egy épületben kapott helyet egy csomó filmes jellegű intézmény. Itt működik a rendezők és producerek céhe (és egyebek) mellett a már lassan 11 éves Izlandi Filmközpont (ami a régi, Izlandi Filmalap helyét vette át egy új állami filmtörvénnyel egyetemben). Þór Tjörvi Þórsson a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozik a filmközpontban, de a filmek produkciójában is segítkezik. Ha már ott voltunk, pár számadatra is kíváncsiak voltunk. Noha az izlandiaknak alig 20 mozijuk van (összesen 41 vászonnal), s ezek közül is nagyrészük a főváros, Reykjavík vonzáskörében, évi kb. másfélmillió eladott jeggyel messze verik Románia 81 moziját, annak 264 vásznával és hárommillió nézőt sem hozó iparával. De büszkék is saját filmjeikre: az egész világon mindenfelé egyforma erős hollywoodi nyomás ellenére 2012-ben az izlandiak a teljes mozira költött pénzük 11%-át adták hazai filmekre (ez nagyjából nyugat-európai arány, a franciát leszámítva), Romániában pedig mindössze 2,8%-át (releváns magyarországi adatok érthető módon nincsenek ebből az évből). Tjörvi nem tudott egyértelmű választ adni a magas izlandi mozilátogatási kedvre: „Minden téren elég magasak az egy főre eső adatok nálunk Izlandon – mondta. – Az emberek egyszerűen több kultúrát fogyasztanak, nemcsak filmet, hanem színházat, zenét, könyveket – fogalmazott alig takart büszkeséggel – de picivel olcsóbb is moziba járni, mint a többi európai országban (ha a GPD-hez mérjük).”

Tavaly két nagyon jól teljesítő izlandi film is volt a mozikban (Kormákur Dermesztő mélységét mi is láthattuk a TIFF-en, Magyarországon rendes moziforgalmazásban is volt, valamint az Éjsötét játszma / Svartur á leik című thriller), mindkettőt több mint 60 000-en nézték meg, ez a lakosság egyötöde. Csak viszonyításképpen: a tavalyi legsikeresebb román filmet, A gyerek fekvését (magyar forgalmazásban Anyai szív) alig látták 120 000-en itthon, ami a populáció 1%-a sem – és így is abszolút sikerfilmnek minősül, a berlini díjról nem is beszélve.

Þór Tjörvi Þórsson

Amikor az átlag izlandi filmbüdzséről kérdeztük, 1 és 1,5 millió euró körüli összegről volt szó (A gyerek fekvése 850 000 euróból, A nagy füzet 3,1 millióból készült), de készülnek low-budget, vagy még annál is olcsóbb filmek is – az ország 2011-ben hivatalosan is kilábalt a válságból, de már semmi sem lesz ugyanolyan, mint 2008 előtt. Évente 6–8 film készül Izlandon, leginkább koprodukcióban, s a filmközpontnál egyébként nemcsak nagyjátékfilmekre, hanem dokfilmekre, rövidekre, tévéjátékokra is lehet pályázni, de csak Izlandon bejegyzett cégen keresztül – viszont koprodukciók esetében a kormányzat megtéríti a forgatási költségek 20%-át. Ez a csalogató mechanizmus (plusz a gyönyörű táj és a mesebeli fények kombinációja) beválni látszik: nagyon sok külföldi filmet forgatnak Izlandon (a legutóbbi nagy produkció a Walter Mitty volt), s az Izlandon forgatott európai koprodukciók a nem-uniós tagság ellenére is európai tartalomnak minősülnek, úgyhogy bátran futhatnak az Europa Cinemas programban vagy bármiféle európai kvótarendszerben (kár, hogy nálunk nincs ilyesmi). Egyébként az izlandi statisztikai hivatal honlapján példásan jól nyomon lehet követni mindenféle izgalmas adatot a mozitermek változásaival, jegyeladással és produkciókkal kapcsolatban. Megtudtuk, hogy van külön filmiskolájuk is, aminek története 1992-ig nyúlik vissza, de Tjörvi szerint a kétéves filmkurzus nem elég ahhoz, hogy teljes értékű filmkészítő légy, a legtöbben ugródeszkának használják. Ezt a tényt erősíti meg Steven Meyers is, aki amerikaiból lett izlandi állampolgár, az említett Izlandi Filmiskola egyik tanára, és nem utolsó sorban Hrönn férje. A legtöbben Dániában, az Egyesült Királyságban vagy Amerikában folytatják tanulmányaikat – tudtuk meg Steventől, aki néhány társával nemrég filmes magánsulit is indított a fővárosban.

Izlandon amúgy a kultúra egyre inkább húzóágazatnak számít a gazdaságban a turizmus mellett, ami lassan kiszorítja a halászatot és az alumíniumipart, vagy legalábbis csökkenti a jelentőségét. Ennek megfelelően igencsak ügyelnek a turistákra (kétszer-háromszor több jön belőlük évente, mint a sziget lakossága), mindenki tud angolul, és Reykjavík tele van hangulatos vendéglátóipari egységekkel. Egy ilyen helyben pörkölős kávézóban találkoztunk Ásgrímur Sverrissonnal, aki egy élő filmes legenda Izlandon. Kamaszként csöppent az első, igazán izlandinak nevezhető produkciók környékére, monthatni végigkísérte az intézményes filmkészítés alakulását a szigeten. Veterán filmkészítő, a Bíó Paradís egyik alapítója, most filmes honlapot és blogot szerkeszt, filmeket kommentál, mondhatni ő az izlandi Filmtett. Természetesen a legtöbbet filmtörténetről beszélgettünk (itt található egy válság előtti összefoglalónk az ország filmtörténetéről), de a jelenkor is szóba jött, főleg az elkerülhetetlen digitalizálás.

Ásgrímur Sverrisson, a Iceland Cinema Now szerkesztője

„A digitalizálás igazából jót tett az izlandi filmkészítésnek. Kis ország lévén, nem lehetett önálló filmlaborunk, így aztán minden labormunkát külföldön kellett elvégezni. Most, a digitális utómunka korában már megengedhetjük magunknak, hogy mindent elvégezzünk itthon, a szigeten. Sokkal olcsóbb minden, kevesebb pénzből is lehet már filmet csinálni – vallja Ásgrímur. – Ez az egyik legnagyobb átmenet a filmtörténetben, de az emberek alig veszik észre. A színes- vagy hangosfilm elég nyilvánvaló újítás volt, de a digitalizálást alig veszik észre, csak járnak a moziba, mint régebb.”

A Bíó Paradís alapítójaként meséli tovább, hogy miért hozták létre a mozit: hogy nagyobb változatosságot hozzanak az izlandi mozis színtérre. Hollywood – a világ többi részéhez hasonlóan – mindig is domináns volt, s a saját filmjeiket is szerették az izlandiak, de égető hiány volt másfajta filmekből. Nem feltétlenül az új mozinak köszönhetően, de Ásgrímur szerint a hollywoodi filmek számaránya csökkenőben van Izlandon (85%-ról 70-re az elmúlt 6–7 évben). S nemcsak fesztiválra küldött highbrow-filmek készülnek ám Izlandon: népszerűek a helyi jellegű vígjátékok (sőt, talán csak ezeknek van esélye visszahozni a befektetett büdzsét). Viszont nem nagyon van esély izlandi filmet készíteni állami vagy külföldi támogatás nélkül, még akkor sem, ha a válság miatt volt egy pár sovány esztendőnk egész a közelmúltig és csökkentek a támogatások – summázza a filmkészítés helyzetét Asgrímur. Arra viszont már ő sem tud válaszolni, hogy miért van annyi izgalmas kulturális termék Izlandon. Csak spekulálni tud: – talán azért, mert mindenki tudja, hogy semmi esélye meggazdagodni zenéből vagy filmből. Maximum túlélni lehet, nincs semmilyen nyomás, hogy profitot termelj belőle, ezért szabadon lehet kísérletezni. Itt azt csinálsz, amit akarsz – foglalja össze büszkén.

kép az Of Horses And Men című izlandi filmből

Az, hogy mennyire fontos az izlandiaknak a filmjeik külföldi visszhangja és jelenléte, abból is látszik, hogy még a saját városukban, a saját filmjüket is angol felirattal vetítik. Mindhárom vendéglátónk egyetértett abban, hogy mindenképpen meg kell nézni az Of Horses and Men (Hross í oss / Emberekről és lovakról) című, viszonylag friss produkciót. Így aztán végre elsőkézből is kipróbáltuk a Bíó Paradís frissen digitalizált nagytermét. A jegyár tényleg olcsónak számít izlandi és talán európai viszonylatban is, a romániai vagy magyarországi néző számára talán már nem annyira (Kolozsváron ebből a 10 euróból meg lehet nézni négy filmet a Repcsiben, vagy kettőt-hármat valamelyik plázában, időponttól függően). A mozi programját böngészve azért olyan turpisságok is szembetűnnek, mint a Gravitáció műsoron tartása, ami nem feltétlenül egy low budget európai művészfilm, de kárpótol érte az említett Emberekről és lovakról, ami tényleg arról szól, amit a cím ígér: emberek és lovak kapcsolatáról, néha viccesen, néha líraian, néha horrorisztikusan, egyszóval nagyon izlandiasan. Az sem semmi, hogy itt az ember simán besétálhat egy sörrel a vetítésre, ami főleg az izlandi alkoholtörvények ismeretében érdekes. Aztán mire véget ért a film, elkeződött a havazás is, úgyhogy a borzalmasságában is gyönyörű izlandi időjárást is megtapasztalhattuk végre.

Reykjavík

Nem vonhatunk le egyértelmű következtetést az izlandi film minőségére és sikerére vonatkozóan, még a román újhullám befutásának mintázataival összevetve sem. Az biztos, hogy köze van a (jó értelemben vett) nemzeti büszkeséghez, izlandi kulturális öntudathoz. Nem létezik minőség áldozat nélkül, s ezt az izlandiak tudják, az élet és a gazdaság minden területén – akár kényszerből, akár csak jó ötlettől vezérelve  – áldozatra és formabontásra kényszerültek és kényszerülnek folyamatosan. Nem elég megcsinálni a filmet, kell az a lelkes közönség, aki magáénak érzi Cannes és Berlin előtt is. Lehet, hogy Kelet-Európában is ideje lenne megtanulni, hogy az aratáshoz vetni is kell, moziba járáshoz pedig mozi is kell.

[A szöveg nem készülhetett volna el az Európai Gazdasági Térség (EEA) partnerségi projekt keretei nélkül.]

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Lovak és emberek (Of Horses and Men)

Lovak és emberek (Of Horses and Men)

Izlandi vígjáték, filmdráma, romantikus, 2013. Rendező: Benedikt Erlingsson. Szereplők: Ingvar Eggert Sigurðsson, Charlotte Bøving, Helgi Björnsson, Sigríður María Egilsdóttir, Maria Ellingsen, Kristbjörg Kjeld.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    8 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk