Kijavítják 9/11-et

Jaume Collet-Serra: Non-Stop

Liam Neesonnek most nem a lányát, hanem a repülőgépét rabolják el, ám a bűnösök után kutatva nem Taken-szintű nagyverekedésbe, hanem egy hitchcocki és christie-i tradíciót felelevenítő whodunnit-történetbe csöppen.

A szép nézésű romantikusból szomorú szemű akciósztárrá fejlődött Liam Neeson ezúttal alkoholista légimarsallt játszik. Légimarsall-alakításra nincs még komoly precedens, úgyhogy Neeson azt a családi akciófigurát hozza, amit az Elrabolvában vagy az Ismeretlen férfiben. Úgy osztja az ellent, hogy közben nem a világ, csak a környezete épségéért aggódik, de mivel se felesége, se lánya, akit elrabolhatnának, most mind a 150 megfenyegetett utas életét mentené. Neeson viszont csak krónikus humorhiányában idézi Steven Seagalt és a többi klasszikus akcióhőst: nem földfeletti figura ő, hanem hétköznapi ember, legalábbis Jaume Collet-Serra filmjeiben, aki már az Ismeretlen férfiben is tépelődő, elveszett (anti)hősként festette le, és ettől a jellemrajztól most sem akart elszakadni.

Kép a Non-stop című akciófilmből

Az élet- és repülőgépmentést tovább nehezíti, hogy a hatóságok szerint a légimarsall, azaz Bill Marks térítette el a gépet. Bill sms-ben kapja az ukázt: küldjön 150 millió dollárt egy bankszámlára, vagy 20 percenként meghal egy utas. Collet-Serra a precíz felütést követően gondos mérnökként csavarozza helyükre a fordulatokat, és sokáig úgy tűnik, hogy terroristánk még Jokernél is ügyesebb, mert az utasokat veszi rá, hogy öljenek meg 20 percenként valakit. Sőt az Ismeretlen férfi és a Collet-Serra által anno koppintott Polanski-film, az Őrület – kitalálhatják – őrületmotívuma is felsejlik, hiszen a film szétcsúszott, levitézlett rendőrnek mutatja Billt, és elbizonytalanít motivációiban. A végig a repülő fedélzetén játszódó Non-stop innen viszont inkább az Agatha Christie-krimik felé veszi az irányt, és elkezdi a megunhatatlan kiszámolósdit: vajh' ki a gyilkos, az agresszív-rasszista rendőr, az ájtatos arab, a mindenhol sürgölődő vörös, vagy esetleg a szájaló fekete srác?

Kép a Non-stop című akciófilmből

Ha nem is jelesre, de mindenképp jól vizsgázik thillerként a Non-stop, ami Az elnök különgépe és a hasonszőrű repülős terroristafilmek színvonalán felülemelkedve használja ki a szűkös tér nyújtotta feszültségkeltési lehetőségeket. Így csak akkor tűnik fel, hogy az út felétől autópilótára kapcsol a direktor, amikor a fináléban frontálisan ütközünk a hülyeségbe: a lezárás visszarepít minket a 80-as évekbeli akciómozik hőskorába, mikor a gonoszok nagymonológot tartottak a földre tepert főhősnek, és kiteregették a motivációs hálójukat és sanyarú élettörténetüket. A rendező ráadásul semmibe veszi az addig kialakított valószínűségi faktort, és Liam Neeson emberfeletti akciósztárrá transzformálódik, klasszikus másodikesélyes amerikai hőssé, aki múltbéli szülői hiányosságait most szimpla fizikai erőfeszítéssel teheti helyre.

Kép a Non-stop című akciófilmből

De nem csak bűntudatát, hanem a 21. századi amerikai történelem traumáit is begyógyítja Neeson, aki olyan kifinomultsággal szövegezi meg üzenetét a 9/11 utáni Amerikáról, mint Superman, mikor 2006-os visszatérése során egy baseballstadion gyepére huppantotta le a bajba került légijárművet. Ahogy nemrég a Jack Ryan: Árnyékügynök a CIA-thrillerek, úgy a Non-stop a terroristafilmek világában jelzi a konzervatív fordulatot: hősök márpedig vannak, gonosszá csak a 9/11-es tragédiát és az Egyesült Államok célt tévesztett háborúit feldolgozni képtelen őrültek válhatnak. Véget ért a traumafeldolgozási szakasz, a Rém hangosan és irtó közel vagy az Üres város-féle hiánydrámák sora: túl kell jutni a gyászon és a dühön, az előítéletes rendőrnek is meg kell barátkoznia az embereket gyógyító arabbal, aki ráadásul főhősünk egyik segítőjévé lép elő. (Lassan, de biztosan az arab lesz az új néger, a pátyolgatott, de azért biztonságból lenézett sidekick, aki abban a kiváltságban részesül, hogy életét áldozhatja a fehér hősért, mint pl. a Szupercellában).

Kép a Non-stop című akciófilmből

Szájbarágós és röhögtetően túlzó lezárásától eltekintve viszont a szokott zsánerkínálatnál izgalmasabb thriller a Non-stop. Miközben többször is karfaszorongató feszültséggel kalkulál, az sms-ábrázolási technikát (magyar okostelefon Amerikában!) is megújítja, sőt a cigarettaszívást a szétesettség megjelenítésének csimborasszójaként vezeti vissza a füstmentesített álomgyárba. Kígyók a fedélzeten 3 helyett így egy modernizált Londoni randevút kapunk, aminek izgalmas élményét Liam Neeson egyarcú akciószínészete sem tudja kikezdeni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó