Pernecker Dávid

/ / /

· írta

Csak beavatottaknak

Neil Burger: Divergent / A beavatott

Kritika

Akad a kortárs filmtendenciák sorában egy szinte észrevétlenül megbúvó és a legjobb esetben is jelentéktelen melléksodor, melynek köszönhetően a mozilátogatók kénytelenek a képregényhősök, a zombik, a másnaposok, és az új ruhába bújtatott klasszikusok ingerküszöb felett elszáguldó redundanciája mellett a tinédzserkor buktatóit féllábú metaforákba beletaposó young adult-könyvadaptációkkal is szembesülni.

J. K. Rowling kétségtelenül jelentős munkásságának sarkában loholva e könyvek – és a belőlük készült filmek – olyan sietve váltják egymást, mintha tényleg szükség lenne rájuk. A beavatott pedig – annak ellenére, hogy a legjobb pillanataiban képes a kellemes szórakoztatás látszatát nyújtani – sajnálatosan nem tesz többet a futószalagra ész nélkül felhajigált félkész lányregény-adaptációk gyarapításánál. A Philip Roth-tal feltehetően még csak távoli rokonságban sem álló Veronica Roth trilógiájának nyitódarabja annyira tipikus mintaegyede a kortárs ifjúsági irodalom posztmodernre legyintő összefércelt termékszerűségének, hogy azzal nem igazán fog tudni mit kezdeni az adaptációjára valamilyen karmikus kátyú miatt betévedő olyan nyomorult, aki már elballagott az általánosból. A beavatott ugyanis fogja a Harry Potter, az Alkonyat, és az Éhezők viadala összes olyan elemét, melyekben a legcsekélyebb potenciál is megvan a példázatépítéshez, s ezeket szépen-komótosan egymásba gyurmázza – hátha lesz belőle pénz. Az eredmény tehát egy fájóan ismerős poszt-apokaliptikus disztópia – a metaforák melegágya – melyben a névtelen világégés traumájától meghülyültek egy olyan egypálcás társadalmi pöcében tengetik életüket, amitől minden jóravaló néző már az expozíció során arcába locsolná a vizes kólát.

Kép A beavatott (Divergent) című filmből

Az Éhezők viadala nyomán itt ugyan nem települések csoportjai alkotják a társadalmat, hanem egy város – a látványosan lerohadt Chicago – frakciói, de a képlet egyértelműen azonos. Valamiféle barbári naivitással kivonatolt hittanóra eredményeképpen a barátságosak művelik a földet. Az őszinték mindig megmondják az őszintét. A műveltek azok, akik soha nem viszik vissza időben a kikölcsönzött könyveket. Az önzetlenek szinte biztos, hogy soha nem férnek fel a villamosra, mivel mindenkit maguk elé eresztenek. Főszereplőnk ide tartozik. Továbbá vannak még a bátrak, akik „soha nem adják fel” és annak ellenére, hogy a rendvédelmi szerv funkcióját töltik elvileg be, leginkább csak egy sor adrenalin-függő militáns bugris. A kasztokat egy szemkápráztatóan nem reprezentatív személyiségteszt során állapítják meg, de az eredményt egyszer meg lehet vétózni egy Teszlek Süveget idéző, vérszerződéssel egybekötött szertartás keretén belül – és szinte biztos, hogy ebben a világban kicsit mindenki bátor, mert ugyanazt az egy kést használják.

Kép A beavatott (Divergent) című filmből (2)

Nagyon masszív agyidegzsába kell ahhoz, hogy ez a döbbenetesen elnagyolt csoport- és személyiségszociológiai alaphelyzet bárki számára hihetővé váljon. A konfliktus eredője pedig az, hogy a teszt szerint Tris (Shailene Woodley) egyszerre több frakcióba is beillik – épp ezért divergens, ami magyarul a röhejesen pejoratív csengésű „elfajzott”. Tris a bátrakat választja, és meg is kezdődik a címbeli beavatás, szerelemmel, ármánnyal, önkereséssel, mely a kíméletlenül hosszú játékidő felét el is veszi. Ami egyáltalán nem baj, mert így Neil Burger rendező legalább eltereli a figyelmet filmje lobotómiával felérő alaphelyzetéről. Tris tréningje pedig majdhogynem teljesen rendben van. Persze, tátongnak nagy lyukak a sablonkarakterek és sokat látott motivációik között, de ezek – ha nem is elvárt – de bocsánatos bűnök. Lötyög és egy helyben toporog a film, mégis az Utódokban (is) hatalmasat játszó Woodley kisasszony jelenléte feledteti ezt. Első ránézésre csak a szeme csillog folyamatosan, a film végére mégis képes felépíteni szerepének érzelmi mélységét – amúgy meg egy ad definitum cukorfalat. Rajta kívül nem sok említésre méltó színészteljesítményt hordoz a film. Ezért Kate Winslet antagonistájáról sem érdemes sokat beszélni. A cselekményt bonyolító konspirációs elemek szócsöve ő csupán, aki szócsővé teszi Trist is. Közös jeleneteikben úgy repkednek oda-vissza a didaktikus kijelentések, hogy a néző alig győzi kapkodni előlük a fejét.

Kép A beavatott (Divergent) című filmből (3)

A beavatott nagy hibája a megmondás. Kerettörténetének metaforikus töltete ugyanis annyira gyenge, mint az azt lelkesen bámulók utolsó tejfoga. Ezt pedig Burger hiába próbálja meg palástolni, még a film második, igazán tragikus meglepetésekben gazdag fele sem elég rá. Ahogy ugyanis a néző kezdi úgy érezni, hogy egy fantasztikusan közepes, de szórakoztató filmre váltott jegyet, úgy kezd egyre jobban kilógni a tanulság bűzös lólába. Míg egyes hasonlatai és képzettársításai pont azért működnek, mert Burger eltekint értelmezésüktől (a kiképzés hallucinációs és félelem-szimulációs jelenetei erre tökéletes példák), addig a történet egészének analízise kimerül a szociológiai példázatkényszer rettentően lehangoló leegyszerűsítésében. Nem szabad tehát hagynunk – tizenéves lánygyermekként –, hogy beskatulyázzanak minket, mert többek vagyunk bizony egyetlen személyiségjegynél. Ha pedig ez A beavatott végkövetkeztetése, akkor elég csak az első tíz percét megnézni. A maradékot csak a beavatottak tudják majd igazán élvezni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A beavatott (Divergent)

A beavatott (Divergent)

Amerikai akciófilm, kalandfilm, sci-fi, romantikus, 2014. Rendező: Neil Burger. Szereplők: Shailene Woodley, Theo James, Ashley Judd, Jai Courtney, Ray Stevenson, Zoë Kravitz, Miles Teller, Tony Goldwyn, Red Wagon Entertainment.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    9 · 17 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film