Pernecker Dávid

/ / /

· írta

Szerelem

Terrence Malick: To the Wonder

Kritika

Mikor a remetelétből két éve kilépő Terrence Malick bejelentette, hogy Az élet fája után egyből egy második filmmel is jelentkezni fog, mindenki csak nézett, nem tudván mire vélni a dolgot. A kortárs amerikai film egyetlen kanonizált bujdosó filozófusa minderre azonban még rátett egy lapáttal. Azzal a hírrel ugyanis már csak nagyon kevesen tudtak mit kezdeni, hogy a To the Wonder zsánerét tekintve nem lesz más, mint egy szerelmi melodráma. A kész filmet látva azonban a kényelmetlen műfajiság érzete rendkívül gyorsan semmissé válik, ugyanis a To the Wonder tökéletesen illeszkedik a rendező munkásságába – jelentsen ez valakinek jót, vagy rosszat.

Az önéletrajzi felnövés-motívumokra épülő Az élet fája után Malick saját szerelmi kapcsolatait boncolgatja. Azonban akárcsak a két évvel ezelőtti opus magnum, a To the Wonder sem válik a túlzó személyesség áldozatává. Malick ugyanis újfent úgy emeli ki a filmet mozgató életrajzi elemeket – második és harmadik házasságát meghatározó érzéseit és gondolatait – hogy az eredmény egyszerre tűnik intimitásában bámulatosan csupasznak, s mégis egyetemesen vaskos filozófiai argumentumnak. A szerelem kiismerhetetlenségéről folytatott elmélkedése azonban képes mellőzni előző alkotásának átlagelmékre rámászó grandiózus poszt-kubricki ambícióit. Malick jelen esetben kevesebbet markol – már ha a szerelem kevésnek mondható – s ez a bensőségességében és védtelenségében is merőben szűk perspektíva meg is hálálja önmagát. Azáltal ugyanis, hogy figyelmét egyetlen érzésre koncentrálja, a To the Wonder egy gondolatiságában letisztultabb és következetesebb mű képét nyújtja.

Kép a To The Wonder című Malick-filmből

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyszerű lenne. Malick ugyanis a To the Wonder strukturálásában szinte végletesen absztrahálja Az őrület határántól kezdve finomított egyéni elbeszélésmódját. A homályossá mosott és darabokra szedett narratívát nem forgatókönyvi fordulatok mozgatják, hanem a nem evilági dicsfényben fürdetett képek sodrásában táncot járó dekadens – és avantgard hagyományokat visszhangozó – audiovizuális tartalmi logika. Wagner, Csajkovszkij, Berlioz, Haydn, Gounod darabjai zengik tele Emmanuel Lubezki bámulatos képeit, melyek egyfajta amorf, de rendkívül érzéki asszociatív rím- és ellenrím-szövevényt alkotnak a szereplők által folyamatosan suttogott gondolatfolyam elégikus szentenciáival. Újépítésű texasi kertváros néz szembe Mont Saint-Michel archaikus kolostorával, bölénycsorda a munkagépekkel, és így tovább egészen a legapróbb és legspontánabb részletekig. A To the Wonder Malick életművének legimpresszionisztikusabb darabja, melyben a filmjeit eddig meghatározó elliptikus cselekményszerkesztés végleg a meditatív látvány és a hangsáv alárendeltjévé válik.

Kép a To The Wonder című Malick-filmből (2)

A diegetikus beszédhang leginkább teljesen eltűnik, az a féltucatnyi szöveg pedig, amit hallani lehet, érthetetlenné torzul a zenék, zajok, zörejek fenséges káoszában. Mert mégis mit adhat hozzá a szereplők párbeszéde szerelmük ábrázolásához, amit a testbeszédük, valamint a képek és a hangok dallamorgiája nem képes kifejezni? Valamit bizonyára, de ez hidegen hagyja a rendezőt. Ha ugyanis Neil (Ben Affleck), Marina (Olga Kurylenko), és Jane (Rachel McAdams) dialógjai értelmesek és emberiek lennének, a To the Wonder átevickélne a műfajiság térfelére. Malick nem tölti meg a szereplőit tapinthatósággal, modernista vázlatként hagyja őket, archetípusként, melyek néma szócsőként botorkálnak a szerelem illékony tüneményét kutatva. Szerelmük fellángolása, a tűz életben tartása és lassú kihalása során elvesztik a kötődés adta biztos egzisztenciális pontokat, folyamatosan a hiány valamely formájával küzdenek, s végül érzelmeik porhüvelyeivé válnak. Mindeközben körülöttük rendületlenül múlik az idő, s tombol a Malick istenét elrejtő határtalan természet – apróvá és esendővé, mindennapossá emelve konfliktusukat.

Kép a To The Wonder című Malick-filmből (3)

Mindezzel egy időben pedig a rejtélyes Quintana atya (Javier Bardem) rója köreit a város ótvaros környékein, segítve a rászorulókon, de istene nélkül vívódva. Magárahagyottsága a hitben egyszerre bergmani és biblikus. Kínkeservesen próbálja meg szerelemmel félni tovatűnt istenét. Szerelmének tárgya épp ezért ugyanolyan hiányállapot, mint amit Marina és Neil tapasztal meg. Malick kereszténységen túllépő kereszténységének ambivalens istenalakja – akárcsak a szerelem és annak letűnése – ott van mindenben, és nincs sehol. Illúzió, melyet meg kell ragadni, és vigyázni kell rá – mert különben elillan, s kíméletlen magányt hagy hátra.

Nem kérdés, hogy Malick tudja, hogy miről beszél. A To the Wonder ugyan újat nem mond a szerelemről, mégis úgy beszél róla, ahogy talán a legérdemesebb – az érzéseiben elveszett költő nyelvén. A To the Wonder épp ezért megfoghatatlan képeivel és megválaszolhatatlan kérdéseivel kerül a lehető legközelebb az igazsághoz. Ebből kifolyólag tehát nem meglepő, hogy aki szereti a rendező munkáit, az ezt a fű alatt készült művét is elmélyülve fogja emésztgetni – aki viszont nem, az végig se fogja tudni nézni.  

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

To the Wonder

To the Wonder

Amerikai filmdráma, romantikus, 2012. Rendező: Terrence Malick. Szereplők: Ben Affleck, Olga Kurylenko, Rachel McAdams, Javier Bardem, Romina Mondello, Nicolas Gonda.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    7 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film