Sándor Anna

/ / /

· írta

Egy hét a Golgotán

John Michael McDonagh: Calvary / Kálvária

Kritika

A szimbolikus utalásokban is gazdag Kálvária nemcsak az ír egyház aktuális botrányira reflektál érzékenyen, hanem univerzális tablóban mutat rá a bűn és a megbocsátás természetére.

A McDonagh-fivérek 2014-re fejenként két saját filmet tudhatnak magukénak, melyeket a szerzők vérségi kötelékén túl rokonít az is, hogy visszatérő, központi elemük a főhős(ök) belső kétségeinek, vívódásának megragadása – több-kevesebb fanyar humorral átitatva. Míg Martin McDonagh szélsőségesen abszurd figurák sűrűjében boncolgatja az alkotói válság állapotát (Hét pszichopata) vagy a lojalitás, az elvhűség és a bűn(bocsánat) egymásba átjátszó, tünékeny határait próbálgatja (Erőszakik), eddig következetesen a szórakoztató filmes direktorok csapatában játszik. John Michael McDonagh viszont már A guardistával sem ütött meg olyan szatirikus hangot, mint fivére, a Kálváriában pedig már egyértelműen a dráma felé fordul. A téma és a történet komorsága ellenére ugyanakkor a filmet végigkíséri a tiszta irónia. McDonagh pedig a humoros megjegyzéseket nemcsak mint nézőbarát fűszert adagolja, hanem szerves részévé építi egy olyan életszituációnak, amit csupán az irónia tehet némileg elviselhetőbbé.

Kálvária

Történik ugyanis egy átlagos, vasárnapi gyóntatás során, hogy Lavelle atyát (Brendan Gleeson) halálosan megfenyegetik. A fülke faragott rácsán túl ismeretlen férfi beszél arról, hogy kisfiúként egy azóta halott pap molesztálta és ezt nem tudja feldolgozni. Hogy bosszúját valahogy mégis kitöltse, egy ártatlan papot fog megölni, hiszen az nagyobb visszhangot kelt, és az ő tragédiájával is inkább egyenértékű veszteség az egyház számára. Lavelle atya hét napot kap, hogy rendbe tegye a dolgait – illetve, hogy utána járjon, ki akarja meggyilkolni.

A felütés ellenére a film egyáltalán nem krimi, és a cselekmény központi szálát valójában sokkal inkább az emberi gyengeségekkel való szembenézés építi, mint a nyomozás. A maga metaforikus szépségében már a cím is kijelöli ezt az irányt, amit aztán az első percekben csak tovább hangsúlyoz a tény, hogy a vétlennek kell megfizetnie mások bűnéért. A jelen vétkesei a falu lakói, akik provokatívan vagy megrögzötten, de nem akarnak változni, változtatni – az már nem derül ki, hogy tudnának-e, mert nem veszik a fáradtságot, hogy igazán megpróbálják. Lavelle kutatása során ismerős, jellemző karakterek sora vonul fel a vásznon, egyesek konkrétan megidézik a katolikus doktrína szerinti hét főbűn valamelyikét, legyen az a bujaság, a kevélység vagy akár a jóra való restség.

Kálvária (2)

A helyiekhez képest persze Lavelle ártatlansága is viszonylagos, hiszen egykor alkoholista volt, sőt, felesége halála után kislányát is elhagyta, mikor a papi hivatást választotta. A film pontos, mély, de reális dialógusai által azonban egyértelművé válik, hogy eredendően jószívű és józan gondolkodású ember, aki, ha kell együttérzően, ha kell kemény szavakkal, vagy iróniával, vagy ellenmondást nem tűrően, de valós kommunikációt folytat a rábízottakkal – a nyájjal. Az ellenséges falubeliek reakcióit látva válik egyértelművé, hogy az ő értékrendje sokkal univerzálisabb, minthogy szimplán a katolikus mérce szerint ítéljen: amit tesz, mond vagy gondol, az maga az esszenciális humanizmus.

Az egyértelmű szimbolika és a metaforikus utalások sorával asszisztált történet mellett a Kálvária világosan tárgyalja az ír egyház aktuális társadalmi helyzetét is. Közép-kelet-európai nézőként talán nem találunk automatikusan problémát abban a jelenetben, mikor Lavelle séta közben beszédbe elegyedik egy kislánnyal, a közelmúlt gyermekmolesztálási botrányait figyelembe véve azonban már kevésbé túlzó a megérkező apa ingerült reakciója. A hitét elhagyó nyáj és a hitelüket vesztő pásztorok képe pedig felveti a kérdést, hogy van-e értelme egyáltalán újra felépíteni egy elpusztított templomot.

Kálvária (3)

McDonagh torokszorító szépségű Kálváriáján azt a latort feszítik, aki tanúságot tett, és végül megingásai és hibái ellenére sem adta fel hitét, hivatását, értékrendjét. Brendan Gleeson csodálatosan finom és érzékeny alakítása még egyet emel az önmagában is erőteljes történeten. Figurájában és gesztusaiban visszaköszön az Erőszakik Kenje, helyenként pedig A guardista Gerryje – csak a vásznon most azok kiteljesedettebb, gazdagabb és drámaibb variánsa hagy felejthetetlen nyomot. A Titanic filmfesztivál nyitófilmjeként a közönség már találkozhatott a Kálváriával. Egyes híresztelések szerint viszont az Intercom megijedt a film komolyságától, és mégsem fogja a mozikba engedni. Szomorú.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Kálvária (Calvary)

Kálvária (Calvary)

Ír–brit vígjáték, filmdráma, 2014. Rendező: John Michael McDonagh. Szereplők: Brendan Gleeson, Chris O'Dowd, Kelly Reilly, Aidan Gillen.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    9 · 12 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film