/ / /

· írta

Funny Games NL

Alex van Warmerdam: Borgman

Kritika

Az elmúlt években olyan erős volt a skandináv roham, hogy szinte teljesen elnyomta a többi nyugat-európai ország filmművészetét. A hollandus Alex van Warmerdam neve például nagyon is ismerős lehet azoknak, akik beleolvastak a tavalyi cannes-i szemle versenyprogramjába, vagy akik még emlékeznek az Ábel vagy az Északiak kalapács finomságú humorára. Hollandia egyik legizgalmasabb kortárs filmesének legújabb rendezése ezúttal sem okoz csalódást: egyszerre vicces és groteszk, ijesztő és társadalomkritikus – akár Michael Haneke és Terry Gilliam szerelemgyereke is lehetne.

Van Warmerdam nem gatyázik sokat, és olyan erős jelenetsorral kezdi a filmjét, amilyet jelen sorok szerzője nem nagyon látott az elmúlt években. A Borgman első fejezetében ugyanis azt látjuk, ahogy három mindenre elszánt honpolgár állig felfegyverkezve indul az erdőbe, feltehetően nem egy baráti látogatás céljából. Egyikük ráadásul egy pap, aki egy rövid ima után veszi magához a fejszéjét és veti be magát a rengetegbe, ahol leendő hőseink rejtőznek. Egészen pontosan alszanak a földalatti rejtekhelyeiken. Itt azért már sejthető, hogy nem véletlenül alakult a spontán lincsbrigád. A békéjükben megzavart, és menekülni kénytelen csavargószerű alakok azonban gyorsan különválnak és eltűnnek üldözőik szeme elől.

Borgman

Az immár megmenekült, ám elég ápolatlan külsejű Camielt (Jan Bijvoet) egy meg nem nevezett kertvárosba vezeti az útja, egész pontosan egy letisztult, minimalista családi házhoz. Hősünk egy forró fürdőn kívül látszólag semmi mást nem akar a családtól, ám még ezt a kérését is elutasítják. Camiel erre egyre rámenősebb és elkeseredettebb lesz, amire a családfő (Jeroen Perceval) nem reagál valami jól, és gyakorlatilag félholtra veri a csavargót. Felesége, Marina (Hadewych Minis) viszont szinte azonnal a címszereplő Raszputyin-szerű kisugárzásának hatása alá kerül, befogadja és megfürdeti a különös idegent, aki lassan és észrevétlenül egyre nagyobb befolyást gyakorol a család életére. Ugyanis hamar érezni kezdjük, hogy a főhős nem egy egyszerű csavargó, hanem valamilyen megmagyarázhatatlan, mágikus befolyásoló erővel is rendelkezik. Marina mindenképpen a közelében akar maradni, akár súlyos áldozatok és következmények árán is. A csavargókülsőt levetve Camiel kertészként tér vissza a házba, hogy a hatalmas telek mellett a család normális életét is módszeresen és radikálisan átformálja.

Borgman (2)

A Borgmanban hemzsegnek a furábbnál fura mondatok, képek és jelenetek, de mindig csak fél lábbal áll a mesevilágban. Kutyák elő-, emberek pedig eltűnnek, Camielhez pedig csatlakoznak a nyitó képsorokban megismert társai is, és teljesen átveszik az uralmat a család felett. Hősünk immár nem csak az ébrenlétben, de álmában is hatalmába keríti Marinát, aki ettől fokozatosan férje ellen fordul. Van Warmerdam egyébként elképesztő bravúrral játszik a néző szimpátiaigényével, annak ellenére, hogy igazából egyik szereplő motivációit sem értjük igazán.

Néha úgy tűnik, hogy a gyerekek megértik, hogy mire megy ki a játék, de ők meg mintha a betolakodók akaratát segítenék érvényesülni. Van Warmerdam legújabb groteszk története egy modern környezetbe ágyazott, Hans Christian Andersen és a Grimm testvérek által ihletett, és ezért kellőképpen nyomasztó mese, Camiel pedig nem más, mint a történet tricksterje. A Borgman éppen ezért igazán érdekes, főhőse ugyanis nem akar ráébreszteni minket vagy a többi karaktert semmire, szerepkörének megfelelően pusztán összezavar, káoszt teremt, de emellett – mintegy akaratlanul – érinti a mai holland (nyugat-európai) társadalom problémáit.

Borgman (3)

A sok hollywoodi és amerikanizálódott európai film után különösen üdítő, hogy nincs semmi a szánkba rágva és van Warmerdam folyamatos gondolkodásra kényszerít minket. Akármilyen nehéz is kitapintani a történet mögül néha feltörő társadalomkritikát, ez a bizonytalanság nagyon is jól esik nekünk. Sokszor Richard tűnik a történet antagonistájának, de legtöbbször csak halvány utalásokat kapunk arról, hogy valami nincs rendben a családdal. A forgatókönyv nagyon óvatosan csepegteti az információkat az újgazdag családfőről, akiről nem csak az derül ki, hogy erőszakos és autoriter karakter, de ráadásul elég korlátolt és rasszista is. Ugyanakkor a történet túlságosan rétegelt ahhoz, hogy ennyire egyszerű legyen megfejteni a szereplők közti viszonyrendszert.

Van Warmerdam filmje nem csak a történet miatt nyomasztó, hanem azért is, mert belül végig érezzük, hogy a fináléval sem kapunk majd választ a kérdéseinkre. Ez az öncélúság azonban nem telepszik nagyon rá a sztorira, és bár a film különösebb magyarázat nélkül, szinte kielégítetlenül hagyja a nézőt, a summázás hiánya egyáltalán nem bosszantó. A Borgman egy olyan játékra hasonlít, amibe a nézőt csak vonakodva hívták meg, ezért a szabályokat se nagyon értheti. De éppen ezért a sok pocsék amerikai vígjáték és Marvel-szuperhősfilm mellett szinte kötelező néznivaló.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Borgman

Borgman

Holland thriller, 2013. Rendező: Alex van Warmerdam. Szereplők: Jan Bijvoet, Hadewych Minis, Jeroen Perceval, Alex van Warmerdam, Tom Dewispelaere, Sara Hjort Ditlevsen.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    9 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film