„Midnight movie-t akartunk készíteni”

Interjú Andy Starke-kal, a Valahol Angliában producerével

Ben Wheatley Valahol Angliában (A Field in England) című új filmjét a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál A sötét oldal nevű szekciójában vetítették. A filmet Andy Starke producer kísérte el a fesztiválra, ahol közönségtalálkozón vett részt és zsűritagként is szerepet vállalt.

Andy Starke - Karlovy Vary - 2013

Úgy tudom, régebben pszichedelikus rockbandában játszottál.

Ez elsősorban Ben és Amy [Jump] filmje, de azért dolgozunk együtt, mert hasonló ízlésünk van. Mindig érdekeltek a pszichedelikus filmek, hogy mit lehet egyáltalán annak nevezni, mitől lesz egy film pszichedelikus. Ott van Jodorowsky, de akár Nick Roeg is szóba jöhet, a maga módján az ő filmjei is pszichedelikusak, elég a vágási stílusára gondolni. Midnight movie-t akartunk készíteni, amilyeneket a 70-es években, éjfélkor vetítettek, majd kultuszuk lett. Néztünk kísérleti rövidfilmeket az 50-es, 60-as évekből – amilyen a Towers Open Fire – megpróbáltuk ezeknek a gyors vágású, villogó, vibráló képi világát narratív nagyjátékfilmre átültetni.

A filmes karrieredet televíziós utómunkákkal kezdted.

Mindig alacsony büdzséjű filmeken dolgoztam, és itt nagyon fontos tudni, hogyan működik a gyártás folyamata, fázisai, területei. Voltam vágó, operatőr, így van fogalmam róla, mi hogyan működik és mennyire nehéz munka. Ben és Amy is vágnak, e filmet is ők vágták, de én is segítek nekik, főleg a dolgok technikai részében. Más dolog forgatni és más az utómunka, a film előállítása. Ha nincs sok pénzed, hatékonynak kell lenned, hogy abból minél többet a vászonra tehess, és ne nézzen ki olcsónak a film. Mi magunk csináljuk az utómunkát, sokat spórolunk azzal, hogy ezért nem fizetünk külön embereket.

Az alacsony büdzsé hitvallás részedről?

Drága és olcsó filmeket egyaránt szívesen készítenék. Az alacsony büdzsével nagy szabadság jár, ugyanakkor imádnék olyan filmet készíteni, amit sokan megnéznek. Kedvelem például Soderbergh-et, aki egyszer nagy mainstream mozit készít, máskor meg valami fura dokumentumfilmet vagy alacsony büdzséjű függetlent. Illetve csak készített, már abbahagyta. A mainstream filmeknél rengeteg időbe telik a pénz összegyűjtése, de én nem akarok se várni, se megállni. A peremvidéki, szokatlan filmeket szeretem, és el kell fogadni, hogy ezek kis büdzsével működnek.

Ben Wheatley: Valahol Angliában

Mit mond a Valahol Angliában a korról, amiben játszódik?

Az angol forradalmat, polgárháborút direkt azért választottuk, mert határvonal, sorompó volt vallás és tudomány között. Az emberek rájöttek, hogy nem minden Istenről szól, van mellette tudomány is. Átmeneti pont, fordulópont volt, az emberek gondolkodása elkezdett hirtelen megváltozni. 10–15 éve megjelent az internet, ami egészen hasonló esemény volt: technológiai változás, ami széleskörű következményekkel járt mindenki számára, ilyesmiről szól ez a film is. Meg arról, hogy hogyan vannak összerakva az emberek, mi határozza, alakítja és változtatja meg őket. Van egy sor a filmben: „Two halves of the same man” [Ugyanazon ember két fele. – Cs. Á.] Van jó és rossz, egy zsémbes idióta és egy heroikus karakter a filmben. Az alkímia lényege pedig az, hogy egy dolgot átváltoztatnak valami mássá. Úgy éreztük, ez is illik a korhoz, amiben a történetet elhelyezzük.

Jodorowsky csak a stílust inspirálta, vagy a sztorit is? Vannak hasonlóságok.

Persze, de ez sosem tudatos szerintem. Sok film inspirálja az embert, tudatalatt is magunkba szívunk egy csomó mindent, aztán megpróbálunk valami eredetivel előállni. A közönségtalálkozón valaki azt mondta, hogy szerinte Greenaway inspirálta a filmet, míg szerintem egyáltalán nem. Esetleg A rajzoló szerződésére hasonlíthat, de csak a kosztümök miatt, pedig az sem stimmel, több mint száz év a különbség a két kor között, amiben a filmek játszódnak, de egyébként tetszik a felvetés, Greenaway ezen filmjét kedvelem. Az inspirációk amúgy is összetettek, vegyesek. Ami tényleg inspirálta a filmünket, az az Onibaba, a japán kísértethorror, ami egy nádasban játszódik. Ugyanúgy egy helyszínen játszódik a két film, kevés szereplővel, aminek persze ökonómiai haszna is van, mivel több helyszín sok pénzbe kerül. A nagy kérdés az, hogyan lehet érdekessé tenni egy egyetlen helyszínen játszódó mozit. Érdekelnek az ilyen filmek, pár éve volt egy francia mozi, a Maléfique (A mágikus könyv), ami végig egy börtöncellában játszódik egy csapat férfiszereplővel. Alacsony büdzséjű filmezés esetében nagy ötletek kellenek kis helyszínekre tervezve. Az ötletek nem kerülnek pénzbe, csak jónak kell lenniük.

Ben Wheatley: Valahol Angliában

Te alapítottad a Mondo Macabrót, írtál-rendeztél televíziós dokumentumfilmeket a „world cinema vad oldaláról”.

Mindig is rajongója voltam a horrornak, fantasynek, sci-finek, mindennek, amit az európaiak Fantastique-nak neveznek.  Nem kedvelem az olyan nyers, tisztán egyműfajú horrort, amilyen a Fűrész, de pl. a Frankensteint már igen.  A Frankensteinben ember teremt egy másik embert, ez az alapvető, végső történet az emberiségről. A brit szocio-realista filmezésnek nem vagyok nagy híve, szerintem önhitt dolog egy rendezőnek megmondani nekem, mint a közönség tagjának, hogy mit gondoljak dolgokról. Enélkül is lehetnek ötleteid, gondolataid. Szerintem az élet jóval bonyolultabb, mint amilyennek a gyakran leegyszerűsítő szocio-realista filmek mutatják. Egy csomó film szól például szegényekről, de szerintem ők sem szomorúak állandóan. Az őrült, bizarr filmek világa jóval érdekesebb számomra, itt valakinek mindig van új ötlete. A partnerem a Mondo Macabrónál (Pete Tombs) volt az első, aki a könyveiben komolyan foglalkozott olyan dolgokkal, mint pl. az indiai horror vagy a török tömegfilm. Néztem ezeket a filmeket, és mivel a világszerte híres klasszikusokat már unalomig ismeri az ember, könnyű függőjévé válni ezeknek a teljesen különböző, számomra szinte egy másik nyelvként ható filmeknek. Nagyon változó minőségűek, egy részük szar, a másik zseniális. Hihetetlen, addig sosem látott dolgokat találni bennük. Tarantino munkássága a legjobb példa arra, hogyan lehet ezeknek a filmeknek a jellegzetes vonásait kiemelni és arthouse-érzékkel felhasználni, újrakeverni.

Nem csak téged érdekel a world cinema, ott van például Sean Ellis Metro Manilája, ami a Fülöp-szigeteken játszódik, vagy Peter Stricklandtől a Varga Katalin balladája Erdélyből, és az olasz témájú Berberian Sound Studio. Mintha brit filmesek elkezdtek volna world cinemát készíteni.

Készítettem egy low budget filmet Pakisztánban (Zibahkhana), remek élmény volt odautazni, gyönyörű hely. Az alacsony büdzsé világában például így lehet érdekessé tenni egy filmet, így lehet elérni, hogy ne ugyanúgy nézzen ki, mint amit bárki más csinál. Egyébként nem is vagyok biztos benne, hogy van még értelme a world cinema kifejezésnek vagy kategóriának, olyannyira változóak a minőségek. Ott vannak például az iszonyúan tehetséges dél-koreaiak, Bong Joon-ho, Park Chan-wook, Kim Ki-duk, akik már amerikai, vagy legalább amerikai stílusú filmeket készítenek. A dél-koreai mozik láttán atyáskodó is lenne használni a „harmadik világ” kifejezést, mert roppant fejlett, jól megcsinált stílusú filmek. Amit a Mondo Macabrónál csinálunk, az egészen más, mi a Roger Corman-szintű, teljesen független, icipici filmekkel foglalkozunk. Engem ezek érdekelnek, az Egyesült Királyságban az ilyesmit outsider artnak, art brutnak nevezik a művészvilágban, ami olyan művészetet jelent, amelyek alkotói nem gondolják magukat nagy művésznek, vagy mást gondolnak a művészetükről, mint a többség. A Tim Burton-féle Ed Wood jól példázza ezt: a rendező filmjein mindenki röhög, pedig ő remekművet akart készíteni. Én nem nevetem ki ezeket a filmeket, de viccesnek tartom őket. Az tetszik bennük, hogy teljesen különbözőek attól, amit Hollywood és a nagy büdzséből dolgozó filmesek csinálnak, ezek az igazi független filmek. Sok közülük nézhetetlen, de mások meg nagyszerűek.

Kép a Berberian Sound Studio című filmből

A céged, a Rook Films épp egy Peter Strickland-filmet készít.

Imádtam a Berberian Sound Studiót. Épp terveztünk készíteni egy filmet, és egy barátom barátja ismerte Petert. Akkor még nem is láttam a filmjét, de nagyon érdekelt az alapján, amit hallottam róla. Zsánerfilm, a kedvenc témáimról: hangokról, zenéről és giallóról. Egy kávé mellett beszélgettünk, felajánlottam neki egy filmet, elfogadta, és meg is írta a forgatókönyvet. Aztán végre megnéztem a Berberian Sound Studiót, és fantasztikus volt. Szerencsére, mert ha utálom, az gond lett volna. [Nevet.]

Fog hasonlítani a Berberian Sound Studio és a The Duke of Burgundy? A főhősnek mindkét filmben szokatlan szakmája van, előbbiben hangmérnök, utóbbiban lepkegyűjtő, lepkekutató.

A rendezők szinte mindig majdnem ugyanazt a filmet készítik, még ha más is a téma. Mindenesetre Peter új filmje egészen más stílusú lesz, mint az előző. Lassúbb ritmusú, inkább dráma, mint thriller.

Ha már szerzőiség: a producerként jegyzett filmjeid, főleg a Halállista és a Valahol Angliában egyik közös vonása szerintem az, hogy zavarba ejtőek, kellemetlen élményt nyújtanak.

Nem kimondottan felkavarni akarjuk a nézőket, inkább csak egy kicsit megmozgatni őket, aztán ha a műfaj horror, akkor ez felkavaróba megy át. De szívesen készítenék egyszer érzelmes, megindító filmet is. Bár valóban az olyan filmeket szeretem, ami szokatlan, amitől felkapja a fejét a néző, kedvelem például Gaspar Noét.

Kép a The Duke of Burgundy című filmből

Látsz kapcsolatot horror és avantgárd film között?

A jó horrorfilmek az emberiség természetéről szólnak. Számomra a Frankenstein művészfilm is egyben. Ott a Sóhajok Dario Argentótól: láttam művészeti installációkat, amelyek e filmnek a látványvilágán alapulnak. A horror műfaja nagy teret enged a kísérletezésnek: a rendezők tudják, hogy a horrorfilmeknek adott a közönsége, így azt csinálnak, amit akarnak, nincsenek szabályok, átléphetik a határokat, és messzire mehetnek. A horrorfilm lényege az érzékek bombázása, a rendezőknek csak arra kell figyelniük, hogy ki lehessen írni valamit a plakátra, amiben benne van a horror szó. Így aztán a horrorfilmek gyakran többet adnak, mint amennyit ígérnek, a nagyközönség pedig elsiklik felettük. Franco vagy Argento művelt emberek, rengeteget tudnak a filmművészetről, és nem azért dolgoznak e műfajban, mert életcéljuk, hogy vacak kommersz filmeket csináljanak. Érdekli őket minden, ami művészet, ezeket inspirációként beleviszik a filmjeikbe, ha csak rejtetten is. Ha megnézel pár képzőművészeti installációt, szexet és halált látsz, nagyjából erről szól a művészet, legalábbis egy jelentős része.

Mi a véleményed a kortárs horrorról?

Öregszem, így már nem vagyok akkora rajongó, mint gyerekként voltam, amikor nem tudtam betelni a Gonosz halottal. Ma már rengeteg és sokféle filmet nézek, de mindig érdekelni fog a horror. Most például nagyon várom az Only Lovers Left Alive-ot, valamilyen szinten az is horror.

Rengeteg horrorfilm készül, és vannak új trendek is, pl. a found footage.

Pár barátom nemrég készített egy egész jót, The Borderlands a címe. Az első filmünk, a Down Terrace egyik színésze, Robin (Hill) játszik benne. Járok a Sitges-re, ahol remek filmek mennek sci-fi, horror, fantasy műfajokban, de tetszenek azok is, amiket itt a Titanicon láttam. A török háborús film, A hosszú út hazafelé például elég kemény mozi a háború horrorjáról.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó