Nagy Boglárka

/ / /

· írta

„Ez a film, ez a története és nem tudjuk, hogy mi következik”

Beszélgetés Vlad Petrivel, a Bukarest, hol vagy? (București, unde ești?) rendezőjével

Interjú

Rotterdamban a kelet-európai újdonságokat vadászva leltem rá egy fiatal román filmes energikus dokumentumfilmjére, a Bukarest, hol vagy?-ra. Tökéletesen illett az európai állapotokat tükröző filmek válogatásába és meglepett azzal, hogy milyen kitartóan követte 2012-ben a Traian Băsescu elnök leváltását követelő tüntetéseket. Nem rejtegette a kameráját vagy a személyét. Már korábban eljutottak hozzám a Youtube-ra feltöltött videói, de nem számítottam arra, hogy ezekből pár hónapon belül egészestés film lesz. Még kevésbé számítottam arra, hogy a világpremierrel Hollandiában dobbant majd egy személyes hangvételű, tüntetőket felvonultató dokumentumfilm. Vlad Petri nyílt tekintetű és gyakran visszakérdez, jó vele beszélgetni. A film romániai premierjét a 13. TIFF-en ünnepelte.

Miért kezdted követni a bukaresti Egyetem tér eseményeit?

Szerettem volna dokumentálni, ami Romániában történik, olyan látványosnak tűnt az egész. Gondoltam, ha pillanatnyilag nincs is nagy jelentősége, de egy-két hónapon vagy egy éven belül látni fogom, hogy mi változott, és érezni, hogy mégiscsak fontos pillanat volt, jó, hogy részt vehettem az eseményeken. A film is olyan, mint a bor, ami idővel nemesedik, ha jó körülmények között tartod.

Vizuális antropológiából mesterizel. A filmed vizsgára készült?

A mesteritől függetlenül hoztam össze, hittem és továbbra is hiszek benne. A mesteri inkább abban segít, hogy rendezzem a gondolataimat. Megadja az elméleti alapokat, és gyakran kerül szóba az etika: mi a felelősséged, ha dokumentumfilmesként szembenézel az emberekkel, és képviseled őket a képeid által? Ősszel meglesz a mesteri dolgozatom, de még nem tudom, hogy miről fog szólnni, és azt sem tudom, hogy ebben a riportjellegű témakörben maradok-e. Követni fogom a tüntetéseket még egy ideig, de nem szeretnék végleg erre szakosodni.

Vlad Petri (forrás: adevarul.ro)

Sok helyen láttam a fényképeid. [A TIFF-en is kiállítást szerveztek belőlük – szerk.]

Igen, sokat fényképezek, de inkább időszakosan. 2012 óta, amikor elkezdődtek a tüntetések, inkább filmeztem. Volt nálam egy gép amivel lehetett fényképezni és filmezni is, és az utóbbit választottam. Ott volt az a csendőr, akit a mainstream média elnevezett Conannak, ő vezette le az Egyetem tér kiürítését, és akkor pattant ki a szikra: ezzel is kezdődik a film, abban a pillanatban döntöttem el teljesen ösztönösen, a DSLR-kamerával a kezemben, hogy a film egy fényképsorozatnál alkalmasabb lesz dokumentálni az eseményeket. Így aztán 2012 óta a fényképezés vesztett a fontosságából, amikor még fényképezek, akkor is inkább csak a szociális témákkal foglalkozom.

Érezted, hogy a rotterdami fesztiválon az emberek másféleképpen reagálnak, mert romániai a dokumentumfilm? Hallottak korábban a tüntetésről? Milyen volt a vetítéseid hangulata más filmek vetítéséhez képest?

Ezen a rendezvényen a Romániával szembeni elvárások különbözőek voltak. Ez egy nehéz film. Az emberek olvassák, hogy egy tüntetésről szól és úgy gondolják, hogy ez azoknak szól, akiket a tömegmegmozdulások és tüntetések érdekelnek, és nem értik meg, hogy a film nem feltétlen erről szól. Azokról az emberekről szól, akik kimentek az utcára, és a kelet-európai nézőket ez jobban érdekli, mint a nyugatiakat. De különben azok a nézők, akikkel ott beszélgettem, meglepően jól fogadták és értelmezték a filmet. Még az egyik holland nézőm is nagyjából olyannak érezte a filmet, amilyennek én, és ez jól esett.

Miért, te milyennek látod?

Például az egyik dolog, ami fontos számomra, hogy ne nézzem le az embereket. Erre figyelek, mert a sajtóban gyakran spekulálnak, és ez beépül az emberekbe. Nagy a felelősséged, amikor másokat filmezel dokumentumfilmesként. Hogyan mutatod be az embereket? Ez folyamatosan foglalkoztat és azt hiszem, sikerült is a filmemben nem fölényesnek lenni, és örülök, ha ezt mások is észreveszik és szóvá teszik.

Bucuresti, unde esti?

Nekem is tetszett, ahogy egyenlő félként kezelted a többieket. Érződött is, szóvá tették, hogy kint voltál a tüntetésen velük nap mint nap...

Nem szerettem volna egy megfigyelő dokumentumfilmet készíteni, ahol csendet parancsolok és a filmes csapat elbújik a kamera mögé, és megtiltja a szereplőknek, hogy a kamera irányába nézzenek. Szerettem volna, ha érződik a jelenlétem, és hogy a saját, személyes nézőpontomat mutassam be a tüntetések kapcsán, mert sokan ismernek vagy megismertek és elvárásokat kezdtek támasztani velem szemben: majd a filmem lesz a kulcs a társadalmi megmozdulások értelmezéséhez. De nem erről van szó. Ez az élet, amit ott láttam. Megpróbáltam pártatlan lenni, de különben is nehéz egy jelenséget egyetlen film segítségével megmagyarázni, úgyhogy mindarról szól ez a film, amit ott láttam: ahogy telt az idő és „ahogy megöregedtek az emberek”.

Miközben az Egyetem téri eseményeket filmezted, a Youtube-ra is gyakran töltöttél fel anyagokat. Még a film előtt láttam képeket, jeleneteket a tüntetésekről. Megváltozott a képeid jelentése ettől ? A Youtube más közeg, az emberek reagálnak, kommentálnak és megosztják a videókat…  Mintha saját „vágási rendszere” lenne.

Ez engem is foglalkoztat: melyek a hasonlóságok és a különbségek a közegek között? De sokkal több a különbség az online klippek és a film között. Mindkét megközelítés vonzó számomra, de sok a csapda: mennyi anyagot mutatsz az embereknek? Hogyan rögzíted az eseményeket?

Amikor 2012 első napjaiban elkezdtem filmezni, nem gondoltam, hogy ebből nagy film lesz. Rövid klippeket készítettem, hogy dokumentáljam az eseményeket. Aztán egyszer csak elkezdett foglalkoztatni egy olyan filmnek a gondolata, amelyik egy hosszabb időszakot elemezne és azt hiszem, ez látszik az összevágott filmen. Eleinte sokkal töredékesebbek a jelenetek és a képek és idővel megváltozik a viszonyom az emberekkel, egyre „filmszerűbbé” válik az egész. Éreztem a fejlődést akkor is, amikor kimentem a verespatakos tüntetőkkel az utcára, az első másodperctől kezdve tudtam, hogy fontos dolgok történnek és, hogy éjjel majd gyorsan letöltöm, amit filmeztem, de a képeim másak voltak. Sokkal hosszabb snitteket vettem fel, tovább maradtam az emberekkel és mikor az internetre teszel fel dolgokat, van egy ilyen hajlam arra, hogy újságíróiasan dolgozz, hogy olyan jeleneteket tölts fel, amelyekre az emberek majd reagálnak és, hogy ugyanakkor informatív is legyél. A film az más. A filmben nem kell valami „speciálisat” csinálnod, a film az egy személyes vívódás: el akarsz mondani egy történetet és ezt adott idő alatt kell megtenned. Az interneten nincs időd és megpróbálsz mindent egyből odaadni. Ez a különbség az online informálás és az elemző jellegű film között.

Bucuresti, unde esti? (2)

Kimentél az utcára, szóba álltál sok emberrel, sokat filmeztél és „lazának” tűnik az anyag. Fejezetekre osztottad az eseményeket. Milyen más szerkezet lehetett volna működőképes, mivel kísérleteztél még?

Ez volt a gondom. Valahogy az egész filmezett anyagból nem volt érthető, hogy miért is mentek ki az emberek az utcára. Ők sem igazán értették. Eleinte a törvénymódosítás miatt, és hogy leváltassák Băsescut, de két nap elteltével megfeledkeztek erről, s mégis továbbra is kint voltak. Rájöttünk a vágóval, Gabi Basalici-csal, hogy fölösleges lenne olyan filmet készíteni, ami arról szól, hogy egyik oldalon ott vannak a csendőrök, a másik oldalon meg a tüntetők. Ilyen képeket bárki láthat a tévés híradókban, egyes országokban a képek is sokkal megrázóbbak, úgyhogy a jelenlévő emberek történeteire kellett összpontosítani. Ezek az emberek meghatottak minket és szerettünk volna egy olyan filmet készíteni, aminek a végén a néző maga vonja le a következtetést, mert amint van egy narrátorod  vagy egy magyarázatod vagy a szerző válik Isten mindentudó hangjává, akkor eldöntöd, hogy merre akarod vezetni a nézőt. Így legalább szabad a közönség. És az emberek örülnek a vetítés után, hogy mindenféle válaszokat kaptak, vagy hogy megmozgatta az agytekervényeiket a film, mások pedig dühösek vagy legszívesebben műsort váltanának. De tény, hogy a film végül nyitott maradt és jó ez így.

Nyitott, de kiválasztottad a kulcsjeleneteket. Például ott az a beszélgetés egy tüntető és egy csendőr között, érződik, hogy valahogy összebarátkoztak, összenőttek a mindennapi találkozások alkalmával.

Úgy tűnt nekem is, hogy a film a tüntetők és a csendőrök harcával kezdődik és később átalakul a tüntetők közötti harccá. Az egyik járdán azok, akik azt kiabálják, hogy „Jos Ponta” [„Le Pontával!” – Victor Ponta miniszterelnök – szerk.], a másik oldalon meg akik azt kiabálják, hogy „Jos Băsescu” [„Le Băsescuval!” – szerk.]. Ekkor már tényleg inkább köztük zajlik a harc és a csendőrök majdnem barátságosak, megpróbálják békíteni az embereket és erkölcsi leckéket osztogatnak.

Bucuresti, unde esti? (3)

Hihetetlen, hogy még egy olyan jelenetet is elkapták, amelyben azon háborognak néhányan, hogy nem kapták meg a fizetésüket, pedig ők kimentek tüntetni! Erre nem számítottam.

Sokat gondolkoztunk azon, hogy maradjon-e vagy sem a jelenet. Nem akartuk, hogy azt higgyék az emberek, hogy minden tüntetőt fizettek. Ez egy pillanat volt, egy fejezet és úgy gondoltuk végül, hogy fontos, hogy megmutassuk, mert megtörtént. Több barátom is mondta, hogy látta ezeket az embereket statisztálni a filmstúdiókban. Hihetetlen történet, de azok a szereplők tényleg nagyon ritkán voltak kint, és ebben az egy jelenetben láthatóak. Külön címe lehetett volna ennek a fejezetnek: „statiszták az utcában”. [Mosolyog.]

Foglalkoztat, hogy Romániában milyen lesz a film fogadtatása?

Kicsit izgulok. Kíváncsi vagyok, hogyan reagálnak majd rá az emberek. Sokat dolgoztam rajta és a csapat többi tagjával megbékéltünk a film jelenlegi formájával. Ez a film, ez a története és nem tudjuk, hogy mi következik.

Más emberekkel is kapcsolatba kerültél, akik az elmúlt években az utcai tüntetéseket filmezték, például Törökországban vagy Spanyolországban?

Nem igazán. Voltam néhány találkozón Bukarestben, ahol a tüntetésekről beszéltek és láttam néhány érdekes dokumentumfilmet a One World Romania filmfesztiválon, de nem hatottak rám különösebben. Leginkább az utca hatott rám, az, hogy ott voltam az emberek között, és autodidakta voltam.

Nagyon érdekelnek a társadalmi összetűzések és az emberek közötti feszültség, mintha könnyebben kimondanák ilyen helyzetekben az emberek, hogy mi az, ami a szívüket nyomja. Válsághelyzetekben az emberek félreteszik a maszkjaikat és igazibbak, nekem úgy tűnik. Nyáron voltam Szíriában. Megpróbáltam egy ottani történetet követni, a török-szíriai határon is voltam. Lehet, hogy ezzel foglalkoznék, amikor véget ér a háború. Remélem, hogy mihamarabb véget ér, hogy vissza tudjak oda térni. És van még egy másik terv, amin Gabi Basalici-csal dolgozunk.

Bucuresti, unde esti? (4)

Mindent a fényképezőgépeddel filmeztél? Ez hogyan hatott a munkádra? Meglepett, hogy milyen jól hallatszik minden és érdekes volt, hogy egyes emberek tudták, hogy filmezel, de sokan azt hitték, hogy fényképezel. Nem akartál kamerával forgatni?

Biztos másképp nézne ki a filmem. Ugyanazokon az eseményeken vettem volna részt, de a kamera befolyásolja a végső eredményt és a forgatási környezetedet. Érdekes volt ilyen géppel dolgozni és megtapasztalni a korlátaimat, de a megfigyelő dokumentumfilmben a hasznomra vált, hogy a gép a lehető legkisebb. De a hang miatt jól jött volna egy kamera. Eleinte elég okésnak tűnt, de amikor elkezdtünk Vlad Voinescu hangmérnökkel együttműködni rájöttem, hogy mekkora különbséget tesz egy mikrofon, hogy mi mindent veszítettem az atmoszféra-hangokból. 50% a hang, 50% a kép. Így veszítesz az emberek ábrázolásából, a hangulatból, a tér sem olyan kerek. De így is dokumentumértékű a film.

Ha például Laurentiu Calciu forradalomról szóló filmjére gondolok, sejtem, hogy milyen kamerája lehetett. Nem volt külön hangfelvétele, de a filmje értékes mint dokumentum. Most, a verespatakos alkalmakkor rögzítettünk hangot is Gabival, külön mikrofonnal és magnóval. A hang külön is közvetít dolgokat. Vladdal sokat dolgoztunk és igyekeztünk a hangból a lehető legjobbat kihozni. A hang azért is hallszik elég jól, mert közel álltam az emberekhez, nagylátószögű objektívvel filmeztem. Érződik is a filmen, hogy közel voltam hozzájuk. És jó, hogy a gép kevés fénnyel is boldogult. Nagyon izgultam, hogy hogyan is fog kinézni a széles vásznon a filmem. Nem ugyanolyan a vágószoba kis képernyője, mint a nagy vászon. Még inkább, ha éjjel filmezel és 20 wattos izzók világítanak. Én azért elégedett vagyok a végső eredménnyel. Egy dokumentum.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Bukarest, hol vagy? (Bucharest, Where are You?)

Bukarest, hol vagy? (Bucharest, Where are You?)

Román dokumentumfilm, 2014. Rendező: Vlad Petri.

  • A látogatók szerint
    10/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztiválok

Címkék

, , , , , , , , , cikk