Mire a Harry Potter regényciklus első köteteiből forgatott filmadaptáció a mozikba került, számos tévéműsor, pszichológiai tanulmány boncolgatta már a Titkot, buzgó egyházfik hirdették a kötet a gyermeki pszichére gyakorolt káros hatását, könyvégetések és a fekete mágia elleni kirohanások zajlottak szerte a világon. A média és az egyház ingyenes reklámkampánya még kívánatosabbá tette a tiltott gyümölcsöt a gyerkőcök és a gyermeklelkületű felnőtt rajongók körében: a Warner Bros filmje már megszületése előtt sikerre kárhoztatott.
És hogy mi végre e népszerűség?
Innen is egy kicsi, onnan is egy kicsi, lehetne az opusz jelmondata; Joanne K. Rowling, az írónő igazi posztmodern művet alkotott, melyben a literatúra számos műfaja keveredik az ifjúsági regénytől kezdve, a krimin át, a fejlődésregényen keresztül egészen a kalandregényig, a tündérmesével bezárólag.
A szegény kis árva Harry története igazi könnyfacsaró dickensi felütéssel indul (a fiú számkivetettként a szuterénban lakik, lelkét gonosz gyámjai és mostohatestvére nyomorgatják), hogy egyszerre csak „az utolsókból lesznek az elsők” igazságát megtapasztalva, Alízként egy varázslóiskolában, a háromfejű kutyák, az unikornisok Csodaországában találja magát, ahol barátaival, Hermionével és Ronnal Sherlock Holmes-féle nyomozásba kezd a Bölcsek kövének fellelési helyét illetően.
A kötetben a gyermeki lélekre jellemző mágikus gondolkodás – mely mindannyiunk jellemfejlődésének egyik fontos állomása – egy bentlakásos iskola életszagú mindennapjaival, szigorú szabályaival, a tanár-diák viszonnyal, a csínytevések és az intrikák világával keveredik, mágikussá téve ezzel a realizmust, realizmust csempészve a mágiába.
A filmadaptáció maratoni hosszúságú, hiszen az első két kötetet sűríti magába, viszont igazi „diákcsemege”: vicces, helyenként ironikus, fordulatos családi mozi, mely mind a rajongók, mind pedig a történettel először a filmszínházakban találkozó szkeptikus nézők számára önfeledt szórakozást nyújt, és meggyőző választ ad népszerűsége okára.
A rendezés jogát hosszas huzavona után végül Chris Columbus (Mrs. Doubtfire, Reszkessetek betörők! stb.) nyerte el, jóllehet a „futottak még” kategóriában olyan direktorok neve is felbukkant, mint Steven Spielberg, Ivan Reitman vagy Terry Gilliam. Kolumbusz Kristóf igazodva a regény allúzióktól hemzsegő világához, maga is jó pár klasszikusra utal (a Harry-t kiértesítő „postabagoly” invázió nyíltan Hitchcock mozijára, a Madarakra hajaz, a seprűkön száguldozó diákok quiddittch meccse a Jedi visszatér képeit idézi, míg a főgonosz, Voldemort testbitorlása az Emlékmás képsorait juttathatja eszünkbe).
A casting igazi telitalálat: a három főszereplő gyermekszínész igazi tehetség, a válogatáson a színész-zseni Haley Joel Osmentet (Hatodik érzék, A.I. – Mesterséges értelem) kiütő Daniel Radcliffe ugyanolyan meggyőző alakítást nyújt, mint két fegyverhordozója, a stréber Hermione szerepében Emma Watson, és a Ront megformáló Rupert Grin.
A folytatás előkészületei rohamtempóban folynak, a forgatásban végig aktív szerepet vállaló írónő már nekilátott az eredetileg hét kötetesre tervezett regényfolyam utolsó három részének megíráshoz, hiszen nem csupán a kasszagép, de a gyerkőcök biológiai órája is ketyeg.
Hollywood a nézők kegyeiért mostanság folytatásokkal száll harcba, a Harry Potter sikerével vetekedő A Gyűrük ura, a Potter-filmhez hasonlatosan a suspense-nél szakad félbe, átmentve ezzel az idáig csak a képernyőkről ismert serialek dramaturgiai, nézőcsalogató technikai fogását az egészestés mozifilmekbe is.
