Bolondos vakáció komoly filmekkel

II. TIFFszereda, 2014. július 2–6., Csíkszereda

A kézdivásárhelyi „bemelegítő” vetítések után, ismét otthont adott a kolozsvári anyafesztivál fiatal gyermekének Csíkszereda. A vetítések mellett kiállításokkal, koncerttel, közönségtalálkozóval gazdagították a programot, a tavalyihoz képest a jegyárak is megduplázódtak. Bár szombaton az Ezer Székely Leány Napjától nyüzsgött Csíkszereda és környéke, a második alkalommal megrendezett TIFFszereda öt napon át uralta a várost.

A Művészetek Háza napközben főleg az önkéntesek és sajtósok tánctere volt, a közönség főleg hétvégén, esténként ült be filmet nézni. Itt  még nem alakult ki az a „fesztiváltudat”, hogy a filmekhez igazodva „TIFF-elődjön” a közönség, a TIFF itt inkább szabadidős tevékenységnek számít. És ez rendjén is van, a programot lehetne méginkább Csíkszeredára szabni.

Az eső csak a hivatalos megnyitót zavarta be a Művészetek Házába, pénteken a Tapstéren közel 600-an voltak kíváncsiak a „háborúról szóló nem háborús filmre”, A nagy füzetre, és a vetítést követő beszélgetésre Szász János rendezővel, valamit Molnár Piroska színésznővel. A Mikó-várban is eltáncikáltak a Loose Neckties Society (kolozsvári színészek zenekara) koncertjére, és Fábri Zoltán Az ötödik pecsét című remekművét is itt tekintették meg az érdeklődők.

A labdarúgó világbajnokság témája többször előkerült, Bogdán Zsolt színművész, a fesztivál művészeti igazgatója a megnyitón Maksay Katalint és Lázár Zoltánt, a főszervezőket állította csatárnak, a TIFFszereda nevet viselő meccsen pedig Dimény Áronnal együtt szépen adogattak egymásnak (főleg kérdéseket a meghívottaknak, de ha kellett, akár asztalokat, székeket is). Ráduly Róbert polgármester megköszönte a szervezőknek, hogy ,,Csipkerózsika-álmából” felébresztették a várost, és reméli, hogy a harmadik TIFFszereda már a felújítás alatt álló moziban kap otthont.

A szerdai dokumentumfilmes nap – annak ellenére, hogy díjmentes volt – nem keltett nagy érdeklődést, de például Márton Áron boldoggá avatási perére (r. Maksay Ágnes, 2013) népesebb nézőtábor érkezett, pedig előtte Korniss Péterről, Nagy Imréről, Csíksomlyóról, Kós Károlyról is vetítettek filmeket.

A képzőművészeti kiállításokra fiatal családok érkeztek, kisgyerekek szaladgáltak a Művészetek Háza előcsarnokában. Bajkó Attila Meseoázisa a kazettás mennyezetet idéző megoldásokkal a bábszínház varázslatos világához hasonló, Demeter Márta ÉNkép MÁSKÉPP címet viselő tárlata is a mesék világába kalauzol.

Szombat délelőtt mutatták be  Zakariás Erzsébet Janovics, az erdélyi Hollywood megteremtője című könyvét, amelyet Andreea Iacob szerkeszetett. Mindketten arra hívták fel a figyelmet, hogy a kolozsvári színház igazgatója, a magyar filmgyártás úttörtője már az 1900-as évek elején filmjeleneteket vetített színházi előadásokon, ami akkoriban igencsak szokatlan volt.

Ezt követően a román és a magyar filmgyártásról beszélgetett Szász János rendező, (aki A nagy füzettel érkezett a fesztiválra, de a filmezésbe belekóstoló workshopos diákoknak is adott egy-két jó tanácsot), Kende János operatőr (akit Jancsó Miklós Csend és kiáltás című filmje kapcsán hívtak meg), a Selfie (r. Cristina Iacob, 2013) csapata, valamint Marian Popescu, a Cai putere című rövidfilm egyik szereplője. Szász János „irigykedve” beszélt a kortárs román filmekről, hiszen úgy látja, hogy a történetek sokkal fájdalmasabbak és bártabbak, mint például Magyarországon. Azt is mondta, hogy az az álma, hogy Romániában forgasson filmet. Kende  János Jancsó rendezői technikájáról is mesélt: rávette a színészeket, hogy ne játszanak, hanem alakítsák ki maguk a figurát – ezáltal is lettek életszagúak a karakterei.

A beszélgetés kiterjedt a színházi és filmes világ különbségeire. Abban egyetértettek, hogy a színésznek meg kell állnia a helyét mind a színpadon, mind pedig a kamera előtt. Csakhogy a színházi kötöttségek miatt nehéz összehangolni a forgatásokat. A másik, ebből adódó probléma az, hogy nincs átjárás a filmes és a színházi alkotók között – mondta Olimpia Melinte, a Selfie színésznője.

A vasárnapi sajtó- és közönságtalálkozón a Csak a szél (r. Fliegauf Bence, 2012) producerével, Muhi Andrással, Csillag Ádám dokumentumfilmessel (Fábri Zoltán tanítványa), valamint Bogdan Crăciunnal, a Japán kutya (Câinele japonez, r. Tudor Cristian Jurgiu, 2013) vezető producerével arról beszélgettek, hogy mikor dől el egy film sikere: már a forgatókönyvnél-e, vagy majd csak a forgalmazás során. Muhi is a román filmek fantasztikus felfutása előtt emelt kalapot, míg a magyar filmgyártásban a játékfilmekkel is nehezen lehet érvényesülni. Bogdan Crăciun arra tért ki, hogy a román-magyar koprodukciók elég jól működnek (példaként a Varga Katalin balladáját és az Aglaját említette). Bogdán Zsolt tanácsot kért a meghívottaktól, hogy hogyan lehetne felkelteni az érdeklődést a dokumentumfilmek iránt (elsősorban a TIFFszereda kapcsán): Muhi komolyan elgondolkozott ezen és megígérte, hogy ötleteit megírja majd a szervezőknek, de szerinte mindenképp az a fontos, hogy ne csak négy nap szóljon filmekről, hanem egész évben fenn kell tartani az érdeklődést a fesztivál iránt a városban.

A csíki közönség pedig befogadó és elfogadó: a vetítések közben felmerült technikai problémák (feliratcsúszás, filmakadozás, késés stb.) egyáltalán nem háborították fel: az emberek nevetgéltek, felirat híján rögtönzott szinkronizálással szórakoztatták egymást. Máshol, ilyen esetekben sokan felállnak és kimennek a teremből, vagy elégedetlenül „ciccegnek”, fütyölnek.

Az educaTIFF elindította a „bolondos vakációt” (a fesztiválon levetítették Makk Károly 1968-as vígjátékát), ami mellé kemény munka társult: az 5–8. osztályos gyerkek Csíklázárfalván animációs filmeket készítettek (amelyeket vasárnap délután megtekinthettünk) gyumrából, papíból, legóból. A 9–11. osztályosok erdélyi zenekarok számára készítettek videoklipeket a városban.

A filmes műhelygyakorlatot két, különböző módszerekkel dolgozó rendező vezette. A magyar csoportot Kincses Réka irányította, aki hagyta, hogy a színészek megszokják a kamera jelenlétét, Alexandru Gherman pedig keményebb gyakorlatokkal edzte a fiatalokat.

Vasárnap az idei TIFF-győztes, a Stockholm (r. Rodrigo Sorogoyen, 2013) zárta a fesztivált, de előtte Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim című filmtörténeti kollázsát tekintették meg az érdeklődők. A nem túl étvágygerjesztő témájú Caníbalra (r. Manuel Martín Cuenca, 2013) sokan popcornnal érkeztek, még ha a fesztivál ideje alatt tilos is volt ropogtatnivalót bevinni a terembe (pedig a popcornos kocsi végig készenlétben állt a bejárat előtt).

A tavalyi első kiadáshoz hasonlóan a második TIFFszereda is a magyar és a román filmekre próbálta felhívni a figyelmet, a fesztivál által kiválasztott otthon-család-párkapcsolat tematikába pedig bármilyen film besorolható, hiszen minden történet ezekből a motívumokból bontakozik ki, akár szó szerint, akár szimbolikusan. Csíkszereda otthont teremthet bárkinek (amellett, hogy évente több százezer hívő, zarándok, turista lepi el a város): A nagy füzet nagymamája, Molnár Piroska a vetítés utáni beszélgetésre érkezett, de napközben is otthonosan sétálgatott a városban.

Csíkszeredának meg kell szoknia az új ,,családtagot”, és hagyni kellene, hogy kölcsönösen formálják egymást a TIFFszeredával. Mindenki azt reméli, hogy jövőre a felújított moziban találkoznak újra a mozikedvelők. S bár ez a filmszemle a nemzetközi filmfesztivál címere alatt bújik meg, Csíkszeredának nem kell Kolozsvárrá lennie: egy kis nemzetköziséget be lehet csempészni a filmekkel, de a lakosság igényeit felmérve, hiszen a rendezvény elsősorban Székelyföldet szólítja meg.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó