Szalkai Réka

/ / /

· írta

Mandela és a nők Interjú Naomie Harrisszel és Lindiwe Matshikizával, akik az egykori dél-afrikai elnök feleségét és lányát alakították a legújabb Mandela-eposzban Interjú

Nelson Mandela életéről már számos könyv és film született, mégis legautentikusabbnak talán saját önéletrajzát tekinthetjük, amely alapján legutóbb az angol Justin Chadwick elkészítette Mandela: Hosszú út a szabadságig című filmjét. A dél-afrikai szabadságharcos kevéssel a dubaji fesztiválbemutató előtt távozott el az élők sorából, így a vörös szőnyeges gálafelvonulás ott el is maradt már, ám a Filmtett azért tudott interjút készíteni a két jelen levő női főszereplővel: a Skyfallból is ismert Naomie Harrisszel (az új Mandela-filmben a feleség, Winnie szerepében) és Lindiwe Matshikizával, aki lányukat, Zindzit jelenítette meg korai harmincas éveiben.

Mindketten Angliában születtetek, de te Lindiwe, aki amúgy származásodat tekintve dél-afrikai vagy, a családoddal aztán hazatértél Johannesburgba.

L. M.: Igen, 1991-ben költöztünk vissza Londonból Dél-Afrikába, egy évvel azután, hogy Mandelát szabadon engedték. Mint sok más úgynevezett száműzetésben élő, „exile child”, még nem értettem teljesen a gyermeki eszemmel, miről is van szó, mi történik velünk, csak az volt világos a számomra, a családom végre úgy gondolja, van hova visszatérnünk.

Akkor a Mandela-film témája nagyon is közel áll hozzád...

L. M.: Természetesen, főleg, hogy az egész családom politikai aktivista volt, ezért is hagyták el anno Dél-Afrikát. Mind édesapám, mind édesanyám hithű ANC- tagok [Afrikai Nemzeti Kongresszus – Sz. R.] voltak, csakúgy mint már a nagyszüleim is, mindkét oldalról. Mondhatni, ez volt az én világom, amely körülvett engem, én már ebbe születtem bele.

Lindiwe Matshikiza. Fotó: Szalkai Réka.

Akkor szinte már nem is kellett külön készülnöd a filmre...

L. M.: Inkább úgy mondanám, nem úgy kellett rá készülnöm, mint egy akármilyen másik szerepre. Hiszen mi mindannyian ismertük Nelson Mandela beszédeit, a családját és, hogy mi történt velük, de most mindent sokkal alaposabban át kellett néznem, elolvasnom, meghallgatnom. Ugyanakkor ez nagyszerű lehetőség volt arra, hogy azon is eltűnődhessek: mi változott azóta Dél-Afrikában és milyen fejlődést élhettünk meg az utóbbi években. Azon kívül, hogy természetesen elolvastam a filmünk alapjául szolgáló önéletrajzi művet,  nemcsak az exelnökünk és családja életét taglaló könyvekhez, hanem minden lehetséges, létező audiovizuális anyaghoz is igyekeztem hozzáférni.  Leginkább azok a források érdekeltek, és itt kiváltképp interjúkra gondolok, amelyek jobban rávilágítottak anya és lánya viszonyára, mert szerintem ez volt az, ami igazán nagy hatással lehetett Zindzire. Emberi szempontból az foglalkoztatott leginkább, hogyan is lehetett ennyire érdekes és összetett karakter ez a lány, hiszen míg őszinte szeretettel volt a szülei iránt, mégis egyfajta érzelmi távolságot tartott tőlük, amelyre többnyire az események és az élete történései is kényszerítették.

Az ilyen alapos utánajárásnak, kutatómunkának így nem lett az a veszélye, hogy a karakter megformálása helyett inkább annak imitálásává válik a szerep eljátszása a részedről?

L. M.: Dehogynem, főleg, hogy amiatt is nagyon nagy volt a rám nehezedő nyomás, hogy az alaptörténet és a szereplők ennyire ismertek. Ugyanakkor mi, a film alkotói a nézőkben igyekszünk minden egyes lehető alkalommal tudatosítani, hogy a Mandela: Hosszú út a szabadságig nem dokumentum-, hanem játékfilm. Így tehát, ahogy az előbb említettem, én mindenképp az emberi, személyes vonalra helyeztem a hangsúlyt a játékomban, hogy ezáltal a publikum is jobban megismerhesse és nyomon követhesse a lány és a szülei közötti intim viszony alakulását.

Naomie Harris. Fotó: Szalkai Réka

Naomie, a te esetedben volt-e ilyen készülés?

N. H.: Persze, hogy volt, hiszen a szerep eljátszásához mindenképpen meg akartam érteni, ki is volt Winnie igazából. Milyen úton jutott el az életét jellemző szélsőségekhez, tele olyan tettekkel, amelyeket nagyon is nehéz az utókor számára megmagyarázni, a létjogosultságukat igazolni. Ehhez nekem is sokat kellett olvasnom, így valóságos kutatómunka volt az, ami a filmet megelőzte, a részemről is, hogy majd megfelelően alakíthassam Nelson feleségének a karakterét.

Miután ennyire beleástad magad Winnie életébe, hogy látod, mekkora szerepe volt neki Mandela mozgalmában?

N. H.: Nagyon is nagy, főleg, hogy amikor Nelson börtönben volt, akkor ő állt a frontvonalban, mindkét szerveződés, a Nemzeti Kongresszus és az antiapartheid mozgalom élén is. Ezért számára nagyon furcsa, sőt valamennyire nehéz is lehetett Nelson kiszabadulásával újra felvenni „csupán” a feleség szerepét, mondhatni visszakerülni a férje árnyékába. Szerintem ez lehetett Winnie életének a legfontosabb dilemmája.

Akkor ez volt egyben a legnagyobb kihívás a karakterének a megformálásában?

N. H.: Igen, meg ahogy már az előbb is mondtam, úgy általában megérteni azt, hogy ki is volt ez a nő igazán. 21 éves korától az 57. életévéig alakítottam őt, mialatt rengeteg változáson – és nehézségen keresztülment, fent kellett tehát tartanom egyfajta konzisztenciát a figurájában, különben nem lett volna valósághű és emberi.

Találkoztál, beszéltél vele a film előkészületei alatt? Ha igen, volt-e valami, amit Winnie a lelkedre kötött, hogy mindenképp szeretné, hogy eljátsszad?

N. H.: Először is igen, egyszer elmentünk vacsorázni, és akkor beszélgettünk vele az életéről. A kérdés második felére viszont nem a válaszom: bár eleve én is úgy gondoltam, biztos lesz egy hosszú lista, amelyet majd jelképesen átvehetek tőle, mit és hogyan csináljak, de nem, mondhatni nagyon nagylelkű volt velem szemben: szabad kezet adott. Csak annyit kötött a lelkemre: mondd el az igazságot, ahogyan azt te látod. Nekem pedig ez rettenetesen sokat segített, nagy súlyt vett le a vállamról, mivel nem nehezedett rám elvárások tömege, és ez így volt jó, hiszen nyomás alatt szerintem nem is lehet igazán alkotni.

Milyen volt együtt ülni a családdal, főleg Winnie-vel a dél-afrikai premier alatt?

N. H.: Az viszont idegölő élmény volt. Mondjuk Winnie már látta a filmet korábban egy zártkörű vetítésen a producerek társaságában, és így tudtam, hogy elégedett volt az alakításommal, de akkor is, idegfeszítő egy helyzet volt az ottani bemutató. Főleg, mert nemcsak Winnie, hanem szinte az egész Mandela család, közeli és távoli rokonok is részt vettek a vetítésen. A film alatt néma csönd ült a teremben, a végén azonban érezni lehetett a mélységes meghatottságot. Még soha sem voltam ilyen érzelmekkel teli, „magas hőfokon izzó” vetítésen, nemcsak Winnie sírt,  hanem az egyik Mandela-unokahúg is könnyektől nedves arccal ölelt át a premier után. A londoni bemutató előtt sokkal kevésbé izgultam.

Más Mandela-filmeket néztetek-e készülésképpen?

N. H.: Nem, de erről kvázi előre megállapodtunk mi ketten egymással és a többiekkel is, hogy nem hagyjuk magunkat más alkotások által befolyásolni, hanem mindenki a valós, történelmi források alapján próbálja meg kialakítani a saját történetét és karakterét.

A Mandelát alakító Idris Elbát többen kritizálták, hogy a fizimiskája nem felelt meg igazán, bár alakítását sokan dicsérik, erről mit gondoltok?

N. H.: Mandela a börtön előtt pont úgy nézett ki, mint Idris, csak utána – a nem éppen kellemes események hatására soványodott annyira le – a korabeli fotók is ezt bizonyítják, így az ilyen jellegű kritikáknak nagyon egyszerűen elejébe lehet menni.  Amúgy Idris nagyszerű színész, az ő elhivatottsága, szerep iránti elkötelezettsége ránk is ösztönző hatással volt, szerintem mindkettőnk nevében kijelenthetem,  nagyon jó volt vele együtt dolgozni.

Naomie Harris Winnie Mandela szerepében

Lindiwe, te, aki ma is főleg Dél-Afrikában élsz és alkotsz, mit mondasz, mennyire vált Mandela mára ikonná az országotokban?

L. M.: Biztos vagyok benne, hogy sokak számára az, Mandela nemcsak Dél-Afrikában, hanem az egész világon is ikonikus jelentőséggel bír.  Persze nálunk ennek a hátterében az is áll, hogy sokan egyértelműen az ő nevéhez kötik az országunkban a demokrácia visszatérését, amely jelen formájában még csupán húsz éves, úgyhogy van még hova fejlődnie szerintem. Mindenesetre, Justin [a rendező, Justin Chadwick – Sz. R.]  és mindannyiunk nevében is bátran nyilatkozhatom, mi nem ezt az ikonikus Mandelát, hanem inkább magát az embert akartuk megmutatni a nagyközönségnek.

Most mondtál valami nagyon izgalmasat: a demokrácia még fejlődőben van Dél-Afrikában, ezen mit értesz?

L. M.: Igen, papíron létezik a jogi és a gazdasági egyenlőség, a társadalmi egyenjogúságig azonban még hosszú utat kell megtennünk. Az emberek még most heverik ki a 20. század történelme okozta traumákat, és konfrontálódnak mindazzal, amit ez jelent. Nem akarok politikáról beszélni, hiszen elég az, hogy a mindennapjaink is mennyire „átpolitizáltak”, nem kell még nekem is erre rátennem egy lapáttal. Tehát igen, a társadalmi egyenlőség még várat magára Dél-Afrikában, de büszke vagyok arra, hogy ezzel hagyjuk magunkat szembesülni, hogy felismertük a multikulturalizmus kérdését és foglalkozunk vele. Nekem, mint fiatal művésznek nagyon is izgalmas a mai Johannesburgban élni, rengeteg dolog történik ott nap mint nap, és bátran állíthatom, hogy mára egy olyan művészi szcéna alakult ki a dél-afrikai fővárosban, amely történelmi legalitása által is méltán számíthat figylemre és elismerésre az egész világon.

Lindiwe Matshikiza Nelson Mandela lányaként az életrajzi filmben

Naomie, többször is nyilatkoztad, hogy nagyon nehezen válsz meg egy-egy szereptől, most viszont Moneypenny leszel  az új James Bond-epizódban. Hogy is van ez?

N. H.: Igen, ez egy elég éles váltás, főleg, hogy Winnie karaktere annyira átjárta testemet-lelkemet, hogy mondhatni egy ideig a bőröm alatt is éreztem őt. Viszont, ugye hozzá is egy Bond-filmből érkeztem, talán pont azért, mert másra vágytam, váltani akartam, a film alkotóinak pedig fontos volt, hogy igenis, egy modern női figura  játssza el az egykori elnökfeleség szerepét.

Lindiwe, te merre folytatod, mi a következő projekted?

L. M.: Bár azóta szerepeltem egy dél-afrikai thrillerben is, én színházban dolgozom inkább, és nemcsak színésznőként. Johannesburgban  egy ifjúsági előadást rendezek éppen. Emellett  Franciaországban is játszom időnként, noha őszintén szólva, még töröm a franciát, nem egy könnyű nyelv ám.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Mandela – Hosszú út a szabadságig (Mandela: Long Walk to Freedom)

Mandela – Hosszú út a szabadságig (Mandela: Long Walk to Freedom)

Brit–dél-afrikai életrajzi, filmdráma, 2013. Rendező: Justin Chadwick. Szereplők: Idris Elba, Naomie Harris, Tony Kgoroge, Riaad Moosa, Zolani Mkiva, Simo Mogwaza, Fana Mokoena, Thapelo Mokoena, Jamie Bartlett, Deon Lotz, Terry Pheto.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , cikk