/ / /

· írták: , , ,

Kedvenc futó sitcomjaink III. Veep / Az alelnök; Louie; Brooklyn Nine-Nine / Nem százas körzet; Silicon Valley / Szilícium-völgy Kritika

Utoljára két éve vettük számba kedvenc vígjáték-sorozatainkat, azóta sok víz lefolyt sok tévécsatornán (búcsút mondtunk többek közt a nagyszerű Californicationnek) – íme hát négy a frissebbek közül, amiket szeretünk.

Dráma és komédia határán

Louis C.K.: Louie (2010– )

Ritkán fordul elő, hogy egy sorozat megkapja szakíróktól a „gamechanger” jelzőt. Ez konkrétan azt takarja, hogy az adott sorozat úgy lett hatalmas siker, hogy papíron nem tűnt annak, bekategorizálhatatlansága és szokatlansága miatt, ennek ellenére jelenséggé nőtte ki magát, és kiszélesítette a sorozathorizontot, megmutatva, hogy ilyent is lehet. Ilyen volt a Twin Peaks, és ilyen a Louie is. Pedig Louis C.K. már a sorozat előtt is az egyik legtehetségesebb és legkeresettebb komikusnak számított, országos csatornák szerették volna megnyerni sorozatra, de ő inkább az FX kábelcsatornát választotta a maximális kreatív szabadság érdekében, ez pedig nyerő döntésnek bizonyult. A Louie ugyanis fura, végtelenül önreflexív, komédiának olykor túl drámai, drámának néha túl komikus, pont bekategorizálhatatlansága miatt annyira üde színfolt még a szerzői szériák közt is. A címszereplő saját magát, Louis C.K. stand up-komikust játssza, az epizódokat a történésekre reflektáló stand up-betétek szakítják meg, epizódokon belül pedig kis miniepizódok találhatóak, amik általában egy mikrotörténetet mesélnek el.

Kép a Louie című tévésorozatból

Amitől pedig ez jó, az egyrészt C.K. a hétköznapok egyszerű szituációit megragadó, olykor puritán, olykor pedig abszurdba hajló helyzetei, és az ezekben tébláboló, morózus, szerethetően esetlen címszereplő, aki megküzd az apaság nehézségeivel, az elutasítással, vagy éppen verbális inzultusba keveredik egy, az előadása közben hangosan telefonáló nézővel. Az egész bája pedig a nyílt és nyers őszinteség, amivel a problémáit mozgóképre konvertálja, és amivel képes magán időről-időre nevetni. Az újabb évadokban pedig egyre bátrabb a sorozat, nem egyszer fordul át szürreálisba, vagy éppen feszegeti nem csak a széria, de úgy általában a sorozatformátum kereteit. Olyan, akárcsak az élet: időnként komikus, időnként szomorú, olyan is előfordul, hogy a kettő egyszerre, de C.K. a durva eseményekben is képes megtalálni a helyzet iróniáját, az élet abszurditását.

Kép a Louie című tévésorozatból (2)

Nyilvánvaló előképe Woody Allen, ezt a hatást pedig sosem titkolta, sőt, első számú mestereként szokta emlegetni, és gyakran megidézi Allen fénykorát mind minőségben, mind hangulatban, ugyanakkor eléggé egyedi hang ahhoz, hogy ne érződjön utánérzésnek. Egy biztos, nincs még egy ilyen bátor sorozat jelenleg a tévében.

(vsz)


Kezdő vállalkozók (rém)álmai

Mike Judge: Silicon Valley / Szilícium-völgy (2014– )

Az idei év legnépszerűbb sitcomjaként tartja számon az IMDb, sikerét főképp témaválasztásának köszönheti: világszerte rózsaszín köd leng körül mindent, amit – elsősorban – a fiatalok a Szilícium-völgyről tudnak vagy tudni vélnek. A plakátja rettentő gyenge, de a sorozat címe nem beszél mellé: a legenda kellős közepébe repíti nézőit.

Kép a Silicone Valley (Szilícium-völgy) című tévésorozatból

Adott egy csapat csetlő-botló srác, éppen öt, mert ahogy az egyik cégvezetű mindjárt az első részben megállapítja, „ezek a programozók” mindig ötös csapatban járnak: „van közöttük egy magas, vékony, fehér gyerek, egy alacsony, sovány ázsiai, egy kövér fickó lófarokkal, valami másik őrült mintájú arcszőrzettel, és végül egy kelet-indiai srác. Mintha addig cserélgetnék a tagokat, amíg ez az összetétel ki nem alakul”. A sorozat is egy ilyen szedett-vedett csapatról szól: ott a vékonydongájú programozózseni, Richard, a nehezen csajozó, indiai Dinesh, a hosszú hajú, modortalan, de talpraesett Erlich, az ártalmatlan sátánista Gilfoyle, és „ázsiai fickó” helyett a kissé balfácán marketinges, Jared. Tömörítőprogramjukkal próbálnak érvényesülni, azonban a gigacégek árnyékában kezdőként izzasztó (és hánytató) feladat támogatót szerezni.

Kép a Silicone Valley (Szilícium-völgy) című tévésorozatból (2)

Zsák a foltját megtalálja alapon a pirinyó cég részleges felvásárlója, Peter Gregory sem kevésbé csodabogár, mint ők maguk, legjobb jelenete a szezámmagos üzletet elmagyarázó részlet. (Christopher Evan Welch rákos volt, meghalt az ötödik rész forgatása során – emléke előtti szép tisztelgésként is értelmezhető a 6. rész végi, zord és nagyon üres tengeri bázis.)

Minden figura önmagában is karikatúra, és a Szilícium-völgy az altesti poénokat gyakran bevető filmek tömegéből a belterjes vicceivel emelkedik ki: az egymással „harcban álló”  böngészők, a Google, az Apple, Steve Jobs és munkatársai gyakran kerülnek terítékre, a sugallt kritika pedig aktuális és metsző.

Programozók, kezdő vállalkozók, figyelem: ez a ti sorozatotok, benne egy startup-cég beindításának összes kínlódásával, sok meglepetés-jóindulattal és nagy pofára esésekkel.

(bk)


CSI: RÖHEJ

Dan Goor, Michael Schur: Brooklyn Nine-Nine / Nem százas körzet (2013– )

Az idei év egyik meglepetése A Brooklyn 99 – Nem százas körzet (végre egy korrekt magyarosított cím!) csavar egyet a Jóbarátok népszerűségét meglovagoló trenden, a mai napig divatos „foteles” sitcomokon, mint az Így jártam anyátokkal vagy a Két pasi meg egy kicsi. Fogja a helyzetkomikummal operáló sorozatok tipikus szereplőit, kirakja őket a lakásból, majd betuszkolja egy a Homicide-ból vagy a Drótból vett rendőrörs egyik szűkös munkaszobájába, egyenruhát ad rájuk és hagyja őket elbohóckodni a komoly nyomozói feladatokat.

Kép a Brooklyn Nine-Nine (Nem százas körzet) című tévésorozatból

Az sorozat élvezhetősége elsősorban azon áll, hogy mennyire vagyunk képesek elviselni a Saturday Night Live keretében működő The Lonely Island gross out-humorú zenés banda frontemberének, Andy Sambergnek a puszta jelenlétét a képernyőn, hiszen az általa alakított infantilis, mégis sikeres Jake Peralta nyomozó körül forognak az események. A kezdő epizódban új vezetőt helyeznek ki a 99-es körzet élére, a mogorva Ray Holt kapitányt (Andre Braugher), aki vasmarokkal próbálja ráerőltetni a szolgálati szabályzatot a kaotikusan működő csapatra, keresztbetéve Peralta önfejű viselkedésének és kényelmes munkanapjainak. A kettejük konfliktusokkal teli dinamikájából fakad a legtöbb poén, amelyekkel nagyon jól zsonglőrködik a sorozat: rövidek és velősek, akár egy Vine-videó, folyamatosan pattognak, kiválóan időzítettek, amiket a szerzőpárosnak, Dan Goornak és Mike Schurnak köszönhetünk – leginkább talán utóbbinak, aki olyan sikeres komikus sorozatokon ügyködött még, mint a Városfejlesztési osztály (Parks and Recreation) vagy a The Office.

Kép a Brooklyn Nine-Nine (Nem százas körzet) című tévésorozatból (2)

Szintén a precíz munkát végzett írók érdeme, hogy a két főszereplő köré erős mellékszereplőket toboroztak. A társaságban pofonegyszerű jellemek vannak, akik alig rendelkeznek egy-két tulajdonsággal, de ezeket kreatívan aknázzák ki az epizódok, megállás nélkül röhögtetve a nézőt. Ilyen például az izmos, de a pisztoly jelenlététől is ódzkodó, hiperérzelmes Jeffords őrmester, vagy az alacsony, ügyetlen és nyeszlett, kulináris élvezeteknek hódoló Boyle nyomozó, aki fülig szerelmes a nála két fejjel magasabb, férfias és már-már szociopataként viselkedő kolleganőjébe, Diazba. A színes csapatot gazdagítja még a két különcködő öreg, ostoba, kövér és lusta nyomozó is: Scully, a büdös lábú és Hitchcock, a kvázi nudista, aki bármit megold azzal, hogy leveszi az ingét.

Az idén befejeződött, Golden Globe-bal is jutalmazott első évad epizódjai ugyanakkor nem csak lazán kapcsolódó gegek sorozataiból tevődnek össze, hanem Peralta magánéleti és szakmai fejlődését is megmutatják, sőt, eme szál íve adja az utolsó epizód izgalmas cliffhangerét is, aminek a feloldására szeptemberig kell várnunk – hiszen a Fox csatorna csak akkor tűzi majd műsorra a második szezont.

(nesz)


Fehér diliház

Armando Ianucci: Veep / Az alelnök (2012– )

Előbb-utóbb minden sikeres brit sorozatnak meglesz az amerikai remake-je – sóhajt fel reménytelenül, aki átböngészi a Veep stáblistáját az első pár rész után. Az árulkodó név Armando Ianucci, a furmányos olasz-skót, akinek a brit parlament kulisszái mögé betekintő, rettentő pörgős és mocskosszájú The Thick of It című sorozatot (és az abból spinoffolt filmet, a In the Loopot / Egy kis gubanc) köszönhetjük, s valóban, a Veep formulája hasonlít is némileg a BBC-s előképére: flúgos futam gyorsaságúra montírozott, többkamerás politikai szatíra, egymás improvizált(nak tűnő) szavába vágó szereplőkkel, amely most a Westminster helyett a Fehér ház egyik elhanyagolt szárnya, az alelnöki hivatal csetlő-botló munkatársait demitizálja (vagy inkább csinál hülyét belőlük), élükön a főnökükkel, a női alelnökkel, aki megválasztása után arra ébred, hogy az ország második legfontosabb embere helyett a legkevésbé fontos lesz: címe csak látszólagos, a politikai súlytalanság frusztráló állapotát próbálja megtörni, legtöbbször kínos helyzetekbe sodorva magát és kabinetjét.

Kép a Veep (Az alelnök) című tévésorozatból

Az amcsi show (a két Office példájához hasonlóan) csak formailag hasonlít a brit mintára, tartalmában nagyon huncutul a tengerentúlra van fazonírozva, ráadásul az a telitalálatos ötlet, miszerint egy kevésbé ismert, de nagyon is nyilvánvaló politikai szereplőt tűz fel bogárgyűjteménye közepére, működik, tényleg csak annyit tudunk, mint amennyit az alelnök: az elnököt például (akire a sorozatban legtöbbször csak POTUS-ként hivatkoznak), nem is látjuk sohasem, még a hangját sem halljuk – mintha nem is létezne. Az első szezon a konfliktusok nagyrészét a brit verzióból kölcsönzi, csak a második évad közepére találja meg igazán a saját hangját, akkor viszont nagyon beindul a gépezet: a saját anyaságával és exnej mivoltával is küszködő alelnököt segítőkész titkárok, sajtósok, szervezők, píárosok és tanácsadók hada veszi közül, akik külön-külön lehet, hogy megfelelőek lennének a melóra, együtt viszont egy szinte altmani káoszt képesek létrehozni az amúgy is túlfűtött washingtoni hangulatban.

Kép a Veep (Az alelnök) című tévésorozatból (2)

Sajnos, ebben a sorozatban nincs meg a brit verzió egyik alappillére, a zseniális, hosszú percekig rendületlen szempillával káromkodni képes Peter Capaldi, kárpótol érte viszont a nagyszerű Julia Luis-Dreyfus, akiről a Seinfeld markáns Elaine-figurája után alig tűnt hihetőnek, hogy új karaktert tudna eladni a nagyközönségnek, de íme, ötvenen felül újradefiniálta magát, nem szégyell hülyét csinálni magából és a legszentebb amerikai intézményekből. A Veep harmadik évada épp nemrég ért véget, lélegzetvisszafojtva várjuk a következőt, amiben kiderül: elnök lesz-e végre-valahára a medöm vájszprezidentből?

(jbn)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Az alelnök (Veep)

Az alelnök (Veep)

Amerikai vígjáték, tévésorozat, 2012. Rendező: Armando Iannucci, Chris Addison, Becky Martin.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8
  • Szerinted?

Nem százas körzet (Brooklyn Nine-Nine)

Nem százas körzet (Brooklyn Nine-Nine)

Amerikai vígjáték, bűnügyi, tévésorozat, 2013. Rendező: Craig Zisk, Julie Anne Robinson.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7
  • Szerinted?

Szilícium-völgy (Silicon Valley)

Szilícium-völgy (Silicon Valley)

Amerikai vígjáték, tévésorozat, 2014. Rendező: Mike Judge, Alec Berg.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9
  • Szerinted?

Louie

Louie

Amerikai vígjáték, tévésorozat, 2010. Rendező: Louis C.K..

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film