“Egy Gyűrű mind fölött…”

Peter Jackson: The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring / A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége

„I amar prestar aen.” – a világ megváltozott. A lelketlen huszadik században azonban egy fiatal oxfordi nyelvész megkezdte hatalmas munkáját, s a tökéletességre törekedve mitológiát teremtett, történelemmel, földrajzzal, fajokkal, nyelvekkel. A babó (The hobbit) sikerén felbuzdulva kiadója új regényt kért tőle, s J. R. R. Tolkien hosszú évek múltán befejezte A Gyűrűk Urát (The Lord of The Rings), amely világhódító útjára indult.

Egy jó emberöltővel később az új-zélandi Peter Jackson felvetette, hogy annyi sikertelen próbálkozás után, ideje lenne elkészíteni a legenda filmváltozatát. Hosszas kilincselés után végül a New Line Cinema vállalta a filmet, s 2000 decemberéig mindhárom részt leforgatták a rendező szülőhazájában, melynek utómunkálatain a 2001. december 19-i világpremierig dolgoztak. Jackson megkísérelte a lehetetlent és sikerrel vette az akadályt. Egy híres és népszerű könyv megfilmesítése mindig szinte elháríthatatlan problémákkal szembesíti az alkotókat, hiszen titkon valamennyi olvasó a saját képzeletében élő tájakat, szereplőket szeretné viszontlátni a vásznon, ez azonban, érthető módon, megvalósíthatatlan. Ez nem csupán a rendező fantáziájának egyediségében merül ki, hanem olyan profán, fizikai akadályokban is, mint az időhiány vagy a dramaturgiai szempontok. Tegyük félre hát az előítéleteinket, hogy a lehetőségekhez képest értékeljük a végeredményt.

 

Ez a film, saját lehetőségein belül, megragadta az élményt, hiszen ahogy a moziterem elsötétül, szemünk előtt elevenedik meg Középfölde, valamennyi szépségével, bájával és veszélyével – Új-Zéland varázslatos tájai közt Alan Lee és John Howe illusztrációi kelnek életre. A számítógépes trükkökben a legnagyobb rosszindulattal sem találhatunk hibát, a szakemberek pedig végre ellenálltak a kísértésnek, hogy ott is vizuális effektusokkal bombázzák a nézőket, ahol arra semmi szükség. A dicsőségből a maszkmesterek (Peter Owen, Peter King), a látvány- és díszlettervezők (J. Howe, Richard Taylor, Grant Major) is részesülhetnek, hiszen szemet gyönyörködtető aprólékossággal birkóztak meg a nem mindennapi feladattal.

A rendező tehetségét bizonyítja a színészek tökéletes megválasztása is. Kiemelkedő Sir Ian Holm (Bilbó), Sean Bean (Boromir) és Sir Ian McKellen (Gandalf) játéka, akinek a tizenhárom Oscar-jelölés közül is köszönhetnek egyet az alkotók. Bár különbséget tenni igazságtalan, hiszen előfordulhat, hogy egy-egy alakot másképpen képzeltünk el olvasmányaink során, azonban valamennyi szereplő hibátlanul beleillik a film egészébe és Középfölde világába.

A regényhez képest fontos változás, hogy Arwen (Liv Tyler) figurája nagyobb szerepet kapott, több eseményt is kihagytak (Öregerdő, Bombadil Toma, sírbuckák), valamint hogy Szarumán (Christopher Lee) és a palantír már az első részben is megjelennek; egy Uruk-hai ork kiemelése azonban hatásvadász ötletnek tűnik, amint ezt az Aragornnal (Viggo Mortensen) vívott harc jelenete alá is támasztja. Szerencsés és rendkívül figyelemreméltó dramaturgiai fogás az, ahogyan a Gyűrűt és annak hatalmát megjelenítik, a völgyzugolyi tanácstól kezdve Gandalf, Galadriel (Cate Blanchett), és Aragorn megkísértéséig, valamint Boromir bukásáig. Ahol azonban a hatalmasok kudarcot vallanának, a csöpp hobbitok helyt állnak. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) a film végére felnőnek küldetésükhöz, Trufa (Dominic Monaghan) és Pippin (Billy Boyd) pedig csínytevőkből hűséges és kitartó útitársakká válnak.

Igen-igen: kár, hogy Legolas (Orlando Bloom) és Gimli (John Rhys-Davis) összebarátkozását nem dolgozták ki jobban és a lothlórieni ajándékozás jelenete is nagyon hiányzik, de a háromórás filmben így is megjelenik mindaz, amely olyan jellegzetessé teszi a tolkieni világot. A varázslat része a filmzene is, mellyel Howard Shore kápráztat el bennünket, s ez alkalommal igazán érdemes maradni, s a stáblistát is végignézni, hiszen az Enya által írt és előadott betétdalok hűen közvetítik a film és a könyv hangulatát.

A végeredmény tehát félelmetes és elragadó élmény egyszerre. Arra késztet, hogy otthon utánanézzünk, 'hogy is volt?' S 2002 karácsonyáig, míg a második rész (A két torony) a mozikba kerül, elegendő vita- és beszédtémával szolgál valamennyiünk számára.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.