/ / /

· írta

Amerika csábít, Mexikó bedarál

Diego Quemada-Díez: La jaula de oro / Az ígéret földje

Kritika

Talán az első guatemalai film, amely mozikba kerül errefelé, és rögtön egy mestermunka. A népvándorlás passiója tán még sosem volt ennyire szép, fájdalmas és naturális.

Hogy mi történik az illegális bevándorlókkal az Egyesült Államokban, azt tudjuk jól az amerikai filmekből: filléres robotmunka, faji megkülönböztetés, nagyvárosi erőszak, kitoloncolás. Mind eltörpül ahhoz képest, mit kell át- és túlélniük az emigránsoknak úton az USA felé – legalábbis ez derül ki Diego Quemada-Díez első rendezéséből. A spanyol születésű direktor nagyobb amerikai filmek (21 gramm, Tolvajtempó, A tűzben edzett férfi) mellett Ken Loachnál dolgozott eddig kameramanként, és a kijárt iskolákból nem Hollywood melodrámai vonzódását, hanem az angol rendező naturalizmus és szocreál iránti affinitását mentette át debütfilmjébe.

Kép Az ígéret földje (La jaula de oro) című guatemalai filmből

Hősei naiv, gettóban tengődő gyerekek, keblükben az amerikai álmot dédelgetik, úgy vágnak neki Guatemalából a Mexikón át Los Angelesbe vezető útnak. Gatyájukba varrt zsebpénzzel, tinédzserkori jókedvvel és a hozzájuk csapódó indián fiúval, Chaukkal bandukolnak, aki egy szót sem beszél spanyolul. A háromfős csapatot heveny ellentétek feszítik: a Sarához vonzódó, enyhén rasszista Juan próbálja kiutálni Chaukot, ám a lány – aki ismerve a rá leselkedő veszélyeket, kénytelen fiúnak kiadni magát – hamar megkedveli. Quemada-Díez amikor lehet, szavak nélkül meséli a történetüket, szereplői a nyelvi határokat sem tudják áthidalni. A kommunikáció non-verbális, a fogalmazásmód vizuális, a féltékenység elnyesett pillantásokból, a barátság tehervonatok tetején kibekkelt tétlenség során bomlik ki.

Többségében a semmi történik, a kilométereket tapossák, mégsem kerülnek sorra a road movie-s buktatók. Nincsenek papírízű mellékszereplők, mesterkélten jelentéses-jellemfejlődéses epizódok, kierőszakolt fordulatok. A tempó feszes, Quemada-Díez nem ékel be feleslegesre nyújtott, természetképeken merengő passzázsokat. A bevándorlók személyes élményanyagára felhúzott történet magát gördíti előre. Mint minden útifilmben, itt is kiélesednek az élet szabályai, amelyek egészen sajátosak a mexikói pusztaságban. Nem is a rendőrök, hanem az éhes sorstársak és a kiszolgáltatott menekülőkön élősködő gengszterek jelentik a legvérmesebb veszélyt. A földbirtokosok rövid rabszolgamunkára fogják be a fiúkat, a helyi bandák a lányokat rabolják el (feltehetően prostituáltnak), a határon ügyködők pedig drogcsempésznek használják azon keveseket, akik eljutottak odáig.

Kép Az ígéret földje (La jaula de oro) című guatemalai filmből (2)

A film szűkszavú, nem kimond, csak érzékeltet alapigazságokat. „Aki nem okos, az hátramarad” – szögezi le Sara még az utazás elején, és Quemada-Díez tartja magát is a megütött realista hangnemhez. A múlandóság, mint valami részeg hajcsár, váratlanul csap le, eszmélni sincs idő; nincs drámai felvezetés, baljós előrejelzés, se hosszú lecsengetés. A gyerekek kaptatnak, a tempó továbbra is feszes, a tragédiák – és minden más, a barátságok, az első szexuális aktusok – csak úgy történnek meg. Jobb pillanataikban a kiszolgáltatottság egymásrautaltsággá érik, s ha életre szóló kapocs nem is, de valamiféle becsületre alapozott bajtársiasság mégiscsak szövődik az egy cél felé tartók között.

A rendező a szereplők közt bóklászó kézikamerájával teremti meg az intim közelséget. A színészek amatőrök, a szerepformálás mégis/ezért őszinte, nem megírt jellemek, csak a határhelyzetekre adott válaszok bomlanak ki. Quemada-Díez a látszat ellenére persze manipulál, gondosan porciózza az információt, és precízen visszatartja azt. Képei amilyen természetesnek, keresetlennek tűnnek, annyira gondosan kiválasztott szemszögből készülnek. Berántanak a cselekménybe, a málló vonatszerelvények, a végtelen pormezők, a lekoszlott viskók világába. Nem direkten poétikusak, de mégis egy grandiózusságában, kihaltságában is szépséges tájat vonnak az álmaikat kergető fiatalok köré.

Kép Az ígéret földje (La jaula de oro) című guatemalai filmből (3)

Az ígéret földje egyetlen hátulütője, hogy nem elemez, pusztán bemutat. Nem ábrázolja komplexen a szociális hátteret, nem tár fel összefüggéseket, nem keres magyarázatokat. A be- és kivándorlók passióját viszont olyan kifinomult, s mégis kalapácsként sújtó erővel meséli, hogy ezt kár is rajta számon kérni. Európai – és filmes – szemmel hitelt érdemlő a történet és annak szövése, mentes bármiféle pátosztól, túlzástól. A zárójelenet az amerikai húsfeldolgozóüzemmel egyenest mellbe taszít, lévén a rögrealista film kevés metaforikus képsorainak egyike. Az Egyesült Államok: a bátrak hazája, az ígéret földje. És az olcsó illegális munkaerőé.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Az ígéret földje (The Golden Dream)

Az ígéret földje (The Golden Dream)

Mexikói–spanyol–guatemalai filmdráma, 2013. Rendező: Diego Quemada-Díez. Szereplők: Brandon López, Rodolfo Domínguez, Karen Martínez, Carlos Chajon, Luis Alberti, Héctor Tahuite, Ricardo Esquerra, Leonardo Heiblum, Jacobo Lieberman.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    8 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film